Műsorok

1996 végén Romániában csoda történt: kormányra került az RMDSZ, a magyarok érdekképviseleti szervezete. Román kormánynak először voltak magyar tagjai: először Birtalan Ákos és Tokay György, utánuk Bárányi Ferenc, Hajdu Gábor és Eckstein-Kovács Péter.
Minden azzal kezdődött, hogy az 1996-os önkormányzati választásokon Victor Ciorbea lett Bukarest főpolgármestere, majd részben ennek, részben a Corneliu Coposu parasztpári pátriárka halála keltette érzelemkitörésnek köszönhetően egy civil értelmiségi, Emil Constantinescu nyerte meg – első jobboldaliként a világháború után – az elnökválasztást. Eleven emlék a lelkes tömeggel sodródni azon a november 17-én a Rosetti tér és a sokat megélt Egyetem tér között, reménykedve, hogy a romániai magyarság sorsa is jobbra fordul.

Érdekes könyvet kaptam: az Otthonom Szatmár megye sorozat 52. kötetét. Dolgoznak ezek a szatmáriak! Kicsit hosszú a könyv címe: Tanulmány és visszaemlékezés a romániai kommunista börtönviszonyokra – alig értem a végére. A tanulmányt Tempfli Imre írta, a visszaemlékezést pedig Pakocs Károly, aki „háromszáz napot töltött a föld alatt” – vagyis a kommunista börtönökben. Nem irigyeljük érte.

Rég nem lehetett ennyi indulatot tapasztalni a közösségi médiában az államfőválasztás kapcsán, főként ami az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor szövetségi elnök választási részvételét illeti. A nethuszárok, az inkognitóban, álnév alatt beírogató megmondóemberek mindent kifogásoltak, s annak az ellenkezőjét is. A legtöbb vitát azonban a voksolás napján a magyar többségű, vagy számottevő magyar közösséggel rendelkező megyék választási részvételi aránya generálta, az „ugyemegmondtam” kommentelők igazolódni vélték teóriájukat, miszerint fölösleges volt a részvétel; vagy nem jó a jelölt; gyenge a mozgósítás; vagy hogy nem a mi választásunk ez.

A minap egy levél landolt az outlookomon. Egykori iskolatársam küldte. Mellékelem. „A kisebbik fiam asszisztált egy vizsgán a másodéves földrajzszakos diákoknál. (Mellesleg Románia legjobb egyetemén). Az egyik diáknak nem ment a tétel, ezért tanára egy jóindulatú kisegítő kérdést kínált fel: Melyik az a kontinens, mely nagyon hideg és a déli féltekén található? Rövid gondolkodás után a jövő földrajztanára rávágta: Himalája!

A képzőművészet már régóta lemondott arról, hogy egész egyszerűen csak utánozza a valóságot, a művészek a rendelkezésükre álló vizuális eszközökkel új üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek korántsem öncélúak, hanem eljutnak az arra érzékeny befogadókhoz. Van aki színekből, formákból, vonalakból, üresen hagyott felületekből alkot és így keresi meg az új összefüggéseket, van aki a teret, az arányokat és az anyagokat fürkészi, akad aki a természetbe vagy az emberi környezetbe akar beavatkozni, hol erre, hol meg amarra irányítva a figyelmet.