Műsorok

Szeretünk mindent számszerűsíteni. Szeretünk mindent mérni, összehasonlítani. Mostanában, tanévzárás után, záróvizsgák teltén, érettségi és középiskolai felvételi múltán az iskolákat hasonlítgatjuk össze. S máris megszületnek a különböző szempontok szerint összeállított rangsorok, megbélyegző megfogalmazású anyagok.

A filozófia és a természettudományok egyik legnagyobb rejtélye az idő irányultsága. A tér minden irányban nyitott. Nincsenek kitűntetett térirányok, bármerre indulok el, bármikor visszatérhetek a kiinduló pontba. Csakhogy ott már soha nem pontosan azt találom, amit elindulásomkor magam mögött hagytam. Időközben kisebb nagyobb változások következtek be, s ezek visszafordíthatatlanok.

„ A közönség éppenúgy része a fesztiválnak, mint a muzsikusok”. Ezt a mondatot szó szerint legjegyeztem azon a nem online, hanem valós térben megtartott sajtótájékoztatón, amelyet néhány nappal ezelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezett Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán, pontosabban annak szabadtéri színpadán, az újságírók számára egymástól két méter távolságra állítva fel az összecsukható székeket.

Első megközelítés. Ha a kétségbeejtő, a világot kétségekbe ejtő vírus (remélem, figyelik a finom distinkciót a vigasztalanság és a kétely között!) szertelenül – szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, féktelenül, szélsőségesen – viselkedik, a tollforgatónak sem marad más, mint a maga módján szertelenül – csapongva, fegyelmezetlenül – írni róla, hatásairól.

Cseke Gábor mondja ezt Zsigmond Mártonról a már említett munkájában, a Sorsok könyvében. A híres csíkszeredai óriásmozaik szerzőjéről pontosan ezt állítja: „a művész kőfaragó, türelemjátékos, építőmunkás és látnok is egy személyben; szabadidejében pedig természetjáró, aki, valahány érdekes kőzetet hajít feléje a véletlen, alázatosan és kíváncsian lehajol érte; színezetét, erezetét, anyagszerűségét veszi szemügyre, s azt latolgatja, mennyire illik majd a mindent elnyelő, készülő mozaik-mezőbe.”