Műsorok

„…a fényképezést kezdettől fogva olyan eszköznek tekintettem, amely hozzásegít, hogy feltárjam és minél átfogóbban rögzítsem az engem körülvevő világot…” Ezt Halász Gyula – aki Brassai művésznevén tett szert világhírnévre – írta a két világháború között, Berlinből és Párizsból hazaírt leveleit tartalmazó kötet előszavában. A könyv Előhívás címen jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában, Horváth Andor szerkesztésében.

Újra színen van Az ember tragédiája. És jellemző, hogy kik vállalják ma Madách művét. Hát, a fiatalok. A bukaresti színisek – akik államvizsga-előadást alkotnak belőle. És társuk a Ion Caramitru által vezetett Bukaresti Nemzeti Színház, amely otthont ad a színisek produkciójának. Havonta kétszer is eljátszhatják ott Madách művét, a Kisteremben. El is játsszák, és teltházzal. Az előadás pedig egy óra és húsz percet tart, szünet nélkül.

A székelyföldi munkavállalók arra panaszkodnak, hogy nincs munka a térségben, ezért kénytelenek máshol munkát és megélhetést keresni. Ezzel szemben a munkáltatók azt teszik szóvá, hogy nincs, aki dolgozzon. Bizonyára, mindkét félnek igaza van a maga szemszögéből nézve. Egyrészt nem annyira a munkalehetőség hiánycikk a térségben, mint inkább a jól fizető, a közszférához viszonyítva versenyképes bért biztosító álláslehetőség; másrészt nem annyira a munkaerő a hiánycikk, mint inkább a képzett, szakmájában gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező munkavállaló. Aki jó a szakmájában, az többnyire máshol keresi a kenyerét, itthon azok maradtak, akik vagy nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel, vagy megelégszenek az otthon közelsége mellett az alacsony bérekkel is.