Az utóbbi napokban a miniszterelnök, a kormányfő-helyettes és az államelnök is keményen támadta az alkotmánybíróságot. A testületet többször is a Szociáldemokrata…
Continue ReadingMárton Árpád: Iohannis időhúzásra játszik
Klaus Iohannis államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra azt a törvényt, amely a parlamenti választások időpontjának kitűzését a törvényhozás…
Continue ReadingAsztalos Csaba: Nem lehetséges a román érettségi kiiktatása
Rossz úton jár, aki azt próbálja bizonyítani, hogy diszkrimináció az állam hivatalos nyelvének a tanítása – véli az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke azzal az ítélettel kapcsolatban, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósági elutasította több erdélyi magyar diák beadványát a román érettségit illetően.
Continue ReadingHorváth István: átalakulóban a pártstruktúra
Egy héttel az önkormányzati választások után még várat magára a végleges eredmények kihirdetése, mindazonáltal az egyes pártok jelöltjei által elnyert polgármesteri pozíciókból, illetve az úgynevezett politikai szavazatok megoszlásából levonhatók bizonyos következtetések. A legfontosabb Horváth István szociológus – a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára és a szintén kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója –szerint az, hogy átalakulóban a romániai pártstruktúra.
Continue ReadingA román állam úgy viselkedik, mintha a kisebbségi oktatás nem hozzá tartozna
Sérti a kisebbségekhez tartozó diákok oktatáshoz való alkotmányos jogát az, ahogyan a román állam
hivatalos nyelvét tanítják a közoktatásban – véli az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Asztalos Csabával a Kisebbségi Monitor 2020 című felmérés kapcsán beszélgettünk.
Winkler szerint a baloldalnak jobban tetszett a jobboldali EB-elnök beszámolója
A tavaly ősszel beiktatott Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen első alkalommal tartott az Európai Parlament előtt évértékelő beszédet,…
Continue ReadingCsíky Csengele: Az óraszámcsökkentés elhalasztása gyermekkínzás
Határozottan elítéli az iskolai óraszámok csökkentésének elhalasztását a Magyar Szülők Szövetsége. Csíky Csengele elnök gyermekkínzásnak tartja az oktatási minisztérium döntését,…
Continue ReadingAz RMDSZ inkább nem támogatja a kormánybuktatást
Noha sok szempontból elégedetlen a Nemzeti Liberális Párt kormányával, az RMDSZ csak akkor szavazza meg a Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, ha meggyőzik, hogy a kormány bukásával jobb helyzetbe kerül az ország, mint előtte volt. Erről a szövetség szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila nyilatkozott a Bukaresti Rádiónak.
Continue ReadingKell-e aggódni a koronavírus-fertőzések megugrása miatt?
A szenátus várhatóan ma délután kezdődő plenárisán szavaz a járványhelyzetben elrendelhető intézkedésekről, illetve az erről szóló tervezetről. Ha a jogszabályt…
Continue ReadingNovák Csaba Zoltán: a koherencia a legnagyobb hiánycikk a román oktatásban
Hat éve nem volt ilyen alacsony az érettségizők sikerrátája, ráadásul ez csupán a vizsgán ténylegesen résztvevő diákokat tartalmazza, és nem…
Continue ReadingKell-e készülni egy esetleges őszi fertőzéshullámra?
Miközben a kormány aggódik, további enyhítő intézkedéseket vezet be, ugyanakkor pedig a tünetmentes betegeket is kötelező módon kórházba utaltatja. Az egymásnak ellentmondó információkról és intézkedésekről is szó lesz mai műsorunkban, akárcsak arról, hogy kell-e készülni és hogyan egy esetleges őszi fertőzéshullámra? Dr. Vass Levente urológus főorvossal, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkárával beszélgettünk.
Continue ReadingParadigmaváltás a román-magyar viszonyban?
A parlament elutasította, hogy március 15. legyen hivatalosan is a romániai magyar közösség napja. A voksolás előtti felszólalásában Kelemen Hunor szövetségi elnök potenciális paradigmaváltásról beszélt, és arra kérte a képviselőket, hogy szavazatukkal cáfolják meg a hipotézisét, illetve bizonyítsák be, hogy folytatni akarják a közös építkezést és „a remény politikáját”. Valóban paradigmaváltásról beszélhetünk a román-magyar viszonyban? Hogyan jutottunk oda, hogy a mainstream pártok ma ugyanúgy beszélnek március 15-ről és általában a magyarságról, ahogy régebben a Nagy-Romania Párttól megszoktuk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Székely István politológussal, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökével.
Continue Reading