Jelentõsen romlott a helyezet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektõl saját anyanyelvük használatának lehetõségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben csütörtökön. (tovább…)
Continue ReadingA román külügyminiszter a lelkére beszélt magyar kollégájának
Lazăr Comănescu külügyminiszter bevallása szerint „világosan értésére adta” magyar hivatali kollégájának, Szijjártó Péternek, hogy a magyarországi hivatalosságok által Romániával szemben tanúsított gesztusok és kijelentések nem segítik elő a két ország közötti jó együttműködést – közölte az Agerpres. (tovább…)
Continue ReadingMonopolhelyzet a tankönyvpiacon
Elmarasztalta Magyarországot ma a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. (tovább…)
Continue ReadingElhunyt az Élet és Irodalom egykori főszerkesztője
Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Megyesi Gusztáv, aki egy év megszakítással harmincegy évig volt az Élet és Irodalom munkatársa különböző beosztásokban, 1992 és 1993 között főszerkesztőként dolgozott. (tovább…)
Continue ReadingFeszült a magyar-ukrán viszony
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet, miután „minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája” – közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal. (tovább…)
Continue ReadingElítélték a román embercsempészt
Tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék ma azt a román férfit, aki legalább 106 határsértőt zsúfolt egy szellőzés nélküli teherautó rakterébe tavaly nyáron. (tovább…)
Continue ReadingErdoğan belengette Budapesten Európa elárasztását menekültekkel
„Ha minden kaput megnyitnánk, akkor egész más kép tárulna elénk” – fogalmazott Recep Tayyip Erdoğan Budapesten, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatójukon. (tovább…)
Continue ReadingBudapestre látogat a török államelnök
Budapestre érkezik ma Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki legutóbbi újraválasztását követően a török hagyományoknak megfelelően elsőként a testvérnépnek tekintett Azerbajdzsánban tett hivatalos látogatást. (tovább…)
Continue ReadingA románok asztalát csapkodná Semjén Zsolt
„Tiszta lelkiismerettel azt kell mondanom, hogy nincs felelőssége a magyar oldalnak abban, hogy a magyar-román diplomáciai kapcsolatok rosszak – jelentette ki kérdésre Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes azon a sajtótájékoztatón, amelyen sorsdöntőnek nevezte a romániai választásokat, és a diplomáciáról is beszélt. (tovább…)
Continue ReadingÖten súlyosabban megsérültek a hétfői budapesti metróbalesetben
Senki sem volt életveszélyes állapotban ? hangzott el az M1 aktuális csatorna esti Híradójában. A 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében 6 óra 45 perc körül ütközött össze két metrószerelvény. (tovább…)
Continue ReadingKulturális örökség része lett a Kodály-módszer
Az UNESCO Addisz-Abebában lezajlott tanácskozásán felvette a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését a szellemi kulturális örökség listájára. (tovább…)
Continue ReadingSzijjártó Péter: Az energiabiztonság a nemzeti szuverenitás kérdése
A nemzeti energiamix, az energiaforrások összetételének összeállítása a nemzeti kompetenciához tartozik, amit tiszteletben kell tartani – jelentette ki ma Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, az Oroszországi Energiahét elnevezésű konferencián. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország számára az energiabiztonság a nemzeti szuverenitás kérdése, ezért az energiaellátásnak tisztának, biztonságosnak és olcsónak kell lennie. (tovább…)
Continue Reading