Árulás és újratervezés címmel közöl véleménycikket a Magyar Nemzetben a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint „Európa válságban van. Eltűnőben a keresztény civilizáció. Lejtmenetben az Európai Unió. Európa gazdasági és politikai súlya csökken. Amit az európai emberek érzékelnek: béke, rend és fejlődés helyett háború, migráció és stagnálás”.
(tovább…) Continue ReadingMegérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Kantonból Budapestre
Kína kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt tavaly Magyarország.
Continue ReadingElhunyt Cselényi László
Tegnap délelőtt elhunyt Cselényi László rendező, a Duna Televízió egykori elnöke. Cselényi László 1951. február 1-én született Kolozsváron.
(tovább…) Continue ReadingElőször mentették meg egy beteg látását lábszárból kivett ideggel Magyarországon
A közlemény szerint a beteg lábszárából kivett 15 centiméteres ideget ültették be egy érzőidege és a szeme szaruhártyája közé, hogy a szaruhártya visszanyerhesse érzékelési funkcióját.
Continue ReadingA KDNP távozik
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert tegnap az EPP mégis felvette – közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.
Continue ReadingKlaus Iohannis elveszítette utolsó támogatóját is a NATO-főtitkárságért zajló harcban
Magyarország már nem ellenzi Mark Rutte NATO-főtitkári kinevezését – közölte a Reuters holland sajtóértesülésekre hivatkozva. A hírügynökség jelentése szerint Szlovákia…
Continue ReadingKarácsony Gergely nyert Budapesten a szavazatok újraszámolása után is
Budapesten az érvénytelen szavazatok újraszámolása után is Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást 41 szavazattal. Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti…
Continue ReadingKényszerítő bírságot kapott Magyarország
Az Európai Unió Bírósága 200 millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot, mert „nem tartja tiszteletben” az uniós jogszabályokat, egyebek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó unión kívüli országok állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén.
(tovább…) Continue ReadingBudapesten tanácskoznak a határon túli képviselők
A magyar nemzeti politika álláspontja nem lehet más, mint hogy Európa legyen az európaiaké – jelentette ki Kövér László. A magyar Országgyûlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumának budapesti plenáris ülésén arra szólított fel, adják vissza az európai emberek jogát arra, hogy demokratikusan eldönthessék, háborút vagy békét akarnak-e.
(tovább…) Continue ReadingOrbán Viktor: Magyarország a NATO elkötelezett partnere marad
Magyarország lojális és elkötelezett tagja a NATO-nak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma Budapesten, miután tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.…
Continue ReadingIohannis cáfolta, hogy Magyarországot kizárják a B9-ből
Klaus Iohannis államelnök elnök cáfolta, hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) Magyarország kizárását fontolgatnák, amiért a…
Continue ReadingMagyarország, EP választások, eredmények
A Fidesz-KDNP 11 képviselőt küldhet Brüsszelbe, míg a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Tisza Párt kilencet. Az európai parlamenti képviselők magyarországi választásán…
Continue Reading








