A székelyek ellen elkövetett legnagyobb vérengzésre emlékeztek hétfőn a csíki településen. A tiszteletadás a Szent Anna – Siculicidum kápolnában szentmisével kezdődött, majd a résztvevők megtekintették a Zöld Péter Általános Iskola diákjainak múltidéző előadását. Ezt követően a turulmadaras emlékműnél folytatódott a főhajtás.
(tovább…) Continue ReadingTiltakozás terveznek a rendőrök
A rendőrségi szakszervezetekkel tárgyalt ma délelőtt a munkaügyi miniszter az egységes bérezési törvényről. A találkozót megelőzően Dumitru Coarnă szakszervezeti vezető azt mondta, a belügyi alkalmazottakat hátrányos megkülönböztetés éri, a különböző pótlékokat és juttatásokat a 2009-es minimálbérhez viszonyítva számolják ki. (tovább…)
Continue ReadingElfogadta a Szenátus a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendelet érvénytelenítő törvénytervezetet
Elfogadta a Szenátus plénuma azt a törvénytervezetet, amely hatálytalanítja a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat. (tovább…)
Continue ReadingMég nem szűnnek meg az egészségügyi kártyák
A következő öt évben megmarad az egészségügyi kártyák jelenlegi rendszere, vélekedik az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) új elnöke, Marian Bucea. (tovább…)
Continue ReadingA társadalom peremén a községek több mint egyharmada
535 romániai községben a szegénység mértéke meghaladja az átlagost, a társadalom peremére szorult polgárok száma 427.046 – mutat rá a közigazgatásért és társadalmi politikáért felelős intézet és a szociális munkások országos egyesületének sajtóközleménye. (tovább…)
Continue ReadingMagyar katolikus misék Bákóban
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban. Az első magyar nyelvű szertartás most vasárnap, január 27-én lesz – közölte mai számában a Ziarul de Bacău helyi napilap.
(tovább…) Continue ReadingNegyven éve volt a pusztító bukaresti földrengés
1977. március 4-én 21 óra 22 perckor Romániát a Richter-skála szerinti 7,2 fokos földrengés rázta meg. Ez volt a huszadik század második legnagyobb földrengése, az 1940. november 10-i után, amely a Richter-skála szerint 7,4 fokos erősségű volt. (tovább…)
Continue ReadingErdőszentgyörgyön kutakodik a DNA
Házkutatást tartott Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalában és Csibi Attila Zoltán polgármester otthonában a Maros megyei rendőr-felügyelőség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya, a segesvári bíróság ügyészeinek vezetésével. (tovább…)
Continue ReadingFigyelmeztetik a Nagy-Britanniába és Franciaországba utazókat
Utazási figyelmeztetést adott ki a külügyminisztérium a Nagy-Britanniába és Franciaországba utazóknak – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A közlemény értelmében többfelé útlezárásokra számítani a kedvezőtlen időjárás miatt.
(tovább…) Continue ReadingVonat ütközött turistabusszal
Hárman megsérültek, egy személyt kórházba kellett vinni, miután az őket szállító turistabusz vonattal ütközött ma reggel a Temes megyei Nagykomlósi…
Continue ReadingAz államháztartási hiány nem haladja meg a 3 %-ot
A kormány biztosította az Európai Bizottságot arról, hogy az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A pénzügyminisztérium közleményben reagált az Európai Bizottság múlt heti levelére, amelyben az uniós végrehajtó szerv aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a román államháztartási hiány túllépheti a GDP-arányos 3 százalékot. (tovább…)
Continue ReadingÚj elnök az Országos Nyugdíjpénztár élén
Sorin Grindeanu miniszterelnök Robert Iulian Stănescut nevezte ki az Országos Nyugdíjpénztár elnökévé Sorin Grindeanu miniszterelnök. A határozat tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben. (tovább…)
Continue Reading