Egyhangúlag elfogadta a képviselőház a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást.
(tovább…) Continue ReadingZöld út az autópálya építésére
A délelőtt Bukarestben aláírták az A7-es Moldvai autópálya Bákó és Paşcani közötti szakaszának építési szerződését a legnagyobb romániai építő vállalattal.…
Continue ReadingTöbbségben használt autókat jegyeztek be
A forgalomba íratott személygépkocsik száma 7,6 százalékkal, a tehergépjárműveké 11,9 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
(tovább…) Continue ReadingNégyszer több árut vontak ki forgalomból a fogyasztóvédők
Ebben az évben eddig összesen 109 millió lej bírságot szabtak ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői – közölte az intézmény elnöke. Horia Constantinescu összehasonlításképpen elmondta: tavaly 45 millió, 2020-ben 32 millió, 2019-ben pedig 59 millió lej volt az év első hét hónapjában kiszabott bírságok összege.
(tovább…) Continue ReadingBüntethetővé válik a nyilvános helyen szoptató nők kiutasítása
Pénzbírsággal büntetik ezentúl Romániában azt, aki azért küld el egy anyát egy nyilvános helyről, mert gyermeket szoptat – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén nagy többséggel fogadta el a képviselőház, egyetlen tartózkodás mellett.
(tovább…) Continue ReadingJól megy az üzlet Romániában
A román ipar üzleti forgalma 24,5 százalékkal nőtt 2022-ben az előző évhez képest, főként a kitermelő- és feldolgozóipar teljesítményjavulásának köszönhetően…
Continue ReadingEredményhirdetés a pedagógusok véglegesítő vizsgáján
Országszerte 137 pedagógusnak sikerült 10-es osztályzatot elérnie a véglegesítő vizsgán, a legtöbben Bukarestben vannak– közölte közösségi oldalán az oktatásügyi miniszter.…
Continue ReadingLassan, de biztosan nő az öntözött földterület
A következő öt évben 1,5 milliárd euró finanszírozást nyújtanak az állami költségvetésből az országos öntözéses program megvalósítására – jelentette be…
Continue ReadingElrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának második szakasza
Ezúttal televíziók, laptopok és táblagépek vásárlását támogató utalványokat bocsát ki a Környezetvédelmi Alap a leadott erégi készülékért cserében.
(tovább…) Continue ReadingEgyeztetések után kész a következő tanév szerkezete
Jóváhagyta a társadalmi egyeztető tanács 2023-2024-es tanév beosztásának tervezetét, amely szerint a jövő évi tavaszi szünidő egybeesik majd a húsvéti ünnepekkel – közölte kedden a Facebook-oldalán az oktatási minisztérium.
(tovább…) Continue ReadingSzakszervezetek a méltányosságról
Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség üdvözli, hogy megkezdődtek a megbeszélések a 3000 lej alatti nyugdíjak adómentességéről és támogatja az ezen szint alatti bérek adómentessé tételét is.
(tovább…) Continue ReadingMajdnem kész a sztráda első szakasza
Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres…
Continue Reading




