A kárpátaljai Kertész Dávid író nyerte a Magyar Írószövetség és a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány meseíró pályázatát.
(tovább…) Continue ReadingÉv végén lejár Cioloş mandátuma az Újítsuk meg Európát frakció élén
Dacian Cioloş, az USR PLUS társelnöke úgy nyilatkozott tegnap, hogy ha pártelnökké választják, akkor lemond a az Európai Parlamentben (a Renew Europe élén) betöltött frakcióvezetői tisztségéről.
Continue ReadingRománia támogathatja Ukrajnát a Nemzetközi Bíróságon az Oroszország elleni perben
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága lehetővé tette 32 kérelmező ország számára, – közöttük Romániának is – hogy írásos vélemény benyújtásával beavatkozzanak Kijev oldalán a Moszkva ellen tavaly tavasszal, Oroszország ukrajnai inváziója miatt indított eljárásba.
(tovább…) Continue ReadingTánczos: Románia felvétele a lézeres csúcstechnológiát előmozdító konzorciumba prioritást élvez
Az úgynevezett sínes dosszié és általában a bürokrácia kiiktatása a fő célja Tánczos Barnának, a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős tárca ügyvivő miniszterének.
Continue ReadingMa 20 éve omlottak össze a WTC ikertornyai
Levelet küldött tegnap Klaus Johannis államfő amerikai egyesült államokbeli hivatali kollégájának, Joseph R. Bidennek a 2001. szeptember 11-ei események huszadik évfordulója alkalmából.
Continue ReadingTöbb ezer tanár tüntet Bukarestben
Több ezer tanügyi alkalmazott tüntet Bukarestben, akik a kormánytól nagyobb béremelést követelnek, mint amit a kabinet már jóváhagyott.
(tovább…) Continue ReadingKiegészítette a különleges helyzetekre vonatkozó útmutatóját a CNCAV
Igazolással alátámasztott orvosi ajánlással lehetséges az első adag vakcinától eltérő oltóanyag beadása második dózisként – közölte ma az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Continue ReadingRománia orosz diplomatákat küld ki az országból
Románia felszólította Oroszország bukaresti nagykövetségét, hogy 30 napon belül csökkentse 40 fővel a személyzetét.
(tovább…) Continue ReadingGCS: Az elmúlt 24 órában 43 966 tesztet dolgoztak fel
Az elmúlt 24 órában 2 520 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 34 914-re emelkedett – Mostanáig 1 063 360 koronavírusból meggyógyultról és több mint 1 millió 115 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 2 520 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 34 914-re emelkedett.
Continue ReadingA bíróság is jóváhagyta az Euroins elleni csődeljárást
Elrendelte a csődeljárás megindítását az Euroins biztosítótársaság ellen a bukaresti törvényszék, megerősítve a Pénzügyi Felügyelet erre vonatkozó kérelmét.
(tovább…) Continue Reading60 százalékos a földgáztárolók telítettsége
A földgáztárolók töltöttsége jelenleg több mint 60 százalékos, és szeptemberre ez az arány elérheti a 100 százalékot – jelentette ki Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingSzakértők szerint veszélyben az államháztartási hiánycél
Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiány 5 százalék alatt maradjon olyan körülmények között, hogy a költségvetés eddigi végrehajtása jelentősen eltér a célkitűzésektől – jelentette ki Ionuţ Dumitu, a Költségvetési Tanács volt elnöke.
(tovább…) Continue Reading


