Az ügyészeket és a bírókat ért példátlan támadás megfékezését kéri a Legfelsőbb Bírói Tanácstól a Romániai Bírók Fóruma nevű egyesület, amely kérését a törvényhozó és a végrehajtó hatalom utóbbi időben, pontosabban a hétvégén elhangzott beszédeire alapozza. (tovább…)
Continue ReadingFolyamatos ellátást ígér az egészségügyi miniszter
Újabb 3000 dózis immunoglobulin érkezik holnap az országba, a lerakatokban lévő dózisok pedig egy-két napon belül a páciensekhez jutnak ? jelentette ki az egészségügyi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingÚton az „össznemzeti zarándokvonat” is
Nem a Boldogasszony zarándokvonat az egyetlen, amely a csíksomolyói búcsún részt venni kívánókat szállítja Magyarországról. A Kárpáteurópa Utazási Iroda zarándokvonatai közül a Csíksomlyó Expressz csütörtök éjszaka indult útnak Szombathelyről, és a tervek szerint Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezett meg a budapesti Keleti pályaudvarra, ahonnan a Székely Gyorssal együtt, egy 16 kocsiból álló szerelvényként indult tovább. (tovább…)
Continue ReadingElemzik a minisztériumok tevékenységét
A kormányzás mérlegét vonta meg a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának ülésén a miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingA Velencei Bizottság küldöttségével találkozik ma Klaus Johannis államfő
A testület tegnap Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel tárgyalt az igazságügyi törvények elfogadásának folyamatáról, valamint a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási…
Continue ReadingHolnap rajtol a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Holnap rajtol a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn. A Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért ? Pro Minoritate Alapítvány szervezésében induló rendezvény mottója: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! (tovább…)
Continue ReadingHa kell tüntetnek is a liberálisok
A nyugdíjalap második pillérének fontosságát tudatosító lakossági kampány indításáról tárgyalt a Nemzeti Liberális Párt vezetősége délelőtti ülésén. (tovább…)
Continue ReadingJól szerepeltek a hazai diákok a nemzetközi fizika és matematika tantárgyversenyen
Öt ezüst- és egy bronzérmet nyertek a romániai diákok a Hong Kong-i nemzetközi matematika tantárgyversenyen. A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint a július 6-16. között zajló, immár 57. alkalommal megszervezett olimpián 109 ország 602 diákja vett részt. (tovább…)
Continue Reading„Elhozta Isten piros pünkösd napját…”
Idén is ünnepi fogadtatásban részesültek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. A Boldogasszony zarándokvonat tegnap reggel indult el a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokkal a budapesti Nyugati pályaudvarról. A zarándokvonatot Erdély számos településén virágokkal, zászlókkal fogadták. (tovább…)
Continue ReadingMegkezdik az első kártyák nyomtatását
Az Országos Egészségbiztosító pénztár elküldte a Nemzeti nyomdának azoknak a személyeknek az adatait, akiknek lejár az egészségügyi kártyájuk. (tovább…)
Continue ReadingMég keresik a nizzai merényletkor eltűnt román férfit
Azonosították tegnap a nizzai merényletben eltűnt román házaspár egyik tagját. A nőt a város egyik kórházában találták meg, állapota súlyos, de stabil ? közölte a Román Külügyminisztérium. A család kiskorú tagját már korábban azonosították a Franciaországba utazó rokonok segítségével. (tovább…)
Continue ReadingVédett márka a Nagyszebeni telemea
Országos védelmet kapott mától a Nagyszebeni telemea termék ? közölte a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. (tovább…)
Continue Reading
