Holnap rajtol a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn. A Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért ? Pro Minoritate Alapítvány szervezésében induló rendezvény mottója: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! Idén is jelen lesznek a magyar kormány képviselői: Orbán Viktor miniszterelnök hagyományosan szombaton tart előadást Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal együtt, de jelen lesz többek között Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.

Az erdélyi, felvidéki, délvidéki politikai vezetők, illetve katalán, baszk és dél-tiroli vendégek mellett, Gagauziából és a Moldovai Köztársaságból is érkeznek meghivottak.

A sokszínű program huszonnégy sátorban zajlik majd. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet az idei évben is saját sátorral várja az érdeklődőket, akárcsak az Élő Erdély Egyesület, amely idén is működteti Erdély Café kávézó- és programsátrát Tusványoson. Hatodik alkalommal érkezik Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság is színházi gömbsátrával.

A holnapi nyitó napon Bagossy Brothers Company, illetve Ákos koncertre várják az érdeklődőket.