Egyelőre maradnak az Airbus romániai alkalmazottai

Jelentős elbocsátásokra készül az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat, amelynek igazgatótanácsa jóváhagyta az úgynevezett átszervezési tervet. Ez mintegy 15 ezer munkahely megszüntetését irányozza elő a következő egy évben. A döntés egyelőre nem érinti a három vidombáki gyár személyzetét, sem pedig a védelmi részlegen dolgozókat.

Continue Reading

A hétvégén is „zaklatott” lesz az időjárás

Ismét változékonyra fordul az időjárás, a meteorológusok 24 megyére érvényes, zivatarra, felhőszakadásra és jégesőre vonatkozó figyelmeztetést adtak ki. Holnap reggelig főként az ország középső, nyugati és északi részében kell szélsőséges időjárásra számítani, míg az ország déli részében a rendkívüli meleg miatt van hatályban sárga jelzésű figyelmeztetés.

(tovább…) Continue Reading

Árvízhelyzet a Bánságban

Épületeket, utcákat, gazdaságokat öntött el a hirtelen lezúduló esővíz Arad, Temes és Krassó-Szörény megyében tegnap. Aradon a megyei kórház alagsorában lévő orvosi rendelőket, de több lakást, sőt, utcákat is elöntött a víz a tegnap esti felhőszakadást követően. A szél fákat tört le, ezek közül több gépkocsikra esett, a tűzoltók segítségére volt szükség eltávolításukhoz.

(tovább…) Continue Reading

Elvesztette tavalyi nyereségét

A világ legnagyobb nyugdíjalapja, a japán állami nyugdíj beruházási alap 165 milliárd dollár veszteséggel zárta az első negyedévet a koronavírus világjárvány következtében a tőzsdén bekövetkezett esés miatt – közli a Bloomberg.

Continue Reading