Megbukott szerdán a képviselőházban az emberi méltóság védelméről szóló törvénytervezet. Beterjesztője, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bejelentette: feljelentés tesz ismeretlen tettes ellen az elektronikus szavazási rendszer meghibásodása miatt. (tovább…)
Continue ReadingSenki nem tanúskodott Horváth Anna ellen
A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere perének tegnapi tárgyalásán. Ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt elöljáró ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz, amikor majd befejezik a tanúk kihallgatását. A tegnapi tárgyaláson az is kiderült, hogy csak januárban játsszák le a Kolozs megyei táblabíróságon Horváth Anna perében a Román Hírszerző Szolgálat vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét. (tovább…)
Continue ReadingVeszélyben a kisebbségi nyelvek használatának joga a helyi közigazgatásban?
Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház azt a tervezetet, amely megtiltja a kisebbségi nyelvek használatát a helyi közigazgatásban. A tervezetről a szenátus dönt. (tovább…)
Continue ReadingNem mond le Dragnea
Tagadja az ellene felhozott vádakat és nem mond le a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki ellen újabb bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség. (tovább…)
Continue ReadingMegdőlt a februári melegrekord Bukarestben
Tegnap délután három órakor ugyanis a fővárosban 25 fokot mutattak a hőmérők. Az Országos Meteorológiai Intézet szerint még soha nem mértek magasabb hőmérsékletet februárban Bukarestben a meteorológiai megfigyelések kezdete óta. (tovább…)
Continue ReadingNövelni kell az ügyészek és bírák elszámoltathatóságát
Ambrus Izabella, az igazságügyi törvények módosítását előkészítő törvényhozási különbizottság RMDSZ-es tagja elmondta: az RMDSZ támogatja az Igazságügyi Minisztérium által javasolt…
Continue ReadingMegkérdőjeleződött a SRI által végzett megfigyelések és lehallgatások jogalapja
Az Alkotmánybíróság ugyanis alaptörvénybe ütközőnek minősítette az erre vonatkozó törvénycikkelyt. (tovább…)
Continue ReadingMűsorra tűzte Az aranyembert a bukaresti Eforie mozi
Holnap este hét órától a bukaresti Eforie moziban Az aranyember című 1918-ban készített némafilmet láthatják román felirattal és Cătălin Răducanu élő zongorakíséretével. (tovább…)
Continue ReadingSzélmalomharc minden korrupcióellenes kampány, ha az oktatásban semmi nem történik
Ezt a Legfelső Bírói Tanács elnöke jelentette ki egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen. Mircea Aron rámutatott: nagyon fontos, hogy egy ilyen stratégia ne korlátozódjék az igazságügyre, hanem terjedjen ki az egész társadalomra, gazdaságra, közigazgatásra, politikára. (tovább…)
Continue ReadingVizsgálati fogságba helyezték a sepsiszentgyörgyi bíróság elnökét
Korrupció gyanújával őrizetbe vették ma a sepsiszentgyörgyi bíróság elnökét, Elena Poiana bírót – közölte a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). (tovább…)
Continue ReadingHázkutatás tartott a DNA Antal Árpád lakásán és hivatalában
A Korrupcióellenes Ügyészség fővárosi ügyészei ma reggel Sepsiszentgyörgy polgármesterének lakásán, majd délelőtt a városházán folytatták a vizsgálatot – közölte az MTI-vel telefonon a polgármester. (tovább…)
Continue ReadingÚjabb bűnügyi kivizsgálás indult Liviu Dragnea ellen
Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét ma a korrupcióellenes ügyészség. (tovább…)
Continue Reading