Erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezte a Bukaresti Táblabíróság Filip Teodorescut, Mihai Gâdeát és az Antena 3 televíziót annak a pernek a végén, amelyet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke indított 2014-ben rágalmazás miatt.
(tovább…) Continue ReadingGCS: Az elmúlt 24 órában 43 647 tesztet dolgoztak fel
Az elmúlt 24 órában 812 fertőzéses esetet és 84 halálesetet regisztráltak az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozva – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingSzükségtelennek tartja Johannis a vállalatok éves forgalmának megadóztatását
Az államfő úgy értékelte, hogy eddig a koalíció ésszerű döntéseket hozott, és a kormány ‘nagyon jól mozgott’.
Continue ReadingA településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket a hatóságok
A jogszabályt 232 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak 23 tartózkodás mellett.
Continue ReadingTiltakoznak a rendőrszakszervezet tagjai
A rendőrök 2007 óta nem kaptak fizetésemelést.’ – olvasható az EUROPOL felhívásában.
Continue ReadingTűz Konstancán
Mintegy 250 embert kellett kimenekíteni, nyolc személyt füstmérgezéssel és égési sebekkel kórházba szállítani miután tűz ütött ki egy tömbházban Konstancán mára virradóan.
Continue ReadingKét szatmári honatya képviseli a máramarosi magyarokat Apjok helyett
Turos Lóránd Szamár megyei szenátor és Nagy Szabolcs Szatmár megyei képviselő vette át a Máramaros megyei magyarság parlamenti képviseletét azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kizárta soraiból és parlamenti frakciójából Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt.
(tovább…) Continue ReadingKiegészült a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetése
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 300-300 millió lejjel kiegészítette a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetését – közölte tegnap a Környezetvédelmi Minisztérium alárendeltségében működő intézmény. A kiutalt összeget még idén felhasználják, kizárólag a jogi személyek által december 2-ig benyújtott igénylések jóváhagyásához szükséges alapok fedezésére. Az esetlegesen fel nem használt összegeket elérhetővé teszik majd a program jövő évi kiírásaiban – közölték még.
Continue ReadingFöldgázbeszerzés közösen
Az Európai Unió (EU) tagállamai számára közös stratégiai gáztartalékok vásárlását lehetővé tevő szabályok elfogadására tett javaslatot tegnap az Európai Bizottság (EB). Mindez a földgáztárolás megerősítését és több, alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó gáz hálózatba juttatását is magában foglaló terv részét képezi – írja a Reuters.
Continue ReadingZsaroló e-mail
Számos bejelentés érkezett a közelmúltban olyan elektronikus levelek kapcsán, amelyek feladói a „sextortion” néven ismert zsarolási módszert alkalmazták – tájékoztat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Continue ReadingA nemzeti kisebbségek frakciójának is lesz egy tagja az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban
Megszavazta ma a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelyik a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának is biztosít egy helyet az Országos Diszkriminációellenes…
Continue ReadingPályáznak az önkormányzatok
Néhány óra alatt 1,5 milliárd euróra pályáztak az önkormányzatok a fejlesztési minisztériumnál – közölte Cseke Attila fejlesztési miniszter.
(tovább…) Continue Reading




