Az elmúlt 24 órában 9 187 új fertőzéses esetet és 301 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 44 980-ra emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingJóváhagyják az új onkológiai programot
A kormány csütörtöki ülésén elfogad egy rendeletet és egy határozatot a rákos betegeknek nyújtott genetikai vizsgálatok és személyre szabott kezelési szolgáltatások finanszírozásának újraindításáról – közölte a miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingIonuţ Moşteanu: Az USR nem fog bizalmat szavazni egy kisebbségi kormánynak
Az RFI-nek nyilatkozva Moşteanu hangsúlyozta, jelenleg nem kisebbségi kormányra van szüksége az országnak, és emlékeztetett, hogy két héttel ezelőtt, amikor Dacian Cioloş USR-elnök kijelölt kormányfőként lépéseket tett a kormánykoalíció újraélesztésére a volt koalíciós partnerek elutasították ajánlatát.
Continue ReadingJohannis: A hadsereg továbbra is szilárd támpont marad
Az ismeretlen katona sírja nevet viselő bukaresti emlékműnél tartott ceremónián Johannis mellett Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök, valamint Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi miniszter, kijelölt kormányfő is részt vett.
Continue ReadingRománia 56 százalékkal több földgázt importált
Románia 1 millió 908 ezer tonna kőolaj-egyenértékű földgázt importált 2021 első nyolc hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Continue ReadingAz EMSZ magyar neve miatt utasította el a törvényszék a pártfúziót
Az EMNP és az MPP vezetői emlékeztetnek: a bírósági indoklásban felhozott érv már csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt, az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első.
Continue ReadingLezárják a Transzfogarasi utat
A Transzalpina utat október 20-án zárta le a CNAIR.
Continue ReadingCSM: Az újabb korlátozó intézkedések nem vonatkoznak a bíróságok és törvényszékek tevékenységére
A szóban forgó intézmények tevékenységét egy másik rendelet szabályozza, így azok ugyanazon feltételek mellett fognak működni, mint a 2021/1130-as kormányrendelet hatályba lépése előtt,
Continue ReadingNicolae Ciucă ma az USR vezetőivel tárgyal
Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök ma megbeszélést folytat a kormányprogramról a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőivel, miután a tegnap a PNL és az RMDSZ szakértőivel egyeztetett – adta hírül tegnap este a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Continue ReadingMi lesz a magán tanintézetekkel?
A tanügyminiszter reményét fejezte ki, hogy kiegészítik a kormányhatározatot.
Continue ReadingCNCAV: Több mint 300 ezer dózist tartalmazó szállítmány érkezik
Mostanig 13.677.749 adag Pfizer-BioNTech-oltás érkezett Romániába, ebből 8.924.285 dózist használtak fel a lakosság immunizálására – közölte a CNCAV.
Continue ReadingÚzvölgyi temetőfoglalás: második nekifutásra sem sikerült bűncselekményt azonosítani
A Moinesti-i ügyészség második nekifutásra sem tudta megállapítani, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát.
(tovább…) Continue Reading




