Nem a korábban megszabott ütemterv szerint haladnak az új egységes bértörvénnyel kapcsolatos munkálatok, és fennállhat annak a veszélye, hogy nem lehet majd jövő év elejétől alkalmazni a jogszabályt – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Anton Hadăr rámutatott, a szakszervezetek elküldték a munkaügyi minisztériumnak a tanügyi alkalmazottak bérezésével kapcsolatos elképzeléseiket, és várják, hogy hívják őket egyeztetésre a tervezet végső változatának elkészítéséhez. Mint mondta, ha sokat késik az új jogszabály elfogadása, fennáll a veszélye annak, hogy nem léphet életbe 2024. január 1-jétől. Hadăr azt is elmondta, egyelőre nem tárgyalt a témáról a többi oktatási szakszervezeti szövetség képviselőivel, csak fel akarta hívni a figyelmet, hogy az eredetileg megszabott munkaprogram „a jelek szerint elakadt”.