A Főügyészség összesen 340 bűncselekmény vádjával idézte törvényszék elé a hígított kórházi fertőtlenítőszerek botrányát kiváltó Hexi Pharma-t.Az ügyészek szerint a…
Continue ReadingEljárás indult Románia ellen a helyi élelmiszer-termelőknek kedvező törvény miatt
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét ? közölte az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingVeszélybe került az otthoni idősgondozás
A munkaügyi minisztérium felfüggesztette februárra az otthoni beteggondozási program támogatásának folyósítását ? közölte a Gyulafehérvári Caritas, amely szerint az intézkedés nyomán több mint 1.000 személy ellátása kerül veszélybe.
Continue ReadingNemzetközi Zöld Hét Berlinben
Kezdetét vette ma Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, amelynek díszvendége az idén ismét Magyarország. (tovább…)
Continue ReadingElsiették a sürgősségi rendelet hatálytalanítását
„Úgy volt megfogalmazva, hogy ha nem árvaházban születtél, gyakorlatilag nem lehet vezető tisztséged a román egészségügyben, mert valamilyen rokonod miatt biztosan inkompatibilisnek nyilvánítanak.” Ezzel magyarázza a kórházmenedzserek kinevezésére vonatkozó, a Cioloş-kormány által tavaly novemberben elfogadott sürgősségi kormányrendelet elutasítását László Attila szenátor, az egészségügyi bizottság elnöke. (tovább…)
Continue ReadingNem használható az egészségügyi kártya
Délelőtt 11 órától ismét nem működik az egészségbiztosítási informatikai rendszer ? közölte honlapján az Országos Egészségbiztosító Pénztár. A meghibásodás elhárításáig…
Continue ReadingOltatnának, de nincs mivel
A kisgyerekek immunizációs programjában szerepelő egyes oltások hiánya a gyártók román piac iránti mérsékelt érdeklődésére vezethető vissza ? állítja az Egészségügyi Minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingTovább terjed a kanyaró
Két újabb áldozatot szedett a kanyarójárvány a múlt héten Dolj és Krassó- Szörény megyében, 13-ra emelve az elhalálozottak számát. Múlt…
Continue ReadingNincs influenza járvány
Országos szinten nincs influenza járvány, de az ország déli részén, főként Bukarestben és Konstancában járványszerűen terjed az influenza ? jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke. A (tovább…)
Continue ReadingEgyre több a kanyarós beteg
Az Országos közegészségügyi intézet adatai szerint 13 személy halt meg kanyaróban, az elmúlt egy évben pedig 2165 megbetegedést regisztráltak, a legtöbbet Arad, Krassó-Szörény, Temes, Prahova, Giurgiu, Botosani, Vaslui és Máramaros megyében. (tovább…)
Continue ReadingMég mindig tart a kanyaró-járvány
Harminc gyereket kezelnek kanyarófertőzéssel a temesvári, fertőző betegségeket kezelő osztályon, ahol az elmúlt év végén a járvány szövődményei okozták egy alig egyéves és három hónapos gyermek halálát. (tovább…)
Continue ReadingTerv a kanyarójárvány megfékezésére
Tervet dolgozott ki a kanyarójárvány megfékezésére az egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel, az UNICEF-fel és az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen. Erre azt követően került sor, hogy decemberig országszerte 1725 kanyarós megbetegedést jeleztek. A tervet értelmében lecsökkentik az oltási életkort 9 hónapra, az 5 és 9 év közötti gyerekeket pedig visszahívják második oltásra. (tovább…)
Continue Reading