Az új tanévtől kísérleti jelleggel az ország ötven iskolájában módosítják a tej-kifli programot, az oktatási minisztérium tervei szerint a projektben részt vevő tanintézetekben minden gyerek naponta hét lej értékben meleg ebédet vagy élelmiszercsomagot kap. Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, hogy a kísérleti programra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet elkészült, és valószínűleg a jövő hét folyamán kerül sor az elfogadására a parlamentben, és tanévkezdésig beindulhat a program a kiválasztott iskolákban. Király András szerint a minisztérium úgy válogatta össze a kísérleti projektben részt vevő tanintézeteket, hogy minden tájegység, mindenféle iskola szerepeljen az ötvenes listán, így egyaránt vannak városi és vidéki tanintézetek, elszigetelt kis iskolák. A tervek szerint a szükséges összeget az oktatási minisztérium utalja majd át a központi költségvetésből a részt vevő önkormányzatoknak, akik helyben döntik majd el, hogy meleg ebédet biztosítanak a diákoknak, vagy ha erre nincs lehetőség ? mert például nincs étkezde ?, akkor élelmiszercsomagot osztanak, és az mit tartalmaz majd.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...