Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
Az Egyesült Államok, a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetést követően, teljes mértékben támogatta a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló egyezmény (Treaty on Conventional Armed Forces – CFE) felfüggesztését.
Ma reggel 7 órától 14 órán át szalad a kormány épülete körül Cosmin Răileanu vállalkozó, aki így hívja fel a figyelmet az adóügyi és költségvetési intézkedésekről szóló 2023/296-os törvénynek a romániai vállalkozókra gyakorolt negatív hatásaira.
óváhagyta tegnap az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a közszolgálati televízió új, a nemzeti hagyományoknak és örökségnek szentelt csatornájának műholdas és digitális földfelszíni sugárzási engedélyét. Az új csatorna
Jövőre csaknem 146 milliárd lejbe fog kerülni a nyugdíjak kifizetése – derül ki a Világbank adataiból, amelyeket munkaügyi minisztériumi források osztottak meg az Agerpres hírügynökséggel.
Egymillió román állampolgár nyugdíja fog csökkenni, mivel a kormány úgy döntött, hogy bizonyos munkavállalói kategóriák mentesülnek a magán- és kötelező nyugdíjak második pillérébe való befizetés alól – figyelmeztett tegnap Cristian Popa a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.
Az Egyesült Államok, a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetést követően, teljes mértékben támogatta a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló egyezmény (Treaty on Conventional Armed Forces - CFE) felfüggesztését - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója tegnap, amikor hatályba lépett Oroszország kilépése a megállapodásból.
Jake Sullivan közleménye hangsúlyozza, hogy a "körülmények ilyen alapvető megváltozása következtében az Egyesült Államok egyben felfüggeszti minden, a CFE egyezményből fakadó tevékenységét az egyezmény részes államaiban december 7-től".
A hagyományos katonai eszközök és fegyveres erők korlátozásáról szóló egyezmény a hidegháborút követően született.
"
["post_title"]=>
string(73) "Az Egyesült Államok felfüggeszti a CFE-ből fakadó kötelezettségeit"
["post_excerpt"]=>
string(256) "Az Egyesült Államok, a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetést követően, teljes mértékben támogatta a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló egyezmény (Treaty on Conventional Armed Forces - CFE) felfüggesztését."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "az-egyesult-allamok-felfuggeszti-a-cfe-bol-fakado-kotelezettsegeit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 14:28:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 12:28:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432306"
["menu_order"]=>
int(11807)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3723 (24) {
["ID"]=>
int(432297)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 14:26:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 12:26:36"
["post_content"]=>
string(2814) "
A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor - jelentette ki ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben.
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek. "Ennek a stratégiai együttműködésnek a legfontosabb bázisát, erőforrását az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar nemzeti közösség jelenti" - szögezte le. Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban. "Ezért teljesen természetes, hogy amikor Romániával kapcsolatos együttműködésről beszélünk, akkor az RMDSZ véleményei és javaslatai mindig fontosak a számunkra" - fogalmazott.
Szijjártó Péter Magyarország nemzeti érdekének nevezte Románia minél hamarabbi csatlakozását a schegeni övezethez. Rámutatott, ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés. Ezáltal automatikusan megnyílna tíz új határátkelési pont is a két ország között, ami nagy segítség lenne a helyi magyar közösségnek az anyaországgal való kapcsolatok fenntartásában.
A miniszter érintette a "gyakorlatilag ellehetetlenült" marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét is, és arra emlékeztetett, hogy korábban megállapodtak a román kormánnyal az elfogadhatatlan állapotok közös felszámolásáról. "Mi arra számítunk, hogy a román kormány magára nézve is kötelezőnek tekinti ezt a korábban kötött megállapodást, ezért ezt az ügyet is minden kétoldalú kontaktus esetében természetesen napirenden tartjuk" - jelentette ki.
Elmondta, a kormány az RMDSZ-nek szurkol a jövő évi négy romániai választáson. "Egy erős RMDSZ, egy erős bukaresti képviselettel rendelkező RMDSZ mindig segítséget jelent a magyar-román kapcsolatok fejlesztésében.
Kelemen Hunor, a Szijjártó Péterrel való találkozó után, így nyilatkozott:
Kedves hallgatóink, holnap, november 9-én műszaki okok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a temesvári (Szakálháza) adótorony körzetében középhullámon az 1314-kHz-es frekvencián. Megértésüket kérjük!
Visszahelyezik eredeti belvárosi helyére a kommunizmus idején elköltöztetett barokk fogadalmi szobrot, a Mária-oszlopot Kolozsváron.
A szobrászati elemek nagy részéről eredeti másolat készült, ezek kerülnek ki a köztérre - közölte az MTI-vel a napokban elkezdődött munkálatokat vezető Kiss Zoltán Árpád kőrestaurátor. A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve.
Több évtized után kerül vissza eredeti helyére, a belvárosi Egyetem (Universitatii) és Farkas (Mihail Kogalniceanu) utcák kereszteződésénél kialakítandó kis térre, a piarista templom elé. A belvárosba való visszahelyezéséről 2018-ban döntött a képviselőtestület az akkor önkormányzati képviselő Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének javaslatára.
Visszaállítása része a Farkas utca és a környező utcák teljes körű felújítását előíró, év végén záruló projektnek, a költségeket is innen állják - közölte az MTI-vel Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
A helyreállítás Kolozsi Tibor szobrászművész tervei alapján történik, ő vezette a Mátyás-szoborcsoport restaurálását is.
"
["post_title"]=>
string(69) "Visszahelyezik eredeti helyére a barokk Mária-oszlopot Kolozsváron"
["post_excerpt"]=>
string(136) "A helyreállítás Kolozsi Tibor szobrászművész tervei alapján történik, ő vezette a Mátyás-szoborcsoport restaurálását is."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "visszahelyezik-eredeti-helyere-a-barokk-maria-oszlopot-kolozsvaron"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 14:34:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 12:34:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432292"
["menu_order"]=>
int(11810)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3800 (24) {
["ID"]=>
int(432289)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 13:09:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:09:07"
["post_content"]=>
string(766) "
November 10-edikén kezdődik az ARS HUNGARICA kulturális fesztivál Nagyszebenben és környékén. A szervezők szerint a színes programsorozat célja – a több évszázados helybéli magyar jelenlét hangsúlyozása mellett – az, hogy hozzájáruljon a magyar közösség érvényesüléséhez a Kárpát-medence határán, magyar kulturális gyöngyszemeket mutasson be és hidat képezzen a közös anyanyelvet beszélő és közös igényeket képviselő személyek, intézmények között.
A nagyszebeni Ars Hungarica fesztivál november 19-éig tart.
Afrikai országokban tesz állami és hivatalos látogatást Klaus Johannis államfő november 14. és 23. között – tájékoztat az elnöki hivatal.
Johannis Kenyában, Tanzániában és a Zöld-foki Köztársaságban állami, Szenegálban hivatalos látogatást tesz. Ezzel az elmúlt 30 év viszonylatában egyedülállónak számító politikai-diplomáciai lépéssel a cél Románia és az afrikai kontinens közötti kapcsolat újraélesztése mind az országnak az afrikai államokkal való közvetlen viszonyában, mind az európai szintű közös erőfeszítések részeként - áll a tájékoztatásban.
Ma reggel 7 órától 14 órán át szalad a kormány épülete körül Cosmin Răileanu vállalkozó, aki így hívja fel a figyelmet az adóügyi és költségvetési intézkedésekről szóló 2023/296-os törvénynek a romániai vállalkozókra gyakorolt negatív hatásaira.
"Igazságtalanságot látok magam körül, és azért jöttem a kormányhoz, hogy megkongassam a vészharangot egy 14 órán át tartó futással az épület körül" - írta egy Facebook-bejegyzésben Răileanu, aki szerint a jogszabályban előírt intézkedések visszafogják a vállalkozói kedvet. Mint hangsúlyozta, egy vállalkozó napi 14 órát "izzad a vállalkozásáért, és ebből 10 órán át az államkasszát tölti fel pénzzel".
Tavaly Cosmin Răileanu több mint 20 órát és 150 kilométert futott Bákó és Râmnicu Sărat között, így próbálva meg felhívni a hatóságok figyelmét a halál útjának is nevezett E85-ös út veszélyeire.
"
["post_title"]=>
string(57) "Tizennégy órán át szalad a kormány épülete körül"
["post_excerpt"]=>
string(279) "Ma reggel 7 órától 14 órán át szalad a kormány épülete körül Cosmin Răileanu vállalkozó, aki így hívja fel a figyelmet az adóügyi és költségvetési intézkedésekről szóló 2023/296-os törvénynek a romániai vállalkozókra gyakorolt negatív hatásaira."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "tizzennegy-oran-at-szalad-a-kormany-epulete-korul"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 13:32:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:32:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432285"
["menu_order"]=>
int(11813)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3753 (24) {
["ID"]=>
int(432283)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 13:04:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:04:44"
["post_content"]=>
string(926) "
Megkezdte ma Klaus Johannis hivatalos belgiumi látogatását – tájékoztat az elnöki hivatal.
Az államfőt Alexander De Croo belga miniszterelnök fogadta a kormány brüsszeli székhelyén, ahol négyszemközti megbeszélést folytatnak. Ezt követően Johannis meglátogatja Mol városban található belga nukleáris kutatóközpontot (SCK CEN), ahol találkozik az ott dolgozó román kutatók egy csoportjával.
Délután Fülöp belga király fogadja Klaus Johannist a laekeni kastélyban. A megbeszélések napirendjén a politikai és diplomáciai együttműködés, valamint az európai ügyek szerepelnek, tekintettel arra, hogy 2024 első felében Belgium tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét – áll az elnöki hivatal közleményében.
Jóváhagyta tegnap az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a közszolgálati televízió új, a nemzeti hagyományoknak és örökségnek szentelt csatornájának műholdas és digitális földfelszíni sugárzási engedélyét. Az új csatorna a TVR Folclor nevet kapja.
A közszolgálati televíziót működtető Román Televíziótársaság (SRTv) tájékoztatása szerint az új csatorna műsorában helyet kap többek között a nagy múltú Tezaur folcloric című műsor anyaga, de tehetségkutató és szórakoztató programok, népzene, valamint a vallási életről vagy mezőgazdaságról szóló műsorok is.
"
["post_title"]=>
string(69) "TVR Folclor nevű új csatornát indít a közszolgálati televízió"
["post_excerpt"]=>
string(246) "óváhagyta tegnap az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a közszolgálati televízió új, a nemzeti hagyományoknak és örökségnek szentelt csatornájának műholdas és digitális földfelszíni sugárzási engedélyét. Az új csatorna"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "tvr-folclor-nevu-uj-csatornat-indit-a-kozszolgalati-televizio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 13:33:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:33:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432281"
["menu_order"]=>
int(11815)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3751 (24) {
["ID"]=>
int(432279)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 13:01:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:01:58"
["post_content"]=>
string(884) "
Elfogadta tegnap a Szenátus a hátrányos helyzetű gyermekek számára oktatási utalványokat biztosító sürgősségi rendeletet.
Ionel Cristescu szociáldemokrata szenátor szerint erre az intézkedésre szükség volt, hiszen javítani kell a nehezebb anyagi háttérrel rendelkező diákok helyzetén.
Irineu Darău, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora ugyanakkor kifejtette, az intézkedés nem elégséges a hátrányos helyzetű gyermekek problémáinak megoldására, továbbá megjegyezte, hogy egyelőre beváltatlan ígéretről van csak szó.
A dokumentum most a Képviselőházhoz kerül, amely a döntéshozó testület ebben az ügyben.
"
["post_title"]=>
string(133) "Elfogadta tegnap a Szenátus a hátrányos helyzetű gyermekek számára oktatási utalványokat biztosító sürgősségi rendeletet"
["post_excerpt"]=>
string(96) "A dokumentum most a Képviselőházhoz kerül, amely a döntéshozó testület ebben az ügyben."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(120) "elfogadta-tegnap-a-szenatus-a-hatranyos-helyzetu-gyermekek-szamara-oktatasi-utalvanyokat-biztosito-surgossegi-rendeletet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 13:35:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:35:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432279"
["menu_order"]=>
int(11816)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3750 (24) {
["ID"]=>
int(432277)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 13:00:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:00:58"
["post_content"]=>
string(943) "
Jövőre csaknem 146 milliárd lejbe fog kerülni a nyugdíjak kifizetése, 30,2 milliárd lejjel többe, mint idén - derül ki a Világbank adataiból, amelyeket munkaügyi minisztériumi források osztottak meg az Agerpres hírügynökséggel.
Ezek szerint 2024. január 1-je és szeptember 1-je között a havi nyugdíjkiadások 1,68 milliárd lejjel meghaladják a 2023. decemberére becsült 9,66 milliárd lejes ráfordítást, és elérik a 11milliárd 353 millió lejt.
Szeptembertől ennél 2 milliárd 489 millió lejjel többet, havonta 13 milliárd 842 millió lejt kell majd költenie a kormánynak a nyugdíjakra. Így 2024 szeptembere és decembere között a nyugdíjakra fordított állami kiadások megközelítik az 55,37 milliárd lejt - derül ki az adatokból.
"
["post_title"]=>
string(75) "Jövőre 30,2 milliárd lejjel többe fog kerülni a nyugdíjak kifizetése"
["post_excerpt"]=>
string(205) "Jövőre csaknem 146 milliárd lejbe fog kerülni a nyugdíjak kifizetése - derül ki a Világbank adataiból, amelyeket munkaügyi minisztériumi források osztottak meg az Agerpres hírügynökséggel. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(67) "jovore-302-milliard-lejjel-tobbe-fog-kerulni-a-nyugdijak-kifizetese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 13:01:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 11:01:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432277"
["menu_order"]=>
int(11817)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3749 (24) {
["ID"]=>
int(432275)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 12:57:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 10:57:51"
["post_content"]=>
string(792) "
Egymillió román állampolgár nyugdíja fog csökkenni, mivel a kormány úgy döntött, hogy bizonyos munkavállalói kategóriák mentesülnek a magán- és kötelező nyugdíjak második pillérébe való befizetés alól – figyelmeztett tegnap Cristian Popa a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.
A tisztviselő sajnálatosnak nevezte, hogy az intézkedést nem elemezték és vitatták meg kellőképpen.
A Romániai Magánnyugdíjpénztárak Szövetsége szerint a második pillér alapjának átlagos éves hozama 7,41 század százalék volt, szemben a 4,38 század százalékos átlagos éves inflációval.
"
["post_title"]=>
string(71) "Cristian Popa: Egymillió román állampolgár nyugdíja fog csökkenni"
["post_excerpt"]=>
string(317) "Egymillió román állampolgár nyugdíja fog csökkenni, mivel a kormány úgy döntött, hogy bizonyos munkavállalói kategóriák mentesülnek a magán- és kötelező nyugdíjak második pillérébe való befizetés alól – figyelmeztett tegnap Cristian Popa a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "cristian-popa-egymillio-roman-allampolgar-nyugdija-fog-csokkenni"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-11-08 12:57:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 10:57:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432275"
["menu_order"]=>
int(11818)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3728 (24) {
["ID"]=>
int(432306)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2023-11-08 14:28:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-11-08 12:28:29"
["post_content"]=>
string(950) "
Az Egyesült Államok, a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetést követően, teljes mértékben támogatta a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló egyezmény (Treaty on Conventional Armed Forces - CFE) felfüggesztését - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója tegnap, amikor hatályba lépett Oroszország kilépése a megállapodásból.
Jake Sullivan közleménye hangsúlyozza, hogy a "körülmények ilyen alapvető megváltozása következtében az Egyesült Államok egyben felfüggeszti minden, a CFE egyezményből fakadó tevékenységét az egyezmény részes államaiban december 7-től".
A hagyományos katonai eszközök és fegyveres erők korlátozásáról szóló egyezmény a hidegháborút követően született.