Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük „megfeledkeztek” a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3455 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük „megfeledkeztek” a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli.
Continue Reading
A 42 európai ország közül a 33. helyre került Románia, két helyet rontva az elmúlt évhez képest.
Continue Reading
Az oktatási minisztérium közölte azt is, hogy november 15. után a tanfelügyelőségek helyzetjelentései alapján elvégzik az esetleges hibajavításokat.
Continue Reading
A jogszabályjavaslat 85 támogató és hat elutasító szavazatot kapott a Szenátusban, 19 szenátor tartózkodott.
Continue Reading
Megkezdődött Klaus Iohannis államfő hivatalos afrikai körútja. Elsőként kenyai hivatali kollégája, William Ruto fogadta a nairobi elnöki rezidencián a román…
Continue Reading
Az idei harmadik negyedévben 0,4 százalékra lassult a román gazdaság növekedése az előző három hónaphoz képest, amikor 1,3 tized százalékkal…
Continue Reading
Holnap véleményezik a szenátusi szakbizottságok az új nyugdíjtörvény tervezetét, a plénum pedig ugyancsak holnap a délután 5 órakor kezdődő ülésén…
Continue Reading
Romániában másfél millió cukorbeteg él, és a helyzet javításához a táplálkozási szokásokra kiható közpolitikákra, többek között iskolai tájékoztató órákra van…
Continue Reading
A terrorfenyegetés és a migrációs nyomás miatt egyre több országban állították helyre a határellenőrzéseket. Az osztrák kormány először október 4-én…
Continue Reading
Átlépték a határt a Hamász iszlamista terrorszervezetet mellett kiálló, palesztinbarát tüntetők a rendőrséggel szembeni fellépésükkel, antiszemita szimbólumaikkal és jelszavaikkal –…
Continue Reading
Az izraeli offenzíva eszkalálódása közepette a Gázai övezet északi részén az összes kórház áramhiány miatt leállt – nyilatkozták a Hamász…
Continue Reading
Tiltakozni készülnek az erdészeti dolgozók a kormány épülete előtt. A Silva Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint az elégedetlenség oka az, hogy…
Continue ReadingA fővárosi Győzelem téren tüntettek ma a gyógyszerészek. Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük "megfeledkeztek" a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli.
A tüntetést a Romániai Gyógyszerészek Kezdeményező Csoportja és a Romániai Gyógyszerészek Országos Szakszervezete szervezi. Közleményükben rámutattak, más európai országokban a gyógyszerészeknek kulcsszerepük van az egészségügyi rendszerben, és a képzettségükhöz méltó feladatokat kapnak. Az orvosi csapat tagjainak tekintik őket, részt vesznek a betegségek megelőzésében és nyomon követésében, ők a legkönnyebben elérhető egészségügyi szakemberek.
A szervezők felrótták, hogy a terület "agyonszabályozott", semmiféle támogatásban nem részesült az elmúlt években, a gyógyszerek árrésén 2009-től nem módosítottak, az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek árát megkésve törleszti az egészségbiztosítási pénztár, az új adóügyi intézkedések még nagyobb terhet rónak a patikákra, a gyógyszerészek alacsony bért kapnak.
A gyógyszerészek követelik a patikák által kiadott gyógyszerek időben történő elszámolását, a patikák átminősítését kereskedelmi társaságból gyógyszerészeti szolgáltatóvá, a közszférában dolgozó gyógyszerészekre vonatkozó személyzeti szabályzat újragondolását, a gyógyszerészek bevonását a krónikus betegek állapotának követésébe egy országosan egységes szolgáltatási rendszer bevezetésével, a gyógyszerészek vidéken történő munkavállalását támogató intézkedéseket és a piacról hiányzó gyógyszerekre vonatkozó jogszabályi keret módosítását.
" ["post_title"]=> string(29) "Tüntetnek a gyógyszerészek" ["post_excerpt"]=> string(208) " Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük "megfeledkeztek" a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tuntetnek-a-gyogyszereszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-15 13:33:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 11:33:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432555" ["menu_order"]=> int(11729) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(432538) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-15 11:10:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 09:10:45" ["post_content"]=> string(984) "Jelentősen csökkent idén az egy főre jutó átlagos vásárlóerő hazánkban. A 42 európai ország közül a 33. helyre került Románia, két helyet rontva az elmúlt évhez képest.
A romániai nettó jövedelem az európai átlagnak mindössze 44%-a, azaz 7.738 euró, ami az előző évi több mint 8.000 euróhoz képest csökkenést jelent - derül ki a GfK Romániára és Európára vonatkozó vásárlóerő-felméréséből. A bukarestiek vásárlóereje meghaladja a 15 ezer eurót, míg Vasluiban, az ország legszegényebb megyéjében ez az érték mindössze 4 ezer euróra csökkent.
Európai szinten a vásárlóerő 6%-kal, közel 17 700 euróra nőtt. Liechtensteinben, Svájcban és Luxemburgban a legmagasabb a jövedelem, míg Fehéroroszországban, Koszovóban és Ukrajnában a legalacsonyabb.
" ["post_title"]=> string(70) "Jelentősen csökkent idén az egy főre jutó átlagos vásárlóerő" ["post_excerpt"]=> string(107) "A 42 európai ország közül a 33. helyre került Románia, két helyet rontva az elmúlt évhez képest. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "jelentosen-csokkent-iden-az-egy-fore-juto-atlagos-vasarloero" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-15 11:15:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 09:15:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432538" ["menu_order"]=> int(11731) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(432536) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-15 11:09:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 09:09:35" ["post_content"]=> string(608) "Utalták a megyei tanfelügyelőségeknek a szeptemberi és az októberi iskolai ösztöndíjakhoz szükséges pénzt – jelentette be tegnap este az oktatási minisztérium.
A tárca közleménye szerint ezzel lehetővé vált a juttatások kifizetése a diákoknak a november 15-i határidőig.
A minisztérium közölte azt is, hogy november 15. után a tanfelügyelőségek helyzetjelentései alapján elvégzik az esetleges hibajavításokat.
" ["post_title"]=> string(89) "Utalták a megyei tanfelügyelőségeknek az iskolai ösztöndíjakhoz szükséges pénzt" ["post_excerpt"]=> string(161) "Az oktatási minisztérium közölte azt is, hogy november 15. után a tanfelügyelőségek helyzetjelentései alapján elvégzik az esetleges hibajavításokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "utaltak-a-megyei-tanfelugyelosegeknek-az-iskolai-osztondijakhoz-szukseges-penzt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-15 11:09:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 09:09:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432536" ["menu_order"]=> int(11732) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(432533) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-15 11:04:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 09:04:00" ["post_content"]=> string(1374) "Elfogadta tegnap este a Szenátus az új nyugdíjtörvény kormány által beterjesztett tervezetét, amelynek értelmében jövőre több mint 4,7 millió személy nyugdíját számolják újra. A jogszabályjavaslat 85 támogató és hat elutasító szavazatot kapott, 19 szenátor tartózkodott – tájékoztat az Agerpres.
A tervezetet a Képviselőház vitatja meg döntő házként, november 20-án, hétfőn - döntötte el mai ülésén az alsóház házbizottsága. A képviselők péntekig nyújthatnak be módosító javaslatokat a tervezethez, amelyet hétfőn 10 órakor kezdődő ülésén véleményez az alsóház munkaügyi bizottsága, majd a plénum is megvitatja.
Az új nyugdíjtörvény alkalmazása jövő év január elsejétől 15 milliárd lejjel, szeptember elsejétől pedig további 10 milliárd lejjel növeli meg a nyugdíjkiadásokat az idei évhez képest - jelentette ki tegnap az Országos Nyugdíjpénztár elnöke. Daniel Baciu elmondta, hogy a törvény alkalmazása nyomán szeptember elsejétől közel 5 millió nyugdíjat számolnak újra. Ehhez előbb digitalizálni kell a nyugdíjakkal kapcsolatos dokumentumokat, és ez a folyamat várhatóan az év végéig lezárul.
" ["post_title"]=> string(75) "Hétfőn vitatja meg a képviselőház az új nyugdíjtörvény tervezetét" ["post_excerpt"]=> string(118) "A jogszabályjavaslat 85 támogató és hat elutasító szavazatot kapott a Szenátusban, 19 szenátor tartózkodott. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "elfogadta-a-szenatus-a-koaliciosfeszultseget-okozo-uj-nyugdijtorveny-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-15 14:58:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 12:58:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432533" ["menu_order"]=> int(11733) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(432529) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 15:19:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 13:19:58" ["post_content"]=> string(786) "Megkezdődött Klaus Iohannis államfő hivatalos afrikai körútja. Elsőként kenyai hivatali kollégája, William Ruto fogadta a nairobi elnöki rezidencián a román államfőt. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása értelmében Iohannis november 14. és 23. között Kenyába, Tanzániába, a Zöld-foki Köztársaságba és Szenegálba látogat el.
Az elmúlt 30 év viszonylatában egyedülállónak számító politikai-diplomáciai lépés célja Románia és az afrikai kontinens közötti kapcsolat újraélesztése, a magas szintű politikai párbeszéd újraindítása, valamint a gazdasági és ágazati kapcsolatok helyreállítása - áll a tájékoztatásban.
" ["post_title"]=> string(43) "Fogadta a kenyai elnök a román államfőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "fogadta-a-kenyai-elnok-a-roman-allamfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 15:20:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 13:20:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432529" ["menu_order"]=> int(11734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(432525) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:39:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:39:52" ["post_content"]=> string(1208) "Az idei harmadik negyedévben 0,4 százalékra lassult a román gazdaság növekedése az előző három hónaphoz képest, amikor 1,3 tized százalékkal bővült a gazdaság az év első trimeszteréhez viszonyítva.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2022. harmadik negyedévéhez mérten 2023. júliusa és szeptembere között a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint pedig 2,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Idén január és szeptember között a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,9 tized százalékkal bővült a GDP a tavalyi első kilenc hónaphoz képest.
A 2023-as költségvetés 2,8 tized százalékos gazdasági növekedéssel számol. A Nemzetközi Valutaalap a világgazdasági kilátásokról szóló nemrég közzétett jelentésében az áprilisban becsült 2,4 tized százalékról 2,2 tized százalékra rontotta a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassult a hazai gazdaság növekedése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassult-a-hazai-gazdasag-novekedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:39:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:39:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432525" ["menu_order"]=> int(11735) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(432523) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:37:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:37:17" ["post_content"]=> string(1704) "Holnap véleményezik a szenátusi szakbizottságok az új nyugdíjtörvény tervezetét, a plénum pedig ugyancsak holnap a délután 5 órakor kezdődő ülésén szavaz róla – döntötte el a felsőház házbizottsága.
A kormány múlt csütörtökön hagyta jóvá az új nyugdíjtörvény tervezetét. A jogszabályjavaslat szerint 2024. január elsejétől 13,8 tized százalékkal 1785 lejről 2032 lejre nő a nyugdíjpont értéke, és 2024. szeptember elsejétől ismét nőnek majd a nyugdíjak az új képlet szerinti újraszámolás nyomán. A tervezet azt is előírja, hogy a nyugdíjjogosultságot legalább 15 év járulékfizetés után lehet megszerezni, de ebbe az időszakba nem számítják bele a nem járulékfizetéses időszakokat (mint amilyen az egyetemi tanulmányok, katonai szolgálat, betegszabadság, munkanélküliség, kitoloncolás, börtön vagy politikai fogva tartás ideje). Ugyanakkor a nők nyugdíjkorhatára 2035-ig fokozatosan eléri a férfiakét, és 65 év lesz.
Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint, ha a parlament a kormány által beterjesztett tervezetet fogadja el, akkor a Ciolacu-kabinetnek kötelessége lesz figyelembe venni a végrehajtás költségvetési vonzatát. Ez „rendkívül komoly” elemzést igényel.
A Világbank becslései szerint a jogszabály alkalmazásával jövőre 30 milliárd lejjel nőnek a nyugdíjkiadások, és ezt a pénzt nagyon rövid idő alatt kell majd előteremteni – nyilatkozta Boloş.
" ["post_title"]=> string(56) "Holnap szavaznak az új nyugdíjtörvény tervezetéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "holnap-szavaznak-az-uj-nyugdijtorveny-tervezeterol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:41:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:41:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432523" ["menu_order"]=> int(11736) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(432520) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:35:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:35:15" ["post_content"]=> string(1463) "Romániában másfél millió cukorbeteg él, és a helyzet javításához a táplálkozási szokásokra kiható közpolitikákra, többek között iskolai tájékoztató órákra van szükség - jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a világnap alkalmából tartott konferencián.
Rafila azt mondta, az emberiséget érintő három legsúlyosabb nem fertőző betegség egyike a cukorbetegség a daganatos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri, illetve agyi érbetegségek mellett. A cukorbetegség egy olyan betegség, amely - az 1-es típusú cukorbetegség kivételével - az egészségtelen életmód következménye. Ezt az egészségtelen életmódot nagyon gyakran a hagyományok, szokások vagy a reklámok generálják. Sok szénhidrátot és telített zsírokat fogyasztunk, ami nyilvánvalóan anyagcserezavarokhoz vezet, és végül is a cukorbetegség is egy mélyreható anyagcserezavar, amely kezeletlenül maradva szövődményekhez és halálhoz vezet - magyarázta a miniszter. Alexandru Rafila szerint a megelőzést gyermekkorban kell elkezdeni; ehhez felvilágosító órákra van szükség már az elemi oktatástól kezdődően.
A hazai diabéteszes betegek kezelésére és a betegség monitorozására elkülönített összeg 2,5 milliárd lej.
" ["post_title"]=> string(35) "Ma van a cukorbetegség világnapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ma-van-a-cukorbetegseg-vilagnapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432520" ["menu_order"]=> int(11737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(432518) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:27:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:27:31" ["post_content"]=> string(881) "A terrorfenyegetés és a migrációs nyomás miatt egyre több országban állították helyre a határellenőrzéseket. Az osztrák kormány először október 4-én állította vissza ideiglenesen a határellenőrzést a Magyarországgal és Szlovéniával közös határszakaszain, majd november 11-én meghosszabbította azt.
Ugyancsak ellenőrzik az osztrák–szlovák és az osztrák–cseh határt, és tervezik az ellenőrzés kiterjesztését az osztrák–olasz határra is. Németország Csehországgal, Lengyelországgal, illetve Svájccal közös határain szigorította meg a belépést az embercsempészet megfékezésére. Hasonló a helyzet a cseh–lengyel, a cseh–szlovák, valamint a magyar–szlovák határon is – adja hírül a hirado.hu portál.
" ["post_title"]=> string(46) "Határellenőrzések a terrorfenyegetés miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "hatarellenorzesek-a-terrorfenyegetes-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:27:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:27:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432518" ["menu_order"]=> int(11738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(432516) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:25:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:25:10" ["post_content"]=> string(1525) "Átlépték a határt a Hamász iszlamista terrorszervezetet mellett kiálló, palesztinbarát tüntetők a rendőrséggel szembeni fellépésükkel, antiszemita szimbólumaikkal és jelszavaikkal - közölte Nancy Faeser német belügyminiszter. A politikus teljes támogatásáról biztosította azt a rendőrségi követelést, miszerint egységes jogszabályokon alapuló, egyforma beavatkozási lehetőséget kell biztosítani a rendőrség számára Németország mind a tizenhat tartományában. Az sem kizárt, hogy a büntetőjogot is szigorítják.
A múlt heti németországi tüntetések közül különösen az észak-rajna-vesztfáliai Essenben tartott demonstráció fajult el addig, hogy a résztvevők iszlám terrorállamot, kalifátust követeltek, és Izrael megsemmisítését sürgették. A tüntetést követően bírálták a rendőrséget erőtlen fellépése miatt. Jochen Kopelke rendőri szakszervezeti elnök az ügy kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Németországban nincs egységes országos gyülekezési, továbbá ezzel kapcsolatban tüntetési jog, és ezért nem tudnak fellépni a rendőrök.
A ZDF német közszolgálati televízió szerint a Hamász október 7-i Izrael elleni, a háború eszkalálódásához vezető terrortámadása óta több mint háromezer antiszemita bűncselekmény történt Németországban.
" ["post_title"]=> string(65) "Megnőtt az antiszemita bűncselekmények száma Németországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megnott-az-antiszemita-buncselekmenyek-szama-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:25:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:25:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432516" ["menu_order"]=> int(11739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(432514) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:23:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:23:52" ["post_content"]=> string(1313) "Az izraeli offenzíva eszkalálódása közepette a Gázai övezet északi részén az összes kórház áramhiány miatt leállt - nyilatkozták a Hamász egészségügyi tisztviselői. A legnagyobb gázai kórházból, az Al Shifából származó információk szerint több tucat beteg, köztük koraszülött csecsemők haltak meg az áram hiánya miatt.
Izrael a Hamászt okolta a kaotikus helyzetért. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a Hamász alagutakat és parancsnoki hálózatokat működtet a kórház alatt, és több mint 4000 légicsapás során csapott le rájuk.
A jelentések szerint csaknem 2000 ember rekedt az Al-Shifa kórházban. Az orvosok tagadják, hogy a kórház a Hamász földalatti alagútjait rejtené. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi független orvosi segélyszervezet egyik sebésze szerint a kórház épülete háborús övezetté változott, az orvosok és a humanitárius szervezetek pedig riadtak a több ezer civil és beteg sorsa miatt.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn felszólította Izraelt, hogy védje meg a gázai Al-Shifa kórházat.
" ["post_title"]=> string(42) "Megrázó a helyzet a gázai kórházakban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megrazo-a-helyzet-a-gazai-korhazakban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:23:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:23:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432514" ["menu_order"]=> int(11740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(432512) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-14 14:21:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:21:24" ["post_content"]=> string(840) "Tiltakozni készülnek az erdészeti dolgozók a kormány épülete előtt. A Silva Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint az elégedetlenség oka az, hogy a kormány az új nyugdíjtörvény tervezetében hatályon kívül helyezné az erdészek jogállásáról szóló jogszabálynak azt az előírását, amely szerint az erdő- és vadgazdálkodás területén foglalkoztatott alkalmazottak bizonyos kategóriái – például az erdőőrök vagy a fakitermelők – korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba.
A szakszervezeti szövetség érvei szerint az erdészek zord terepen, szélsőséges időjárási körülmények között, vadállatok, fatolvajok és orvvadászok támadásainak kitéve végzik a munkájukat.
" ["post_title"]=> string(27) "Tiltakoznának az erdészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "tiltakoznanak-az-erdeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-14 14:21:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-14 12:21:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432512" ["menu_order"]=> int(11741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(432555) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-15 13:33:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 11:33:49" ["post_content"]=> string(2010) "A fővárosi Győzelem téren tüntettek ma a gyógyszerészek. Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük "megfeledkeztek" a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli.
A tüntetést a Romániai Gyógyszerészek Kezdeményező Csoportja és a Romániai Gyógyszerészek Országos Szakszervezete szervezi. Közleményükben rámutattak, más európai országokban a gyógyszerészeknek kulcsszerepük van az egészségügyi rendszerben, és a képzettségükhöz méltó feladatokat kapnak. Az orvosi csapat tagjainak tekintik őket, részt vesznek a betegségek megelőzésében és nyomon követésében, ők a legkönnyebben elérhető egészségügyi szakemberek.
A szervezők felrótták, hogy a terület "agyonszabályozott", semmiféle támogatásban nem részesült az elmúlt években, a gyógyszerek árrésén 2009-től nem módosítottak, az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek árát megkésve törleszti az egészségbiztosítási pénztár, az új adóügyi intézkedések még nagyobb terhet rónak a patikákra, a gyógyszerészek alacsony bért kapnak.
A gyógyszerészek követelik a patikák által kiadott gyógyszerek időben történő elszámolását, a patikák átminősítését kereskedelmi társaságból gyógyszerészeti szolgáltatóvá, a közszférában dolgozó gyógyszerészekre vonatkozó személyzeti szabályzat újragondolását, a gyógyszerészek bevonását a krónikus betegek állapotának követésébe egy országosan egységes szolgáltatási rendszer bevezetésével, a gyógyszerészek vidéken történő munkavállalását támogató intézkedéseket és a piacról hiányzó gyógyszerekre vonatkozó jogszabályi keret módosítását.
" ["post_title"]=> string(29) "Tüntetnek a gyógyszerészek" ["post_excerpt"]=> string(208) " Céljuk felhívni a figyelmet a gyógyszerészeti rendszerre, amelyről szerintük "megfeledkeztek" a kormányok az elmúlt 20 évben, és a döntéshozók közömbössége miatt a társadalom alábecsüli. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tuntetnek-a-gyogyszereszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-15 13:33:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-15 11:33:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432555" ["menu_order"]=> int(11729) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cf3c8d049dbcb7042d79335f48913707" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c3fde4eb0cc1deb6945a34e4a1fa4357" }