A „tiszás önkényuralom kiépítése” és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében tegnap Budapesten…
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
" ["post_title"]=> string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 14:33:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 11:33:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(469312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:09" ["post_content"]=> string(678) "Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
" ["post_title"]=> string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság" ["post_excerpt"]=> string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(469310) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:55:54" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.

A „tiszás önkényuralom kiépítése” és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében tegnap Budapesten…
Continue Reading
Dróntámadás érte az Oroszország déli részén fekvő Krasznodari területen található Ilszk olajfinomítóját, aminek következében tűz ütött ki. A történtektől mintegy…
Continue Reading
Számos halálos áldozatot követelt a Spanyolország déli részén, Almeriában pusztító erdőtűz – közölte az andalúziai katasztrófavédelmi hivatal. A természeti katasztrófában…
Continue Reading
Meggyilkolása után több mint négy hónappal eltemették Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjét, Ali Hameneit. A temetési szertartás Irán…
Continue Reading
Izrael arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy Irán megpróbálja meggyilkolni Donald Trump amerikai elnököt számolt be csütörtökön a Wall Street…
Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a továbbiakban a tavaly júliusban elfogadott alapszabály szerint fog működni – döntötték el ülésükön a…
Continue Reading
Az öt romániai szakszervezeti szövetség közül négy felkérte a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségét, hogy…
Continue Reading
Raed Arafat államtitkár megerősítette, hogy a katonai ügyészek zárolták a vagyonát, beleértve a bankszámláit is, abban az ügyben, amelyben több…
Continue Reading
A máramarosi törvényszék ma Cătălin Cherecheș, Nagybánya volt polgármesterének feltételes szabadlábra helyezéséről döntött. Az ítélet jogerős, így a volt elöljáró…
Continue Reading
A bukaresti ítélőtábla hétfőre halasztotta a döntést Viorel Paşca – a Bihor megyében működő illegális szociális menhelyek üzemeltetője – és…
Continue Reading
A kormány jóváhagyta azokat a végrehajtási szabályokat, amelyek értelmében felfüggesztik a gépkocsivezetői jogosítványát azon járművezetőknek, akik nem fizetik be a…
Continue Reading
Gőzerővel zajlanak a parajdi sóbánya újjáépítésének előkészületei, és a tervek szerint már az idei évben megnyílhat a munkatelep – nyilatkozta…
Continue ReadingA "tiszás önkényuralom kiépítése" és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében tegnap Budapesten az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotánál. A demonstráción Áder János volt köztársasági elnök arról beszélt: a magyar jogállam szétverését jelenti az alaptörvény Tisza-kormány által tervezett módosítása. Közölte: azért fogadta el a felkérést, hogy a tüntetésen beszédet mondjon, mert a demokráciát veszély fenyegeti. Áder János - aki az Orbán-kormányok alatt 2012 és 2022 között volt köztársasági elnök - aggodalmát fejezte ki a közbeszéd látványos romlása miatt, és arra figyelmeztetett, hogy közösségi médiában terjedő verbális agresszió fizikaivá válhat.
" ["post_title"]=> string(69) "A Tisza alkotmánymódosítási tervezete ellen tüntettek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "a-tisza-alkotmanymodositasa-ellen-tuntettek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:22:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:22:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465448" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(465446) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:20:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:20:59" ["post_content"]=> string(545) "Dróntámadás érte az Oroszország déli részén fekvő Krasznodari területen található Ilszk olajfinomítóját, aminek következében tűz ütött ki. A történtektől mintegy 260 kilométerre északabbra, a Rosztov megyében fekvő Taganrog városában a hatóságok egy másik támadás nyomán evakuálták a lakosság egy részét. Ukrajna az elmúlt hónapokban fokozta az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásait, hogy aláássa Moszkva háborús erőfeszítéseit.
" ["post_title"]=> string(50) "Újabb ukrán támadás orosz olajfinomító ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ujabb-ukran-tamadas-orosz-olajfinomito-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:21:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:21:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465446" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(465444) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:19:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:19:55" ["post_content"]=> string(345) "Számos halálos áldozatot követelt a Spanyolország déli részén, Almeriában pusztító erdőtűz - közölte az andalúziai katasztrófavédelmi hivatal. A természeti katasztrófában legkevesebb 12 ember vesztette életét. Több áldozatot a kiégett autójában találtak meg. (MTI)
" ["post_title"]=> string(65) "Számos halálos áldozatot követelt a spanyolországi erdőtűz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szamos-halalos-aldozatot-kovetelt-a-spanyolorszagi-erdotuz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:19:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:19:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465444" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(465442) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:18:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:18:27" ["post_content"]=> string(366) "Meggyilkolása után több mint négy hónappal eltemették Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjét, Ali Hameneit. A temetési szertartás Irán legszentebb síita kegyhelyén, az Imam Reza-szentélyben történt szülővárosában, Meshedben. A gyászszertartások mintegy egy héten át tartottak.
" ["post_title"]=> string(43) "Eltemették Irán volt legfőbb vezetőjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "eltemettek-iran-volt-legfobb-vezetojet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:19:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:19:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465442" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(465440) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:17:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:17:01" ["post_content"]=> string(771) "Izrael arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy Irán megpróbálja meggyilkolni Donald Trump amerikai elnököt számolt be csütörtökön a Wall Street Journal és a CNN névtelen forrásokra hivatkozva. A CNN által idézett egyik forrás szerint a figyelmeztetés a héten érkezett az amerikaiakhoz. Az információszivárgás éppen akkor történt, amikor Izrael és az Egyesült Államok között feszült a viszony az iráni háború miatt. A CNN szerint az amerikaiaknak továbbított izraeli információk a Netanjahu-kormány arra irányuló erőfeszítését jelenthetik, hogy meggyőzzék Donald Trumpot az Irán elleni bombázási kampány folytatásáról, amelyet a héten újraindítottak.
" ["post_title"]=> string(62) "Izrael szerint Irán megpróbálja meggyilkolni Donald Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "izrael-szerint-iran-megprobalja-meggyilkolni-donald-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:17:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:17:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465440" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(465437) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:12:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:12:41" ["post_content"]=> string(868) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a továbbiakban a tavaly júliusban elfogadott alapszabály szerint fog működni - döntötték el ülésükön a párt vezetői, miután a bukaresti törvényszék felfüggesztette a június 21-i rendkívüli kongresszus határozatait. Közleményükben a liberálisok hangsúlyozták, hogy tudomásul veszik a törvényszék nem jogerős, de végrehajtandó döntését, ugyanakkor a párt vezetőinek általános véleménye az, hogy a legutóbbi kongresszuson elfogadott határozatok törvényesek. Ilie Bolojan pártelnök közölte: következetesnek kell maradniuk, és olyan irányba kell tartaniuk a pártot, hogy 2028-ban is emelt fővel állhassanak a választópolgárok elé. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a PNL továbbra is vállalja a kormányzás felelősségét.
" ["post_title"]=> string(80) "A PNL kitart döntései mellett a kedvezőtlen bírósági ítélet ellenére is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "a-pnl-kitart-dontesei-mellett-a-kedvezotlen-birosagi-itelet-ellenere-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:12:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:12:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465437" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(465435) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:11:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:11:44" ["post_content"]=> string(642) "Az öt romániai szakszervezeti szövetség közül négy felkérte a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségét, hogy tárgyaljanak a képviselőikkel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. Leszögezték, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény tervezete, ahelyett, hogy orvosolná a sokat bírált 2017-es bértörvény által okozott fizetésbeli egyenlőtlenségeket, még inkább felerősíti azokat. A szakszervezetek nehezményezik, hogy a kormány folytatja az elfogadási eljárást valódi konzultáció nélkül.
" ["post_title"]=> string(79) "A szakszervezetek tárgyalni akarnak a kormánnyal a bértörvény-tervezetről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-szakszervezetek-targyalni-akarnak-a-kormannyal-a-bertorveny-tervezetrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:26:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:26:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465435" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(465433) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:10:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:10:34" ["post_content"]=> string(665) "Raed Arafat államtitkár megerősítette, hogy a katonai ügyészek zárolták a vagyonát, beleértve a bankszámláit is, abban az ügyben, amelyben több személlyel együtt őt is csempészéssel gyanúsítják egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter ügyében. A bukaresti katonai ügyészség folyó év áprilisában beidézte Arafatot, és közölték vele, hogy büntetőeljárás zajlik ellene.
A vádhatóság akkor közölte, hogy 17 személy ellen folytatnak büntetőeljárást. A gyanú szerint az érintettek a légi járművet az áfafizetés megkerülésével hozták be Romániába.
A máramarosi törvényszék ma Cătălin Cherecheș, Nagybánya volt polgármesterének feltételes szabadlábra helyezéséről döntött. Az ítélet jogerős, így a volt elöljáró elhagyhatja a börtönt. Őt 2023-ban ítélték 5 év szabadságvesztésre korrupció miatt.
" ["post_title"]=> string(45) "Szabadlábra helyezték Cătălin Cherecheșt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "szabadlabra-helyeztek-catalin-cherechest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:09:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:09:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465431" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(465429) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:08:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:08:36" ["post_content"]=> string(568) "A bukaresti ítélőtábla hétfőre halasztotta a döntést Viorel Paşca – a Bihor megyében működő illegális szociális menhelyek üzemeltetője – és családja ügyében, akik jelenleg bírósági felügyelet alatt állnak. A bíráknak el kell dönteniük, hogy a vádlottakat előzetes letartóztatásba helyezik-e. Őket azzal vádolják, hogy kiszolgáltatott személyeket nem megfelelő körülmények között gondoztak annak érdekében, hogy megszerezzék nyugdíjaikat és adományokat kapjanak.
" ["post_title"]=> string(48) "Halasztás Viorel Paşca és családja ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "halasztas-viorel-pasca-es-csaladja-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465429" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(465427) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:07:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:07:25" ["post_content"]=> string(645) "A kormány jóváhagyta azokat a végrehajtási szabályokat, amelyek értelmében felfüggesztik a gépkocsivezetői jogosítványát azon járművezetőknek, akik nem fizetik be a közlekedési bírságokat. Az új szabályozás szerint, ha egy bírságot a felszólítás kézhezvételétől számított 90 napon belül nem fizetnek be, a jogosítványt automatikusan felfüggesztik. A felfüggesztés időtartamát egyszerűen számolják: minden 50 lei befizetetlen összeg után egy nap felfüggesztés jár. Így egy 500 lei összegű tartozás 10 napos felfüggesztést von maga után.
" ["post_title"]=> string(97) "Felfüggeszthetik a jogosítványt a közlekedési bírságok kifizetésének elmulasztása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "felfuggeszthetik-a-jogositvanyt-a-kozlekedesi-birsagok-kifiztetesenek-elmulasztasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:14:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:14:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465427" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(465425) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:05:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:05:49" ["post_content"]=> string(785) "Gőzerővel zajlanak a parajdi sóbánya újjáépítésének előkészületei, és a tervek szerint már az idei évben megnyílhat a munkatelep – nyilatkozta Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Euronews hírtelevízió műsorában. A Maszol hírportál szerint a tárcavezető megerősítette, hogy a munkálatokhoz szükséges pénzösszegeket már elkülönítették. A miniszter kiemelte: a műszaki mutatókat már kidolgozták, és megtörténtek az első lépések annak érdekében, hogy a tavalyihoz hasonló katasztrófák ne ismétlődhessenek meg. Mint ismert, tavaly a Korond pataka elöntötte a parajdi sóbányát, és ezzel a Sóvidék egyik értékes turisztikai látványossága szűnt meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Újjáépítenék Parajdon a sóbányát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ujjaepitenek-parajdon-a-sobanyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:05:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:05:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465425" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(465448) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-10 14:22:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:22:15" ["post_content"]=> string(848) "A "tiszás önkényuralom kiépítése" és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében tegnap Budapesten az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotánál. A demonstráción Áder János volt köztársasági elnök arról beszélt: a magyar jogállam szétverését jelenti az alaptörvény Tisza-kormány által tervezett módosítása. Közölte: azért fogadta el a felkérést, hogy a tüntetésen beszédet mondjon, mert a demokráciát veszély fenyegeti. Áder János - aki az Orbán-kormányok alatt 2012 és 2022 között volt köztársasági elnök - aggodalmát fejezte ki a közbeszéd látványos romlása miatt, és arra figyelmeztetett, hogy közösségi médiában terjedő verbális agresszió fizikaivá válhat.
" ["post_title"]=> string(69) "A Tisza alkotmánymódosítási tervezete ellen tüntettek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "a-tisza-alkotmanymodositasa-ellen-tuntettek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-10 14:22:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-10 11:22:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465448" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40233) ["max_num_pages"]=> int(3353) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3c1296d108f57af4310bdd256fb80e99" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:84f0bb40a83d966861e224cd33181291" }