Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat.
Continue Reading

Aranytömböket és aranyérméket találtak házfelújítás során egy építőipari cég munkásai, a ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató.
A munkálatokat végző építőipari cég alkalmazottainak bejelentését követően a nagy mennyiségű aranyat a helyi rendőrség lefoglalta és biztonságos helyre szállította. Az ügyészség nyomozást indított, ugyanis - mint Hanne Ollevier ügyész elmondta - nem tudni, honnan származik a kincs és ki a tulajdonosa. a vizsgálat végéig továbbra sem biztos, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa, az CAW Oost-Vlaanderen nevű, hajléktalanokat segítő szociális szervezet lesz-e a nagyértékű arany birtokosa.
A szociális szervezet közölte, ha az ügyészség nem talált bűnügyre utaló nyomokat és az arany őket illeti, annak árából tevékenységük bővítését fogják finanszírozni Kelet-Flandria egész területén.
" ["post_title"]=> string(74) "Aranytömbökre bukkantak munkások egy házfelújítás során Belgiumban" ["post_excerpt"]=> string(119) "A ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aranytombokre-bukkantak-munkasok-egy-hazfelujitas-soran-belgiumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 14:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 11:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466715" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3226 (24) { ["ID"]=> int(466712) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:35" ["post_content"]=> string(833) "Kína ma értelmetlen és pazarló színjátéknak nevezte Tajvan éves Han Kuang hadgyakorlatát, amely Peking szerint a háborús félelmeket erősíti.
A kínai védelmi minisztérium a gyakorlat múlt heti kezdete óta most először kommentálta hivatalosan a tíznapos hadgyakorlatot. A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot, amelynek során egyebek mellett olyan helyzetekre készülnek, amelyekben Kína katonai erővel próbálná elfoglalni a szigetet.
A gyakorlat része a tengeri blokád feltörésének gyakorlása, valamint első alkalommal a mobilinternet működésének lassítására vonatkozó forgatókönyvek tesztelése is.
" ["post_title"]=> string(61) "Kína pazarló színjátéknak nevezte Tajvan hadgyakorlatát" ["post_excerpt"]=> string(68) "A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kina-pazarlo-szinjateknak-nevezte-tajvan-hadgyakorlatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466712" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3377 (24) { ["ID"]=> int(466709) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:57:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:57:05" ["post_content"]=> string(1241) "Harminchat ember megsérült, közülük heten életveszélyes állapotban vannak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek következtében, amely tegnap este ütött ki a dél-horvátországi Omis közelében, majd az éjszaka folyamán lakóházakra is átterjedt.
A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki, ma reggel csaknem 300 tűzoltó küzdött a lángokkal.
A spliti kórház ma reggeli közlése szerint összesen 36 ember szorult orvosi ellátásra. Közülük 14-et kórházban tartottak, hét sérült állapota életveszélyes.
A német hatóságok elrendelték ma egy nyugat-németországi falu teljes evakuálását, miután egy közeledő erdőtűz veszélybe sodort mintegy 1800 lakost. Az észak-rajna-vesztfáliai Hürtgenwaldhoz tartozó Gey teljes területét azonnal ki kellett üríteni - közölte a helyi önkormányzat. Tegnap délután óta körülbelül 25 hektár erdő ég, ami nagyjából 35 futballpályának felel meg. A helyzetet súlyos vészhelyzetnek nyilvánították.
" ["post_title"]=> string(44) "Súlyos erdőtűz pusztít Horvátországban" ["post_excerpt"]=> string(66) "A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "sulyos-erdotuz-pusztit-horvatorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:57:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:57:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466709" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(466706) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:55:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:55:55" ["post_content"]=> string(1019) "Ukrajna egy hónapon belül visszaállíthatja a fekete-tengeri kikötőkből induló gabonaexportjának mértékét, amennyiben tilalmat vezetnek be a kereskedelmi hajók elleni támadásokra - jelentette be ma Tarasz Viszockij ukrán agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszter.
A Reuters hírügynökség tegnap az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva közölte: a tilalmat - amelynek értelmében a két, szemben álló ország felhagy a Fekete-tengeren áthaladó polgári hajók elleni támadásokkal - Ukrajna javasolta Oroszországnak.
Erre azután került sor, hogy a térségben közlekedő hajók ellen megszaporodó támadások nyomán aggodalmak merültek fel a globális élelmiszer-ellátással kapcsolatban. Viszockij a múlt héten már figyelmeztetett arra, hogy az orosz támadások következtében visszaesett az ukrán gabonaexport.
" ["post_title"]=> string(37) "Helyreállhat az ukrán gabonaexport?" ["post_excerpt"]=> string(195) "Ukrajna egy hónapon belül visszaállíthatja a fekete-tengeri kikötőkből induló gabonaexportjának mértékét - jelentette be ma az ukrán agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "helyreallhat-az-ukran-gabonaexport" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:55:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:55:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466706" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3368 (24) { ["ID"]=> int(466715) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 14:00:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 11:00:46" ["post_content"]=> string(1132) "Aranytömböket és aranyérméket találtak házfelújítás során egy építőipari cég munkásai, a ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató.
A munkálatokat végző építőipari cég alkalmazottainak bejelentését követően a nagy mennyiségű aranyat a helyi rendőrség lefoglalta és biztonságos helyre szállította. Az ügyészség nyomozást indított, ugyanis - mint Hanne Ollevier ügyész elmondta - nem tudni, honnan származik a kincs és ki a tulajdonosa. a vizsgálat végéig továbbra sem biztos, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa, az CAW Oost-Vlaanderen nevű, hajléktalanokat segítő szociális szervezet lesz-e a nagyértékű arany birtokosa.
A szociális szervezet közölte, ha az ügyészség nem talált bűnügyre utaló nyomokat és az arany őket illeti, annak árából tevékenységük bővítését fogják finanszírozni Kelet-Flandria egész területén.
" ["post_title"]=> string(74) "Aranytömbökre bukkantak munkások egy házfelújítás során Belgiumban" ["post_excerpt"]=> string(119) "A ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aranytombokre-bukkantak-munkasok-egy-hazfelujitas-soran-belgiumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 14:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 11:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466715" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39533) ["max_num_pages"]=> int(9884) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "68722d686fa7e5873ca6ee21a966c18a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8f67b6f2cf8214d0a7e78178e1ad7b31" }Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat.
Continue Reading
Az európai alapokból finanszírozott beruházás meghaladja a 9 milliárd lejt.
Continue ReadingA Vaslui megyei tanács elnökének kizárásáról egyöntetű döntés született a PSD Országos Politikai Bürójában.
Continue Reading
Az ANCPI szerint augusztusban 15 393 tranzakciót bonyolítottak le, ami 8 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 14 236-hoz képest.
Continue Reading
Az egyik szabály az lesz, hogy csak az ukrán termelők exportálhatnak Romániába, közvetítők vagy kereskedők nem, emellett a román területen jelentősen szigorítják az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket – fejtette ki Ciolacu.
Continue ReadingA Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa javasolja a kormánynak a minimálbérek függetlenítését az alacsony termelékenységű ágazatok megmentése érdekében.
Continue ReadingAz amerikai repülőgépek a fővárost a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó Duna-hídja mellett található Borcea légitámaszpontra érkeztek.
Continue Reading
A mai Észpresszóban hangzó helytörténeti sétára hívjuk önöket Arad belvárosában.Idegenvezetőnk Zsóri Károly, riporter Bartha Csaba—tartsanak velünk!
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: • Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját • Szőcs Levente háttere a…
Continue Reading
Szeptember 22-től 28-ig vasúti infrasturktúrát érintő munkálatok miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Piski (Simeria) és Arad közötti távon – tájékoztatott csütörtökön a Román Vasúttársaság (CFR).
(tovább…) Continue Reading
A kezdeményezés célja, hogy adományok segítségével mentse meg az évek óta a csőd szélén lavírozó Tarom légitársaságot. Az akció a cégvezetés nemtetszését váltotta ki.
(tovább…) Continue Reading
Két autóbusz és egy kamion ütközött ma reggel az E70-es úton Bujoreni és Prunaru települések között – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
(tovább…) Continue ReadingIzrael az Egyesült Államok közreműködésével "történelmi áttörés" küszöbén áll, közel ahhoz a békemegállapodáshoz Szaúd-Arábiával, amely átrendezheti a közel-keleti viszonyokat - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán tegnap felszólalva.
Az Egyesült Államok olyan megállapodás elérésére törekszik Jeruzsálem és Rijád között, amelyben - egy Washingtonnal kötött védelmi paktum elfogadásáért, a polgári célú nukleáris program fejlesztéséhez nyújtott segítségért és a palesztin állam megteremtése felé tett előrelépésért cserébe - Szaúd-Arábia normalizálná a kapcsolatait Izraellel.
Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat.
" ["post_title"]=> string(91) "Benjámin Netanjahu: Izrael történelmi megállapodás küszöbén áll Szaúd-Arábiával" ["post_excerpt"]=> string(164) "Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "benjamin-netanjahu-izrael-tortenelmi-megallapodas-kuszoben-all-szaud-arabiaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:41:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:41:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430847" ["menu_order"]=> int(10124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3375 (24) { ["ID"]=> int(430844) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:40:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:40:37" ["post_content"]=> string(902) "Jövő év elején elkezdődnek a Kolozsvár–Biharpüspöki közötti vasúti szakasz átfogó korszerűsítési és villamosítási munkálatai, amelyek idejére vonatpótló autóbuszok közlekednek a kisebb települések, valamint Kolozsvár és Nagyvárad között – tájékoztat a Román Vasúttársaság.
A tervezőkkel és a kivitelezőkkel kötött szerződések alapján a 166 kilométeren zajló munkálatok előreláthatóan 2026-ban érnek véget, ekkor viszont a szerelvények akár 160 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek a felújított pályaszakaszon – részletezte a Román Vasúttársaság szóvivője, Roberta Cătănescu.
Az európai alapokból finanszírozott beruházás meghaladja a 9 milliárd lejt.
" ["post_title"]=> string(72) "Korszerűsítik a Kolozsvár–Biharpüspöki közötti vasúti szakaszt" ["post_excerpt"]=> string(81) "Az európai alapokból finanszírozott beruházás meghaladja a 9 milliárd lejt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "korszerusitik-a-kolozsvar-biharpuspoki-kozotti-vasuti-szakaszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:43:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:43:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430844" ["menu_order"]=> int(10125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(430842) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:39:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:39:31" ["post_content"]=> string(1258) "Őrizetbe vették ma reggel a Vaslui megyei tanács elnökét a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Iaşi megyei területi irodájának ügyészei. A DNA indítványozza a Vaslui megyei törvényszéken Dumitru Buzatu előzetes letartóztatásának elrendelését.
A Vaslui megyei tanács elnökét csúszópénz elfogadásán érték tetten tegnap este, 1 millió 250 ezer lejt fogadott el, hogy hozzásegítsen egy céget egy szerződéshez. A pénzt egy étteremben vette át, és az autója csomagtartójában találták meg az ügyészek.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök ma bejelentette, kizárták a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Dumitru Buzatut. A Vaslui megyei tanács elnökének kizárásáról egyöntetű döntés született a PSD Országos Politikai Bürójában.
Dumitru Buzatu fia, Victor Buzatu lemondott a kormányfőtitkárságon betöltött államtitkári tisztségről, a megyei tanácselnök volt feleségének, Gabriela Creţu szenátornak pedig felfüggesztették a párttagságát - számolt be Ciolacu.
" ["post_title"]=> string(61) "Őrizetbe vették ma reggel a Vaslui megyei tanács elnökét" ["post_excerpt"]=> string(123) "A Vaslui megyei tanács elnökének kizárásáról egyöntetű döntés született a PSD Országos Politikai Bürójában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "orizetbe-vettek-ma-reggel-a-vaslui-megyei-tanacs-elnoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:46:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:46:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430842" ["menu_order"]=> int(10126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(430840) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:37:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:37:31" ["post_content"]=> string(1320) "Augusztusban az idén első alkalommal nőtt az ingatlanpiaci adásvételek száma – derül ki az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI) friss adataiból. A hivatal szerint augusztusban 15 393 tranzakciót bonyolítottak le, ami 8 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 14 236-hoz képest.
Az augusztusi fellendülés ellenére a nyolchónapos mérleg továbbra is negatív. Idén az első nyolc hónapban 94 156 lakást értékesítettek Romániában, ami hozzávetőleg 18 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától. Az adatokból nem derül ki, hogy ebből mennyi volt az új építésű, illetve a régi lakások száma. Az utolsó nyári hónapban Bukarestben 4396 lakást értékesítettek, míg egy évvel korábban csak 3983-at. A második Temes megye volt, 1000 eladott lakással, ami 15 százalékos bővülésnek felel meg az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A legkisebb aktivitás a lakáspiacon néhány déli megyében volt: Teleorman, Calarasi, Olt, Giurgiu és Ialomita megyében, ahol 32 lakást értékesítettek. Erdélyi viszonylatban a székelyföldi Kovászna megyében volt a legkevesebb, szám szerint 71 tranzakció.
" ["post_title"]=> string(46) "Élénkülni kezdett a lakáspiac augusztusban" ["post_excerpt"]=> string(143) "Az ANCPI szerint augusztusban 15 393 tranzakciót bonyolítottak le, ami 8 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 14 236-hoz képest. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "elenkulni-kezdett-a-lakaspiac-augusztusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:51:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:51:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430840" ["menu_order"]=> int(10127) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(430838) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:36:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:36:37" ["post_content"]=> string(1245) "Marcel Ciolacu kormányfő tegnap bejelentette, hogy több minisztere kíséretében hamarosan Kijevbe utazik véglegesíteni a tárgyalásokat az ukrán féllel az ukrán gabonabehozatalról.
A miniszterelnök emlékeztetett: a kormány igényt tart arra, hogy Ukrajna 30 napon belül dolgozzon ki egy exportengedélyeztetési rendszert, és ez idő alatt állítsa le a Romániára irányuló gabonakivitelét. A kormányfő elmondta, hogy Bukarest is kidolgoz egy engedélyeztetési rendszert, így 30 napon belül voltaképp kétszeresen is ellenőrzik majd az ukrán gabonabehozatalt.
Az egyik szabály az lesz, hogy csak az ukrán termelők exportálhatnak Romániába, közvetítők vagy kereskedők nem, emellett a román területen jelentősen szigorítják az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket – fejtette ki. Ciolacu hozzátette, hogy a román fél továbbra is engedélyezi az ukrán gabona tranzitját a korábban létrehozott szolidaritási folyosókon, de azt szeretné, hogy a mezőgazdasági termékeket ne közutakon, hanem vasúton és a Dunán szállítsák.
" ["post_title"]=> string(39) "Marcel Ciolacu hamarosan Kijevbe utazik" ["post_excerpt"]=> string(244) "Az egyik szabály az lesz, hogy csak az ukrán termelők exportálhatnak Romániába, közvetítők vagy kereskedők nem, emellett a román területen jelentősen szigorítják az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket – fejtette ki Ciolacu." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "marcel-ciolacu-hamarosan-kijevbe-utazik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:36:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:36:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430838" ["menu_order"]=> int(10128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(430836) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:34:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:34:46" ["post_content"]=> string(705) "2024. január elsejétől változik a mikrovállalatok adózási rendje és nem a korábban tervezett október 1-től lépnek életbe – közölte Florin Jianu, a Kis- és Középvállalkozások Nemzeti Tanácsának elnöke.
A Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa javasolja a kormánynak a minimálbérek függetlenítését az alacsony termelékenységű ágazatok megmentése érdekében.
Florin Jianu arra is kitért, hogy szeretnék elérni a 30%-os nyereségességi küszöb eltörlését és az adózás egyszerűsítését.
" ["post_title"]=> string(61) "Januártól fog változni a mikrovállalatok adózási rendje" ["post_excerpt"]=> string(180) "A Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa javasolja a kormánynak a minimálbérek függetlenítését az alacsony termelékenységű ágazatok megmentése érdekében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "januartol-fog-valtozni-a-mikrovallalatok-adozasi-rendje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:34:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:34:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430836" ["menu_order"]=> int(10129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(430834) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:34:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:34:06" ["post_content"]=> string(601) "Az Egyesült Államok Európában állomásozó légierejének további négy F-16-os harci repülőgépe és egy újabb, száztagú különítménye érkezett tegnap hazánkba - tudatta a védelmi minisztérium.
Az amerikai repülőgépek a fővárost a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó Duna-hídja mellett található Borcea légitámaszpontra érkeztek, ahol a NATO, valamint az ukrán hadsereg F-16-osokon repülő pilótái számára alakítottak ki kiképzőközpontot.
" ["post_title"]=> string(61) "Újabb amerikai F-16-os harci repülők érkeztek Romániába" ["post_excerpt"]=> string(163) "Az amerikai repülőgépek a fővárost a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó Duna-hídja mellett található Borcea légitámaszpontra érkeztek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-amerikai-f-16-os-harci-repulok-erkeztek-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:34:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:34:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430834" ["menu_order"]=> int(10130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3556 (24) { ["ID"]=> int(430978) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 07:53:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 04:53:00" ["post_content"]=> string(769) "A mai Észpresszóban hangzó helytörténeti sétára hívjuk önöket Arad belvárosában.Idegenvezetőnk Zsóri Károly, riporter Bartha Csaba---tartsanak velünk!

Műsorunk tartalmából:
• Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját
• Szőcs Levente háttere a lengyelországi vízumbotrányról
• Garzó Ferenc jegyzete: Az észak-koreai mókus
Szeptember 22-től 28-ig vasúti infrasturktúrát érintő munkálatok miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Piski (Simeria) és Arad közötti távon - tájékoztatott csütörtökön a Román Vasúttársaság (CFR).
A vállalat közleménye szerint az Iltő (Ilteu) vasútállomáson zajlanak munkálatok a vasúti felsővezetéknél, amelyek miatt a Zám és Iltő közötti teljes szakaszt áramtalanítani kell. Ugyanebben az időszakban Soborsin (Săvârşin), Varadia (Vărădia), Milova, Máriaradna, Ópálos (Păuliş), Gyorok (Ghioroc) vasútállomásokon a peronokat újítják fel, beleértve a perontetőzetet is. A munkálatok miatt megszakítják az áramellátást az Iltő és Maroscsicsér közötti szakaszon.Az intézkedés összesen 15 Regio-vonatot érint, illetve több magasabb rendű, az említett szakaszon közlekedő vonatot is érintenek. Ezeknek az említett időszakban lerövidül a pályájuk vagy más útvonalon közlekednek - tájékoztatott még a CFR.
" ["post_title"]=> string(44) "Piski és Arad között javítják a vasutat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "piski-es-arad-kozott-javitjak-a-vasutat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-22 13:47:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-22 10:47:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430826" ["menu_order"]=> int(10133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(430824) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-22 13:46:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-22 10:46:03" ["post_content"]=> string(799) "A kezdeményezés célja, hogy adományok segítségével mentse meg az évek óta a csőd szélén lavírozó Tarom légitársaságot. Az akció a cégvezetés nemtetszését váltotta ki.
A Tarom tavalyi bevétele több 1 milliárd lej volt. Ez, a jegyek drágulása ellenére elmarad nem csak a 2019-es, de a 2018-as bevételektől is. A vállalat 274 millió lej veszteséggel zárta az évet. Az állami vállalatot egyébként már most is adófizetők tartják el, a korábbi években ugyanis több állami támogatást is kapott. Egy újabb állami támogatásra vonatkozó kérés jelenleg is az Európai Bizottság asztalán van.
" ["post_title"]=> string(60) "Közadakozásból mentenék meg az állami légitársaságot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kozadakozasbol-mentenek-meg-az-allami-legitarsasagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-22 13:46:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-22 10:46:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430824" ["menu_order"]=> int(10134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3552 (24) { ["ID"]=> int(430821) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-22 13:45:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-22 10:45:05" ["post_content"]=> string(853) "Két autóbusz és egy kamion ütközött ma reggel az E70-es úton Bujoreni és Prunaru települések között – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
A balesetben érintett személyek nagy száma miatt, mintegy hatvan főről van szó, a hatóságok vörös jelzésű akciótervet léptettek életbe. A helyszínre nyolc rohammentős egységet, a megyei mentőszolgálat hat autóját, két tűzoltóautót és egy műszaki mentésre szakosodott egységet is kivezényeltek. Négy személy, köztük két gyermek sérült meg a Teleorman megyében történt ma reggeli balesetben, amelyben két busz és egy kamion volt érintett – közölte a belügyi katasztrófavédelmi főosztály (DSU)
" ["post_title"]=> string(40) "Súlyos baleset volt Teleorman megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "sulyos-baleset-volt-teleorman-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-22 13:48:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-22 10:48:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430821" ["menu_order"]=> int(10135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3509 (24) { ["ID"]=> int(430847) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-09-23 11:41:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:41:14" ["post_content"]=> string(1036) "Izrael az Egyesült Államok közreműködésével "történelmi áttörés" küszöbén áll, közel ahhoz a békemegállapodáshoz Szaúd-Arábiával, amely átrendezheti a közel-keleti viszonyokat - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán tegnap felszólalva.
Az Egyesült Államok olyan megállapodás elérésére törekszik Jeruzsálem és Rijád között, amelyben - egy Washingtonnal kötött védelmi paktum elfogadásáért, a polgári célú nukleáris program fejlesztéséhez nyújtott segítségért és a palesztin állam megteremtése felé tett előrelépésért cserébe - Szaúd-Arábia normalizálná a kapcsolatait Izraellel.
Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat.
" ["post_title"]=> string(91) "Benjámin Netanjahu: Izrael történelmi megállapodás küszöbén áll Szaúd-Arábiával" ["post_excerpt"]=> string(164) "Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "benjamin-netanjahu-izrael-tortenelmi-megallapodas-kuszoben-all-szaud-arabiaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-09-23 11:41:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-09-23 08:41:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=430847" ["menu_order"]=> int(10124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39529) ["max_num_pages"]=> int(3295) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cc0eed496f8bc1f61ab640c496d4791a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ebdc5b2ba150179325a8cfb990b307ee" }