Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét, Paul Petrofot és másik négy hivatalnokot. Őket azzal gyanúsítják, hogy…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét, Paul Petrofot és másik négy hivatalnokot. Őket azzal gyanúsítják, hogy…
Continue Reading
Korrupciógyanú miatt átkutatták tegnap az Arad megyei törvényszéki ügyészek a Nagylak-Csanádpalota autópálya-határátkelőhely két tengelysúlymérőpontját, és előállították a közúti infrastruktúrát kezelő…
Continue Reading
Összesen több mint 5 ezer hivatásos katonát alkalmaz a védelmi minisztérium. A toborzással kapcsolatos részletekről a lakóhely szerinti információs irodáknál,…
Continue Reading
Tavaly a hazai gazdaság 2 százalékkal nőtt az országos statisztikai intézet mai gyorsjelentése szerint. A tavalyi negyedik negyedévben a gazdaság…
Continue Reading
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) cáfolta, hogy Dan Puric színész indulna az államfői tisztségért a párt színeiben. A párt képviselői…
Continue Reading
Éves szinten harmadával csökkent tavaly hazánkban a külföldi befektetések értéke – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). Tavaly egész évben…
Continue Reading
Az elmúlt tíz év viszonylatában rekordszámú vizsgálatot indított 2023-ban a Versenytanács, és a lezárt vizsgálatok száma is nagyon magas volt…
Continue Reading
Tavaly összesen 3130 köbméter fát koboztak el a rendőrök Hargita megyében az erdészeti ágazatban elkövetett törvénytelenségek visszaszorítására irányuló akciók nyomán.…
Continue Reading
Csaknem 900 fontos beruházást veszélyeztetett a kormány decemberi takarékossági rendelete, amelynek szenátusi jóváhagyásakor az RMDSZ javaslatára elfogadták a folytatáshoz szükséges…
Continue Reading
Az Autógyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adatai szerint az év első hónapjában 12 733 új személygépkocsit írattak forgalomba, míg 2023 azonos időszakában 12 134 darabot.
(tovább…) Continue Reading
Egyre intenzívebb a külföldi vendégmunkások nyugati irányú illegális migrációja a határrendészet parancsnoka szerint. Az országhatárokon észlelt bűncselekmények száma 2023-ban 11 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte Cornel-Laurian Stoica.
(tovább…) Continue Reading
A Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség adatai szerint 2023-ban összesen 538 vadkárt jelentettek, 505-öt medvék, 33-at pedig farkasok okoztak. A vadak közel 340 esetben támadtak meg farmokat, háztáji gazdaságokat és méhcsaládokat, és 195 esetben okoztak kárt a vetésben.
(tovább…) Continue ReadingŐrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét, Paul Petrofot és másik négy hivatalnokot.
Őket azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fogadtak el egy üzletembertől, aki hamisított termékeket hozott be az országba. A vámigazgatóság vezetője a vádhatóság szerint 50 ezer euró kenőpénzt kért előlegként, amivel egy lakást akart vásárolni. A pénzért cserében megígérte az üzletembernek, hogy segít neki bizonyos engedélyeket megszerezni.
" ["post_title"]=> string(71) "Őrizetbe vették a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "orizetbe-vettek-a-bukaresti-regionalis-vamigazgatosag-vezetojet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:23:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:23:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435148" ["menu_order"]=> int(10836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(435146) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:21:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:21:30" ["post_content"]=> string(773) "Korrupciógyanú miatt átkutatták tegnap az Arad megyei törvényszéki ügyészek a Nagylak-Csanádpalota autópálya-határátkelőhely két tengelysúlymérőpontját, és előállították a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) 47 alkalmazottját.
A sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az országból kifelé tartó kamionok tengelysúlyát ellenőrző mérőpontokon az alkalmazottak mindegyikének műszakonként 100-150, eurónyi tiszta bevétele származott a járművezetőktől begyűjtött kenőpénzből. A nagylaki autópályaátkelőnél naponta átlagosan 1400 kamion lépi át a határt Magyarország felé.
" ["post_title"]=> string(84) "A közúti infrastruktúrát kezelő vállalat 47 alkalmazottját állították elő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-kozuti-infrastrukturat-kezelo-vallalat-47-alkalmazottjat-allitottak-elo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:21:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:21:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435146" ["menu_order"]=> int(10837) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(435144) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:19:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:19:24" ["post_content"]=> string(637) "Összesen több mint 5 ezer hivatásos katonát alkalmaz a védelmi minisztérium.
A toborzással kapcsolatos részletekről a lakóhely szerinti információs irodáknál, illetve a katonai egységeknél lehet tájékozódni. Vlad Gheorghiță vezérkari főnök a múlt héten beszélt arról, hogy a sorkatonai szolgálat 2007-es megszüntetése óta jelentősen megcsappant a hadsereg állománya: a szükséges 120 ezer helyett a jelenlegi létszám 80 ezer körül mozog. Tavaly mintegy 6000 katona lépett ki a hadseregből.
" ["post_title"]=> string(27) "Ötezer katonát toboroznak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "otezer-katonat-toboroznak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:19:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:19:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435144" ["menu_order"]=> int(10838) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(435142) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:18:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:18:07" ["post_content"]=> string(590) "Tavaly a hazai gazdaság 2 százalékkal nőtt az országos statisztikai intézet mai gyorsjelentése szerint.
A tavalyi negyedik negyedévben a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal maradt el az előző negyedévitől, ugyanakkor 2022 utolsó negyedévéhez képest 2,9 százalékos bővülést jegyeztek fel a nyers adatok szerint. A statisztikai intézet szintén ma közölte, hogy az ipari termelés tavaly egész évben csaknem 5 százalékkal csökkent 2022-höz képest.
" ["post_title"]=> string(40) "Tavaly 2 százalékkal nőtt a gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tavaly-2-szazalekkal-nott-a-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:18:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:18:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435142" ["menu_order"]=> int(10839) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(435140) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:13:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:13:42" ["post_content"]=> string(483) "A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) cáfolta, hogy Dan Puric színész indulna az államfői tisztségért a párt színeiben.
A párt képviselői szerint Puric és az AUR-hoz közel álló más személyek egy párton belüli megmérettetésen vesznek részt február 16. és június 16. között, és csak ezután jelentik be, hogy ki lesz az államfőjelöltjük.
" ["post_title"]=> string(65) "Az AUR cáfolta, hogy Dan Puric lenne az államelnök-jelöltjük" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "az-aur-cafolta-hogy-dan-puric-lenne-az-allamelnok-jeloltjuk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:13:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:13:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435140" ["menu_order"]=> int(10840) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(435138) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:12:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:12:15" ["post_content"]=> string(638) "Éves szinten harmadával csökkent tavaly hazánkban a külföldi befektetések értéke - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Tavaly egész évben 6 milliárd 678 millió euró volt a közvetlen külföldi befektetések értéke. Ez több mint 34 százalékkal marad el a 2022-es, több mint 10 milliárd eurós értéktől. A cégek száma alapján Olaszország számít a legnagyobb külföldi befektetőnek, több mint 52 ezer vállalattal, míg a befektetések értékének tekintetében Hollandia, 13 milliárd dollárral.
" ["post_title"]=> string(62) "Harmadával csökkent a külföldi tőkeberuházások értéke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "harmadaval-csokkent-a-kulfoldi-tokeberuhazasok-erteke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:12:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:12:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435138" ["menu_order"]=> int(10841) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(435135) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 14:57:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 12:57:43" ["post_content"]=> string(810) "Az elmúlt tíz év viszonylatában rekordszámú vizsgálatot indított 2023-ban a Versenytanács, és a lezárt vizsgálatok száma is nagyon magas volt - nyilatkozta az intézmény elnöke.
Bogdan Chiriţoiu elmondta, tavaly 24 vizsgálat indult a versenyjog esetleges megsértése miatt olyan területeken, mint a villamosenergia-elosztás, a banki szolgáltatások, a napraforgóolaj piaca, a cukor és a vaj forgalmazása, a gépjármű-alkatrészek vagy az útkarbantartási munkálatok piaca. A vizsgálatok több mint 56 százaléka kartellezés gyanúja miatt indult. A Versenytanács összesen 32 millió euró értékben szabott ki bírságot főleg versenykorlátozó megállapodások miatt.
" ["post_title"]=> string(73) "A Versenytanács 32 millió euró értékben bírságolt kartellezésért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-versenytanacs-32-millio-euro-ertekben-birsagolt-kartellezesert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 14:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 12:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435135" ["menu_order"]=> int(10842) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(435133) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 14:56:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 12:56:27" ["post_content"]=> string(546) "Tavaly összesen 3130 köbméter fát koboztak el a rendőrök Hargita megyében az erdészeti ágazatban elkövetett törvénytelenségek visszaszorítására irányuló akciók nyomán.
A Hargita megyei rendőrség tavalyi tevékenységi mérlege szerint 167 erdészeti bűncselekményre derítettek fényt, ami 16-tal több a 2022-ben jegyzettnél. A legtöbb esetben illegális fakitermelés vagy falopás miatt indítottak vizsgálatot.
" ["post_title"]=> string(70) "Tavaly több mint 3 ezer köbméter fát koboztak el Hargita megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "tavaly-tobb-mint-3-ezer-kobmeter-fat-koboztak-el-hargita-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:41:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:41:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435133" ["menu_order"]=> int(10843) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(435118) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-13 15:15:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:15:09" ["post_content"]=> string(733) "Csaknem 900 fontos beruházást veszélyeztetett a kormány decemberi takarékossági rendelete, amelynek szenátusi jóváhagyásakor az RMDSZ javaslatára elfogadták a folytatáshoz szükséges források felszabadítását. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: 168 olyan beruházást sikerült megmenteni a parlamentben, amelyeket még fejlesztési miniszterként indított el, viszont a jelenlegi kormány leállított. Cseke Attila Hermann Endrének nyilatkozott.
Az Autógyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adatai szerint az év első hónapjában 12 733 új személygépkocsit írattak forgalomba, míg 2023 azonos időszakában 12 134 darabot.
A legnépszerűbb márka a Dacia volt, amelyből 3948 darab fogyott. Mögötte messze lemaradva következett a Toyota 999 és a Skoda 893 értékesített példánnyal. A hagyományos európai gyártók közül mindössze a Renault fért bele az első ötbe, 784 eladott darabbal. A Dacia januári piaci részesedése 31 százalék volt, ezzel egyértelműen dominálja a piacot, de az eladásai 13,7 százalékkal csökkentek 2023 januárjához képest.
A használt személygépkocsik piaca sokkal gyorsabban bővült, mint az újaké, 16,8 százalékkal. Minden egyes forgalomba íratott új személygépkocsira kettőnél is több használt autó jutott.
" ["post_title"]=> string(64) "Éves szinten 4,9 százalékkal bővült januárban az autópiac" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "eves-szinten-49-szazalekkal-bovult-januarban-az-autopiac" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-13 15:12:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:12:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435116" ["menu_order"]=> int(10846) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(435114) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-13 15:09:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:09:52" ["post_content"]=> string(2328) "Egyre intenzívebb a külföldi vendégmunkások nyugati irányú illegális migrációja a határrendészet parancsnoka szerint. Az országhatárokon észlelt bűncselekmények száma 2023-ban 11 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte Cornel-Laurian Stoica.
Az intézmény tavalyi tevékenységi mérlegét ismertetve az országos határrendészeti főfelügyelőség (IGPF) vezetője elmondta, hogy tavaly a munkatársai 9524 büntetőeljárást indítottak, a legtöbbet illegális határátlépés vagy átlépési kísérlet, illetve migránscsempészet miatt.
A főfelügyelőség vezetője elmondta: az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon jelentős mértékben, mintegy 30 százalékkal csökkent, a Balkánra érkező bevándorlók pedig továbbra is Szerbián keresztül próbálnak bejutni Horvátországba és Magyarországra. Tavaly a Szerbiából Romániába érkezett bevándorlók száma drasztikusan, 94,2 százalékkal csökkent - mutatott rá.
A román-szerb határon 803 migránst tartóztattak fel, 98 százalékkal kevesebbet, mint előző évben.
Egyre intenzívebb viszont a Romániában dolgozó vendégmunkások nyugatra irányuló illegális migrációja. Mintegy 12 ezer olyan személy próbált meg illegálisan kijutni az országból, aki törvényes, munkavállalási vízummal érkezett Romániába. Arányuk 93 százalékkal nagyobb volt az előző évben jegyzettnél, miközben egyébként az illegális határátlépések száma mindössze 16 százalékkal emelkedett. A parancsnok megjegyezte, hogy az országba törvénytelenül belépni próbáló 6700 személy közül mintegy 4400 ukrán állampolgár volt, akik menedékjogot kértek Romániában.
A határrendészet vezetőjének adatai szerint tavaly 728 migránscsempészettel gyanúsítható személyt vettek őrizetbe, mintegy 30 százalékkal többet, mint előző évben.
" ["post_title"]=> string(62) "Egyre több romániai vendégmunkás próbál nyugatra szökni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "egyre-tobb-romaniai-vendegmunkas-probal-nyugatra-szokni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-13 15:09:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:09:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435114" ["menu_order"]=> int(10847) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(435112) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-13 15:07:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:07:53" ["post_content"]=> string(1691) "A Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség adatai szerint 2023-ban összesen 538 vadkárt jelentettek, 505-öt medvék, 33-at pedig farkasok okoztak. A vadak közel 340 esetben támadtak meg farmokat, háztáji gazdaságokat és méhcsaládokat, és 195 esetben okoztak kárt a vetésben.
Összesen 513 hektár veteményes és 4,4 hektár gyümölcsös károsodott, és több száz háziállat pusztult el: 154 szarvasmarha, 323 juh, 243 baromfi, 10 sertés és öt ló. Mindezek mellett 122 méhcsalád is megsemmisült. A tavalyi vadkárok becsült összege 2.156.208 lej.
A környezetvédelmi ügynökség igazgatója, Domokos László az AGERPRES-nek elmondta, hogy a vadkárok mértéke hasonló a 2022-ben regisztrálthoz, hozzátéve, hogy „a károknak soha nem lesz vége, amíg medvék vannak a megyében”.
A Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, Romfeld Zsolt szerint a termények közül elsősorban a silókukoricát és kisebb területen a burgonyát érték tavaly károk a vadállatok miatt. Közlése szerint az emberek csalódottak, mert úgy érzik, hogy az államtól kapott kártérítés nem fedezi teljes mértékben a vadkárokat.
A Hargita megyei gazdák egyébként a nemrégiben lezajlott országos tiltakozó akciók idején több megoldást is javasoltak Florin Barbu mezőgazdasági miniszternek a vadkárok rendezésére.
" ["post_title"]=> string(75) "Több mint kétmillió lejes kárt okoztak tavaly a vadak Hargita megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "tobb-mint-ketmillio-lejes-kart-okoztak-tavaly-a-vadak-hargita-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-13 15:07:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-13 13:07:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435112" ["menu_order"]=> int(10848) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3444 (24) { ["ID"]=> int(435148) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-14 15:23:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:23:49" ["post_content"]=> string(628) "Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét, Paul Petrofot és másik négy hivatalnokot.
Őket azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fogadtak el egy üzletembertől, aki hamisított termékeket hozott be az országba. A vámigazgatóság vezetője a vádhatóság szerint 50 ezer euró kenőpénzt kért előlegként, amivel egy lakást akart vásárolni. A pénzért cserében megígérte az üzletembernek, hogy segít neki bizonyos engedélyeket megszerezni.
" ["post_title"]=> string(71) "Őrizetbe vették a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetőjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "orizetbe-vettek-a-bukaresti-regionalis-vamigazgatosag-vezetojet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-14 15:23:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-14 13:23:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435148" ["menu_order"]=> int(10836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "07a0ead7f0f110c117c98a10eaa78576" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8e98edfa09643e0af9fa627fbd2dc84d" }