Egyre intenzívebb a külföldi vendégmunkások nyugati irányú illegális migrációja a határrendészet parancsnoka szerint. Az országhatárokon észlelt bűncselekmények száma 2023-ban 11 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte Cornel-Laurian Stoica.

Az intézmény tavalyi tevékenységi mérlegét ismertetve  az országos határrendészeti főfelügyelőség (IGPF) vezetője elmondta, hogy tavaly a munkatársai 9524 büntetőeljárást indítottak, a legtöbbet illegális határátlépés vagy átlépési kísérlet, illetve migránscsempészet miatt.

A főfelügyelőség vezetője elmondta: az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon jelentős mértékben, mintegy 30 százalékkal csökkent, a Balkánra érkező bevándorlók pedig továbbra is Szerbián keresztül próbálnak bejutni Horvátországba és Magyarországra. Tavaly a Szerbiából Romániába érkezett bevándorlók száma drasztikusan, 94,2 százalékkal csökkent – mutatott rá.

A román-szerb határon 803 migránst tartóztattak fel, 98 százalékkal kevesebbet, mint előző évben.

Egyre intenzívebb viszont a Romániában dolgozó vendégmunkások nyugatra irányuló illegális migrációja. Mintegy 12 ezer olyan személy próbált meg illegálisan kijutni az országból, aki törvényes, munkavállalási vízummal érkezett Romániába. Arányuk 93 százalékkal nagyobb volt az előző évben jegyzettnél, miközben egyébként az illegális határátlépések száma mindössze 16 százalékkal emelkedett. A parancsnok megjegyezte, hogy az országba törvénytelenül belépni próbáló 6700 személy közül mintegy 4400 ukrán állampolgár volt, akik menedékjogot kértek Romániában.

A határrendészet vezetőjének adatai szerint tavaly 728 migránscsempészettel gyanúsítható személyt vettek őrizetbe, mintegy 30 százalékkal többet, mint előző évben.