Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3819 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett…
Continue Reading
Negyven év feletti alkotók számára hirdetett irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány márciusban.
(tovább…) Continue Reading
Első alkalommal szervezett országos népdalvetélkedőt a magyar középiskolás diákok számára a csíkszeredai Gyermekek Háza az oktatási minisztériummal és a Hargita megyei tanfelügyelőséggel közösen.
(tovább…) Continue Reading
Kovásznán, a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola felavatásával kezdődött hétfőn A Kőrösi Csoma Sándor napok szombatig tartó 34. kiadása. Az eseményen részt vett Kovács Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója is, aki rögzítette az ott történteket.
(tovább…) Continue Reading
Ma van a magyar költészet napja, amelyet 1964 óta –kereken hatvan éve – minden évben József Attila születésnapján tartanak. Amikor az 1905-ben született költő papírra vetette az Ars poetica Németh Andornak című vers első két sorát, azaz „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga”, még nem is sejthette, hogy a születése napja jó pár évtized múlva a magyar költészet napja lesz.
(tovább…) Continue Reading
Aláírta a választási szövetségről szóló megállapodást Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetének elnöke és Sebastian Burduja, a Nemzeti Liberális Párt bukaresti szervezetének elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Marcel Ciolacu miniszterelnök részt vesz a Sea Shield 24 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlaton. A kormányfő a Regina Maria fregatt fedélzetéről követi majd a műveleteket.
(tovább…) Continue Reading
Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció a februári 7,2 százalékról – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Márciusban a szolgáltatások ára átlagosan 10,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az élelmiszerek 2,81, a nem élelmiszer jellegű termékek pedig 8,06 százalékkal drágultak.
(tovább…) Continue Reading
Május 16-ig igényelhetik a paradicsomtermesztők a hektáronkénti háromezer eurós támogatást a megyei Mezőgazdasági Igazgatóságoknál. A támogatásra azok jogosultak, akik védett…
Continue Reading
Mától május 14-ig fogadják a tanintézetek a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályba történő beiratkozás első szakaszában.
(tovább…) Continue Reading
Romániában több mint 70 ezren szenvednek Parkinsonban. Habár gyógyíthatatlan betegség, a tünetek korai felismerése és az orvosok beavatkozása segít megfékezni a Parkinson életminőségre kifejtett hatását.
(tovább…) Continue Reading
Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőre emlékeznek több erdélyi városban ma, a magyar költészet napján. Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Földöntúli lombok címmel tartanak emlékestet délután 6 órától.
(tovább…) Continue ReadingTizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett hét független jelöltet is iktattak – derül ki a BEC honlapján ma közzétett adatokból. A jelöltlisták iktatásának határideje április 10-én éjfélkor járt le. A jegyzékhez a pártoknak és pártszövetségeknek legalább 200 ezer, a független jelölteknek legalább 100 ezer támogató aláírást kellett csatolniuk.

Negyven év feletti alkotók számára hirdetett irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány márciusban.
Az egy évre szóló alkotói támogatásra három hét alatt 123 pályázat érkezett Erdélyből. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító szépirodalmi művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, az irodalom társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.
Az első alkalommal kiosztott ösztöndíjakat a 2024/25-ös időszakra az alábbi hét alkotó nyerte el: Fischer Botond, Zsidó Ferenc, Borsodi L. László, Papp Attila Zsolt, Szántai János, Király Zoltán, Dimény H. Árpád.
A díjazott alkotók a következő egy évben havi 4000 lej értékű támogatást kapnak. Az ösztöndíj megvalósulását a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja.
Első alkalommal szervezett országos népdalvetélkedőt a magyar középiskolás diákok számára a csíkszeredai Gyermekek Háza az oktatási minisztériummal és a Hargita megyei tanfelügyelőséggel közösen.
A Csak tiszta forrásból népdalvetélkedőt szombaton a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartották. Célja: a népi énekes hagyományok megőrzése, népszerűsítése és művelése, a tehetséges fiatalok felfedezése, illetve a fiatalok népzenei ízlésének és identitástudatának fejlesztése. Bíró István összeállításában elsőként Szalay Zoltán népzenekutatót, a vetélkedő egyik szervezőjét halljuk.
Kovásznán, a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola felavatásával kezdődött hétfőn A Kőrösi Csoma Sándor napok szombatig tartó 34. kiadása. Az eseményen részt vett Kovács Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója is, aki rögzítette az ott történteket.
Összeállításunk a megnyitó beszédek szerkesztett változata. Megszólalók sorrendben: Ferencz Éva, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, Csák János, Magyarország kulturális és innovációs minisztere, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke, Csernyus Lőrinc, Ybl Miklós-díjas építész, Gazda József, tiszteletbeli elnök összefoglalója, Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének ünnepi beszéde és püspöki áldása.
Ma van a magyar költészet napja, amelyet 1964 óta –kereken hatvan éve – minden évben József Attila születésnapján tartanak. Amikor az 1905-ben született költő papírra vetette az Ars poetica Németh Andornak című vers első két sorát, azaz „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga”, még nem is sejthette, hogy a születése napja jó pár évtized múlva a magyar költészet napja lesz.
Mint ahogy arról sem lehetett fogalma, hogy sokan fogják idézni a magyar nyelv különlegességét ecsetelő szavait, amelyek így hangzanak: „Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.”
Eddig tartott az idézet,most pedig elkanyarodom József Attilától, ugyanis nem feledkezhetek meg Márai Sándorról, aki 1900. április 11-én látta meg a napvilágot. A kassai születésű író, költő és újságíró az 1930-as években korának egyik legismertebb és legnépszerűbb szerzője volt, de miután 1948-ban elhagyta a hazáját, műveit kiiktatták a magyar irodalmi életből. Az 1980-as években megpróbálták hazacsalogatni, ám ő nem adta be a derekát, sőt azt sem engedélyezte, hogy kiadják a könyveit.
Az 1989-ben bekövetkezett halála után kezdték el újra megjelentetni Magyarországon a munkáit, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, majd az azt követő években hat filmet is készítettek a regényei alapján.
Márai mondta, hogy „az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban”. A Márai-idézet után visszakanyarodom a magyar költészet napjához, amely a Magyar Írószövetség szerint az elmúlt évtizedek során jelentősen hozzájárult a magyar verskultúra fejlődéséhez. Leginkább azzal, hogy a kezdeményezők és a lelkes érdeklődők színes kulturális programmal – egyebek között előadásokkal, felolvasásokkal, szavalóversenyekkel – ünneplik a költészetet.
Aláírta a választási szövetségről szóló megállapodást Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetének elnöke és Sebastian Burduja, a Nemzeti Liberális Párt bukaresti szervezetének elnöke.
A PSD közleménye szerint a két párt közötti szövetségre a főváros nagy projektjeinek megvalósításához van szükség. A közlemény szerint a fővárosi önkormányzati testületben megmutatkoznak a PSD és a PNL közötti szövetség hatásai. Ennek köszönhető, hogy megszavazták a város költségvetését, és „az új többségnek sikerült elzárnia a Nicuşor Dan főpolgármester által kezdeményezett fölösleges költekezések csapját” is. A szociáldemokrata és a liberális párti tanácsosok találtak pénzforrást a fogyatékkal élő felnőtteknek járó segély kifizetésére is, valamint a tömegközlekedés és a távhőszolgáltatás költségeire.
" ["post_title"]=> string(24) "Megállapodás aláírva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "megallapodas-alairva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:29:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:29:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437200" ["menu_order"]=> int(10232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(437198) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:28:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:28:00" ["post_content"]=> string(1089) "Marcel Ciolacu miniszterelnök részt vesz a Sea Shield 24 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlaton. A kormányfő a Regina Maria fregatt fedélzetéről követi majd a műveleteket.
A Sea Shield 24 elnevezésű, április 21-ig tartó közös műveletben Románia mellett 12 szövetséges és partnerország - Bulgária, Franciaország, Grúzia, Görögország, Olaszország, Nagy-Britannia, Moldova Köztársaság, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Törökország és az Amerikai Egyesült Államok - vesz részt összesen több mint 2200 katonával, 135 tengeri és folyami hajóval, repülővel, illetve szárazföldi járművel. A haditengerészet vezérkarának tájékoztatása szerint a katonák 27 tengeri és folyami hajót, 17 repülőgépet, valamint 91 szárazföldi katonai és kisméretű vízi járművet használnak majd a Fekete-tengerben, a tengerparton, a Dunán és a Duna-deltában zajló hadgyakorlat során.
" ["post_title"]=> string(58) "Tíznapos hadgyakorlat kezdődött a tengeren és a Dunán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "tiz-napos-hadgyakorlat-kezdodott-a-tengeren-es-a-dunan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 09:51:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 06:51:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437198" ["menu_order"]=> int(10233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(437196) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:26:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:26:49" ["post_content"]=> string(832) "Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció a februári 7,2 százalékról - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Márciusban a szolgáltatások ára átlagosan 10,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az élelmiszerek 2,81, a nem élelmiszer jellegű termékek pedig 8,06 százalékkal drágultak.
A postai szolgáltatások drágultak legnagyobb mértékben, 26,94 százalékkal, a mosószerek ára átlagosan 24,36, a gyógyszereké 23,7 százalékkal nőtt. Legnagyobb arányban, 30,59 százalékkal a búzaliszt ára csökkent 2023 márciusához képest. A februári árszintet átlagosan 0,42 százalékkal haladta meg a márciusi.
" ["post_title"]=> string(30) "Lassul az éves pénzhígulás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "lassul-az-eves-penzhigulas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:26:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:26:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437196" ["menu_order"]=> int(10234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(437194) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:25:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:25:58" ["post_content"]=> string(313) "Május 16-ig igényelhetik a paradicsomtermesztők a hektáronkénti háromezer eurós támogatást a megyei Mezőgazdasági Igazgatóságoknál. A támogatásra azok jogosultak, akik védett felületen, azaz fólia- vagy üvegházban termesztenek paradicsomot.
" ["post_title"]=> string(43) "Igényelhető a mezőgazdasági támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "igenyelheto-a-mezogazdasagi-tamogatas-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:25:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:25:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437194" ["menu_order"]=> int(10235) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(437192) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:23:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:23:42" ["post_content"]=> string(1015) "Mától május 14-ig fogadják a tanintézetek a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályba történő beiratkozás első szakaszában.
Az ütemterv szerint május 14. és 17. között a lakhelyük szerinti körzeti iskolába jelentkezők, majd május 20. és 27. között a lakhelyük szerinti iskolától eltérő tanintézetbe felvételt kérelmezők igényléseit dolgozzák fel. Május 28-án rendezik azoknak a gyermekeknek a helyzetét is, akiket helyhiány miatt nem vettek fel a kiválasztott tanintézetbe, de szüleik igényelték, hogy a körzeti iskolában tartsák fenn a helyet számukra erre az esetre. Május 29-én közzéteszik az előkészítő osztályba felvett tanulók listáját és a szabadon maradt helyek számát. A beiratkozás második szakasza május 31-én kezdődik, és június 7-éig fogadják az igényléseket.
" ["post_title"]=> string(58) "Megkezdődött a beiratkozás az előkészítő osztályba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "megkezdodott-a-beiratkozas-az-elokeszito-osztalyba-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:23:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:23:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437192" ["menu_order"]=> int(10236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(437190) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:22:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:22:55" ["post_content"]=> string(861) "Romániában több mint 70 ezren szenvednek Parkinsonban. Habár gyógyíthatatlan betegség, a tünetek korai felismerése és az orvosok beavatkozása segít megfékezni a Parkinson életminőségre kifejtett hatását.
A Parkinson elleni világnap alkalmával megjelent dokumentumban az orvosok felhívják a figyelmet, hogy a betegség általában 60-65 éves korban, sőt néha 50 év fölött jelentkezik, gyakrabban a férfiaknál. A leggyakoribb tünetek a reszketés, az izmok merevsége és a mozdulatok nehézsége. Romániában orvosi szakközpontok hálózata működik a Parkinson kezelésére, amely a második leggyakoribb életkorral összefüggő neurológiai betegség az Alzheimer után.
" ["post_title"]=> string(27) "A Parkinson világnapja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "a-parkinson-vilagnapja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:22:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:22:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437190" ["menu_order"]=> int(10237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(437188) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-11 14:22:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:22:03" ["post_content"]=> string(1021) "Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőre emlékeznek több erdélyi városban ma, a magyar költészet napján. Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Földöntúli lombok címmel tartanak emlékestet délután 6 órától.
Nagyváradon a hagyományos költészet napi Verssétán emlékeznek Kovács András Ferencre. Csehy Zoltán költő veheti át elsőként az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be a szakmai kuratórium döntését ma reggel a Látó Szépirodalmi Folyóirat. A díjátadót szombaton tartják a marosvásárhelyi Studium Hubban. Csehy Zoltán felvidéki magyar költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. 2014-ben Janus Pannonius-díjat kapott műfordításaiért. 2022-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjának választották.
" ["post_title"]=> string(30) "A magyar költészet napja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "a-magyar-kolteszet-napja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-11 14:22:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-11 11:22:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437188" ["menu_order"]=> int(10238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(437230) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-12 14:47:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 11:47:34" ["post_content"]=> string(940) "Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett hét független jelöltet is iktattak – derül ki a BEC honlapján ma közzétett adatokból. A jelöltlisták iktatásának határideje április 10-én éjfélkor járt le. A jegyzékhez a pártoknak és pártszövetségeknek legalább 200 ezer, a független jelölteknek legalább 100 ezer támogató aláírást kellett csatolniuk.
