Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szombat reggel rakétákkal támadták a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizán városát. Szaúd-Arábia még…
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
" ["post_title"]=> string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 14:33:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 11:33:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(469312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:09" ["post_content"]=> string(678) "Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
" ["post_title"]=> string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság" ["post_excerpt"]=> string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(469310) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:55:54" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szombat reggel rakétákkal támadták a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizán városát. Szaúd-Arábia még…
Continue Reading
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban…
Continue Reading
Ma reggel egy újabb drónt lőtt le a román légtérben a román légvédelem. Ezt Nicușor Dan államfő közölte ma reggel.…
Continue Reading
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem megalapozottan vet ki vámokat az Egyesült Államok az európai árukra arra…
Continue Reading
Elfogadta az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács csütörtökön az Oroszországgal szembeni 21. szankciós csomagot, amely szigorú gazdasági korlátozásokat…
Continue Reading
Friedrich Merz német kancellár felmentette tisztségéből Patrick Schnieder közlekedési minisztert, mert elégedetlen volt a német vasúthálózat és a közlekedési infrastruktúra…
Continue Reading
Egy román pilóta által vezetett F16-os vadászgép lelőtt ma a román légtérben egy drónt – jelentette be Nicușor Dan államelnök.…
Continue Reading
Újabb, Ukrajnába tartó tartályhajót ért támadás péntekre virradóra a Fekete-tengeren, a román partok közelében – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya…
Continue Reading
Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy az ügyvivő kormány ebben az időszakban az összes jogszabályt a törvényes eljárás betartásával fogadta el,…
Continue Reading
Állami fegyvergyártó vállalatok három igazgatóját vette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, azzal a váddal, hogy vesztegetést fogadtak el – közölték igazságügyi…
Continue Reading
Ma folytatódott az üzemanyag drágulása. A piacvezető Petrom ma újfent jelentősen emelte töltőállomásain az üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta…
Continue Reading
Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök. Bolojan tegnap este beszélt a…
Continue ReadingAz Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szombat reggel rakétákkal támadták a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizán városát. Szaúd-Arábia még pénteken húszi katonai célpontokat támadott válaszként arra, hogy a jemeni csoport két szaúdi tankert vett célba csütörtökön a Vörös-tengeren arra hivatkozva, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia elleni tengeri blokádjukat.
" ["post_title"]=> string(43) "Irán rakétákkal támadta Szaud-Arábiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "iran-raketakkal-tamadta-szaud-arabiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:43:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:43:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465844" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(465842) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:39:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:39:13" ["post_content"]=> string(861) "Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek - szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az interneten közzétett felvételeken az volt látható, ahogy az ukrán mentőszolgálatok átfésülik a törmelékhalmokat a helyszínen. Zelenszkij kijelentette, hogy ugyan orosz rakéták felelősek a történtekért, de a mostani hadi körülmények között, egy ilyen ellenséggel, teljességgel elfogadhatatlan bármilyen, nagy tömeget vonzó fegyverkiállítás megtartása, különösen lakóépületek közelében. A dróngyártók egyesülete által tartott rendezvényt az ukrán főváros közelében szervezték meg.
" ["post_title"]=> string(94) "Zelenszkij: Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban a védelmi ipari rendezvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "zelenszkij-nem-lett-volna-szabad-megtartani-a-kijevi-regioban-a-vedelmi-ipari-rendezvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:39:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:39:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465842" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(465839) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 09:21:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 06:21:26" ["post_content"]=> string(1320) "Ma reggel egy újabb drónt lőtt le a román légtérben a román légvédelem. Ezt Nicușor Dan államfő közölte ma reggel. A közlés szerint az incidens reggel fél 9 körül történt a Duna-deltában lévő Szentgyörgy közelében. A drónt egy román pilóta által vezetett F16-os repülőgép lőtte le. Ez két nap alatt immár a második ilyen incidens, amikor a román hadsereg drónt hatástalanít a nemzetközi szövetségesekkel együttműködve. A tegnapi drónt Buzău megyében, Padina település közelében lőtték le egy lakatlan területen, miután a Sulina-Brăila-Fetești-Buzău útvonalon haladt. A hadsereg cáfolta, hogy ez átrepült volna katonai létesítmények felett. A repülőtest ugyanis elég nagy távolságot tett meg az ország fölött, előbb a hazánkban tartózkodó olasz katonák próbálták hatástalanítani, de miután nem sikerült nekik, egy román pilóta végül lelőtte. Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint a drón lelövése újabb bizonyítéka annak, hogy a román hadsereg teljesíti alapvető küldetését: megvédi az ország területét és a lakosságot. Emellett az eset igazolja a légvédelem, a drónelhárító képességek és a hadsereg korszerűsítésének fontosságát.
" ["post_title"]=> string(71) "Szombaton újabb drónt lőtt le a román hadsereg hazánk légterében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "szombaton-ujabb-dront-lott-le-a-roman-hadsereg-hazank-legtereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 09:23:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 06:23:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465839" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(465834) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 15:00:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 12:00:30" ["post_content"]=> string(1230) "Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem megalapozottan vet ki vámokat az Egyesült Államok az európai árukra arra hivatkozva, hogy az Európai Unióban hiányos a kényszermunka-ellenőrzés. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Irodája csütörtökön jelentette be, hogy a kényszermunka tilalmáról szóló előírás megsértése miatt 60 országra új, 10 és 12,5 százalékos importvámot vet ki, ami az Egyesült Államok által importált áruk 99 százalékát érintik. Az intézkedés mától lép életbe, egy időben azzal, hogy a korábbi, átmeneti időre alkalmazott 10 százalékos vámok lejárnak. Kaja Kallas a Reutersnek kijelentette, hogy ha összehasonlítjuk az európai munkajogot az Egyesült Államokéval, akkor itt fizetett szabadság van, nagyon jók a munkakörülmények, ezért az amerikai indok nem igazán megalapozott. Az uniós főképviselő rámutatott arra, hogy az EU tisztázni akarja a kérdést Washingtonnal és emlékeztetett, hogy az Európai Unió teljesítette a tavaly megkötött transzatlanti kereskedelmi megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásait.
" ["post_title"]=> string(84) "EU: Gyenge lábakon állnak az új vámok bevezetésére vonatkozó amerikai indokok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "eu-gyenge-labakon-allnak-az-uj-vamok-bevezetesere-vonatkozo-amerikai-indokok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 15:00:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 12:00:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465834" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(465832) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:58:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:58:24" ["post_content"]=> string(845) "Elfogadta az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács csütörtökön az Oroszországgal szembeni 21. szankciós csomagot, amely szigorú gazdasági korlátozásokat vezet be az orosz energia-, pénzügyi és kriptoszektort érintően az Ukrajna elleni háború folytatása miatt. Az új intézkedések azokat az ágazatokat célozzák, amelyek a legnagyobb hatással vannak az orosz gazdaságra és az ország háborús képességeire. A csomag részeként az elmúlt négy év legnagyobb egyedi szankciós listabővítésére is sor került: 48 személyt és 170 szervezetet vettek fel a korlátozó intézkedések hatálya alá. A Tanács hangsúlyozta, hogy az új szankciók célja tovább gyengíteni Oroszország gazdasági és katonai képességeit.
" ["post_title"]=> string(61) "Újabb szankciócsomagot fogadott el az EU Oroszország ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ujabb-szankciocsomagot-fogadott-el-az-eu-oroszorszag-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:58:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:58:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465832" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(465830) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:56:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:56:58" ["post_content"]=> string(757) "Friedrich Merz német kancellár felmentette tisztségéből Patrick Schnieder közlekedési minisztert, mert elégedetlen volt a német vasúthálózat és a közlekedési infrastruktúra állapotával - jelentette a Bild. A lap szerint a döntés a kormány átfogó átalakításának része. Merz egyre elégedetlenebb volt azzal, hogy Schnieder rekordnagyságú költségvetés mellett sem tudott érdemi előrelépést elérni a vasúthálózat és a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésében. A kabinetátalakítás Jens Spahn, a CDU egyik legbefolyásosabb politikusának váratlan lemondása után gyorsult fel. Spahn egy béranyasággal kapcsolatos ügy miatt távozott a kormányból.
" ["post_title"]=> string(57) "Németországban leváltották a közlekedési minisztert" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nemetorszagban-levaltottak-a-kozlekedesi-minisztert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:57:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:57:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465830" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(465826) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:46:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:46:24" ["post_content"]=> string(2667) "Egy román pilóta által vezetett F16-os vadászgép lelőtt ma a román légtérben egy drónt - jelentette be Nicușor Dan államelnök. A közlés szerint a drónt 11 óra körül hatástalanította a vadászrepülőgép. Ez az első olyan drón a román légtérben, amit a román honvédelem hatástalanított. A védelmi minisztérium közlése szerint egy lakatlan terület fölött, a Buzău megyei Padina közelében lőtte le rakétával a román légtérbe behatolt drónt. A tájékoztatás szerint a radarrendszer 9 óra 39 perckor, Sulinától mintegy húsz kilométerre keletre észlelte a légi célpontot, amely a Sulina-Brăila-Fetești-Buzău útvonalon haladt a román légtérben. A helyzet megfigyelésére 9 óra 48 perckor felszállt az olasz légierő két Eurofighter Typhoon vadászgépe a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról, 10 óra 56 perckor pedig a román légierő két F-16-osa a fetești-i 86-os légi támaszpontról. A katonai parancsnokság tájékoztatta a helyzetről a katasztrófavédelmi főfelügyelőséget, amely RO-Alert üzenetben figyelmeztette a veszélyre Tulcea és Brăila megye lakosságát. 11 óra 2 perckor a román légierő F-16-os vadászgépe rakétával megsemmisítette a célpontot - közölték. Pénteken Buzău megye lakossága is kapott figyelmeztető üzenetet egy drón lehetséges megjelenéséről a megye déli síkvidéki térsége felett.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint a drón lelövése újabb bizonyítéka annak, hogy a román hadsereg teljesíti alapvető küldetését: megvédi az ország területét és a lakosságot. Emellett az eset igazolja a légvédelem, a drónelhárító képességek és a hadsereg korszerűsítésének fontosságát. - Minden új radarrendszer, modern repülőgép, drónelhárító eszköz és jól képzett katona nagyobb biztonságot jelent Románia számára - szögezte le.
Gheorghiță Vlad vezérkari főnök szerint a román légierő katonái ismét bebizonyították, hogy készen állnak a cselekvésre, amikor a küldetés ezt megköveteli. A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy Románia jól felkészült katonákkal rendelkezik, akik nehéz helyzetekben is képesek a megfelelő döntések meghozatalára, és felelősségteljesen teljesítik feladataikat. Gheorghiță Vlad ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy ilyen helyzetekben ne hagyatkozzon szóbeszédre vagy ellenőrizetlen értesülésekre, hanem kövesse a hivatalos tájékoztatást.
" ["post_title"]=> string(63) "A román légtérbe behatoló drónt lőtt le a román hadsereg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-roman-legterbe-behatolo-dront-lott-le-a-roman-hadsereg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:54:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:54:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465826" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(465824) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:43:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:43:43" ["post_content"]=> string(1142) "Újabb, Ukrajnába tartó tartályhajót ért támadás péntekre virradóra a Fekete-tengeren, a román partok közelében - közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU). A libériai zászló alatt közlekedő tartályhajó az Egyesült Államok északi részén található Norfolkból szállított szenet Ukrajnába. A tanker a Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál található Szentgyörgy településtől 22 tengeri mérföldre dél-keletre tartózkodott, amikor támadás érte. A segélykérés nyomán a román tengeri életmentő ügynökség (ARSVOM) két hajója a helyszínre sietett, de a legénységből senki sem sérült meg és evakuálni sem kellett őket. A hajó folytatni tudta útját a part irányába, hogy műszaki vizsgálatnak vessék alá. A héten ez a második tartályhajó, mely az orosz-ukrán háborúval összefüggésben sérült meg a román partok közelében. Kedden egy szintén libériai zászló alatt közlekedő, cseppfolyósított gázt szállító tankert ért találat a román partoktól 37 kilométerre.
" ["post_title"]=> string(64) "Újabb tartályhajót ért támadás a román partok közelében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-tartalyhajot-ert-tamadas-a-roman-partok-kozeleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:43:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:43:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465824" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(465822) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:42:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:42:19" ["post_content"]=> string(1454) "Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy az ügyvivő kormány ebben az időszakban az összes jogszabályt a törvényes eljárás betartásával fogadta el, és mindegyik megkapta a szükséges jóváhagyásokat az igazságügyi minisztériumtól és a véleményező tárcáktól. Az ügyvivő miniszterelnököt arról kérdezték a Victoria-palotában tartott tegnapi sajtótájékoztatóján, hogyan kommentálja Adrian Toni Neacșu ügyvéd, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) volt tagjának állításait, miszerint az ügyvivő kormány túllépi törvényes hatáskörét, amikor hosszú távú stratégiákra és közpolitikákra vonatkozó határozatokat fogad el. Bolojan válaszában hangsúlyozta, hogy az összes jogszabályt a törvényes eljárások szerint, a megfelelő jóváhagyások megszerzésével fogadták el. Szerinte ezek az intézkedések Románia számára nehéz időszakban szükségesek és időszerűek voltak, és olyan közpolitikák folytatását szolgálják, amelyeket törvények és az uniós helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó programok rögzítenek. Hozzátette: örül annak, hogy a kormány csütörtökön két olyan stratégiát is elfogadott, amelyek két PNRR-mérföldkő teljesítését zárják le, így a kabinet egy-két héten belül teljesítheti a helyreállítási tervhez kapcsolódó összes vállalását.
" ["post_title"]=> string(68) "Kormányfő: A kabinet minden jogszabályt törvényesen fogadott el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "kormanyfo-a-kabinet-minden-jogszabalyt-torvenyesen-fogadott-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:42:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:42:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465822" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(465820) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:41:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:41:04" ["post_content"]=> string(652) "Állami fegyvergyártó vállalatok három igazgatóját vette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, azzal a váddal, hogy vesztegetést fogadtak el – közölték igazságügyi források az Agerpres hírügynökséggel. A hivatkozott források szerint Mihai Rafiu, a Bukaresti Fegyvergyár igazgatója, Alexandru Tiberiu Pîrvu, a Plopeni-i Fegyvergyár igazgatója, valamint Liliana Sorescu, a Plopeni-i Fegyvergyár kereskedelmi igazgatója került őrizetbe. Az ügyben egy negyedik személyt is őrizetbe vettek. A hírforrás szerint az érintett személy egy magáncég képviselője.
" ["post_title"]=> string(66) "Fegyvergyártó vállalatok három igazgatóját vették őrizetbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "fegyvergyarto-vallalatok-harom-igazgatojat-vettek-orizetbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:41:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:41:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465820" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(465818) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:39:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:39:15" ["post_content"]=> string(688) "Ma folytatódott az üzemanyag drágulása. A piacvezető Petrom ma újfent jelentősen emelte töltőállomásain az üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt. A prémium gázolaj literenkénti ára ugyanakkor egyes benzinkutaknál már tegnap meghaladta a 10 lejt. A mostani hazai áremelés olyan nemzetközi kontextusban történt, hogy a Brent nyersolaj ára csütörtökön átlépte a 100 amerikai dollár/hordó határt az iráni helyzet, a Bab el-Mandeb-szoros térségében az olajszállító hajók ellen elkövetett támadások, valamint a Fekete-tengeri helyzet együttes hatásainak következményeként.
" ["post_title"]=> string(39) "Folytatódott az üzemanyag drágulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folytatodott-az-uzemanyag-dragulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:39:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:39:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465818" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(465816) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:38:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:38:02" ["post_content"]=> string(526) "Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök. Bolojan tegnap este beszélt a témáról annak kapcsán, hogy a Fekete-tengeri térségben kialakult feszültségek miatt ideiglenesen felfüggesztették a Kazahsztánból történő olajszállításokat. A kormányfő szerint az energiaügyi hatóságok és cégek becslései értelmében a következő két hétben a piac stabil marad.
" ["post_title"]=> string(75) "Ilie Bolojan szerint egyelőre nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ilie-bolojan-szerint-egyelore-nem-all-fenn-uzemanyag-ellatasi-valsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:38:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:38:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465816" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(465844) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:43:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:43:21" ["post_content"]=> string(470) "Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szombat reggel rakétákkal támadták a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizán városát. Szaúd-Arábia még pénteken húszi katonai célpontokat támadott válaszként arra, hogy a jemeni csoport két szaúdi tankert vett célba csütörtökön a Vörös-tengeren arra hivatkozva, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia elleni tengeri blokádjukat.
" ["post_title"]=> string(43) "Irán rakétákkal támadta Szaud-Arábiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "iran-raketakkal-tamadta-szaud-arabiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:43:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:43:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465844" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40233) ["max_num_pages"]=> int(3353) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7a4096ec35b5c1012dea496b45434934" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:03af449631c3c5ee87d497f3fe034ad0" }