Az ülést Ukrajna kezdeményezte.
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
" ["post_title"]=> string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 14:33:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 11:33:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(469312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:09" ["post_content"]=> string(678) "Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
" ["post_title"]=> string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság" ["post_excerpt"]=> string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(469310) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:55:54" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Az ülést Ukrajna kezdeményezte.
Continue Reading
Félmilliárd euró forgalmazási értékű kokaint foglalt le a hatóságok egy hajón Portugália partjainál.
Continue Reading
A Vörös-tengeren kialakult fennakadások a Közel-Keleten, Európában és Afrikában forgalmazott fizikai nyersolajszállítmányok árát kéthavi csúcsra emelték a múlt héten.
Continue Reading
Bordeaux térségében továbbra is súlyos a helyzet.
Continue Reading
A történtek miatt a Pride-rendezvény hátralévő programjait lefújták.
Continue Reading
Az eredményeket július 30. és augusztus 18. között miniszteri rendelettel hitelesítik.
Continue Reading
A szenátus által már elfogadott törvénytervezet a képviselőház rendkívüli ülésszakának napirendjén szerepel.
Continue Reading
Az ONRC adatai szerint, 7,86 %-al több céget és egyéni magánvállalkozást jegyeztek be.
Continue Reading
A gázolaj literenkénti ára jelenleg 9 lej 92 bani és 9 lej 98 bani között mozog.
Continue Reading
A ritka szív- és érrendszeri betegségek kezelésében válik szakértői központtá.
Continue Reading
Az ügyvivő miniszterelnök szerint az ingatlanadatok nem kerültek veszélybe.
Continue Reading
A munkaügyi miniszter ma újra tárgyalóasztalhoz várja a szakszervezetek képviselőit.
Continue ReadingRendkívüli ülést tart ma délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa az orosz hadsereg fekete-tengeri támadásai okán. Az ülést Ukrajna kezdeményezte.
Ukrajna a Biztonsági Tanácshoz intézett levelében az Oroszország által július 18-ról 19-re virradó éjszaka Kijev és más ukrán városok ellen indított nagyszabású rakéta- és dróntámadásokat is megemlítette.
A dokumentum szerint az orosz erők egyre gyakrabban támadják az ukrán fekete-tengeri kikötőket, a gabonaexport útvonalait és a kereskedelmi hajóforgalmat.
" ["post_title"]=> string(67) "Rendkívüli ülést tart ma délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa" ["post_excerpt"]=> string(35) "Az ülést Ukrajna kezdeményezte. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "rendkivuli-ulest-tart-ma-delutan-az-ensz-biztonsagi-tanacsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:12:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:12:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465904" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(465902) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 14:11:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:11:32" ["post_content"]=> string(1178) "Félmilliárd euró forgalmazási értékű, több mint 2,6 tonna kokaint foglalt le a hatóságok egy hajón az Atlanti-óceánon, Portugália partjainál - számolt be ma az olasz határőrség és vámhatóság.
A kábítószerre egy "ultragyors, merev falú óceánjáró felfújható csónakon" bukkantak rá, amelyet a csempészek általában arra használnak, hogy "kihalásszák" a Dél-Amerikából érkező nagy hajók által a tengerbe dobott illegális rakományokat - közölte a pénzügyőrség.
A hajón tartózkodó négy embert őrizetbe vették, két spanyolt, egy gibraltári lakost és egy Olaszországban élő albán férfit. A műveletet a spanyol és a portugál hatóságokkal együttműködésben hajtották végre.
"Ha a kábítószert a rendeltetési helyre szállították volna, és kiskereskedelmi forgalmazás céljából hígították volna,
mintegy 500 millió euró bevételt hozhatott volna" - derült ki a dokumentumból.
Jelentősen visszaesett a hajóforgalom a Vörös-tenger déli bejáratánál fekvő Báb-el-Mandeb-szorosban azt követően, hogy a jemeni húszi lázadók rakéta- és dróntámadást hajtottak végre a szaúdi Aramco állami olajvállalat dzsizáni és janbui létesítményei ellen – derül ki a Kpler hajózási adatelemző cég ma közzétett adata
iból.
Tegnap mindössze tizenegy kereskedelmi hajó haladt át a Báb-el-Mandeb-szoroson, ami hónapok óta a legalacsonyabb napi forgalom. A hajók közül hét olajszállító tartályhajó volt.
A Vörös-tengeren kialakult fennakadások a Közel-Keleten, Európában és Afrikában forgalmazott fizikai nyersolajszállítmányok árát kéthavi csúcsra emelték a múlt héten.
Több mint 300 ezer embert kellett kitelepíteni a franciaországi és spanyolországi erdőtüzek miatt.
Laurent Nunez francia belügyminiszter szerint Bordeaux térségében továbbra is súlyos a helyzet. A várostól nyugatra tomboló legnagyobb tűz még mindig nincs ellenőrzés alatt, és az éjszaka folyamán tovább terjedt a nagyváros délnyugati pereme felé. A hatóságok elrendelték hat kisebb település lakóinak kitelepítését.
A tűz miatt lezárták a Bordeaux-t Spanyolországgal összekötő A63-as autópályát, és a városból induló vasúti közlekedést is felfüggesztették.
" ["post_title"]=> string(66) "Több mint 300 ezer embert kellett kitelepíteni erdőtüzek miatt" ["post_excerpt"]=> string(55) "Bordeaux térségében továbbra is súlyos a helyzet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "tobb-mint-300-ezer-embert-kellett-kitelepiteni-erdotuzek-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:08:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:08:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465898" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(465896) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 14:07:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:07:24" ["post_content"]=> string(665) "Berlinben egy ember meghalt, tizenhatan megsérültek, miután egy jármű a tömegbe hajtott a Pride-rendezvény közelében.
A német rendőrség tájékoztatása szerint a támadó a helyszínről elmenekült, ezért a rendőrség intenzíven keresi az elkövetőt. A sérültek közül többen életveszélyes állapotban kórházba kerültek. A hatóságok egyelőre vizsgálják az eset pontos körülményeit és indítékát.
A történtek miatt a rendezvény hátralévő programjait lefújták.
" ["post_title"]=> string(40) "Egy jármű a tömegbe hajtott Berlinben" ["post_excerpt"]=> string(76) "A történtek miatt a Pride-rendezvény hátralévő programjait lefújták." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "egy-jarmu-a-tomegbe-hajtott-berlinben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:07:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:07:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465896" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(465894) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 14:05:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:05:57" ["post_content"]=> string(1113) "Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a 2023 benyújtott óvás elbírálása nyomán további 513 jelentkező átlaga érte el a sikeres vizsgához szükséges legalább 8-ast. Ezzel a sikerességi arány az első eredményközléskor jegyzett 70,94 százalékról 76,68 százalékra nőtt, míg tavaly 69,24 százalék volt.
A 42 vizsgaközpontban összesen 106 tantárgyból megtartott írásbeli vizsgán 9269-en jelentek meg. Közülük 318-an (3,43 százalék) visszaléptek, három jelentkezőt csalási kísérlet miatt kizártak, kilenc dolgozatot pedig formai szabálytalanságok miatt érvénytelenítettek.
A dolgozatok közül 47 kapott 10-es osztályzatot, 417-et 9,50 és 9,99 közötti jeggyel, 8009-et 5 és 9,49 közötti jeggyel értékeltek, 466 pedig nem érte el az 5-öst.
Az eredményeket július 30. és augusztus 18. között miniszteri rendelettel hitelesítik.
" ["post_title"]=> string(77) "Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának végleges eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(92) "Az eredményeket július 30. és augusztus 18. között miniszteri rendelettel hitelesítik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "kozzetettek-a-tanarok-veglegesito-vizsgajanak-vegleges-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:05:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:05:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465894" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3467 (24) { ["ID"]=> int(465892) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 14:04:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:04:37" ["post_content"]=> string(1129) "Jóváhagyta ma a képviselőház egészségügyi bizottsága azt a jogszabály-módosító indítványt, amely lehetővé tenné az állami egészségügyi intézmények számára új munkaerő felvételét a jóváhagyott költségvetésük keretén belül.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénymódosító javaslatát 17 támogató szavazattal, három tartózkodás mellett fogadta el a szakbizottság.
Alexandru Rafila volt egészségügyi miniszter hangsúlyozta, a törvény kihirdetése után a megyei és városi kórházak ismét felvehetnek új munkatársakat. Rámutatott, a javaslatot sürgősségi megoldásként terjesztették elő, miután a bukaresti Marie Curie gyermekkórházban történt tragédia rámutatott a munkaerőhiány súlyosságára.
A szenátus által már elfogadott törvénytervezet a képviselőház rendkívüli ülésszakának napirendjén szerepel.
Az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) tegnap közölt adatai szerint az idei első félévben 74 953 céget és egyéni magánvállalkozást (PFA) jegyeztek be hazánkban, 7,86 százalékkal többet, mint 2025 azonos időszakában.
A bejegyzett vállalkozások közül 41 491 korlátolt felelősségű társaság (SRL) volt.
A cégnyilvántartási hivatal adatai szerint a legtöbb cégbejegyzés a következő területeken történt: szállítás-raktározás (12.609), nagy- és kiskereskedelem 10.648), szakmai, tudományos és műszaki tevékenységek (7891).
" ["post_title"]=> string(75) "A legtöbb cégbejegyzés a szállítás-raktározás területén történt" ["post_excerpt"]=> string(93) "Az ONRC adatai szerint, 7,86 %-al több céget és egyéni magánvállalkozást jegyeztek be." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-legtobb-cegbejegyzes-a-szallitas-raktarozas-teruleten-tortent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:02:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:02:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465890" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(465885) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 12:04:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 09:04:31" ["post_content"]=> string(951) "Ismét emelkedtek az üzemanyagárak hazánkban, a gázolaj literenkénti ára jelenleg 9 lej 92 bani és 9 lej 98 bani között mozog. A drágulási hullám hátterében a nemzetközi olajpiaci feszültségek állnak.
Az Egyesült Államok és Irán között két napja nem volt összecsapás, így a Hormuzi-szoros útvonalával szemben nőtt a bizalom. Noha a világpiaci ár emiatt csökkent, ez
a hatás még nem érzékelhető a hazai töltőállomásokon.
A benzin ára szintén növekvő pályán van: több töltőállomáson már meghaladja a 9 lejt a literenkénti ár.
Időközben a parlamentben olyan törvénytervezet is napirendre került, amely ismét válsághelyzetet hirdetne az üzemanyagpiacon.
Szakértői központtá válik a kolozsvári Rehabilitációs Kórház a ritka szív- és érrendszeri betegségek kezelésében.
Az Egészségügyi Minisztérium hivatalosan is akkreditálta az intézményt, amely Erdélyben egyedülálló specialistája lesz a hasonló egészségügyi problémáknak.
Ennek értelmében a páciensek számára hozzáférhetőbbek lesznek a legmodernebb diagnosztikai vizsgálatok, gyorsabb és pontosabb diagnózishoz, valamint korszerű kezelésekhez juthatnak.
Ezen a héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal tevékenysége, amelyet egy kibertámadás bénított meg – jelentette be Ilie Bolojan. Az ügyvivő miniszterelnök hozzátette, hogy biztonsági ellenőrzéseket végeztek, és a rendelkezésre álló információk szerint az ingatlanadatok nem kerültek veszélybe.
Ilie Bolojan azt is elmondta, hogy mérlegelik a hónap végén lejáró előszerződések határidejének meghosszabbítását, hogy az emberek élhessenek a csökkentett, 9 százalékos áfa előnyeivel. Az augusztus 1-je után vásárolt lakásokra ugyanis 21 százalékos áfa fizetendő.
.
A munkabeszüntetést a bérezéssel és a munkakörülményekkel kapcsolatos elégedetlenség miatt szervezik, amelyet a dolgozók szerint tovább súlyosbít az új közalkalmazotti bértörvény tervezete.
Ennek elfogadási eljárását sikerült felfüggeszteni egy múlt heti bírósági döntés által. Közben a munkaügyi miniszter ma újra tárgyalóasztalhoz várja a szakszervezetek képviselőit.
" ["post_title"]=> string(78) "Általános sztrájkba lép holnaptól a SANITAS egészségügyi szakszervezet" ["post_excerpt"]=> string(91) "A munkaügyi miniszter ma újra tárgyalóasztalhoz várja a szakszervezetek képviselőit." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "altalanos-sztrajkba-lep-holnaptol-a-sanitas-egeszsegugyi-szakszervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 11:58:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 08:58:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465879" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3460 (24) { ["ID"]=> int(465904) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-27 14:12:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:12:46" ["post_content"]=> string(706) "Rendkívüli ülést tart ma délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa az orosz hadsereg fekete-tengeri támadásai okán. Az ülést Ukrajna kezdeményezte.
Ukrajna a Biztonsági Tanácshoz intézett levelében az Oroszország által július 18-ról 19-re virradó éjszaka Kijev és más ukrán városok ellen indított nagyszabású rakéta- és dróntámadásokat is megemlítette.
A dokumentum szerint az orosz erők egyre gyakrabban támadják az ukrán fekete-tengeri kikötőket, a gabonaexport útvonalait és a kereskedelmi hajóforgalmat.
" ["post_title"]=> string(67) "Rendkívüli ülést tart ma délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa" ["post_excerpt"]=> string(35) "Az ülést Ukrajna kezdeményezte. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "rendkivuli-ulest-tart-ma-delutan-az-ensz-biztonsagi-tanacsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-27 14:12:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-27 11:12:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465904" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40233) ["max_num_pages"]=> int(3353) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "952834e788c73bcce088b5e046ee0c2f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8fbc63a8b11dc0e28f204112830386c1" }