Műsorunk tartalmából: •A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormány legújabb béremeléséről, az ezt kísérő társadalmi feszültségekről és a kudarcos közszférai reformokról.…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3507 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Műsorunk tartalmából: •A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormány legújabb béremeléséről, az ezt kísérő társadalmi feszültségekről és a kudarcos közszférai reformokról.…
Continue Reading
A török hatóságok,illetve turisztikai ügynökségek az útlevélkötelezettség eltörlése után a román turisták számának 50 százalékos növekedésére számítanak Antalyában, írja a…
Continue Reading
Ukrajna és a Moldovai Köztársaság határozott támogatása és a fekete-tengeri térség biztonságának ‘átfogó megközelítése’ rövid és középtávon elengedhetetlen – jelentette…
Continue Reading
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az esti órákig érvényes elsőfokú figyelmeztetést adott ki a bizonytalan időjárás miatt hét körösvidéki, bánsági…
Continue ReadingTelt házzal rajtolt el tegnap a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál: az idén harmadik kiadásához érkezett rendezvény első napján…
Continue ReadingAz Országos Adóhatóság (ANAF) átszervezése új szintre emeli az adócsalás elleni küzdelmet, és növeli a behajtás hatékonyságát, jelentette ki Marcel Boloş…
Continue ReadingA makrogazdasági egyensúly törékenysége nem tesz lehetővé nagyobb arányú bérfejlesztést – jelentett ki csütörtök este a bizonyos közalkalmazotti kategóriák 10…
Continue Reading
Több mint 10 év telt el azóta, hogy Arad szegényebb lett „a város nagy eltemetettjével”. 2013 májusában hantolták ki ugyanis az újaradi temetőben Skultéty László, a legöregebb huszár földi maradványait, és elszállították szülőfalujába, a ma Szlovákiához tartozó Hegyesmajtényba.
(tovább…) Continue Reading
Csak az éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború…
Continue Reading
Legutóbb a fogalmazási hibák kerültek nagyító alá. A szótévesztés kapcsán egyebek mellett a gondtalan és a gondatlan, illetve az egyelőre és az egyenlőre kifejezéseket ragadtam ki, majd rátértem a szószaporításra és a terjengős kifejezések használatára.
(tovább…) Continue Reading
Közel 97 millió lejes támogatást hagytak jóvá természetes személyeknek és 14 millió lejt az egyházi intézményeknek a Zöldház program keretében…
Continue Reading
Tízszeresére emelkedett az egészségbiztosítással nem rendelkező betegeknek nyújtott egészségügyi szolgáltatások száma – jelentette ki Alexandru Rafila.
(tovább…) Continue ReadingMűsorunk tartalmából:
•A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormány legújabb béremeléséről, az ezt kísérő társadalmi feszültségekről és a kudarcos közszférai reformokról. Szó lesz még arról, hogy Romániában épül meg Európa legnagyobb lőporgyára. Útlevél nélkül utazhatnak a román állampolgárok Törökországba, illetve beszámolunk az iráni elnök haláláról, arról, hogy mi következhet ez után a perzsa államban.
• Szőcs Levente háttere arról, hogy egyre több nyugati kommentátor véli úgy az izraeli vezetők letartóztatására adott washingtoni reakció kapcsán, hogy miközben a globális Dél nyílt kihívást intézett a „szabályalapú nemzetközi rendszer” ellen, annak alapjait maga a Nyugat is kitartóan rombolja.
• Garzó Ferenc jegyzete: Konvojok világa és szirénahangok
A török hatóságok,illetve turisztikai ügynökségek az útlevélkötelezettség eltörlése után a román turisták számának 50 százalékos növekedésére számítanak Antalyában, írja a g4media.ro.
Egy török elnöki rendelet szerint a román állampolgároknak elegendő a személyi igazolvány ahhoz, hogy beutazzanak Törökországba. Románia antalyai tiszteletbeli konzulja szerint tavaly 354 ezer turista érkezett Romániából Antalyába, és becslése szerint a turisták száma akár 50 százalékkal is növekedni fog a vízummentesség életbelépésével.

Ukrajna és a Moldovai Köztársaság határozott támogatása és a fekete-tengeri térség biztonságának 'átfogó megközelítése' rövid és középtávon elengedhetetlen - jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter egy pénteki rendezvényen.
A fekete-tengeri és balkáni biztonsági fórumon felszólaló tárcavezető kifejtette: az ukrajnai háború megmutatta, hogy erős NATO-jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében. Szerinte egyértelmű, hogy Ukrajnának és Moldovának csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, és integrációjukat Románia határozottan támogatja.
A miniszter úgy vélekedett, hogy a Krím félsziget 2014-es illegális moszkvai annektálása után a Fekete-tenger Oroszország és a Moszkva által ellenfeleknek tekintett országok ütközőzónájává vált, és növelte a térség instabilitását, ami érinti a NATO-tagállamok, köztük Románia érdekeit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az esti órákig érvényes elsőfokú figyelmeztetést adott ki a bizonytalan időjárás miatt hét körösvidéki, bánsági és erdélyi megyére.
A meteorológusok szerint pénteken 12 és 21 óra között Fehér, Arad, Bihar, Kolozs, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye területén záporok, zivatarok, rövid ideig erős szél és helyenként jégeső várható. A csapadék mennyisége négyzetméter 20-30 liter lesz, de meghaladja a 40 l/négyzetmétert is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az ország északnyugati és középső részén is lehet számítani légköri instabilitásra.
Ugyanakkor elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szombat reggel 7 óráig az északnyugati országrész több folyójára.A hidrológusok szerint a Szamos Kolozs, Szilágy, Máramaros és Szatmár megyei, a Kraszna Szilágy és Szatmár megyei, a Berettyó Szilágy és Bihar megyei, a Sebes-Körös Kolozs és Bihar megyei, valamint a Fekete-Körös Bihar és Arad megyei szakaszán haladhatja meg a vízállás az elsőfokú készültségi szintet.

Telt házzal rajtolt el tegnap a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál: az idén harmadik kiadásához érkezett rendezvény első napján már több száz diák vett részt könyvbemutatókon és rendhagyó irodalomórákon, nekik szánt foglalkozásokon, koncerteken, a délutáni hivatalos megnyitón pedig teljesen ellepték az olvasók a Porondot.
A 3. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál díszvendégei Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu írók, akik mellett jelen lesz a magyar és a román kortárs irodalom számos jelentős képviselője is.
„Háromszéken közel ötven éve jártam. Ettől aztán merő káprázatban állok itt”, fogalmazott Nádas Péter. Gabriela Adameșteanu pedig azt emelte ki, hogy a SepsiBook sajátossága, hogy két kultúra egymás mellett van jelen benne. A vasárnapig tartó könyvvásár programja elérhető www.sepsibook.ro honlapon.

Az Országos Adóhatóság (ANAF) átszervezése új szintre emeli az adócsalás elleni küzdelmet, és növeli a behajtás hatékonyságát, jelentette ki Marcel Boloş pénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter hozzátette, a pénzt beruházásokra, egészségügyi szolgáltatásokra kell fordítani, nem maradhat a feketegazdaságban. Ugyanakkor a nagy adózókért felelős főigazgatóságot is átszervezték, egységes keretet kapott, hogy gördülékenyebb legyen a behajtás. Hasonlóképpen a végrehajtásért felelős főigazgatásnál is azt remélik, hogy az átszervezés nyomán felgyorsul az elkobzott javak értékesítése. Másrészt a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a román vámhatóság új, teljesen digitális rendszert helyezett üzembe, amely lehetővé teszi az árutranzit hatékonyabb és biztonságosabb kezelését.
Az ANAF megszervezéséről és működéséről szóló kormányhatározatot módosító határozat értelmében a 220 adóellenőri álláshely létrehozásával 22.507-re nő az intézmény és az alárendeltségében működő struktúrák álláshelyeinek száma. Az intézkedést a közúti áruszállítmányok nyomon követhetőségét biztosító RO e-Sigiliu rendszer bevezetése indokolja – közölte a kormány.

A makrogazdasági egyensúly törékenysége nem tesz lehetővé nagyobb arányú bérfejlesztést - jelentett ki csütörtök este a bizonyos közalkalmazotti kategóriák 10 százalékos fizetésemeléséről szóló sürgősségi rendeletről Marcel Ciolacu. A România TV-nek nyilatkozó miniszterelnököt az intézkedéssel elégedetlen kormányalkalmazottak 'sztrájkkísérletéről' kérdezték. A miniszterelnök elmondta, hogy az infláció növekedése miatt valóban csökkent az életszínvonal az országban, ám a jelenlegi helyzetben a kormány 10 százalékosnál magasabb bérfejlesztést egyszerűen nem tud sem ígérni sem végrehajtani, mert az pénzügyi káoszba taszítaná az országot.

Több mint 10 év telt el azóta, hogy Arad szegényebb lett „a város nagy eltemetettjével”. 2013 májusában hantolták ki ugyanis az újaradi temetőben Skultéty László, a legöregebb huszár földi maradványait, és elszállították szülőfalujába, a ma Szlovákiához tartozó Hegyesmajtényba.
A 18. és 19. században élt (jövőre lesz születésének 290. évfordulója) Skultéty László 96 évesen, 81 évnyi szolgálat után szerelt le Aradon az osztrák császári seregből. Ő ihlette Háry János figuráját Garay János Az obsitos vitéz című művében. 1831-ben az újaradi római katolikus temetőben helyezték öröknek hitt nyugalomra. Pataky Lehel Zsolt foglalja össze a legöregebb huszár és kihantolásának történetét.
" ["post_title"]=> string(21) "A legöregebb huszár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "a-legoregebb-huszar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-23 13:25:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-23 10:25:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438512" ["menu_order"]=> int(9843) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(438509) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-23 13:19:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-23 10:19:18" ["post_content"]=> string(959) "Csak az éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk. Itt, a nyeregben, ezen a megrendítő helyen, itt, a Csíksomlyói Szűzanya előtt engedjük, hogy szívünk őszinte örömével megerősödjön hitünk, megvalósulhasson Isten csodálatos álma életünkben és hitből fakadó szolgálatunk által szeretteink életében – hangsúlyozta prédikációjában Felföldi László pécsi megyés püspök a szombati csíksomlyói búcsún. A csíkszeredai polgármesteri hivatal által készíttetett becslések szerint 310-330 ezer hívő vett részt a fogadalmi zarándoklaton. Bíró István összeállítása.
Legutóbb a fogalmazási hibák kerültek nagyító alá. A szótévesztés kapcsán egyebek mellett a gondtalan és a gondatlan, illetve az egyelőre és az egyenlőre kifejezéseket ragadtam ki, majd rátértem a szószaporításra és a terjengős kifejezések használatára.
Ma elsőként az üres közhelyekkel, sablonokkal foglalkozom. Nem ajánlott használni például a „Gyakorlatilag az a véleményem” és a „Nincs rá mód és lehetőség” jellegű mondatokat. Előbbinél kihagyható a gyakorlatilag, utóbbinál pedig vagy az egyiket, vagy a másikat kell használni.
Ugyancsak fogalmazási hiba a képzavar, amely a Magyar értelmező kéziszótár szerint „össze nem illő képes kifejezések használata egy mondatban”. Két példa a sok közül: „A vezérkar kebelében fejetlenség kapott lábra. Elrepült felette az idő vasfoga.” Utóbbi a szóláskeveredés iskolapéldája, és maga a mondat az „Elrepült felette az idő” és a „Megette az idő vasfoga” szólásokból alakult ki.
Most pedig rátérnék a szóvirágra, amely a „beszédben, írásban dísznek szánt, valójában azonban a stílust fellengőssé, dagályossá tevő, tartalmatlan(ná vált) képes kifejezés; üres szókép, cikornya” – legalábbis ez olvasható róla az értelmező szótárban. Ezúttal a Nyelvművelő kéziszótárból ragadok ki két példát: „A kiváló színészgárda sem tudta feledtetni a mű vérszegény voltát. Egész életén vörös fonálként húzódott végig az igazság szolgálata.”
Nemegyszer mondatszerkesztési hibákkal is találkozunk. Az egyik példa erre az alanytévesztés, amelynek a meghatározását Zimányi Árpád Nyelvhelyesség című könyvéből emeltem ki: „[…] legjobb esetben csupán mosolyra készteti a szöveg befogadóját, de előfordulhat, hogy félreértést okoz. A jelenség magyarázata az, hogy a fogalmazó nem veszi észre az egymás utáni mondatokban vagy tagmondatokban az alany megváltozását.” Például: „Petőfi apja mészáros volt. Kiskőrösön született.” Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ki is született Kiskőrösön… A félreértést így lehetne elkerülni: „Petőfi Kiskőrösön született. Apja mészáros volt.”
A mai részt a logikai hézaggal zárom, amely legegyszerűbben a „Gyorsan terjed az esemény” mondattal szemléltethető. Valójában az esemény híre terjed gyorsan.
Közel 97 millió lejes támogatást hagytak jóvá természetes személyeknek és 14 millió lejt az egyházi intézményeknek a Zöldház program keretében – közölte a Környezetvédelmi Alapkezelő. Ugyanakkor 23 millió lejjel egészítették ki a Klasszikus és 28 millió lejjel a Plusz Roncsautóprogram költségvetését.
" ["post_title"]=> string(76) "Kiegészítették a Zöld ház és a roncsautó programok költségvetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "kiegeszitettek-a-zold-haz-es-a-roncsauto-programok-koltsegveteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-23 13:07:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-23 10:07:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438502" ["menu_order"]=> int(9846) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(438500) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-23 13:06:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-23 10:06:33" ["post_content"]=> string(600) "Tízszeresére emelkedett az egészségbiztosítással nem rendelkező betegeknek nyújtott egészségügyi szolgáltatások száma - jelentette ki Alexandru Rafila.
Az egészségügyi miniszter egy szakmai konferencián elmondta, hogy a nem biztosított páciensek számára az országos egységes egészségbiztosítási alapból kell elkülöníteni egy összeget, ugyanis számuk a néhány tízezerről mára már néhány százezerre nőtt.
" ["post_title"]=> string(63) "Egyre több az egészségügyi biztosítás nélküli ellátott" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "egyre-tobb-az-egeszsegugyi-biztositas-nelkuli-ellatott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-23 13:06:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-23 10:06:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438500" ["menu_order"]=> int(9847) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3499 (24) { ["ID"]=> int(438451) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-24 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-24 12:00:00" ["post_content"]=> string(1254) "Műsorunk tartalmából:
•A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormány legújabb béremeléséről, az ezt kísérő társadalmi feszültségekről és a kudarcos közszférai reformokról. Szó lesz még arról, hogy Romániában épül meg Európa legnagyobb lőporgyára. Útlevél nélkül utazhatnak a román állampolgárok Törökországba, illetve beszámolunk az iráni elnök haláláról, arról, hogy mi következhet ez után a perzsa államban.
• Szőcs Levente háttere arról, hogy egyre több nyugati kommentátor véli úgy az izraeli vezetők letartóztatására adott washingtoni reakció kapcsán, hogy miközben a globális Dél nyílt kihívást intézett a „szabályalapú nemzetközi rendszer” ellen, annak alapjait maga a Nyugat is kitartóan rombolja.
• Garzó Ferenc jegyzete: Konvojok világa és szirénahangok