Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, a nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták.
Continue Reading

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Az úgynevezett írásbeli eljárás útján meghosszabbított, immár tegnaptól érvényes büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő, beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére.
A szankcionált emberek közé tartozik Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, több orosz miniszter, kormányzók és helyi politikusok, Roman Abramovics orosz üzletember és más üzletemberek, oligarchák, valamint az orosz Állami Duma több tagja.
A listán szerepelnek továbbá politikai pártok, orosz fegyveres erők és alakulatok, félkatonai csoportok, köztük a Wagner csoport, számos hadipari vállalat, bankok és pénzügyi intézmények, médiaszervezetek, továbbá az ukrajnai orosz háborút támogató emberek és vállalatok.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta az Európai Unió 21 szankciós csomagot hagyott jóvá Oroszország ellen.
" ["post_title"]=> string(88) "Három évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát az EU" ["post_excerpt"]=> string(132) "A büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "harom-evvel-meghosszabbitotta-az-oroszorszaggal-szembeni-szankciok-hatalyat-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468377" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(468374) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:46:52" ["post_content"]=> string(699) "Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki, hogy ismét találkozik Vlagyimir Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcson kerülhet sor. Trump erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel New Yorkban folytatott megbeszélésének kezdetén beszélt.
Az orosz energetikai infrastruktúrát ért ukrán támadásokra vonatkozó kérdésre Trump azt mondta, hogy ez valóban komoly csapás Oroszországnak, de a globális dízelüzemanyag-árakra is. Kijelentette, hogy meglátása szerint a felek le akarják zárni a háborút.
Személyes tanácskozást folytatott Delcy Rodríguez, Venezuela ügyvivő államfője helyi idő szerint tegnap New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, az energetika, a bányászat és a biztonság terén folytatandó együttműködés előmozdításáról tárgyalt.
Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. "Történelmi találkozóm volt Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével" - tudatta az X-en Rodríguez, aki az ENSZ-közgyűlés ülésére érkezett New Yorkba. Személyében 2018 óta az első venezuelai vezető vett részt a világszervezet közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén.
Nicolás Maduro volt államfőt az amerikai hadsereg távolította el a hatalomból januárban. Maduro hatalmának megdöntése óta Trump arra törekszik, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítson az Egyesült Államoknak a venezuelai olajtartalékhoz.
" ["post_title"]=> string(67) "Személyes tanácskozás Delcy Rodríguez és Donald Trump között" ["post_excerpt"]=> string(117) "Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "szemelyes-tanacskozas-delcy-rodriguez-es-donald-trump-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468369" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(468379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:49:56" ["post_content"]=> string(982) "Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.

Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, a nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták.
Continue Reading
A legtöbb elektromos áram nélküli lakóingatlant Szatmár, Beszterce-Naszód, Hargita, Kovászna és Suceava megyében azonosították.
Continue Reading
Az INS szerint a feldolgozóipar forgalma 7,1 százalékkal nőtt, a kitermelőiparé 25,2 százalékkal csökkent.
Continue Reading
A kilenc hetes pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét a világ 68 országából.
Continue Reading
Várhatóan kétoldalú dokumentumok aláírására is sor kerül
Continue Reading
Az elnöki adminisztráció szerint a találkozó napirendjén szerepel az új európai versenyképességi egyezmény kilátásba helyezése és az Európai Unió Törökországgal való kapcsolata.
Continue Reading
A parlament jóváhagyását kérte Klaus Iohannis ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport műveleteiben.
Continue ReadingA dekrétum szerint a Románia és a Koreai Köztársaság közötti baráti viszony és együttműködés fejlesztéséhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesül Szogjolt a kitüntetésben.
Continue Reading
A szabálysértésért járó pénzbírságon is szigorítottak.
Continue Reading
Ezentúl nem diszkriminálható az a fogyatékkal élő személy, aki vakvezető kutyával közlekedik.
Continue Reading
Létrehozta az égési sérültek országos jegyzékét a Grigore Alexandrescu sürgősségi gyermekkórház plasztikai sebészeti, helyreállító mikrosebészeti és égésisérült-klinikája – jelentette be tegnap az intézmény.
Continue Reading
Az új kórházban alakították ki Románia első gyermekgyógyászati sugárkezelőjét, az ország első olyan műtőjét, amelyet kizárólag üvegből építettek a kórházi fertőzések megelőzése érdekében.
Continue ReadingHeves esőzések sújtják az Egyesült Arab Emírségeket, Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, az autósok az úton hagyják járműveiket, hogy elmenekülhessenek az árvízzel is felérő viharok elől – adja hírül az AP News hírügynökség. Az iskolák országszerte bezártak.
A kormányzati alkalmazottak otthonról dolgoznak, sokan azonban a figyelmeztetés ellenére elindultak a munkahelyeikre, ők elakadtak járműveikkel a nagy vízben.
A dubaji nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták, azonban minden utazót arra figyelmeztetnek, hogy figyelje a járatinformációt, mivel a legtöbb gép késik vagy éppen törölték.
" ["post_title"]=> string(58) "Heves esőzések sújtják az Egyesült Arab Emírségeket" ["post_excerpt"]=> string(114) " Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, a nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "heves-esozesek-sujtjak-az-egyesult-arab-emirsegeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:31:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:31:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437371" ["menu_order"]=> int(7998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(437369) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:30:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:30:06" ["post_content"]=> string(977) "Összesen 11.611 személy él elektromos áram nélküli lakásban hazánkban, 40 százalékuk kiskorú. A probléma felszámolásához 12 millió euróra lenne szükség, azaz a 2024-es választási kampány költségeinek mintegy 25 százalékát kitevő összegre - nyilatkozta az Intelligens Energia Egyesület elnöke, Dumitru Chisăliţă, amikor ismertette az áram nélküli romániai háztartások regiszterének adatait.
A legtöbb elektromos áram nélküli lakóingatlant Szatmár, Beszterce-Naszód, Hargita, Kovászna és Suceava megyében azonosították. A megyei tanácsok adatai szerint az áramellátás nélküli házakban élők 35 százaléka kiszolgáltatott helyzetben levő személy.
A házak jogi helyzetét illetően a legtöbb ingatlan nincs telekkönyvezve, sok esetben szerződés sincs.
" ["post_title"]=> string(92) "Összesen 11.611 személy él elektromos áram nélküli lakásban, 40 százalékuk kiskorú" ["post_excerpt"]=> string(139) "A legtöbb elektromos áram nélküli lakóingatlant Szatmár, Beszterce-Naszód, Hargita, Kovászna és Suceava megyében azonosították." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "osszesen-11-611-szemely-el-elektromos-aram-nelkuli-lakasban-40-szazalekuk-kiskoru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:30:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:30:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437369" ["menu_order"]=> int(7999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(437367) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:28:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:28:29" ["post_content"]=> string(1027) "Idén januárban és februárban 5,4 százalékkal nőtt a román ipar üzleti forgalma 2023 azonos időszakához képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közzétett adataiból.
Az INS szerint a feldolgozóipar forgalma 7,1 százalékkal nőtt, a kitermelőiparé 25,2 százalékkal csökkent.
Ipari főcsoportok szerinti bontásban teljesítményjavulást jegyzett a tőkejavak termelése (10,6 százalék), az energiaipar (4,8 százalék), a nem tartós fogyasztási cikkek ipara (4 százalék), a tartós fogyasztási cikkek ipara (2,9 százalék) és a köztes javak ipara (1,6 százalék).
Idén februárban januárhoz viszonyítva 11,7 százalékkal nőtt a román ipar forgalma a feldolgozóipar 12,1 százalékos és a kitermelőipar 1 százalékos bővülésének köszönhetően.
" ["post_title"]=> string(58) "Több mint 5 százalékkal nőtt az ipari üzleti forgalom" ["post_excerpt"]=> string(116) "Az INS szerint a feldolgozóipar forgalma 7,1 százalékkal nőtt, a kitermelőiparé 25,2 százalékkal csökkent. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tobb-mint-5-szazalekkal-nott-az-ipari-uzleti-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:28:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:28:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437367" ["menu_order"]=> int(8000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(437363) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:27:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:27:12" ["post_content"]=> string(1091) "A Székelyföldi Grafikai Biennálé 14 éves fennállása óta idén jelentkezett a legtöbb alkotó a felhívásra. A kilenc hetes pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét a világ 68 országából.
A világszinten számontartott szakmai megmérettetést 8. alkalommal szervezik meg idén. A kiállító felületek kapacitását és a katalógus volumenét figyelembe véve a hét tagú nemzetközi zsűri a biennálé anyagának összetételét a következőképpen rangsorolta: a 350 beválasztott műből az első 250 bekerül a biennálé katalógusába, illetve szerepelnek a kiállításain.
A 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé beküldési határideje március 30-án éjfélkor zárult, a zsűrizés első szakasza április 8–14. között zajlik.
A beválogatott munkák listáját hamarosan közzétesszik a biennálé honlapján.
" ["post_title"]=> string(74) "Minden eddiginél több alkotó jelentkezett az idei Grafikai Biennáléra" ["post_excerpt"]=> string(114) "A kilenc hetes pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét a világ 68 országából. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "minden-eddiginel-tobb-alkoto-jelentkezett-az-idei-grafikai-biennalera" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:27:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:27:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437363" ["menu_order"]=> int(8001) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(437360) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:24:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:24:59" ["post_content"]=> string(887) "Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnap este megkezdte kétnapos látogatását Katarban. A bukaresti és a katari hatóságok közösen próbálnak megoldásokat keresni annak biztosítására, hogy a Katarban dolgozó románok jogait, különösen a nyugdíjhoz való jogot, teljes mértékben tiszteletben tartsák.
Ciolacu felhívta a Katarban dolgozó román állampolgárok figyelmét arra, hogy fontolják meg a visszatérést Romániába, figyelembe véve többek között az országunkban zajló beruházások ütemét.
Ma, a katari látogatás második napján a kormányküldöttség találkozik a katari miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel. Várhatóan kétoldalú dokumentumok aláírására is sor kerül.
" ["post_title"]=> string(23) "Marcel Ciolacu Katarban" ["post_excerpt"]=> string(65) "Várhatóan kétoldalú dokumentumok aláírására is sor kerül" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "marcel-ciolacu-katarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:25:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:25:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437360" ["menu_order"]=> int(8002) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(437357) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:23:57" ["post_content"]=> string(1028) "Klaus Iohannis államfő ma és holnap részt vesz az Európai Tanács rendkívüli brüsszeli ülésén, valamint azon a fogadáson is, amelyet Fülöp belga király rendez az Európai Unió állam- és kormányfőinek tiszteletére.
Az elnöki adminisztráció szerint a találkozó napirendjén szerepel az új európai versenyképességi egyezmény kilátásba helyezése és az Európai Unió Törökországgal való kapcsolata.
Az EU gazdasági jövője szempontjából számos kulcsfontosságú kérdéssel foglalkoznak majd, többek között: az egységes piac, a tőkepiaci unió, az Unió iparpolitikája, az energia, a körkörös gazdaság, a digitális kérdések, a kereskedelempolitika, a szociális kérdések, az innováció, az adminisztratív terhek csökkentése, valamint a mezőgazdaság - olvasható az elnöki adminisztráció közleményében.
" ["post_title"]=> string(68) "Klaus Iohannis az Európai Tanács rendkívüli brüsszeli ülésén" ["post_excerpt"]=> string(198) "Az elnöki adminisztráció szerint a találkozó napirendjén szerepel az új európai versenyképességi egyezmény kilátásba helyezése és az Európai Unió Törökországgal való kapcsolata." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "klaus-iohannis-az-europai-tanacs-rendkivuli-brusszeli-ulesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437357" ["menu_order"]=> int(8003) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(437355) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:22:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:22:14" ["post_content"]=> string(805) "A parlament jóváhagyását kérte Klaus Iohannis ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport műveleteiben egy legfeljebb hat fős katonai személyzetű és 85 fős legénységű, aknaelhárító képességekkel és tűzszerész-csapattal rendelkező hadihajóval.
Az államfő közölte, hogy a román hadihajó küldetéséhez szükséges forrásokat a védelmi minisztérium költségvetéséből biztosítják.
A kérést előbb a parlament összevont védelmi bizottsága vitatja meg, majd együttes ülésen szavaz róla a képviselőház és a szenátus.
" ["post_title"]=> string(50) "A parlament jóváhagyását kérte Klaus Iohannis" ["post_excerpt"]=> string(191) "A parlament jóváhagyását kérte Klaus Iohannis ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport műveleteiben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-parlament-jovahagyasat-kerte-klaus-iohannis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:22:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:22:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437355" ["menu_order"]=> int(8004) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(437352) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:21:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:21:10" ["post_content"]=> string(553) "Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga érdemrenddel tünteti ki a Koreai Köztársaság elnökét, Jun Szogjolt.
Az erről szóló rendelet tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A dekrétum szerint a Románia és a Koreai Köztársaság közötti baráti viszony és együttműködés fejlesztéséhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesül Szogjolt a kitüntetésben.
" ["post_title"]=> string(78) "Románia Csillaga érdemrend kitüntetést kap a Koreai Köztársaság elnöke" ["post_excerpt"]=> string(203) "A dekrétum szerint a Románia és a Koreai Köztársaság közötti baráti viszony és együttműködés fejlesztéséhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesül Szogjolt a kitüntetésben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "romania-csillaga-erdemrend-kituntetest-kap-a-koreai-koztarsasag-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:21:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:21:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437352" ["menu_order"]=> int(8005) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(437349) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:19:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:19:28" ["post_content"]=> string(985) "Kihirdette az államfő a szociális rendszer reformját szolgáló törvényt. Az egyik legfontosabb előírás szerint egyetlen szociális központ sem működhet még ideiglenesen sem az ellenőrök helyszíni szemléje nélkül.
A szabálysértésért járó pénzbírságon is szigorítottak: az eddigi büntetés ötszörösét, akár 100 ezer lejt is kiróhatnak súlyosabb esetekben. Ilyennek számít például, ha működési engedély nélkül üzemel egy szociális központ, vagy ha megtagadják az ellenőrök belépését az illető intézménybe.
A törvény továbbá előírja a szociális ellátásban részesülők országos adatbázisának a létrehozását is.
" ["post_title"]=> string(78) "Kihirdette az államfő a szociális rendszer reformját szolgáló törvényt" ["post_excerpt"]=> string(64) "A szabálysértésért járó pénzbírságon is szigorítottak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "kihirdette-az-allamfo-a-szocialis-rendszer-reformjat-szolgalo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:19:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:19:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437349" ["menu_order"]=> int(8006) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(437346) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:17:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:17:09" ["post_content"]=> string(727) "Ezentúl nem diszkriminálható az a fogyatékkal élő személy, aki vakvezető kutyával közlekedik. A kutya mindenhová elkísérheti őt, ahol szükség van rá, például tömegközlekedési eszközökön, taxiban, közintézményekben és köztereken – döntött a képviselőház.
Továbbá, eltörölték azt az 1600 lejes díjat, amely a fogyatékkal élők saját igényei szerinti gépjárműátalakítással járt a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatalnak.
A törvénytervezet a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba.
" ["post_title"]=> string(74) "A vakvezető kutya mindenhová elkísérheti fogyatékkal élő gazdáját" ["post_excerpt"]=> string(104) "Ezentúl nem diszkriminálható az a fogyatékkal élő személy, aki vakvezető kutyával közlekedik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "a-vakvezeto-kutya-mindenhova-elkiserheti-fogyatekkal-elo-gazdajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:17:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:17:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437346" ["menu_order"]=> int(8007) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(437344) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:15:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:15:32" ["post_content"]=> string(1146) "Létrehozta az égési sérültek országos jegyzékét a Grigore Alexandrescu sürgősségi gyermekkórház plasztikai sebészeti, helyreállító mikrosebészeti és égésisérült-klinikája - jelentette be tegnap az intézmény.
Az adatbázis a súlyos égési sérüléseket szenvedett felnőtt és gyermek pácienseket és kezelésüket tartja nyilván, hogy a szakorvosok hozzáférést nyerjenek a beteg kórlapjához és kórtörténetéhez. Az adatok szerint Romániában évente több mint tízezer gyermek szenved égési sérüléseket, amelyek sürgősségi orvosi ellátást igényelnek.
A klinika által kezdeményezett kampány keretében brosúrákat, szórólapokat, oktató jellegű képregényt, tinédzsereknek szóló folyóiratot, hangjátékot, dokumentumfilmet készítettek, valamint oktató jellegű videókat az elsősegélynyújtásról. Ezek ingyenesen megtekinthetők és letölthetők a kampány hivatalos honlapjáról, a www.stop-arsuri.ro oldalról.
" ["post_title"]=> string(53) "Elkészült az égési sérültek országos jegyzéke" ["post_excerpt"]=> string(234) "Létrehozta az égési sérültek országos jegyzékét a Grigore Alexandrescu sürgősségi gyermekkórház plasztikai sebészeti, helyreállító mikrosebészeti és égésisérült-klinikája - jelentette be tegnap az intézmény. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elkeszult-az-egesi-serultek-orszagos-jegyzeke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:15:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:15:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437344" ["menu_order"]=> int(8008) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(437342) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:12:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:12:22" ["post_content"]=> string(1565) "Elkezdte működését Bukarestben az ország első, kizárólag közadakozásból épült gyermekkórháza - közölte tegnap a gyűjtést elindító és a több mint 50 millió eurós zöldmezős beruházást lebonyolító Ajándékozz életet! Egyesület.
A civil szervezet 2015-ben kezdte el a gyűjtést, a 350 000 magánszemély és 8000 vállalkozó által adományozott pénzből egy 9 szintes, több mint 140 ággyal és számos korszerű gyógyászati eszközzel felszerelt új kórházépület készült el, amely közkórházként, a bukaresti Marie Curie Sürgősségi Gyermekkórház részlegeként fog működni.
Az új kórházban alakították ki Románia első gyermekgyógyászati sugárkezelőjét, az ország első olyan műtőjét, amelyet kizárólag üvegből építettek a kórházi fertőzések megelőzése érdekében. A saját fürdővel ellátott kórtermek kétágyasok, bennük a beteg gyermek mellett a szülőnek is van saját ágya, a kórház pedig vetítőteremmel, játszótérrel, csillagvizsgálóval és tornateremmel is rendelkezik.
Romániában évente 400 gyermeket diagnosztizálnak daganatos betegséggel, az országban 12 onkológiai kezelőközpont működik, de a fővárosi Marie Curie az egyedüli multidiszciplináris gyermekkórház, ahol a beutalt gyermekek valamennyi betegségét kezelni tudják.
" ["post_title"]=> string(95) "Elkezdte működését az ország első, kizárólag közadakozásból épült gyermekkórháza" ["post_excerpt"]=> string(219) "Az új kórházban alakították ki Románia első gyermekgyógyászati sugárkezelőjét, az ország első olyan műtőjét, amelyet kizárólag üvegből építettek a kórházi fertőzések megelőzése érdekében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "elkezdte-mukodeset-az-orszag-elso-kizarolag-kozadakozasbol-epult-gyermekkorhaza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:12:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:12:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437342" ["menu_order"]=> int(8009) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(437371) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-17 14:31:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:31:25" ["post_content"]=> string(835) "Heves esőzések sújtják az Egyesült Arab Emírségeket, Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, az autósok az úton hagyják járműveiket, hogy elmenekülhessenek az árvízzel is felérő viharok elől – adja hírül az AP News hírügynökség. Az iskolák országszerte bezártak.
A kormányzati alkalmazottak otthonról dolgoznak, sokan azonban a figyelmeztetés ellenére elindultak a munkahelyeikre, ők elakadtak járműveikkel a nagy vízben.
A dubaji nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták, azonban minden utazót arra figyelmeztetnek, hogy figyelje a járatinformációt, mivel a legtöbb gép késik vagy éppen törölték.
" ["post_title"]=> string(58) "Heves esőzések sújtják az Egyesült Arab Emírségeket" ["post_excerpt"]=> string(114) " Dubajban járhatatlanná váltak a főbb autópályák, a nemzetközi repülőteret egy rövid időre lezárták." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "heves-esozesek-sujtjak-az-egyesult-arab-emirsegeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-17 14:31:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-17 11:31:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437371" ["menu_order"]=> int(7998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39971) ["max_num_pages"]=> int(3331) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4633ebdd8185cfcc7e65c85eafdc9fba" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9e8e661141b34bb7da2a0778ca03ec87" }