Az esetről a 24.hu számol be a BBC alapján. Eszerint India egyik legrégebbi kórházában, a 138 éve alapított kolkatai orvosi főiskolán a…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Az esetről a 24.hu számol be a BBC alapján. Eszerint India egyik legrégebbi kórházában, a 138 éve alapított kolkatai orvosi főiskolán a…
Continue Reading
Erdélyi nyugati felében, a Partiumban, valamint Munténiában elsőfokú, azaz citromsárga, miközben a Bánságban és Olténia déli részén másodfokú, narancssárga hőségriasztás lesz érvényben augusztus 15-én estig.
(tovább…) Continue Reading
Negyven tűzoltót és két gyorsbeavatkozó gépjárművet a Román Légierő két repülőgépén szállítanak Görögországba, két tűzoltóautó és négy tűzoltó pedig szárazföldi útvonalon indult el ma – közölte az IGSU.
Continue ReadingAz iráni külügyminisztérium szerint a három európai ország tegnap kiadott közleménye „híján van a politikai logikának.
Continue Reading
Oroszországban 9,1 százalék volt az éves infláció júliusban a júniusi 8,6 százalék és a májusi 8,3 százalék után a statisztikai…
Continue ReadingAz orosz védelmi minisztérium közben az orosz határtérség közelében 14 ukrán drón megsemmisítéséről tett jelentést.
Continue Reading
A helyzet miatt az EU polgári védelmi mechanizmusát is aktiválták.
Continue Reading
A testnevelőtanár-képző szak újdonságnak számít Székelyföldön.
Continue Reading
Idén is ingyenes orvosi konzultációkat vehetnek igénybe a turisták.
Continue Reading
A vizsgált időszakban a gabonafélék és gabonaalapú termékek behozatala 531,3 millió eurót tett ki.
Continue Reading
2026 január elsejétől lehet esedékes a rendszer korszerűsítése.
Continue Reading
A Tarom a biztonsági helyzet fokozódásával indokolja a döntést.
Continue ReadingAz esetről a 24.hu számol be a BBC alapján. Eszerint India egyik legrégebbi kórházában, a 138 éve alapított kolkatai orvosi főiskolán a péntek éjszakai műszak után nyugovóra tért az intézmény 31 éves rezidens orvosnője. Másnap reggel a kollégák fedezték fel a félmeztelen holttestet egy emelvényen. A nőt a halála előtt súlyosan bántalmazták. A rendőrség később letartóztatott egy önkéntes kórházi dolgozót, akit nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsítanak.
Az eset megrázta az indai közvéleményt, és ismét előtérbe tolta az egészségügyi dolgozók elleni erőszak ügyét. Az elmúlt napokban orvosok ezrei léptek sztrájkba a városban és India más területein. A demonstrálók azt követelik, hogy szövetségi szinten hozzanak szigorú törvényt az egészségügyi dolgozók védelmében.
Az orvosok közel 30, az ápolószemélyzet 80 százaléka nő Indiában.
" ["post_title"]=> string(95) "Sztrájkhullám söpör végig az indiai kórházakban egy fiatal orvosnő meggyilkolása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "sztrajkhullam-sopor-vegig-az-indiai-korhazakban-egy-fiatal-orvosno-meggyilkolasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-14 13:50:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-14 10:50:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440935" ["menu_order"]=> int(8990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(440931) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-14 13:49:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-14 10:49:00" ["post_content"]=> string(1168) "Erdélyi nyugati felében, a Partiumban, valamint Munténiában elsőfokú, azaz citromsárga, miközben a Bánságban és Olténia déli részén másodfokú, narancssárga hőségriasztás lesz érvényben augusztus 15-én estig.
A jelzett térségekben ma délután, illetve holnap napközben a hőmérséklet csúcsértékei 35 és 39 fok között alakulnak. Egyúttal trópusi éjszakára számíthatunk, vagyis a hőmérséklet hajnalra sem csökken 20, helyenként 25 fok alá. Nagy lesz a páratartalom is, ami meghaladja a kritikus 80 egységet, fokozva a hőérzetet.
Az előzetes adatok szerint megdőlt a magyarországi napi melegrekord: a Bács-Kiskun vármegyei Kelebián délután 40,7 Celsius-fok volt kedden - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
Az erre a napra vonatkozó korábbi rekordot, 39,8 fokot Kaposváron mérték még 1946-ban, tehát 78 évvel ezelőtt, írja az MTI.
" ["post_title"]=> string(24) "Folytatódik a kánikula" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "folytatodik-a-kanikula-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-14 13:49:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-14 10:49:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440931" ["menu_order"]=> int(8991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(440919) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 12:28:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:28:17" ["post_content"]=> string(780) "Románia újabb tűzoltó kontingenst küldött ma Görögországba, hogy segítsenek az Attika térségében pusztító erdőtüzek megfékezésében.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint Románia további 44 tűzoltót és négy járművet küld Görögországba, amely nemzetközi segítséget kért az Európai Uniótól az erdőtüzek miatt.
Negyven tűzoltót és két gyorsbeavatkozó gépjárművet a Román Légierő két repülőgépén szállítanak Görögországba, két tűzoltóautó és négy tűzoltó pedig szárazföldi útvonalon indult el ma - közölte az IGSU.
" ["post_title"]=> string(67) "Románia újabb tűzoltó kontingenst küldött ma Görögországba" ["post_excerpt"]=> string(236) "Negyven tűzoltót és két gyorsbeavatkozó gépjárművet a Román Légierő két repülőgépén szállítanak Görögországba, két tűzoltóautó és négy tűzoltó pedig szárazföldi útvonalon indult el ma - közölte az IGSU." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ujabb-tuzolto-kontingenst-kuldott-ma-gorogorszagba-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 12:28:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:28:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440919" ["menu_order"]=> int(8994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3471 (24) { ["ID"]=> int(440917) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 12:26:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:26:01" ["post_content"]=> string(963) "Az iráni külügyminisztérium ma visszautasította az Iránt és szövetségeseit az Izraellel szembeni visszafogottságra intő Franciaország, Németország és Nagy-Britannia felszólítását.
Az iráni külügyminisztérium szerint a három európai ország tegnap kiadott közleménye "híján van a politikai logikának és ellentmond a nemzetközi jog elveinek". Franciaország, Németország és Nagy-Britannia Iszmail Haníje, a Hamász palesztin terrorszervezet politikai vezetőjének teheráni meggyilkolását követően adta ki állásfoglalását. Irán és szövetségesei Izraelt vádolták a merénylettel, de az izraeli kormány nem ismerte el a támadás elkövetését. A külügyminiszter felszólította a három európai országot, hogy "egyszer s mindenkorra álljanak ki a gázai háború és Izrael háborús uszítása ellen".
" ["post_title"]=> string(69) "Irán visszautasította a visszafogottságra intő felszólításokat" ["post_excerpt"]=> string(130) "Az iráni külügyminisztérium szerint a három európai ország tegnap kiadott közleménye "híján van a politikai logikának." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "iran-visszautasitotta-a-visszafogottsagra-into-felszolitasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 12:26:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:26:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440917" ["menu_order"]=> int(8995) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(440915) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 12:23:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:23:44" ["post_content"]=> string(641) "Oroszországban 9,1 százalék volt az éves infláció júliusban a júniusi 8,6 százalék és a májusi 8,3 százalék után a statisztikai hivatal adatai szerint.
Az éves infláció ezzel már a tizenharmadik egymást követő hónapban állt a 4 százalékos jegybanki inflációs cél fölött.
Az orosz jegybank legutóbbi, július végi kamatdöntő ülésén az idén várható inflációra vonatkozó becslését 4,3-4,8 százalékról, 6,5-7 százalékra módosította.
" ["post_title"]=> string(61) "Oroszországban 9,1 százalékra gyorsult az éves infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "oroszorszagban-91-szazalekra-gyorsult-az-eves-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 12:23:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:23:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440915" ["menu_order"]=> int(8996) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(440913) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 12:22:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:22:45" ["post_content"]=> string(484) "Az ukrán légierő ma hajnalban az egész országra kiterjedő további légitámadásokra figyelmeztetett, miután közölte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán 38 drónnal és két Iszkander-M ballisztikus rakétával indított támadást.
Az orosz védelmi minisztérium közben az orosz határtérség közelében 14 ukrán drón megsemmisítéséről tett jelentést.
" ["post_title"]=> string(63) "Az ukrán légierő további légitámadásokra figyelmeztetett" ["post_excerpt"]=> string(130) "Az orosz védelmi minisztérium közben az orosz határtérség közelében 14 ukrán drón megsemmisítéséről tett jelentést." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-ukran-legiero-tovabbi-legitamadasokra-figyelmeztetett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 12:22:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:22:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440913" ["menu_order"]=> int(8997) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(440911) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 12:21:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:21:25" ["post_content"]=> string(913) "Már halálos áldozata is van a görög fővárostól északkeletre tomboló tűzvésznek. Ma reggel a tűzoltók egy nő holttestét találták meg egy teljesen kiégett gyárépületben.
Tegnap délután a lángok elérték Athén Vrilisszia és Penteli nevű elővárosát, több ház leégett vagy megrongálódott. A tűzoltóság szóvivője tegnap késő este rámutatott, hogy a fel-feltámadó szél miatt további helyeken üthet ki tűz.
A helyzet miatt az EU polgári védelmi mechanizmusát is aktiválták. Többek között Csehország, Franciaország, Olaszország, Szerbia, Románia és Törökország is ajánlott fel segítséget. A kitelepített embereket sportcsarnokokban és az athéni atlétikai központ területén helyezik el.
" ["post_title"]=> string(54) "Halálos áldozata is van az Athén melletti tüzeknek" ["post_excerpt"]=> string(72) "A helyzet miatt az EU polgári védelmi mechanizmusát is aktiválták. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "halalos-aldozata-is-van-az-athen-melletti-tuzeknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 12:21:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 09:21:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440911" ["menu_order"]=> int(8998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(440904) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 11:41:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:41:42" ["post_content"]=> string(807) "Testnevelőtanár szakra is hirdet felvételit ősszel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara – tájékoztat közleményben a felsőoktatási intézmény.
A testnevelőtanár-képző szak újdonságnak számít Székelyföldön. Az egyetem tavaly a Sepsiszentgyörgyi Karon sport- és edzőképző szakot indított, szintén alapképzésen.
A testnevelőtanár szakon 15 ingyenes és 10 költségtérítéses helyre lehet jelentkezni az őszi felvételin, a felvételi jegybe az érettségi átlag és a mozgáskészséget felmérő próba eredménye is beleszámít.
" ["post_title"]=> string(43) "Testnevelőtanár szakot indít a Sapientia" ["post_excerpt"]=> string(73) "A testnevelőtanár-képző szak újdonságnak számít Székelyföldön." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "testnevelotanar-szakot-indit-a-sapientia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 11:41:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:41:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440904" ["menu_order"]=> int(8999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(440902) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 11:40:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:40:20" ["post_content"]=> string(723) "Idén is ingyenes orvosi konzultációkat vehetnek igénybe a román tengerpart déli részén nyaraló turisták.
A fővárosi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által szervezett „Fogadd el, hogy egészséges vagy” elnevezésű prevenciós kampány során a héten 36 rezidens orvost és szakorvost mozgósítanak a Fekete-tenger partján fekvő Olimp, Neptun, Jupiter, Saturn és Mangalia települések strandjain.
A tavalyi akció során több mint 4700 ember részesült szakorvosi konzultációban.
" ["post_title"]=> string(74) "Ingyenes orvosi konzultációk tartanak a román tengerpart déli részén" ["post_excerpt"]=> string(72) "Idén is ingyenes orvosi konzultációkat vehetnek igénybe a turisták." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ingyenes-orvosi-konzultaciok-tartanak-a-roman-tengerpart-deli-reszen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 11:40:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:40:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440902" ["menu_order"]=> int(9000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(440899) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 11:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:20:21" ["post_content"]=> string(884) "Az év első négy hónapjában Románia 1,22 milliárd euró értékben exportált gabonát és gabonaalapú terméket, ami 17,3 százalékkal kevesebb az előző év ugyanezen időszakában jegyzettnél - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közzétett adataiból.
A vizsgált időszakban a gabonafélék és gabonaalapú termékek behozatala 531,3 millió eurót tett ki (21,2 százalékkal kevesebb volt, mint 2023 első négy hónapjában), ami 688,7 millió eurós kereskedelmi többletet eredményezett.
Az INS adataiból az is kiderül, hogy idén januártól áprilisig Románia 486,09 millió euró értékben exportált búzát, a kukorica exportjának értéke pedig 481,652 millió euró volt.
" ["post_title"]=> string(93) "Románia 1,22 milliárd euró értékben exportált gabonát és gabonaalapú terméket idén" ["post_excerpt"]=> string(107) "A vizsgált időszakban a gabonafélék és gabonaalapú termékek behozatala 531,3 millió eurót tett ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "romania-122-milliard-euro-ertekben-exportalt-gabonat-es-gabonaalapu-termeket-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 11:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440899" ["menu_order"]=> int(9001) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(440897) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 11:18:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:18:45" ["post_content"]=> string(494) "Elhalasztották az ingatlanadó módosítását, a pénzügyminiszter szerint 2026 január elsejétől lehet esedékes a rendszer korszerűsítése.
Idén azért nem véglegesítik a rendszert, mert az évente az önkormányzatoknak befizetendő ingatlanadót annak valós piaci értéke, és nem az adótörvénykönyvben meghatározott mutatók szerint számolnák, mondta Marcel Boloș.
" ["post_title"]=> string(47) "Elhalasztották az ingatlanadó módosítását" ["post_excerpt"]=> string(70) "2026 január elsejétől lehet esedékes a rendszer korszerűsítése." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "elhalasztottak-az-ingatlanado-modositasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 11:18:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:18:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440897" ["menu_order"]=> int(9002) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(440895) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-13 11:17:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:17:13" ["post_content"]=> string(441) "A hazai légitársaság közölte, hogy augusztus 16-ig meghosszabbítja a tel-avivi, ammani és bejrúti járatának felfüggesztési időszakát.
Eredetileg tegnap kellett volna ismét felszállni a gépeknek. A Tarom a biztonsági helyzet fokozódásával indokolja a döntést.
" ["post_title"]=> string(60) "Egyelőre nem indítja újra közel-keleti járatait a Tarom" ["post_excerpt"]=> string(69) "A Tarom a biztonsági helyzet fokozódásával indokolja a döntést." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "egyelore-nem-inditja-ujra-kozel-keleti-jaratait-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-13 11:17:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-13 08:17:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440895" ["menu_order"]=> int(9003) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(440935) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-14 13:50:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-14 10:50:19" ["post_content"]=> string(1215) "Az esetről a 24.hu számol be a BBC alapján. Eszerint India egyik legrégebbi kórházában, a 138 éve alapított kolkatai orvosi főiskolán a péntek éjszakai műszak után nyugovóra tért az intézmény 31 éves rezidens orvosnője. Másnap reggel a kollégák fedezték fel a félmeztelen holttestet egy emelvényen. A nőt a halála előtt súlyosan bántalmazták. A rendőrség később letartóztatott egy önkéntes kórházi dolgozót, akit nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsítanak.
Az eset megrázta az indai közvéleményt, és ismét előtérbe tolta az egészségügyi dolgozók elleni erőszak ügyét. Az elmúlt napokban orvosok ezrei léptek sztrájkba a városban és India más területein. A demonstrálók azt követelik, hogy szövetségi szinten hozzanak szigorú törvényt az egészségügyi dolgozók védelmében.
Az orvosok közel 30, az ápolószemélyzet 80 százaléka nő Indiában.
" ["post_title"]=> string(95) "Sztrájkhullám söpör végig az indiai kórházakban egy fiatal orvosnő meggyilkolása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "sztrajkhullam-sopor-vegig-az-indiai-korhazakban-egy-fiatal-orvosno-meggyilkolasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-14 13:50:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-14 10:50:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440935" ["menu_order"]=> int(8990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "505753a435c9c876365b408afe2c115c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5d8d7948ea75c29e188bb3ce47d18bd6" }