A júniusi 2,6 százalékról júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A júniusi 2,6 százalékról júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból.
Continue Reading
A Pro Agro számításai szerint az aszály hozzávetőleg 2 és fél millió hektáron tette tönkre részben vagy teljesen a termést, ami a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó termőterületének a 40%-ával egyenértékű.
Continue ReadingA vállalat vezetősége ismételten sürgette a kormányt, hogy nyújtson támogatást az energiaigényes iparágaknak.
Continue Reading
Ma a szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliztek a pótérettségizők.
Continue Reading
Azt egyelőre nem közölték, hogy elrendelnek-e más kényszerintézkedést a vizsgálati fogság helyett.
Continue Reading
Az Olaszországból áthelyezett LANZA légvédelmi radarral és annak műszaki csapatával együtt erősíti meg a NATO Románia védelmi képességeit.
Continue Reading
A leginkább érintettek azok a nyugdíjasok, akik csak az 1 283 lejes minimális szociális nyugdíjat kapják.
Continue Reading
A postások ma kezdték el az újraszámolt nyugdíjakról szóló határozatok kézbesítését.
Continue Reading
Kelemen Hunor úgy véli, a szociáldemokrata pártelnök biztosan bejut a második fordulóba, ahol Elena Lasconi lehet az ellenfele.
Continue Reading
„A hanggal való munka egy rövidített útvonal a gyógyuláshoz.”
Continue Reading
Házkutatást tartottak a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai tanár ügyében a fővárosi első kerületi bíróság ügyészei.
(tovább…) Continue Reading
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a Marcel Ciolacu kormányfővel folytatott megbeszéléseket követően bejelentette, hogy független szakértői vizsgálat elvégzését kezdeményezik a bukaresti Szent Pantelimon kórházban.
(tovább…) Continue ReadingA júniusi 2,6 százalékról júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban, ahol ismét Románia volt a legmagasabb inflációval rendelkező tagállam – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból.
A fogyasztói árak éves növekedése júliusban Finnországban (0,5 százalék), Lettországban (0,8) és Dániában (1) volt a legalacsonyabb, Romániában (5,8), Belgiumban (5,4) és Magyarországon (4,1) pedig a legmagasabb.
Idén júniushoz viszonyítva júliusban kilenc tagállamban csökkent az infláció, négy országban stagnált, 14 tagállamban pedig nőtt, köztük Romániában.
Az Országos Statisztikai Intézet korábbi közlése szerint Romániában a júniusi 4,94 százalékról júliusban 5,42 százalékra nőtt az éves infláció,
miután az élelmiszerek 1,71 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 6,92 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 8,52 százalékkal nőtt 2023 júliusához képest.
A mezőgazdasági termelőket tömörítő Pro Agro Országos Szövetség becslései szerint a kár értéke másfél-két milliárd euró – írja az economica.net. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ennél jóval kisebb összeget, 500-600 millió eurót szán a gazdák kártalanítására. „Ez azt a kiadást sem fedezi, amit vetőmagra fordítottunk. Egy hektár bevetése 800-1.200 euróba kerül” – nyilatkozta Ionel Arion, a szervezet elnöke.
A Pro Agro számításai szerint az aszály hozzávetőleg 2 és fél millió hektáron tette tönkre részben vagy teljesen a termést, ami a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó termőterületének a 40%-ával egyenértékű.
Ionel Arion szerint az aszályt a fogyasztók is meg fogják érezni, mivel nőni fog az import mennyisége, ami drágulást von maga után. A mezőgazdasági tárca megbeszélésre hívta a bankokat, hogy megoldást találjanak a helyzet kezelésére, az ágazat finanszírozására.
Ismét leállították a termelést az ország egyetlen műtrágyagyárában, a marosvásárhelyi Azomureșben. Az üzemben egy februári leállás után június végén indult újra az ammónia és a műtrágya gyártása 50%-os kapacitással. Piaci források szerint a cégvezetés a földgáz drágulása miatt függesztette fel ismét a termelést.
A svájci Ameropa tulajdonában levő Azomureș kombinátban először 2021 decemberében állították le a termelést, arra hivatkozva, hogy az aktuális gázárak mellett nem kifizetődő. Azóta, rövid időszakokra, több alkalommal újraindították. A vállalat vezetősége ismételten sürgette a kormányt, hogy nyújtson támogatást az energiaigényes iparágaknak. Az Azomureș a legnagyobb gázfogyasztó Romániában, egy átlagos évben 1 milliárd köbméter földgázt használ fel, és 1 millió 300 ezer tonna műtrágyát állít elő.
A több mint 900 főt foglalkoztató cég forgalma két év alatt hozzávetőleg 28%-kal csökkent.
" ["post_title"]=> string(46) "Ismét leállította a termelést az Azomureș" ["post_excerpt"]=> string(120) "A vállalat vezetősége ismételten sürgette a kormányt, hogy nyújtson támogatást az energiaigényes iparágaknak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ismet-leallitotta-a-termelest-az-azomures" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-21 12:14:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:14:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441389" ["menu_order"]=> int(8941) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(441387) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 12:12:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:12:37" ["post_content"]=> string(813) "Ma a szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliztek a pótérettségizők, holnap pedig anyanyelvből és irodalomból mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozók tudását.
A feliratkozottak több mint 82%-a vett részt tegnap a pótérettségi második írásbeli vizsgáján. A tanügyminisztérium szerint a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem) tartott vizsgára 20 119-en iratkoztak fel.
A pótérettségi eredményeit augusztus 26-án, hétfőn legkésőbb 12 óráig teszik közzé. Az óvásokat aznap 18 óráig lehet benyújtani. A végleges eredményeket augusztus 30-án ismertetik.
" ["post_title"]=> string(94) "Holnap anyanyelvből és irodalomból mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozók tudását" ["post_excerpt"]=> string(87) "Ma a szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliztek a pótérettségizők." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "holnap-anyanyelvbol-es-irodalombol-merik-fel-a-nemzeti-kisebbsegekhez-tartozok-tudasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-21 12:12:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:12:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441387" ["menu_order"]=> int(8942) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(441385) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 12:11:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:11:03" ["post_content"]=> string(1126) "Szabadlábra kerül a fővárosi Szent Pantelimon kórház minősített emberöléssel gyanúsított két orvosnője, akiket korábban előzetes letartóztatásba helyeztek az egészségügyi intézményben történt gyanús halálesetek miatt – döntött erről tegnap a bukaresti ítélőtábla.
A Szent Pantelimon kórház intenzív osztályán dolgozó két orvosnő előzetes letartóztatását augusztus 8-án rendelték el és vizsgálati fogságba helyezték őket. Az orvosok megfellebbezték a döntést, aminek a fővárosi ítélőtábla helyt adott és szabadlábra helyezték a gyanúsítottakat. Azt egyelőre nem közölték, hogy elrendelnek-e más kényszerintézkedést a vizsgálati fogság helyett.
Mint arról beszámoltunk, az ügyészek azzal gyanúsítják a két orvosnőt, hogy a vérnyomás szinten tartására használt noradrenalin dózisának szándékos csökkentésével előidézték egy súlyos állapotban levő beteg halálát.
" ["post_title"]=> string(63) "Szabadlábra kerül a Szent Pantelimon kórház két orvosnője" ["post_excerpt"]=> string(109) "Azt egyelőre nem közölték, hogy elrendelnek-e más kényszerintézkedést a vizsgálati fogság helyett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "szabadlabra-kerul-a-szent-pantelimon-korhaz-ket-orvosnoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-21 12:11:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:11:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441385" ["menu_order"]=> int(8943) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(441383) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 12:09:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:09:42" ["post_content"]=> string(845) "A NATO megerősíti Románia védelmi képességeit az Olaszországból áthelyezett LANZA légvédelmi radarral és annak műszaki csapatával együtt.
A Román Rádió összefoglalója szerint a Tulcea megyében található radar egyedülálló képességet biztosít a NATO parancsnoki és irányító központja számára, mivel passzív és aktív radarérzékelést is biztosít.
A korszerű radart fejlett észlelésre, követésre és megfigyelésre tervezték. Így átfogó helyzetfelismerést biztosít a megfigyelt területről, és fokozza a különböző platformok, köztük a haditengerészeti hajók és tengeralattjárók észlelési képességeit.
Több mint egymillió nyugdíjas nem fogja tudni megszerezni a szolgálati idejéről szóló igazolást, mert az túl sokba kerül – figyelmeztet az Országos Szakszervezeti Tömb, amely sürgősen konzultációra szólítja fel a Országos Levéltárat a nyugdíjasok számára megfizethető árak megállapítása érdekében. Ha például egy 25 éves időszakra kell kikérni a jövedelemigazolásokat, ezek megszerzésének költsége meghaladhatja a 2 800 lejt.
A szakszervezet szerint, ha minden ötödik nyugdíjas ezt az átlagos összeget fizetné, hogy hozzáférjen az iratokhoz, akkor félmilliárd eurós országos szintű üzletről beszélhetnénk. A leginkább érintettek azok a nyugdíjasok, akik csak az 1 283 lejes minimális szociális nyugdíjat kapják. Konkrétan több mint 1,1 millió román állampolgár kerül rendkívül nehéz helyzetbe, mert anyagi helyzetük nem teszi lehetővé számukra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a szolgálati idejükről szóló igazolások megszerzéséhez.
A Hivatalos Közlöny 2024. július 22-i 712-es számában közzétett 2024/237-es számú törvény által bevezetett új rendelkezések értelmében Románia Országos Levéltára felelős az engedélyezett gazdasági szereplők által nyújtott levéltári szolgáltatási díjak éves felső határának megállapításáért.
" ["post_title"]=> string(73) "Több mint 1 millió nyugdíjas nem fogja tudni megszerezni az igazolást" ["post_excerpt"]=> string(113) "A leginkább érintettek azok a nyugdíjasok, akik csak az 1 283 lejes minimális szociális nyugdíjat kapják. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tobb-mint-1-millio-nyugdijas-nem-fogja-tudni-megszerezni-az-igazolast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-21 12:08:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:08:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441381" ["menu_order"]=> int(8945) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(441379) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 12:06:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:06:58" ["post_content"]=> string(1128) "Nem minden nyugdíjas nyer a nyugdíjak újraszámolásából – az új számolási metódus főképp azokra nézve hátrányos akik különleges körülmények között dolgoztak és kevesebb munkaévük van. Ilyenek például a volt bányászok vagy vasutasok, akik a nehéz munkakörülmények miatt 20 éves régiséggel nyugdíjba vonulhattak, vagy az atomerőműben dolgozók, akiknek a régi törvény szerint 15 év is elég volt a nyugdíjazáshoz. Ezek az idősek azt a nyugdíjat kapják amit eddig is, és január elsejétől nem kapnak az infláció szerinti nyugdíj kiegészítést, mivel eleve nagyobb juttatásban részesültek – magyarázta az Országos Nyugdíjpénztár vezetője.
Daniel Baciu szerint valamivel több mint 800 ezer időst érint ez a helyzet, a többi 3 millió 800 ezer nyugdíjas nagyobb nyugdíjat fog kapni, egyesek akár 25%-kal nagyobb összeghez jutnak, mint eddig. A postások ma kezdték el az újraszámolt nyugdíjakról szóló határozatok kézbesítését.
Logikus lépés Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnapi bejelentése, miszerint versenybe száll az államelnöki tisztségért – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor úgy véli, a szociáldemokrata pártelnök biztosan bejut a második fordulóba, ahol Elena Lasconi lehet az ellenfele. Kelemen Hunor rámutatott: Elena Lasconi lehet a meglepetés 2024-ben. Rendelkezik a szükséges emberi és belső erőforrásokkal ahhoz, hogy a második helyen végezzen.
Kelemen Hunor elmondta: ahogyan a Szociáldemokrata Párt, a Metsétek meg Romániát Szövetség és az AUR is az elnökét indítja az államfőválasztáson, vélhetően a Nemzeti Liberális Pártnak is Nicolae Ciucă lesz a jelöltje. Kelemen Hunor hozzátette: most mindenki arra vár, hogy a NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoană jelentse be, indul-e az elnökválasztáson. Az RMDSZ szeptember 6-án nevesíti az államfőjelöltjét – mutatott rá Kelemen Hunor.
Marcel Ciolacu miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök szándékát a közösségi oldalán közzétett videón tette nyilvánossá. Ezt megelőzően hangüzenetet küldött a párt helyi szervezeteit vezetőknek, amelyben tájékoztatta őket a szándékáról.
" ["post_title"]=> string(75) "Marcel Ciolacu miniszterelnök versenybe száll az államfői tisztségért" ["post_excerpt"]=> string(134) "Kelemen Hunor úgy véli, a szociáldemokrata pártelnök biztosan bejut a második fordulóba, ahol Elena Lasconi lehet az ellenfele." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "marcel-ciolacu-miniszterelnok-versenybe-szall-az-allamfoi-tisztsegert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-21 12:05:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:05:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441377" ["menu_order"]=> int(8947) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(441343) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 11:25:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 08:25:05" ["post_content"]=> string(5141) "A hangadás az öröm és a kapcsolódás eszköze azon az ÉSZA (Énekeld magad szabaddá) elnevezésű - rendszerint online - alkotóműhelyen, amelynek egy sűrített változatát Palya Bea személyesen vitte el Csíkszeredába a közelmúltban.
A saját hangunk az érzelmeink feldolgozásának egyik legalapvetőbb (Bea szerint a legjobb) eszköze.


Neurobiológiai kutatásokból tudható, hogy zenélés, éneklés közben az agyunkban endorfin és dopamin neurotranszmitterek (a köznyelvben boldogsághormonoknak nevezett anyagok) szabadulnak fel. Ezek az agyi jutalmazóközpontot stimulálják, ezért örömöt, boldogságot érzünk közben. Tele leszünk élettel.
Palya Bea meggyőződése, hogy a dal a legerősebb üzenetközvetítő, ugyanakkor teremtő erővel bíró forma.
A dalszöveg hat az elmére, ám ezek énekelt szavak, és az erejüket a fizikai rezgés sokszorozza meg: behatolnak a zsigerekbe, és konkrét lépésre bírják a szervezetünket – magyarázza az énekes-dalszerző, aki szerint dallal, dalolva átírhatjuk a saját életünket, a kapcsolatainkat. Ha meg akarsz teremteni valamit, az a leggyorsabb, ha használod a hangodat - javasolja, majd rögtön hozzáteszi: ez egy rövidített útvonal a vágyott cél eléréséhez. A dallal újjászületni lehet, egyéni és csoportos szinten is - hangoztatja a Natura Stúdió mai adásunk vendége, aki az emberek igényeiből tanulva fejleszt gyakorlatokat képzéseihez.

A Maros-parti Makón született és a Pest megyei Bagon nevelkedett Palya Bea ismert és elismert, soklemezes, díjakkal és közönségszeretettel kitüntetett énekes-dalszerző. Dalaiban egyszerre van jelen hagyomány és újítás. Ahogy Ribizliálom című önéletrajzi ihletésű kötetében is fogalmaz, nem akar semminek se látszani, csak játszani. Hangokkal és szavakkal gyurmázott, és gyúrta, gyúrja újra magát és másokat. Húsz saját lemeze jelent meg, és több mint 600 dalt írt, amelyekben őszintén, szókimondóan és fesztelenül szól legmélyebb tapasztalatairól és megéléseiről. Amikor épp nem koncertezik, akkor is hívja a színpad és a közönség. Coach és hangtanári munkája során számos embert támogat közelebb kerülni önmagukhoz, megtalálni a saját hangjukat, felszabadulni, hozzáférni rejtett belső erőforrásaikhoz és elérni céljaikat. Egy egész éven átívelő kurzusával magyarul, hat hetes programjával angolul a nemzetközi online térben is tevékenykedik.
Palya Beát a hang általi növekedést hozó műhelymunkáját követően Csíkszeredában kértük mikrofonhoz.
Hallgassa meg a műsort!

Házkutatást tartottak a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai tanár ügyében a fővárosi első kerületi bíróság ügyészei.
A rendőrség és az ügyészség július végén büntetőeljárást indított a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem professzora, Alfred Bulai ellen, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg. Az ügyészség ma tanúként hallgatja ki Cristian Pîrvulescut a SNSPA Politikatudományok karának dékánját is.
" ["post_title"]=> string(67) "Folyik a kivizsgálás a zaklatással vádolt egyetemi tanár ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "folyik-a-kivizsgalas-a-zaklatassal-vadolt-egyetemi-tanar-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-20 14:44:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-20 11:44:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441171" ["menu_order"]=> int(8950) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(441169) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-20 14:40:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-20 11:40:19" ["post_content"]=> string(1089) "Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a Marcel Ciolacu kormányfővel folytatott megbeszéléseket követően bejelentette, hogy független szakértői vizsgálat elvégzését kezdeményezik a bukaresti Szent Pantelimon kórházban.
A Victoria-palotában adott nyilatkozatában Rafila rámutatott, a tanácskozáson egyetértettek abban, hogy helyre kell állítani a bizalmat a romániai egészségügyi rendszer és orvosai iránt. A miniszter hangsúlyozta, hogy elsősorban az egészségügyi rendszer iránti bizalmatlanság miatt aggódik, és nem amiatt, hogy esetleg távoznia kell a tárca éléről.
Személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéből a bukaresti Szent Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív terápiás osztályának vezetője, Florina Pompilian, aki ezután aneszteziológus főorvosként folytatja tevékenységét a kórházban.
" ["post_title"]=> string(26) "Ciolacu-Rafila találkozó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "ciolacu-rafila-talalkozo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-20 14:40:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-20 11:40:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=441169" ["menu_order"]=> int(8951) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(441393) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-21 12:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-21 09:17:06" ["post_content"]=> string(1201) "A júniusi 2,6 százalékról júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban, ahol ismét Románia volt a legmagasabb inflációval rendelkező tagállam – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból.
A fogyasztói árak éves növekedése júliusban Finnországban (0,5 százalék), Lettországban (0,8) és Dániában (1) volt a legalacsonyabb, Romániában (5,8), Belgiumban (5,4) és Magyarországon (4,1) pedig a legmagasabb.
Idén júniushoz viszonyítva júliusban kilenc tagállamban csökkent az infláció, négy országban stagnált, 14 tagállamban pedig nőtt, köztük Romániában.
Az Országos Statisztikai Intézet korábbi közlése szerint Romániában a júniusi 4,94 százalékról júliusban 5,42 százalékra nőtt az éves infláció,
miután az élelmiszerek 1,71 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 6,92 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 8,52 százalékkal nőtt 2023 júliusához képest.