Az Emmanuel Macron francia elnök által kormányalakítással megbízott Michel Barnier megkezdte a konzultációkat az új kabinet felállításáról. Nehéz feladata lesz,…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Az Emmanuel Macron francia elnök által kormányalakítással megbízott Michel Barnier megkezdte a konzultációkat az új kabinet felállításáról. Nehéz feladata lesz,…
Continue Reading
Tiltakozását fejezte ki a külügyminisztérium az ország légterének újbóli megsértése miatt. A szaktárca azután adott ki közleményt, hogy vasárnapra virradóra…
Continue Reading
Bemutatta a hétvégén Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt elnöke a sok vitát kiváltott könyvét, amelyben a liberális politikus az…
Continue Reading
Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje parlamenti képviselője csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az év végi elnök- és parlamenti választások tükrében…
Continue Reading
A kormányok Európa-szerte okostelefon-tilalmat vezettek be vagy terveznek bevezetni az általános- és középiskolákban a képernyőfüggőség és az online térben elkövetett…
Continue Reading
Bukarestben zajlik a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei verseny, amelynek cselló szekciója eljutott a döntőhöz. A zsűri kiválasztotta azt a…
Continue Reading
Csaknem 16 százalékkal nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első hét hónapban, így annak értéke elérte a 18…
Continue Reading
Több mint 6500 gyermekeltűnési ügyet zárt le a rendőrség az év első nyolc hónapjában. A rendőrség közleménye szerint az év…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Domokos Jenő zajzoni evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue ReadingA közlemény szerint Ukrajna-szerte 11 régióban lépett működésbe a légelhárítás.
Continue Reading
Előzőleg a WAFA palesztin hírügynökség arról jelentett, hogy a dzsabaliai iskolát – amelynek udvarán sátrakban tartózkodtak a menekültek – ért légicsapásban 13 ember meghalt és 15-en megsebesültek.
Continue Reading
Olaf Scholz kijelentése azért is érdekes, mert felmérések szerint Boris Pistorius jelenleg a legnépszerűbb politikus Németországban.
Continue ReadingAz Emmanuel Macron francia elnök által kormányalakítással megbízott Michel Barnier megkezdte a konzultációkat az új kabinet felállításáról. Nehéz feladata lesz, hiszen az új kormány a törvényhozásban Barnier kis létszámú képviselői csoportján kívül csak a kormányfőt támogató koalíció 159 képviselőjére számíthat, ami messze elmarad a 289 fős többségtől. A baloldal választási csalással vádolja a francia elnököt, aki ellen nagy tüntetéseket szervezett. Miközben a baloldali pártok szombaton Párizsban és más városokban tiltakozó megmozdulásokat szerveztek Emmanuel Macron elnök jobboldali miniszterelnök-jelölt kinevezése ellen, Barnier azt mondta, nyitott arra, hogy baloldaliakat is bevegyen a kormányába. Az új végrehajtó hatalom számára a fő kihívást a francia államadóssággal és költségvetési hiánnyal való szembenézés jelenti majd.
" ["post_title"]=> string(74) "Elkezdte a konzultációkat Michel Barnier francia miniszterelnök-jelölt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "elkezdte-a-konzultaciokat-michel-barnier-francia-miniszterelnok-jelolt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:22:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:22:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442258" ["menu_order"]=> int(8734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(442256) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:19:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:19:00" ["post_content"]=> string(1861) "Tiltakozását fejezte ki a külügyminisztérium az ország légterének újbóli megsértése miatt. A szaktárca azután adott ki közleményt, hogy vasárnapra virradóra a hadsereg radarjai azonosítottak Románia légterében egy drónt, amely Ukrajna irányába hagyta el az ország területét. A külügy az ukrán lakosság és civil infrastruktúra elleni sorozatos orosz támadások leállítását, illetve a nemzetközi jogi normák tiszteletben tartását követeli, beleértve Románia légterének sérthetetlenségét is. A szaktárca folyamatosan tájékoztatja a szövetséges országokat és a NATO illetékeseit a román-ukrán határnál történő eseményekről - közölte a külügy. Lehetséges becsapódási zónát azonosított a védelmi minisztérium Tulcea megyében a Duna menti ukrán célpontok ellen vasárnapra virradóra végrehajtott orosz dróntámadások nyomán. A rendelkezésre álló adatok alapján Periprava település közelében, egy lakatlan területen azonosítottak egy lehetséges becsapódási zónát.
Magyarázatot vár az államfőtől és a miniszterelnöktől a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Románia légterébe behatolt orosz drónokkal kapcsolatban. Elena Lasconi Facebook-bejegyzésében azt írta, felháborítónak tartja, hogy a lakosság többet tudott meg az incidensről az ukrán hatóságoktól, mint a román illetékesektől. Az ellenzéki párt elnöke emlékeztetett, hogy tavasszal a román hadsereg vezérkari főnöke a vonatkozó jogszabályok módosítását kérte úgy, hogy azok tegyék lehetővé az ország légterébe illetéktelenül behatoló drónok lelövését. A politikus számon kérte, hogy ez a rendelkezése még nem született meg.
" ["post_title"]=> string(77) "Tiltakozik a külügy a légtér megsértése miatt, az ellenzék számonkér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "tiltakozik-a-kulugy-a-legter-megsertese-miatt-az-ellenzek-szamonker" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:19:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:19:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442256" ["menu_order"]=> int(8735) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(442254) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:16:10" ["post_content"]=> string(758) "Bemutatta a hétvégén Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt elnöke a sok vitát kiváltott könyvét, amelyben a liberális politikus az iraki Nasszíriában végrehajtott katonai küldetésére emlékezik vissza. A 243 oldalas könyvet a PNL elnöke Mircea Dinescu televíziós műsorában mutatta be. A Recorder oknyomozó hírportál egy félórás anyagot tett közzé, amely megkérdőjelezi a volt kormányfő hősiességét. Korábban azért is bírálatok érték Nicolae Cuică könyvét, mert több millió euróért népszerűsítették, ami példátlan a hazai könyvpiacon, hiszen a legsikeresebb román írók munkáit csak ennek az összegnek a töredékéért reklámozta az állam.
" ["post_title"]=> string(36) "Bemutatta Nicolae Ciucă a könyvét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "bemutatta-nicolae-ciuca-a-konyvet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442254" ["menu_order"]=> int(8736) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(442252) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:15:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:15:14" ["post_content"]=> string(542) "Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje parlamenti képviselője csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az év végi elnök- és parlamenti választások tükrében a jobboldal pártjai nem szövetkeznek egymással. Úgy vélte, ennek oka elsősorban az érintett politikusok túlzott fennhéjazó magatartása és a politikai tisztségek iránti éhségük. Korábban Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere is csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a jobboldali pártok nem fognak össze.
" ["post_title"]=> string(50) "Nehezményezik a jobboldali összefogás hiányát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "nehezmenyezik-a-jobboldali-osszefogas-hianyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:15:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:15:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442252" ["menu_order"]=> int(8737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(442250) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:13:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:13:19" ["post_content"]=> string(1428) "A kormányok Európa-szerte okostelefon-tilalmat vezettek be vagy terveznek bevezetni az általános- és középiskolákban a képernyőfüggőség és az online térben elkövetett zaklatás elleni küzdelem jegyében.
Az Euronews összeállítása szerint a túlzott képernyőidőnek a gyerekek mentális egészségére gyakorolt hatása felkerült a politikai napirendre, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megemlíti ezt a kérdést a következő mandátumára vonatkozó programjában. Magyarországon a szeptemberben megkezdődött tanévtől a nevelési-oktatási intézményekben korlátozottan használható tárgynak minősülnek a kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközök, így például a mobiltelefon és az okosóra is. A holland középiskolákban már idén január elseje óta tilos a mobiltelefonok használata. A francia kormány 2025 januárjától akarja kitiltani a mobiltelefonokat az általános és középiskolákból. Norvégiában az év elején lépett életben a mobiltelefon-használat tilalma a tanintézményekben. Hazánkban az augusztusban kiadott jogszabály korlátozza a digitális eszközök használatát az iskolákban, de nem ír elő teljes tilalmat. A hangsúly inkább a figyelemelterelés korlátozásán van, mintsem a teljes tiltáson.
" ["post_title"]=> string(83) "A kormányok sok európai országban okostelefon-tilamat vezettek be az iskolákban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "a-kormanyok-europa-szerte-okostelefon-tilamat-vezettek-be-vagy-terveznek-bevezetni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:28:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:28:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442250" ["menu_order"]=> int(8738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(442248) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:11:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:11:21" ["post_content"]=> string(708) "Bukarestben zajlik a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei verseny, amelynek cselló szekciója eljutott a döntőhöz. A zsűri kiválasztotta azt a három versenyzőt, akik kedden este 6 órától össze fogják mérni tudásukat a Román Atheneum koncerttermében. A döntőben ott lesz Haddon Kay 24 éves kínai származású amerikai fiatal csellista, a 20 éves japán Yo Kitamura, valamint a 21 éves olasz Ettore Pagano. A versenyzőket a Román Rádió Zenekara kíséri. A verseny élőben követhető a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, a Román Rádió zenei csatornáján, de a concurs.festivalenescu.ro honlapon is.
" ["post_title"]=> string(64) "Kedden lesz a George Enescu nemzetközi verseny csellódöntője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kedden-lesz-a-george-enescu-nemzetkozi-verseny-csellodontoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:11:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:11:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442248" ["menu_order"]=> int(8739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(442246) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:09:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:09:51" ["post_content"]=> string(423) "Csaknem 16 százalékkal nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első hét hónapban, így annak értéke elérte a 18 milliárd 39 millió eurót. Abszolút értékben a növekedés 2 milliárd 400 millió euró volt. A kivitel értéke 0,7 százalékkal 54,5 milliárd euróra csökkent, míg a behozatal 2,7 százalékkal 72,6 milliárd euróra nőtt.
" ["post_title"]=> string(65) "Csaknem 16 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "csaknem-16-szazalekkal-nott-a-kulkereskedelmi-merleg-hianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:09:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:09:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442246" ["menu_order"]=> int(8740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(442244) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:08:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:08:36" ["post_content"]=> string(466) "Több mint 6500 gyermekeltűnési ügyet zárt le a rendőrség az év első nyolc hónapjában. A rendőrség közleménye szerint az év elején 528 kiskorút tartottak nyilván eltűntként. Az év elejétől augusztus 31-ig 6534 bejelentés érkezett kiskorúak eltűnéséről. A vizsgált időszakban 6573 bejelentést vontak vissza, így augusztus 31-én 489 eltűnt gyermek keresése volt még folyamatban.
" ["post_title"]=> string(72) "Több mint 6500 gyermekeltűnési ügyet zárt le a rendőrség az idén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tobb-mint-6500-gyermekeltunesi-ugyet-zart-le-a-rendorseg-az-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:08:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:08:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442244" ["menu_order"]=> int(8741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(441845) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-08 04:00:00" ["post_content"]=> string(671) "Mai egyházi műsorunkban Domokos Jenő zajzoni evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Az Oroszország által mára virradó éjszaka indított 67 nagy hatótávolságú drónból 58-at lelőtt az ukrán légvédelem - közölte ma az ukrán légierő.
A közlemény szerint Ukrajna-szerte 11 régióban lépett működésbe a légelhárítás. Kijevben robbanások sorozatát hallották nem sokkal hajnali egy óra után, az ukrán törvényhozás honlapján pedig az olvasható, hogy a parlament épülete mellett egy lezuhant drón darabjaira bukkantak.
Az iráni Sahed drónokat Oroszország két határvidékéről, valamint az oroszok által megszállt Krím-félszigetről indították – adja hírül az MTI.
" ["post_title"]=> string(77) "Az éjszaka indított 67 orosz drónból 58-at lelőtt az ukrán légvédelem" ["post_excerpt"]=> string(92) "A közlemény szerint Ukrajna-szerte 11 régióban lépett működésbe a légelhárítás. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "az-ejszaka-inditott-67-orosz-dronbol-58-at-lelott-az-ukran-legvedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-07 12:49:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-07 09:49:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442238" ["menu_order"]=> int(8744) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(442236) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-07 12:48:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-07 09:48:17" ["post_content"]=> string(920) "Az izraeli hadsereg (IDF) csapást mért a Hamász palesztin szélsőséges szervezet parancsnoki központjára Gáza északi részén. A hadsereg ma reggeli közleménye szerint az izraeli légierő megtámadta a Hamász parancsnoki és hadműveleti központját, amely az észak-gázai Dzsabalia egyik iskolájában működött.
Az IDF hangsúlyozta, hogy a létesítmény közelében élő civilek veszélyeztetésének csökkentése érdekében több intézkedést hozott, így például precíziós lőszereket használt a támadás során.
Előzőleg a WAFA palesztin hírügynökség arról jelentett, hogy a dzsabaliai iskolát - amelynek udvarán sátrakban tartózkodtak a menekültek - ért légicsapásban 13 ember meghalt és 15-en megsebesültek.
" ["post_title"]=> string(70) "Az izraeli hadsereg csapást mért a Hamász parancsnoki központjára" ["post_excerpt"]=> string(214) "Előzőleg a WAFA palesztin hírügynökség arról jelentett, hogy a dzsabaliai iskolát - amelynek udvarán sátrakban tartózkodtak a menekültek - ért légicsapásban 13 ember meghalt és 15-en megsebesültek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-izraeli-hadsereg-csapast-mert-a-hamasz-parancsnoki-kozpontjara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-07 12:48:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-07 09:48:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442236" ["menu_order"]=> int(8745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(442234) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-07 12:46:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-07 09:46:22" ["post_content"]=> string(1147) "Olaf Scholz német kancellár még a közelmúltbeli választási bukások után és a párton belüli kritikák ellenére is kitart amellett, hogy a 2025-ös szövetségi választáson kancellárjelölt legyen.
A Tagesspiegel című berlini lapban ma megjelent interjúban Olaf Scholz kijelentette: "Szilárd meggyőződésem, hogy a kormány legnagyobb erejét adó Német Szociáldemokrata Pártnak és nekem olyan erős mandátumunk lesz 2025-ben, hogy mi vezethetjük a következő kormányt."
Olaf Scholz kijelentése azért is érdekes, mert felmérések szerint Boris Pistorius jelenleg a legnépszerűbb politikus Németországban.
A Bundestag-választásokat 2025. szeptember 28-án tartják, ami után új kormányt alakítanak és új kancellárt választanak Németországban. A legutóbbi felmérések szerint a kormánypárt (SPD, Zöldek és Szabad Demokraták) együttes támogatottsága 30 százalék körül mozog.
" ["post_title"]=> string(58) "Olaf Scholz kitart amellett, hogy kancellárjelölt legyen" ["post_excerpt"]=> string(142) "Olaf Scholz kijelentése azért is érdekes, mert felmérések szerint Boris Pistorius jelenleg a legnépszerűbb politikus Németországban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "olaf-scholz-kitart-amellett-hogy-kancellarjelolt-legyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-07 12:46:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-07 09:46:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442234" ["menu_order"]=> int(8746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(442258) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-09 14:22:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:22:54" ["post_content"]=> string(974) "Az Emmanuel Macron francia elnök által kormányalakítással megbízott Michel Barnier megkezdte a konzultációkat az új kabinet felállításáról. Nehéz feladata lesz, hiszen az új kormány a törvényhozásban Barnier kis létszámú képviselői csoportján kívül csak a kormányfőt támogató koalíció 159 képviselőjére számíthat, ami messze elmarad a 289 fős többségtől. A baloldal választási csalással vádolja a francia elnököt, aki ellen nagy tüntetéseket szervezett. Miközben a baloldali pártok szombaton Párizsban és más városokban tiltakozó megmozdulásokat szerveztek Emmanuel Macron elnök jobboldali miniszterelnök-jelölt kinevezése ellen, Barnier azt mondta, nyitott arra, hogy baloldaliakat is bevegyen a kormányába. Az új végrehajtó hatalom számára a fő kihívást a francia államadóssággal és költségvetési hiánnyal való szembenézés jelenti majd.
" ["post_title"]=> string(74) "Elkezdte a konzultációkat Michel Barnier francia miniszterelnök-jelölt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "elkezdte-a-konzultaciokat-michel-barnier-francia-miniszterelnok-jelolt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-09 14:22:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-09 11:22:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442258" ["menu_order"]=> int(8734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a3a974f54cc9ef1fc60adb5c0629eac9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3878117188ae921320a32e315307c974" }