Az RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3459 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Az RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a…
Continue Reading
Ma másodpercenként 6400 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, Baziaşnál, majd a következő napokban fokozatosan nő, és szeptember 30-án eléri…
Continue Reading
Közzétett a pénzügyminisztérium egy határozattervezetet, amelyben az illetékes hatóságok javasolják, hosszabbítsák meg december 31-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását.…
Continue Reading
Az Európai Bizottság csaknem 120 millió eurót utal ki mezőgazdasági tartalékalapjából azoknak a bulgáriai, németországi, észtországi, olaszországi és romániai mezőgazdasági…
Continue Reading
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett adóemelésekre is számítani…
Continue Reading
Július és augusztus között a craiovai Ford Otosan üzem fennállása óta először gyártott több járművet, mint a Dacia – hívta…
Continue Reading
Adásunkban a Szárhegy 50 című csíkszeredai kiállításról, Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész Szinonimák című tárlatáról, valamint a Kolozsvári Magyar Opera új…
Continue Reading
Az Európai Bizottságon belüli pozíciók fajsúlyossága nagyban függ a tisztséget betöltő politikus személyiségétől – válaszolta Winkler Gyula néppárti (RMDSZ) EP-képviselő…
Continue ReadingJóváhagyták a Magyar Polgári Erő tagfelvételi kérelmét az európai nemzeti közösségeket és kisebbségeket tömörítő szervezetbe. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Németországban tartotta 2024.…
Continue Reading
Hozzávetőleg 6 100 köbméteres volt tegnap a Duna vízhozama az országhatárnál – jelentette be a Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Közölte, becslések…
Continue Reading
Enyedi Ildikó Simon mágusa a rendező jelenlétében, Rabmadár-filmkoncert – egy hajdan betiltott némafilm élőzenei kísérettel –, illetve a Moszkva tér,…
Continue Reading
A rendkívül népszerű programra ezúttal is a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának a honlapján lehet online formában pályázni.A tavalyihoz hasonlóan idén is régiónként lehet…
Continue ReadingAz RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a proszumereket arra kötelezte volna, hogy energiatárolókat telepítsenek. Antal Lóránt, az RMDSZ szenátora és az energiaügyi bizottság elnöke korábban, a szakbizottságok döntése után elmondta: nem változtathatják meg a szabályokat játék közben, nem kötelezhetik a proszumereket, hogy új, visszamenőleges hatályú előírásokat tartsanak be. Az RMDSZ mindig is a termelő fogyasztók érdekeit képviselte. Ezért kezdeményezték jogaik bővítését annak érdekében, hogy aki többletenergiát termel, meg is kapja a betáplált energiáért járó kifizetést - mondta Antal Lóránt. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hozzátette: Romániában a józan ész politikájára van szükség, és ennek teljesen ellentmondott a ma eltörölt káros előírás. A ma megszavazott törvénytervezetről végleges döntést a képviselőház fog hozni.
" ["post_title"]=> string(77) "Eltörölte a szenátus a proszumerek tárolótelepítési kötelezettségét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "eltorolte-a-szenatus-a-proszumerek-tarolotelepitesi-kotelezettseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:24:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:24:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442927" ["menu_order"]=> int(8565) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(442925) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:22:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:22:52" ["post_content"]=> string(398) "Ma másodpercenként 6400 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, Baziaşnál, majd a következő napokban fokozatosan nő, és szeptember 30-án eléri a 8000 köbmétert - közölte a román vízügyi főigazgatóság. A főigazgatóság becslése szerint a hazánk területen áthaladó árhullám biztonságosan átvezethető lesz.
" ["post_title"]=> string(32) "Közeledik a tetőzéshez a Duna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "kozeledik-a-tetozeshez-a-duna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442925" ["menu_order"]=> int(8566) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(442923) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:21:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:21:36" ["post_content"]=> string(1053) "Közzétett a pénzügyminisztérium egy határozattervezetet, amelyben az illetékes hatóságok javasolják, hosszabbítsák meg december 31-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását. Az RCA árának befagyasztásáról szóló korábbi határozat - amely 2023. februári szinten rögzíti az árakat - szeptember 30-án hatályát veszti. A minisztérium szerint indokolt az intézkedés meghosszabbítása az év végéig, mert a gépjármű-felelősségbiztosítások piacát továbbra is a kereslet és a kínálat súlyos egyensúlytalansága jellemzi, a szabályozás megszüntetése pedig jelentős nyomást gyakorolhat az árakra. Ugyanakkor folyamatban van egy sor olyan jogszabály-módosító javaslat elfogadása, amelyek a piaci egyensúlytalanságok felszámolását célozzák - magyarázta a dokumentumban a pénzügyminisztérium, hozzátéve, hogy a biztosítók pénzügyi helyzete jelenleg stabil, valamennyi társaság fizetőképes.
" ["post_title"]=> string(71) "Az év végéig hosszabbíthatják meg az RCA árának befagyasztását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-ev-vegeig-hosszabbithatjak-meg-az-rca-aranak-befagyasztasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:21:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:21:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442923" ["menu_order"]=> int(8567) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(442921) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:20:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:20:09" ["post_content"]=> string(743) "Az Európai Bizottság csaknem 120 millió eurót utal ki mezőgazdasági tartalékalapjából azoknak a bulgáriai, németországi, észtországi, olaszországi és romániai mezőgazdasági termelőknek, akiknek a területein károkat okoztak a kedvezőtlen meteorológiai jelenségek - közölte a brüsszeli végrehajtó intézmény. Brüsszel javaslata szerint 21 millió 600 ezer eurót utalnak ki Romániának. A kedvezményezett államoknak 2025. április 30-áig kell szétosztaniuk a támogatásokat a mezőgazdasági termelők között. Ezt megelőzően az idei év végéig tájékoztatniuk kell az Európai Bizottságot az intézkedés gyakorlatba ültetésének részleteiről.
" ["post_title"]=> string(54) "Brüsszeli támogatás a kárt elszenvedett gazdáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "brusszeli-tamogatas-a-kart-elszenvedett-gazdaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:20:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:20:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442921" ["menu_order"]=> int(8568) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(442919) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:18:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:18:21" ["post_content"]=> string(1309) "Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett adóemelésekre is számítani lehet. Dumitru Costin rámutatott, a kormány által tegnap elfogadott költségvetés-kiigazítás is bizonyítja, hogy az idei állami költségvetés irreális, hiszen az eddig 71 milliárd lejes deficit szinte a kétszerese a 2023 első hét hónapjában jegyzett 38 milliárd lejnek. - E költségvetés-kiigazítás nélkül számos intézménynek még a fizetésekre sem lett volna pénze - hangoztatta. Szerinte fájdalmas lesz a 2025-ös év, mert a kiadáscsökkentő intézkedések mellett nagyobb adókra is számítani lehet. - Az elszámolás ideje biztos eljön, a kérdés csak az, hogy kinek és mennyire keményen kell megfizetnie ezekért az intézkedésekért - mondta Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke. Tegnapi ülésén jóváhagyta a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást. Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint a tervezet kidolgozásakor figyelembe vették az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság makrogazdasági előrejelzéseit. Ennek megfelelően 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.
" ["post_title"]=> string(58) "A BNS elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös esztendő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "a-bns-elnoke-szerint-fajdalmas-lesz-a-2025-os-esztendo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:18:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:18:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442919" ["menu_order"]=> int(8569) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(442917) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:16:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:16:56" ["post_content"]=> string(836) "Július és augusztus között a craiovai Ford Otosan üzem fennállása óta először gyártott több járművet, mint a Dacia - hívta fel a figyelmet a Ziarul Financiar gazdasági újság, amely a hazai autógyártók egyesületének legfrissebb adatait idézte. E szerint a két nyári hónapban a craiovai üzem 32 800 járművet gyártott, ami 24 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszakban jegyzett termelést. A Dacia 31 100 járművet szerelt össze. A Renault tulajdonában levő üzem számára ez 4 százalékos visszaesés a tavalyi év nyári termeléséhez képest. Az idei első nyolc hónapban a két gyártó összesen 356 475 járművet szerelt össze, ami azt jelenti, hogy 8,7 százalékkal nőtt a hazai gépjármű-termelés a vizsgált időszakban.
" ["post_title"]=> string(67) "Az első nyolc hónapban 8,7 százalékkal nőtt a járműgyártás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-elso-nyolc-honapban-87-szazalekkal-nott-a-jarmugyartas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:16:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:16:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442917" ["menu_order"]=> int(8570) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(442843) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:00:00" ["post_content"]=> string(523) "Adásunkban a Szárhegy 50 című csíkszeredai kiállításról, Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész Szinonimák című tárlatáról, valamint a Kolozsvári Magyar Opera új évadáról számolunk be.
Az Európai Bizottságon belüli pozíciók fajsúlyossága nagyban függ a tisztséget betöltő politikus személyiségétől – válaszolta Winkler Gyula néppárti (RMDSZ) EP-képviselő arra a kérdésünkre, hogy mennyire sikerült fontos posztot elnyernie a román és a magyar biztosjelöltnek a második Von der Leyen-bizottságban. Roxana Mânzatu portfóliójával kapcsolatban mindazonáltal hozzátette: politikai szempontból fontos, hogy Romániának soha nem volt korábban ügyvezető alelnöke az Európai Bizottságban.
A közgazdász-politikussal készült interjúban szóba került továbbá az európai versenyképesség – Mario Draghi volt EKB-elnök jelentése kapcsán –, valamint az örökös uniós tagjelölt Törökország BRICS-csatlakozása is.
Jóváhagyták a Magyar Polgári Erő tagfelvételi kérelmét az európai nemzeti közösségeket és kisebbségeket tömörítő szervezetbe. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Németországban tartotta 2024. évi kongresszusát.
36 európai országból származó több mint 100 tagszervezetével, a FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, illetve őshonos etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. A Magyar Polgári Erő, tekintettel Románia uniós tagságára, határozottabb és folyamatosabb fellépéssel kívánja az erdélyi magyarság érdekeit megjeleníteni az EU-s átalakulásokban – áll a párt közleményében.
Hozzávetőleg 6 100 köbméteres volt tegnap a Duna vízhozama az országhatárnál – jelentette be a Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Közölte, becslések szerint az ár tetőzésekor maximum 9 000 köbméteres vízhozam várható – írja az Agerpres.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet munkatársainak elemzése szerint a vízhozam szeptember 28-ára eléri a 8 300 köbmétert másodpercenként. Budapesten szombaton tetőzött az ár, másodpercenkénti 8 200 köbméteres hozammal, ami a vártnál alacsonyabb volt – közölte a szakember. Mivel az ár jelentős mértékben csillapodik a szomszédos ország területén is, így Románia határánál sem fogja elérni a vízhozam a korábban becsült 9 300-9 500 köbmétert másodpercenként, legfeljebb 9 000 köbméterrel kell számolni.

Enyedi Ildikó Simon mágusa a rendező jelenlétében, Rabmadár-filmkoncert – egy hajdan betiltott némafilm élőzenei kísérettel –, illetve a Moszkva tér, amely a fesztivál nyitófilmje lesz, s amelyet szintén elkísér a rendezője, Török Ferenc – ezzel a három remekművel folytatódik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amelyet idén október 2. és 6. között szerveznek meg Kolozsváron és további 16 erdélyi és partiumi településen.(forrás:filmtettfeszt.ro)

A rendkívül népszerű programra ezúttal is a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának a honlapján lehet online formában pályázni.A tavalyihoz hasonlóan idén is régiónként lehet benyújtani az igénylést. Újdonságnak számít, hogy a pályázók kötelező formában kell vállalják az akkumulátor beszerelését is. Ebből kifolyólag a támogatás összege 20.000 lejről 30.000 lejre emelkedett.Azok, akik szeretnének pályázni a Zöld Ház programban készítsék elő a dokumentációt, hogy amikor megnyílik a felület egyből tudják feltölteni, mert borítékolható, hogy idén is pillanatok alatt el fog fogyni a keretösszeg – emelte ki Tánczos Barna szenátor,volt környezetvédelmi miniszter.

Az RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a proszumereket arra kötelezte volna, hogy energiatárolókat telepítsenek. Antal Lóránt, az RMDSZ szenátora és az energiaügyi bizottság elnöke korábban, a szakbizottságok döntése után elmondta: nem változtathatják meg a szabályokat játék közben, nem kötelezhetik a proszumereket, hogy új, visszamenőleges hatályú előírásokat tartsanak be. Az RMDSZ mindig is a termelő fogyasztók érdekeit képviselte. Ezért kezdeményezték jogaik bővítését annak érdekében, hogy aki többletenergiát termel, meg is kapja a betáplált energiáért járó kifizetést - mondta Antal Lóránt. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hozzátette: Romániában a józan ész politikájára van szükség, és ennek teljesen ellentmondott a ma eltörölt káros előírás. A ma megszavazott törvénytervezetről végleges döntést a képviselőház fog hozni.
" ["post_title"]=> string(77) "Eltörölte a szenátus a proszumerek tárolótelepítési kötelezettségét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "eltorolte-a-szenatus-a-proszumerek-tarolotelepitesi-kotelezettseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:24:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:24:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442927" ["menu_order"]=> int(8565) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "1521388e375f776925b072e5adba5556" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6a052a70f20ec455e1e62bb43c8698ff" }