Izrael ma hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására – közölte az izraeli hadsereg (IDF).
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3447 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(734) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Izrael ma hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására – közölte az izraeli hadsereg (IDF).
Continue Reading
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap esti beszédében bejelentette, hogy Ukrajna és szövetségesei a Ramstein légibázison tartandó találkozón új biztonsági megállapodást terveznek aláírni.
Continue Reading
A tranzakcióhoz közel álló források tájékoztatták erről a Hotnews.ro hírportált.
Continue Reading
A jogszabály-módosítás ma, az idősek nemzetközi napján lép hatályba – közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Continue Reading
Október 2-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyszebeni adótorony körzetében.
Continue Reading
A figyelmeztető ma délután 1 órakor kezdődik és 15 óráig tart – áll a szakszervezet közleményében.
Continue Reading
Október 2-án, 14 órakor a Központi Választási Iroda (BEC) székhelyénél a Szövetség munkatársai iktatják az aláírásokat.
Continue Reading
Az egyetemi hallgatók november 30-ig igénybe vehetik a vasúti utazási kedvezményeket az előző tanévre szóló bérletük alapján.
Continue Reading
Több mint egymilliárd lej összértékű sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá azon a tegnap tartott ünnepélyes eseményen, amelyen Marcel Ciolacu kormányfő és Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter mellett részt vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Continue Reading
Családtagjaikat a fővárosi szociális gondozási hivatal helyezi el – tájékoztatott tegnap este a kormány.
Continue Reading
A korábbi 5,86 százalékról évi 5,99 százalékra emelte tegnap a Román Nemzeti Bank a fogyasztói hitelek irányadó mutatóját (IRCC).
Continue Reading
Az amerikai román nagykövet szerint az első román állampolgárok valószínűleg a jövő év első felében utazhatnak majd be az USA-ba vízum nélkül.
Continue ReadingHeves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket - közölte az izraeli hadsereg (IDF).
A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában.
Libanoni jelentések szerint az izraeli hadsereg megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.
Ma reggel is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak.
" ["post_title"]=> string(37) "Heves összecsapások Dél-Libanonban" ["post_excerpt"]=> string(177) "Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására - közölte az izraeli hadsereg (IDF). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "heves-osszecsapasok-del-libanonban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:44:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:44:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443174" ["menu_order"]=> int(8481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(443172) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:42:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:42:33" ["post_content"]=> string(775) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap esti beszédében bejelentette, hogy Ukrajna és szövetségesei a Ramstein légibázison tartandó találkozón új biztonsági megállapodást terveznek aláírni.
Zelenszkij hozzátette, hogy a találkozó előkészítése során több kulcsfontosságú kérdést, köztük a "dandárok létszámát" és "katonáik fegyverzetét, felszerelését, a beszerzést és ellátást" vitatták meg.
Zelenszkij beszéde azután hangzott el, hogy tegnap orosz támadások pusztítást okoztak Kelet-Ukrajna egyes részein.
" ["post_title"]=> string(79) "Ukrajna és szövetségesei új biztonsági megállapodást terveznek aláírni" ["post_excerpt"]=> string(208) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap esti beszédében bejelentette, hogy Ukrajna és szövetségesei a Ramstein légibázison tartandó találkozón új biztonsági megállapodást terveznek aláírni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "ukrajna-es-szovetsegesei-uj-biztonsagi-megallapodast-terveznek-alairni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:42:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:42:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443172" ["menu_order"]=> int(8482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(443164) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:30:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:30:06" ["post_content"]=> string(1066) "A magyar állami tulajdonú MVM energetikai vállalat megegyezett a német E.ON csoporttal az E.ON Energie romániai gáz- és áramszolgáltató vállalat felvásárlásáról – tájékoztatták a Hotnews.ro hírportált a tranzakcióhoz közel álló források.
Információik szerint az E.ON és az MVM közötti üzletet várhatóan a romániai választások után jelentik be, a felvásárlás után a fő tét az elosztási üzletág megszerzése - mondták a források.
A német E.ON-nak két Marosvásárhelyen bejegyzett cége van hazánkban: az E.ON Energie Románia Rt. és a Delgaz Grid Rt. A 2022-es árbevételük 15,45 milliárd lej volt, és 483 millió lej veszteséggel zárták az évet.
A mintegy 6 ezer főt foglalkoztató E.ON az egyik legnagyobb energiaszolgáltató Romániában, 3,4 millió lakossági és céges ügyfele van.
" ["post_title"]=> string(106) "A magyar MVM energetikai vállalat felvásárolja az E.ON Energie romániai gáz- és áramszolgáltatót?" ["post_excerpt"]=> string(91) "A tranzakcióhoz közel álló források tájékoztatták erről a Hotnews.ro hírportált." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "a-magyar-mvm-energetikai-vallalat-felvasarolja-az-e-on-energie-romaniai-gaz-es-aramszolgaltatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:48:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:48:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443164" ["menu_order"]=> int(8483) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(443162) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:26:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:26:21" ["post_content"]=> string(650) "A jogszabály-módosítás az adómentesség küszöbének 2000 lejről 3000 lejre történő emeléséről, ma, az idősek nemzetközi napján lép hatályba - közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Mint arról beszámoltunk, a küszöbérték feletti nyugdíjakra 10 százalékos adót vetnek ki. Marcel Ciolacu hangsúlyozta, hogy az intézkedés az állami nyugdíjrendszerhez tartozó valamennyi nyugdíjra érvényes - beleértve a katonai nyugdíjakat -, és a szeptember 1-jén hatályba lépett új nyugdíjtörvényt egészíti ki.
" ["post_title"]=> string(76) "Hatályba lépett mától a nyugdíjak adómentességét előíró törvény" ["post_excerpt"]=> string(121) "A jogszabály-módosítás ma, az idősek nemzetközi napján lép hatályba - közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "hatalyba-lepett-matol-a-nyugdijak-adomentessegenek-megemelt-kuszob" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:49:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:49:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443162" ["menu_order"]=> int(8484) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(443160) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:00:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:00:37" ["post_content"]=> string(287) "Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt holnap, október 2-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyszebeni adótorony körzetében, középhullámon az 1593-kHz-es frekvencián. Megértésüket kérjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(101) "Október 2-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyszebeni adótorony körzetében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-5" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:50:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:50:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443160" ["menu_order"]=> int(8485) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(443157) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 11:59:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:59:25" ["post_content"]=> string(1246) "A tiltakozó akciósorozatot a FAIR-MediaSind szakszervezet hirdette meg azt követően, hogy az intézmény vezetőségével több mint 6 hónapja zajló bértárgyalások nem vezettek eredményre.
Az érdekvédelem 31 pontos követelési listát állított össze, ebből az egyik legfontosabb a vezetői és kivitelezői beosztások közötti bérszakadék csökkentése, a messze az országos átlagbér alatti szerkesztői bérek megemelése, illetve egy karrierterv szerződésbe foglalása. A 31 pontból 27 rendezetlen maradt. Egy másik kiváltó ok, hogy három hónapja nincs érvényes kollektív munkaszerződés a Román Rádiótársaságnál.
A figyelmeztető sztrájkhoz csatlakoztak a Román Rádió bukaresti, illetve kolozsvári, marosvásárhelyi, craiovai és iasi-i területi stúdióinak FAIR-MediaSind szakszervezetéhez tartozó alkalmazottai.
A figyelmeztető ma délután 1 órakor kezdődik és 15 óráig tart – áll a szakszervezet közleményében.
" ["post_title"]=> string(84) "Figyelmeztető sztrájkot tartanak ma a Román Közszolgálati Rádió alkalmazottai" ["post_excerpt"]=> string(112) "A figyelmeztető ma délután 1 órakor kezdődik és 15 óráig tart – áll a szakszervezet közleményében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "figyelmezteto-sztrajkot-tartanak-ma-a-roman-kozszolgalati-radio-alkalmazottai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:40:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:40:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443157" ["menu_order"]=> int(8486) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(443154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 11:57:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:57:49" ["post_content"]=> string(331) "Október 2-án, 14 órakor a Központi Választási Iroda (BEC) székhelyénél a Szövetség munkatársai iktatják az aláírásokat az államelnöki, illetve a parlamenti választásokra – közölte az RMDSZ.
Az egyetemi hallgatók november 30-ig igénybe vehetik a vasúti utazási kedvezményeket az előző tanévre szóló bérletük alapján.
Az egyetemistáknak december 1-től a kedvezményes vagy ingyenes jegyeket és bérleteket csak a 2024-2025-ös tanév bérlete alapján adják ki.
Az elsőéves hallgatók a 2024-2025-ös tanévre az oktatási intézmény által kiállított igazolás alapján vehetik igénybe a kedvezményeket, szintén november 30-ig.
Több mint egymilliárd lej összértékű sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá azon a tegnap tartott ünnepélyes eseményen, amelyen Marcel Ciolacu kormányfő és Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter mellett részt vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Farul futballklubját edző Gheorghe Hagi és a klub elnöke, Gheorghe Popescu
, valamint Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség (ANS) elnöke.
A konstancai Gheorghe Hagi stadion, közel 491 millió lejbe kerül majd. A 18 190 férőhelyes aréna nem csak a labdarúgók otthona lesz, hanem tenisz, rögbi és atlétika-versenyeket, illetve koncerteket és szabadtéri előadásokat is rendezhetnek majd ott.
A pitești-i 15 200 férőhelyes Nicolae Dobrin stadion 372 millió lejből épül fel. A futballpálya mellett edzőtermet is kialakítanak ott a küzdősportok képviselőinek.
A Sepsiszentgyörgyre tervezett műjégpályát mintegy 245 millió lejből kivitelezik és 2180 néző befogadására lesz alkalmas.
" ["post_title"]=> string(76) "Sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá" ["post_excerpt"]=> string(318) "Több mint egymilliárd lej összértékű sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá azon a tegnap tartott ünnepélyes eseményen, amelyen Marcel Ciolacu kormányfő és Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter mellett részt vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "sportberuhazasokra-vonatkozo-finanszirozasi-szerzodeseket-irtak-ala" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 11:55:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:55:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443150" ["menu_order"]=> int(8489) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(443148) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 11:51:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:51:31" ["post_content"]=> string(754) "Nyolc gyermek érkezett a Gázai-övezetből családjával együtt Bukarestbe, hogy kórházi ellátásban részesüljön, míg családtagjaikat a fővárosi szociális gondozási hivatal helyezi el - tájékoztatott tegnap este a kormány.
A kabinet közleménye szerint a gyermekek és családtagjaik a védelmi tárca egyik repülőgépével érkeztek meg hazánkba.
A kabinet emlékeztetett, hogy Románia ezt a támogatást az Egészségügyi Világszervezetnek az európai polgári védelmi mechanizmuson keresztül benyújtott nemzetközi segítségnyújtási kérelme alapján nyújtja.
" ["post_title"]=> string(55) "Nyolc gyermek érkezett a Gázai-övezetből Bukarestbe" ["post_excerpt"]=> string(113) "Családtagjaikat a fővárosi szociális gondozási hivatal helyezi el - tájékoztatott tegnap este a kormány. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nyolc-gyermek-erkezett-a-gazai-ovezetbol-bukarestbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 11:51:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:51:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443148" ["menu_order"]=> int(8490) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(443146) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 11:48:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:48:16" ["post_content"]=> string(772) "A korábbi 5,86 százalékról évi 5,99 százalékra emelte tegnap a Román Nemzeti Bank a fogyasztói hitelek irányadó mutatóját (IRCC). A negyedévente közölt referenciamutató az előző negyedévi bankközi tranzakciók napi kamatának számtani középarányosa.
A 2019/19-es sürgősségi kormányrendelet szerint a lejben nyújtott kölcsönök esetében a kamat a fogyasztói hitelek irányadó mutatója, amelyhez a bank a szerződés teljes futamideje alatt hozzáadhat egy rögzített árrést.
A 2022 május elején megállapított referenciamutató évi 2,36 százalék volt.
Románia formailag eleget tesz az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) valamennyi technikai követelményének - jelentette be ma Andrei Muraru amerikai román nagykövet.
Tegnap véget ért a pénzügyi év az Egyesült Államokban, és az utolsó feltétel, amelyet Romániának még teljesítenie kellett, teljesült. A nagykövet szerint az első román állampolgárok valószínűleg a jövő év első felében utazhatnak majd be az USA-ba vízum nélkül.
" ["post_title"]=> string(78) "Andrei Muraru: Románia formailag eleget tesz a Visa Waiver követelményeinek" ["post_excerpt"]=> string(159) "Az amerikai román nagykövet szerint az első román állampolgárok valószínűleg a jövő év első felében utazhatnak majd be az USA-ba vízum nélkül." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "andrei-muraru-romania-formailag-eleget-tesz-a-visa-waiver-kovetelmenyeinek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 11:46:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 08:46:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443144" ["menu_order"]=> int(8492) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(443174) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:44:20" ["post_content"]=> string(1485) "Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket - közölte az izraeli hadsereg (IDF).
A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában.
Libanoni jelentések szerint az izraeli hadsereg megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.
Ma reggel is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak.
" ["post_title"]=> string(37) "Heves összecsapások Dél-Libanonban" ["post_excerpt"]=> string(177) "Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására - közölte az izraeli hadsereg (IDF). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "heves-osszecsapasok-del-libanonban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:44:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:44:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443174" ["menu_order"]=> int(8481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "30e808a5980877acbada60c974a7c046" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:be1269c39c244d61aeb699daf423723e" }