A ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben…
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3831 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3829 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3799 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3832 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }
A ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben…
Continue Reading
Románia nagy részén a hét végéig kánikulára, fokozott hőterhelésre, valamint záporokra és zivatarokra figyelmeztető előrejelzés lesz érvényben – közölte az…
Continue Reading
Az írásbeli vizsgák augusztus 10-én a román nyelv és irodalom dolgozattal kezdődnek. Augusztus 11-én a kötelező tantárgy írásbelije, augusztus 12-én…
Continue Reading
A képviselőház által elfogadott formában szavazta meg a szenátus csütörtöki ülésén a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégiát jóváhagyó törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot 79…
Continue Reading
A Duna torkolatnál, Baziașnál a folyó vízhozama csütörtökön történelmi mélypontra süllyedt: az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) frissített prognózisa…
Continue Reading
Idén is megszervezték a vakációs kézműves foglalkozást a Tornyai Tájházban. Az RMDSZ Arad megyei szervezete, a Pro Identitas Egyesület és a Pro Pir Kult együttműködésében az Arad megyei, határmenti faluban működő népi gyűjtemény autentikus környezetében a résztvevők úgy érezhették magukat, mintha a vidéki nagyszülőknél töltöttek volna el egy idillikus napot.
(tovább…) Continue Reading
Augusztus végéig minden kedvezményezetthez eljut a 2026. év kifizetési utalványa – adta hírül közösségi oldalán az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság elnöke, Lőrincz Helga.
(tovább…) Continue Reading
Magyarországon augusztus 9-én lesz az állatkertek napja, és ennek apropóján érdemes felidézni az állatnevek, illetve állatfajnevek helyesírását. Emellett egy olyan közmondást is megemlítek, amelyet bizonyára gyakran hallottak, de talán sosem próbálták kideríteni, hogy honnan ered.
(tovább…) Continue Reading
A szenátus döntő házként elfogadta az energiaágazat dekarbonizációjáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében a lignit- és feketekőszén-tüzelésű hőerőművek fokozatos kivonására csak akkor kerülhet sor, ha helyettük új, hasonló áramtermelő kapacitások épülnek és állnak üzembe.
(tovább…) Continue Reading
Az ügyvivő környezetvédelmi miniszter bírálta a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégia szenátusban elfogadott módosításait. Diana Buzoianu szerint több változtatás ellentétes Románia uniós vállalásaival, és veszélybe sodorhatja az ország számára elérhető egymilliárd eurós helyreállítási forrást.
(tovább…) Continue Reading
A szenátus elfogadta a SAFE-program végrehajtásáról szóló sürgősségi kormányrendelet kiegészítéséről szóló törvénytervezetet.
(tovább…) Continue Reading
Nicușor Dan államfő kihirdette a kőolajpiaci válsághelyzet kezeléséről, valamint a kedvezményes lakásáfa határidejének meghosszabbításáról szóló törvényeket.
(tovább…) Continue ReadingA ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben továbbra is kritikus a helyzet, és a Magyar Honvédség éjjel-nappal szállítja a vizet a településre.
Magyar Péter miniszterelnök reggeli bejegyzése szerint már csak kilenc centire vannak a Duna vasárnapi mélypontjától, és eső várható az osztrák vízgyűjtőkön, és a paksi turbina üzemel – ugyanakkor Paksnál jelenleg –131 centiméter a Duna vízállása, vagyis továbbra is extrém alacsony szinten van a folyó. Orbán Anita külügyminiszter arról számolt be, hogy Tomáš Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes ígéretet tett, hogy Szlovákia mindent megtesz a lehető legnagyobb és legegyenletesebb dunai vízhozam biztosításáért Magyarország felé, annak ellenére, hogy Szlovákiában is jelentős vízhiány van.
" ["post_title"]=> string(66) "Magyarországon is történelmi negatív rekordokat ért el a Duna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:36:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:36:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(103) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(466423) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:33:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:33:13" ["post_content"]=> string(1338) "Románia nagy részén a hét végéig kánikulára, fokozott hőterhelésre, valamint záporokra és zivatarokra figyelmeztető előrejelzés lesz érvényben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A meteorológusok szerint csütörtök 10 órától vasárnap 10 óráig ingadozó lesz a hőmérséklet. Csütörtökön az ország nagy részén intenzív és tartós hőhullám várható, ami pénteken az északnyugati, központi és helyenként a keleti térségekben veszít az erejéből, szombaton pedig főként a nyugati és déli régiókra korlátozódik. A régiók többségében kánikulára és fokozott hőterhelésre van kilátás, a hőmérséklet-páratartalom index eléri vagy meghaladja a kritikus 80 egységet.Erdély keleti és délkeleti részén, valamint Munténia északnyugati részén csütörtökön 29 fokos, a Nyugati-síkságon 40-41 fokos csúcshőmérsékletek várhatók.
Pénteken és szombaton fokozatosan csökken a hőmérséklet, 35-36 fokos maximumokra már csak délnyugaton és délen lehet számítani. A déli régiókban, és elszórtan más térségekben is trópusi éjszakák lesznek, 20-24 fokos minimumokkal.
" ["post_title"]=> string(34) "Hét végére várható enyhülés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "het-vegere-varhato-enyhules" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 16:55:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 13:55:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(69) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/het-vegere-varhato-enyhules/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3823 (24) { ["ID"]=> int(466422) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:29:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:29:22" ["post_content"]=> string(984) "Az írásbeli vizsgák augusztus 10-én a román nyelv és irodalom dolgozattal kezdődnek. Augusztus 11-én a kötelező tantárgy írásbelije, augusztus 12-én a választott tantárgy vizsgája következik, míg a kisebbségi tanulók augusztus 13-án anyanyelv és irodalomból írnak dolgozatot.
Az első eredményeket augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé. Ugyanezen a napon 14 és 18 óra között lehet óvást benyújtani, erre augusztus 19-én és 20-án is lesz lehetőség, amikor a dolgozatok megtekintésére is mód nyílik. A végleges eredményeket augusztus 24-én hozzák nyilvánosságra. Az érettségi sikeres teljesítéséhez a végzősöknek minden nyelvi és digitális kompetenciavizsgát le kell tenniük, az írásbeli vizsgák mindegyikén legalább 5-ös osztályzatot kell elérniük, az írásbelik átlaga pedig legalább 6-os kell legyen.
" ["post_title"]=> string(93) "A digitális kompetenciák felmérésével folytatódik ma és holnap az idei pótérettségi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-digitalis-kompetenciak-felmeresevel-folytatodik-ma-es-holnap-az-idei-poterettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:29:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:29:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/a-digitalis-kompetenciak-felmeresevel-folytatodik-ma-es-holnap-az-idei-poterettsegi/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3792 (24) { ["ID"]=> int(466421) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:26:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:26:41" ["post_content"]=> string(1982) "A képviselőház által elfogadott formában szavazta meg a szenátus csütörtöki ülésén a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégiát jóváhagyó törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot 79 szenátor támogatta, 30 ellenezte, 13-an tartózkodtak. A stratégia elfogadása az országos helyreállításiterv (PNRR) egyik mérföldköve.
A parlamenti képviselőknek és szenátoroknak két napjuk van megtámadni a tervezetet az alkotmánybíróságon. Ha ez nem történik meg, a jogszabályt az elnöki hivatalhoz továbbítják kihirdetésre.
A stratégia 11 fő cél köré épül, amelyek az ökoszisztémák megőrzésére, a fajok kihalási kockázatának csökkentésére és a természeti erőforrások fenntartható használatára fókuszálnak. Külön hangsúlyt kap, hogy a gazdák a biodiverzitás megőrzésének kulcspartnerei, és a hagyományos, extenzív mezőgazdaság elengedhetetlen a nagy természeti értékű területek fenntartásához. A lehívható országos helyreállítási terv( PNRR) forrásai közvetlenül támogatják a helyi közösségek zöld beruházásait. A parlamenti vita során komoly kompromisszumok születtek annak érdekében, hogy a természetvédelem ne akadályozza a gazdasági fejlődést. A törvénybe bekerült, hogy a természetvédelmi stratégia nem gátolhatja a kiemelt országos vagy uniós jelentőségű stratégiai beruházások (például autópályák, sztrádák és vízerőművek) megvalósítását, illetve a fontosabb természetvédelmi intézkedések és korlátozások bevezetése előtt kötelezően ki kell kérni a helyi önkormányzatok véleményét.
" ["post_title"]=> string(99) "Megszavazta a szenátus a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégiát " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "megszavazta-a-szenatus-a-biologiai-sokfeleseg-megorzesere-vonatkozo-strategiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:26:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:26:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(120) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/megszavazta-a-szenatus-a-biologiai-sokfeleseg-megorzesere-vonatkozo-strategiat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(466420) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:20:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:20:56" ["post_content"]=> string(1995) "A Duna torkolatnál, Baziașnál a folyó vízhozama csütörtökön történelmi mélypontra süllyedt: az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) frissített prognózisa szerint a Duna vízhozama Románia határánál csütörtökön 1400 köbméter/másodperces történelmi mélypontot ér el, a szakértők szerint azonban a jövő hét elejére stabilizálódhat a helyzet, további csökkenés nélkül.
A legfrissebb, éjféli mérés szerint Cernavodánál augusztus 6-án 214 cm-es vízszintet mértek, ami 1 cm-es csökkenés az előző napi első méréshez képest – ez a szint 61 cm-rel van a Duna Bizottság által meghatározott minimális elfogadható vízszint alatt. A hatóságok drasztikus intézkedésekkel próbálják megmenteni az erőmű hűtővíz-ellátását: szerdán felrobbantották a Pârjoaia sziklát a Duna Bala-ágán, illetve ma négy kővel megrakott uszály próbálnak elsüllyeszteni a Bala-ág torkolatától nagyjából egy kilométerre. Az uszályok elsüllyesztésével próbálnak több vizet terelni a Cernavoda felé vezető Öreg-Dunába Izvoarele település térségében. A Duna elágazásánál a két ág medre között 4 méteres szintkülönbség van. Jelenleg a folyam vizének 85 százaléka kerül a Bala-ágba és alig 15 százaléka az Öreg-Dunába. Ezt az arányt próbálják most megváltoztatni a cernavodai atomerőmű jobb vízellátása érdekében.
Az erőmű igazgatója, Romeo Urjan csütörtökön elmondta: a 2-es reaktor jelenleg normál körülmények között működik, de a következő 5-6 napban le kell állítaniuk a reaktort, ha nem sikerül végrehajtani az uszályok elsüllyesztésével kapcsolatos műveleteket.
" ["post_title"]=> string(57) "Próbálják üzemben tartani a cernavodai atomerőművet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "probaljak-uzemben-tartani-a-cernavodai-atomeromuvet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(93) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/probaljak-uzemben-tartani-a-cernavodai-atomeromuvet/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(466418) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 13:38:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 10:38:36" ["post_content"]=> string(1201) "Idén is megszervezték a vakációs kézműves foglalkozást a Tornyai Tájházban. Az RMDSZ Arad megyei szervezete, a Pro Identitas Egyesület és a Pro Pir Kult együttműködésében az Arad megyei, határmenti faluban működő népi gyűjtemény autentikus környezetében a résztvevők úgy érezhették magukat, mintha a vidéki nagyszülőknél töltöttek volna el egy idillikus napot.
A szívélyes házigazdák, Tóth Piroska és Suttyák András, maguk is nagyszülők lévén, tudják, hogy mi kell az elemi osztályos gyerekek lefoglalásához: báránykák etetése cumisüvegből, kukoricamorzsolás, barackszedés, kendertilolás – ez mind adott a Szárazér partján fekvő portán, amelyet nyugdíjas korukra elő néprajzi múzeummá alakított át a házaspár. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Augusztus végéig minden kedvezményezetthez eljut a 2026. év kifizetési utalványa – adta hírül közösségi oldalán az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság elnöke, Lőrincz Helga.
7000 újabb kifizetést indítványoztak a 2-5 csoportokból – tudhattuk meg továbbá a bejegyzéséből. „Jelenleg az 55853 számnál tartunk és folytatjuk”– olvasható a Mit jelentenek ezek a számok, ezek a kijelentések? És mire számítsanak azok, akik még esetleg visszaszolgáltatási döntésre, kárpótlás megítélésére várnak? Mit kell tennie a kártérítési értesítés kézhezvétele után a jogosultak? Ezekről és hallgatóink által jelzett ügyekről is kérdezte Lőrincz Helgát kolozsvári kolléganőnk Rácz Éva.
Magyarországon augusztus 9-én lesz az állatkertek napja, és ennek apropóján érdemes felidézni az állatnevek, illetve állatfajnevek helyesírását. Emellett egy olyan közmondást is megemlítek, amelyet bizonyára gyakran hallottak, de talán sosem próbálták kideríteni, hogy honnan ered.
De miért épp augusztus 9-én ünneplik az állatkertek napját? 1866-ban aznap nyílt meg Magyarország első állatkertje, a Budapesti Állat- és Növénykert, főként azért, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését a természettudományok iránt; természetesen a jeles nap megnevezése csupa kisbetűvel írandó.
Most pedig rátérek az állatok tulajdonnevére, amelyet nagy kezdőbetűvel írunk. Például: Bodri, Lassie, Cirmos, Ráró, Kincsem, Bagira, Balu, Vuk és Kele. A magyarázó utótagot kis kezdőbetűvel és kötőjel nélkül tesszük utánuk. Itt egyebek mellett megemlítem a Bodri kutyát, a Ráró lovat, illetve a Cirmos cicát.
A bevezetőben már utaltam az állatfajnevekre, amelyek írásmódjáról a mai napig vitáznak a szakemberek. Mit tehetünk mi, amikor szöveget írunk? Meg kell nézni, hogy a faji jelző melléknév vagy melléknévi jelentéssel is bíró főnév-e, esetleg csak egyszerűen főnév. Amennyiben melléknév vagy melléknévi jelentéssel is bíró főnév, a különírás az elfogadott. Például: galléros maki, arany cerkóf, remete cankó, vándor albatrosz, ausztrál sirály, inka csér, japán makákó, valamint pápua sas.
Hogyha a faji jelző szófaja főnév, általában egybe kell írni az elő- és utótagot. Itt megemlíteném a császártamarin, a huszármajom, a királygém, a haranggém és a szavannacerkóf megnevezéseket. Jelentéstömörítő összetételekről van szó, a haranggém például egy olyan gémfaj, amely táplálékszerzéskor harangszerűen a vízfelszínre borítja a szárnyait.
Most pedig rátérek egy jól ismert közmondásra, azaz: „Lássuk a medvét!”. O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyve szerint „azt fejezik ki vele tréfásan, hogy »térjünk a lényegre, lássuk a dolog velejét!« Valójában egy 1800-as évekbeli anekdotához kapcsolódik, amelyről így írt Jókai: „Ez a közmondás a kecskeméti gányóról maradt el, ki abban a hiszemben látogatta meg a komédiaházat, hogy ott medvét fognak mutogatni, s mikor aztán nagyon kezdte unni a véghetetlen tragédia egymást nyújtó párbeszédeit, lekiáltott a galériáról, hogy: nem ér semmit az a sok beszéd, nem ütjük avval el, lássuk a medvét!”
A szenátus döntő házként elfogadta az energiaágazat dekarbonizációjáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében a lignit- és feketekőszén-tüzelésű hőerőművek fokozatos kivonására csak akkor kerülhet sor, ha helyettük új, hasonló áramtermelő kapacitások épülnek és állnak üzembe.
A módosítást a Szociáldemokrata Párt kezdeményezte arra hivatkozva, hogy Románia a jelenlegi geopolitikai és energiapiaci helyzetben nem mondhat le a széntüzelésű erőművekről megfelelő pótlás nélkül. Az ügyvivő miniszterelnök, Ilie Bolojan ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a módosítás veszélyeztetheti a helyreállítási terv egyik már teljesítettnek elfogadott vállalását, ami uniós források elvesztésének kockázatával járhat. A törvény emellett megtiltja új, lignit-, feketekőszén-, antracit- és tőzegalapú villamosenergia-termelő létesítmények építését, ugyanakkor továbbra is lehetővé teszi e nyersanyagok nem energetikai célú kitermelését több iparág számára.
" ["post_title"]=> string(38) "Pénzvisszafizetést kérhet Brüsszel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "penzvisszafizetest-kerhet-brusszel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-05 14:35:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:35:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466406" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(466404) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-05 14:34:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:34:59" ["post_content"]=> string(1097) "Az ügyvivő környezetvédelmi miniszter bírálta a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégia szenátusban elfogadott módosításait. Diana Buzoianu szerint több változtatás ellentétes Románia uniós vállalásaival, és veszélybe sodorhatja az ország számára elérhető egymilliárd eurós helyreállítási forrást.
A miniszter kifogásolta egyebek mellett, hogy a szenátus törölte a nemzeti parkok és természetvédelmi területek kezelésének ellenőrzésére előírt auditot, valamint azt is, hogy a módosítások kizárnák a védett területek kezeléséből a kutatóintézeteket, egyetemeket, civil szervezeteket és helyi önkormányzatokat. A szenátus első házként elfogadta a 2026 és 2030 közötti időszakra szóló biológiai sokféleség-megőrzési stratégiát és cselekvési tervet. A dokumentum elfogadása a Románia helyreállítási tervében vállalt mérföldkövek egyike.
" ["post_title"]=> string(53) "Pénzmegvonást eredményezhet az elfogadott tervezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "penzmegvonast-eredmenyezhet-az-elfogadott-tervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-05 14:35:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:35:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466404" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(466402) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-05 14:33:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:33:57" ["post_content"]=> string(867) "A szenátus elfogadta a SAFE-program végrehajtásáról szóló sürgősségi kormányrendelet kiegészítéséről szóló törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslat lehetővé teszi a fontosabb állami intézmények számára, hogy a 2026-os költségvetésben korábban már más célokra elkülönített, de fel nem használt összegeket felszabadítsák, és átcsoportosítsák sürgősebb kiadások fedezésére. A tervezet korlátozza a pénz felhasználását: a felszabadított keretből nem lehet új beruházásokat finanszírozni, illetve más számlákra átirányítani, vagy a kormány központi tartalékalapjába utalni összegeket. A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő házként.
" ["post_title"]=> string(30) "Végrehajtható a SAFE-program" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "vegrehajthato-a-safe-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-05 14:33:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:33:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466402" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(466400) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-05 14:32:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:32:49" ["post_content"]=> string(1595) "Nicușor Dan államfő kihirdette a kőolajpiaci válsághelyzet kezeléséről, valamint a kedvezményes lakásáfa határidejének meghosszabbításáról szóló törvényeket.
A kőolajpiaci intézkedéscsomag részeként korlátozzák a kereskedelmi árrést, ideiglenes engedélyhez kötik a gázolaj exportját, és szolidaritási hozzájárulást vezetnek be a nagy olajtársaságok számára. A másik kihirdetett törvény szeptember 30-áig meghosszabbítja a lakásvásárláskor alkalmazható 9 százalékos kedvezményes áfakulcs határidejét. A jogszabály emellett mentesíti a többletköltségektől azokat a vásárlókat, akiket az Országos Kataszteri Hivatalt ért kibertámadás miatt késedelmek értek. A két törvényt a parlament rendkívüli ülésszakán fogadták el.
Nicușor Dan államelnök kedd este bejelentette, hogy kihirdetett egy sor, az országos helyreállítási terv kritikus mérföldköveinek teljesítéséhez szükséges törvényt, valamint ratifikálta a SAFE-megállapodást. Az államfő szerint a parlament által nemrég elfogadott és most kihirdetett törvények jó példái annak a politikai magatartásnak, amely a prioritásokra összpontosít, és kevésbé a konfliktusokra. Így megőrizhető a hitelminősítő ügynökségek bizalma Románia iránt, ami ösztönzi a külföldi befektetőket - tette hozzá az államfő.
" ["post_title"]=> string(63) "Kihirdette az államfő a parlamentben elfogadott törvényeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "kihirdette-az-allamfo-a-parlamentben-elfogadott-torvenyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-05 14:32:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-05 11:32:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466400" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(466424) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:36:17" ["post_content"]=> string(1035) "A ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben továbbra is kritikus a helyzet, és a Magyar Honvédség éjjel-nappal szállítja a vizet a településre.
Magyar Péter miniszterelnök reggeli bejegyzése szerint már csak kilenc centire vannak a Duna vasárnapi mélypontjától, és eső várható az osztrák vízgyűjtőkön, és a paksi turbina üzemel – ugyanakkor Paksnál jelenleg –131 centiméter a Duna vízállása, vagyis továbbra is extrém alacsony szinten van a folyó. Orbán Anita külügyminiszter arról számolt be, hogy Tomáš Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes ígéretet tett, hogy Szlovákia mindent megtesz a lehető legnagyobb és legegyenletesebb dunai vízhozam biztosításáért Magyarország felé, annak ellenére, hogy Szlovákiában is jelentős vízhiány van.
" ["post_title"]=> string(66) "Magyarországon is történelmi negatív rekordokat ért el a Duna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:36:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:36:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(103) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a0433f23cc1acc1632cb0b8abd4c1023" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dc0a474f12ae5fc7f786a1c4468b012b" }