Változik a Zöld ház program szabályzata – jelentette be a Digi24-nek adott nyilatkozatában a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint oly…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3454 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Változik a Zöld ház program szabályzata – jelentette be a Digi24-nek adott nyilatkozatában a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint oly…
Continue Reading
Újra terjed a terrorizmus, a gyűlölet, az erőszak, a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd, és a mai generációk felelőssége ezek megállítása…
Continue Reading
A kormány biztosítja télre a tűzifát a Galac és Vaslui megyei árvízkárosultaknak – jelentette be Marcel Ciolacu a mai kormányülés…
Continue Reading
Új gyógyszerek kerülnek fel november elsejétől az ártámogatott orvosságok listájára – jelentette be a kormány mai ülésének elején a miniszterelnök.…
Continue Reading
A Gazdahitel program kiterjesztését jelentette be a mai kormányülés elején Marcel Ciolacu – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A miniszterelnök elmondta,…
Continue Reading
Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról tárgyal csütörtökön az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa. A tagállamok bel- és igazságügyi minisztereit…
Continue Reading
A Román Posta elkezdte az adóamnesztiáról tájékoztató levelek kézbesítését. A vállalat közleménye szerint a levélből az adófizetők megtudják, hogy mekkora…
Continue Reading
Pert vesztett a román állammal szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságán Adrian Severin – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A tegnapi…
Continue Reading
Mintegy 30 kilogramm elpusztult halat emeltek ki kedden a Pece patakból Nagyváradon. A Körösök Vízügyi Igazgatóság Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint…
Continue Reading
A Ciolacu-kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványon dolgozik az USR – jelentette be kedd délutáni sajtótájékoztatóján Elena Lasconi, a Mentsétek meg…
Continue Reading
Közzétette az alkotmánybíróság a Diana Şoşoacă elnökjelöltségét elutasító határozatának indoklását. Eszerint az SOS Románia párt elnöke a Románia NATO- és…
Continue Reading
John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton kapja az idei fizikai Nobel-díjat a gépi tanulást lehetővé tévő felfedezéseikért a Svéd…
Continue ReadingVáltozik a Zöld ház program szabályzata – jelentette be a Digi24-nek adott nyilatkozatában a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint oly módon kívánják módosítani az eljárásmódot, hogy azok is eséllyel pályázhassanak, akik nehezebben boldogulnak a számítógépes feltöltésekben.
A tárcavezető azt követően nyilatkozott erről, hogy a program idei kiadásán több fejlesztési régióban rekordidő alatt merült ki a pályázati keret, a Bukarest-Ilfov régióban például mindössze 60 másodperc alatt fogyott el a támogatási összeg, amely miatt felmerül a csalás gyanúja is. Szakemberek szerint több esetben a mesterséges intelligencia segítségével sikerülhetett a gyors regisztráció. A környezetvédelmi miniszter szerint ellenőrzik a feltöltéseket, és amennyiben bebizonyosodik a csalás gyanúja, az érintetteket felelősségre vonják.
" ["post_title"]=> string(43) "Változik a Zöld ház program szabályzata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "valtozik-a-zold-haz-program-szabalyzata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 13:15:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 10:15:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443458" ["menu_order"]=> int(8381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(443454) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 12:52:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:52:31" ["post_content"]=> string(1652) "Újra terjed a terrorizmus, a gyűlölet, az erőszak, a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd, és a mai generációk felelőssége ezek megállítása – üzente ma Klaus Iohannis államfő a holokauszt romániai emléknapja alkalmából. Iohannis gondolatait Cătălina Galer elnöki tanácsos ismertette a bukaresti holokauszt-emlékműnél szervezett eseményen.
Az államfő szerint a több százezer romániai zsidó deportálásának és gyötrelmes szenvedéseinek felidézése figyelmeztetés arra, hogy a történelem tragikus időszakait nem szabad elfelejteni. Egyben alkalom arra, hogy a román állam megerősítse elkötelezettségét a demokratikus értékek és az emberi méltóság tisztelete mellett.
Iohannis emlékeztetett arra, hogy a holokauszt áldozatai romániai emléknapjának bevezetése óta eltelt húsz év alatt Bukarest vállalta a felelősséget a holokauszt során történt romániai eseményekért, és példát mutatott a szörnyű időszakra való emlékezés jó gyakorlatára. Felidézte, hogy Románia betiltotta a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezeteket és szimbólumokat, illetve stratégiákat fogadott el az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésére, illetve leküzdésére. Emellett bevezették az iskolákban a Zsidó történelem. A holokauszt elnevezésű tantárgyat, és létrehozták a Zsidók és a Holokauszt Nemzeti Történeti Múzeumát Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(63) "Elnöki üzenet a holokauszt romániai emléknapja alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "elnoki-uzenet-a-holokauszt-romaniai-emleknapja-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 13:23:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 10:23:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443454" ["menu_order"]=> int(8382) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(443451) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 12:46:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:46:46" ["post_content"]=> string(701) "A kormány biztosítja télre a tűzifát a Galac és Vaslui megyei árvízkárosultaknak - jelentette be Marcel Ciolacu a mai kormányülés elején. A polgármesteri hivatalok által összeállított listák alapján 7-7 köbméter tűzifát utalnak ki a Romsilva erdészeti hivatalon keresztül.
A fűtőanyagot a korábban kiutalt családonkénti 15 ezer lejes támogatásokból fizetik ki - tette hozzá Ciolacu, aki megemlítette azt is, hogy Románia egy 467 millió eurós hitelhez jutott, amelynek egy részét a Galac és Vaslui megyei árvízkárok felszámolására lehet fordítani.
" ["post_title"]=> string(54) "Hét köbméter tűzifát kapnak az árvízkárosultak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "het-kobmeter-tuzifat-kapnak-az-arvizkarosultak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 12:46:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:46:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443451" ["menu_order"]=> int(8383) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(443449) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 12:40:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:40:05" ["post_content"]=> string(497) "Új gyógyszerek kerülnek fel november elsejétől az ártámogatott orvosságok listájára - jelentette be a kormány mai ülésének elején a miniszterelnök. Marcel Ciolacu elmondta: az ülésen elfogadnak egy határozatot, amellyel daganatos betegségek és számos krónikus betegség kezelésére, valamint csontvelő-átültetés esetén javallott gyógyszerekkel egészítik ki az ingyenes vagy ártámogatott gyógyszerek listáját.
" ["post_title"]=> string(63) "Újabb készítmények az ártámogatott orvosságok listáján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ujabb-keszitmenyek-az-artamogatott-orvossagok-listajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 12:40:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:40:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443449" ["menu_order"]=> int(8384) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(443446) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 12:35:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:35:49" ["post_content"]=> string(829) "A Gazdahitel program kiterjesztését jelentette be a mai kormányülés elején Marcel Ciolacu – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A miniszterelnök elmondta, hogy a program keretében ezentúl az állami kamattámogatás mellett a mezőgazdasági termelők pályázhatnak a nyersanyag-beszállítókkal vagy -forgalmazókkal szembeni tartozásaik kifizetésének támogatására és aszálykárenyhítő juttatásokra is. Emellett a program költségvetését 400 millió lejjel 1,85 milliárd lejre növelték, amelynek így mintegy 7500 kedvezményezettje lehet.
Ciolacu emlékeztetett arra, hogy idén szeptember 30-ig a kormány több mint 5 milliárd eurót fordított a mezőgazdaság támogatására.
" ["post_title"]=> string(35) "Kiterjesztik a Gazdahitel programot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "kiterjesztik-a-gazdahitel-programot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 12:38:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 09:38:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443446" ["menu_order"]=> int(8385) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(443441) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 11:23:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:23:36" ["post_content"]=> string(1158) "Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról tárgyal csütörtökön az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa. A tagállamok bel- és igazságügyi minisztereit tömörítő testület elemezni fogja, hogyan élt Románia a szabad mozgást biztosító térség előnyeivel, miután márciusban megszűntek a légi és tengeri határellenőrzések.
Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa kijelentette: a holnapi ülésen az lesz a határozott álláspontja, hogy Romániának és Bulgáriának az év végéig csatlakoznia kell a szárazföldi határokon is a schengeni övezethez. Az Európai Bizottság szeptember 26-án megerősítette azt a korábbi álláspontját, miszerint Románia és Bulgária felkészült a teljes körű schengeni csatlakozásra.
Cătălin Predoiu belügyminiszter október 2. és 5. között Bécsben, Prágában és Münchenben tartott megbeszéléseket Románia 2024-ben megvalósuló teljes körű schengeni csatlakozása érdekében.
" ["post_title"]=> string(43) "Napirenden Románia schengeni csatlakozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "napirenden-romania-schengeni-csatlakozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 11:23:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:23:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443441" ["menu_order"]=> int(8387) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(443439) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 11:07:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:07:31" ["post_content"]=> string(951) "A Román Posta elkezdte az adóamnesztiáról tájékoztató levelek kézbesítését. A vállalat közleménye szerint a levélből az adófizetők megtudják, hogy mekkora volt az adóhátralékuk 2024. augusztus 31-én, és mekkora összeget enged el ebből az állam.
Az adófizetőknek kézbesített boríték tartalmaz egy tájékoztatást az adóamnesztia részleteiről és egy formanyomtatványt, amelynek kitöltésével a címzett kérvényezheti az adóhátralékai egy részének eltörlését. Ezt a kérvényt a posta eljuttatja az Országos Adóhatósághoz (ANAF).
Emellett az adófizetők készpénzben vagy bankkártyával ki is fizethetik a tájékoztató levelet kézbesítő postásnak vagy utóbb bármelyik postahivatalnál az adóhatóság által közölt összeget.
" ["post_title"]=> string(47) "Levélben tájékoztatnak az adóamnesztiáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "levelben-tajekoztatnak-az-adoamnesztiarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 11:07:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:07:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443439" ["menu_order"]=> int(8388) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(443437) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 11:03:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:03:57" ["post_content"]=> string(1407) "Pert vesztett a román állammal szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságán Adrian Severin – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A tegnapi döntés szerint a volt európai parlamenti képviselő elleni romániai büntetőeljárás során nem sérült Adrian Severin tisztességes eljáráshoz való joga.
A politikust korrupció miatt négyéves börtönbüntetésre ítélték idehaza 2016-ban. Severin ellen a vizsgálat a brit Sunday Times cikke alapján indult. A lap szerint ugyanis a politikus beleegyezett, hogy pénzért olyan módosító javaslatokat terjesszen az Európai Parlament elé, amelyek a megvesztegetői érdekeit szolgálták. A Severint megvesztegető "lobbisták" a lap riporterei voltak.
Adrian Severin 2018. április 25-én fordult panasszal az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Ebben arra hivatkozott, hogy az újságírók provokálták őt, majd a romániai bíróság az általuk készített felvételeket használta fel a büntetőeljárás során. A volt EP-képviselő a kihallgatásának körülményeit is kifogásolta. A bírák megállapították, hogy az érintett újságírók mindvégig magánemberként léptek fel, semmi sem bizonyította állami hatóságok beavatkozását.
" ["post_title"]=> string(49) "Pert vesztett Adrian Severin az állammal szemben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "pert-vesztett-adrian-severin-az-allammal-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 11:03:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 08:03:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443437" ["menu_order"]=> int(8389) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(443434) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 09:55:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 06:55:47" ["post_content"]=> string(750) "Mintegy 30 kilogramm elpusztult halat emeltek ki kedden a Pece patakból Nagyváradon. A Körösök Vízügyi Igazgatóság Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint a szakemberek - a közösségi médiában terjedő információk alapján - kedd reggel helyszíni szemlét tartottak a patak Aradi úti híd környéki szakaszán, ahol a kellemetlen szag mellett halpusztulást is észleltek.
A szakhatóság képviselői három helyen is vízmintát vettek, a vizsgálat eredményeit csütörtökre várják. Megelőző intézkedésként elrendelték a csapadékelvezető hálózat megfigyelését - tették hozzá a tájékoztatásban.
" ["post_title"]=> string(58) "Harminc kiló elpusztult halat emeltek ki a Pece patakból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "harminc-kilo-elpusztult-halat-emeltek-ki-a-pece-patakbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 09:55:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 06:55:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443434" ["menu_order"]=> int(8390) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(443431) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 09:51:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 06:51:51" ["post_content"]=> string(2265) "A Ciolacu-kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványon dolgozik az USR – jelentette be kedd délutáni sajtótájékoztatóján Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke. Az USR államfőjelöltje ugyanakkor arra biztatta a Nemzeti Liberális Párt elnökét, hogy támogassa a kezdeményezést. Lasconi számít az AUR szavazataira is a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájakor, azonban nem fogadja el a Románok Egyesüléséért Szövetség támogató aláírásait az indítvány benyújtása előtt.
Nicolae Ciucă liberális pártelnök "komolytalan" kezdeményezésnek nevezte az USR által bejelentett bizalmatlansági indítványt, ugyanis annak még nincs szövege, és nem is egyeztettek róla velük. A PNL elnöke emlékeztetett: pártja éppen azért kényszerült koalícióra lépni a szociáldemokratákkal, mert az USR 2021-ben kilépett a kormányból. Kijelentette: a parlament jelenlegi összetétele nem teszi lehetővé az általa kívánt jobboldali kormány kialakítását, és hangsúlyozta: jómaga és pártja "a demokráciát veszélyeztető PSD" ellen harcol. Nicolae Ciucă meghívta a PNL székházába Elena Lasconit és az USR képviselőit, hogy beszéljenek "az ország jövőjéről". Mint mondta: a hátralévő két hónap alatt, amíg az országnak új kormánya lesz, a romániai gazdasági szereplőknek felelős vezetőkre, a nyugdíjasoknak nyugdíjra, a családoknak biztonságra van szükségük, az intézményeknek pedig működniük kell.
Nicolae Ciucă meghívására Elena Lasconi azt válaszolta, hogy nem igazán világos számára, milyen meghívást intézett feléje a PNL elnöke. “Kávézzunk, miközben a PSD és Ciolacu eltörli a romániai demokráciát és érvényteleníti a jelölteket? Mindenesetre a tárgyalások nem a médián keresztül zajlanak.” – szögezte le az USR elnöke, aki szerint a dolgok egyszerűek, mint a katonaságban: igen vagy nem, jobbra vagy balra. “Tehát Ciucă úr, mit választ: pénzt és hatalmat vagy a népet?” - tette hozzá Elena Lasconi.
" ["post_title"]=> string(43) "Ciucă: Komolytalan az USR kezdeményezése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ciuca-komolytalan-az-usr-kezdemenyezese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 10:06:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 07:06:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443431" ["menu_order"]=> int(8391) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(443422) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-08 14:54:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-08 11:54:09" ["post_content"]=> string(2453) "Közzétette az alkotmánybíróság a Diana Şoşoacă elnökjelöltségét elutasító határozatának indoklását. Eszerint az SOS Románia párt elnöke a Románia NATO- és EU-tagságával kapcsolatos megnyilvánulásaiban megkérdőjelezi az alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget. A taláros testület szerint nyilvános állásfoglalásai elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy Diana Şoşoacă megkérdőjelezi és figyelmen kívül hagyja az alkotmány tiszteletben tartásának kötelezettségét, amikor az állam alapvető értékeit és opcióit (…) garantáló NATO- és EU-tagság megszüntetéséről beszél. A grémium szerint megnyilvánulásai nyilvánvalóan távol állnak az alkotmány tiszteletétől és a demokrácia védelmétől, amelyek az államelnök-jelöltség feltételei.
Az alkotmánybíróság hatásköre nem terjed ki az elnökjelöltek magatartásának vizsgálatára, mert ezek szubjektív, a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozó kérdések - írta a Diana Şoşoacă elnökjelöltségét elutasító határozathoz csatolt különvéleményében Iuliana Scântei alkotmánybíró. Szerinte az alkotmánybíróság feladata annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy teljesítik-e az államelnök-jelöltek a választáson való indulásuk bizonyos objektív jogi feltételeit. Iuliana Scântei úgy véli, hogy a szólásszabadsággal való visszaélés szankcionálása nem az alkotmánybíróság feladata, hanem más állami intézmények hatáskörébe tartozik, és csakis bírósági úton lehetséges. Közölte, hogy azért nem értett egyet a Diana Şoşoacă elnökjelöltségét elutasító alkotmánybírósági határozattal, mert az „az alkotmányban és a sarkalatos törvényekben szabályozott objektív tartalmi és formai jelölési feltételek egyikére sem hivatkozik”.
Diana Şoşoacă európai parlamenti képviselő sérelmezte az Európai Parlament egyperces felszólalásaiban, hogy az alkotmánybíróság kizárta az államelnökjelöltek közül, visszaélésnek minősítve ezt a döntést, amelynek hátterében szerinte nem alkotmányossági okok állnak. Hangsúlyozta, hogy a választásokon való indulásának valamennyi formai követelményét teljesítette.
" ["post_title"]=> string(67) "Șoșoacă-ügy - Közzétette indoklását az alkotmánybíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "sosoaca-ugy-kozzetette-indoklasat-az-alkotmanybirosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-08 14:54:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-08 11:54:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443422" ["menu_order"]=> int(8392) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(443419) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-08 14:49:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-08 11:49:21" ["post_content"]=> string(673) "John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton kapja az idei fizikai Nobel-díjat a gépi tanulást lehetővé tévő felfedezéseikért a Svéd Királyi Tudományos Akadémia mai stockholmi bejelentése szerint. Az indoklás szerint Hopfield és Hinton „a mesterséges neurális hálókkal történő gépi tanulást lehetővé tevő alapvető felfedezésekért” érdemelte ki az elismerést. Hopfield az egyesült államokbeli Princeton Egyetemen, Hinton pedig a kanadai Torontói Egyetemen dolgozik. A Nobel-díjakat az 1896-ban elhunyt svéd feltaláló, Alfred Nobel alapította. A díjjal 11 millió svéd korona jár.
" ["post_title"]=> string(61) "Amerikai és brit-kanadai tudós kapta a fizikai Nobel-díjat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "amerikai-es-brit-kanadai-tudos-kapta-a-fizikai-nobel-dijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-08 14:49:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-08 11:49:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443419" ["menu_order"]=> int(8393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(443458) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-09 13:15:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 10:15:39" ["post_content"]=> string(1009) "Változik a Zöld ház program szabályzata – jelentette be a Digi24-nek adott nyilatkozatában a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint oly módon kívánják módosítani az eljárásmódot, hogy azok is eséllyel pályázhassanak, akik nehezebben boldogulnak a számítógépes feltöltésekben.
A tárcavezető azt követően nyilatkozott erről, hogy a program idei kiadásán több fejlesztési régióban rekordidő alatt merült ki a pályázati keret, a Bukarest-Ilfov régióban például mindössze 60 másodperc alatt fogyott el a támogatási összeg, amely miatt felmerül a csalás gyanúja is. Szakemberek szerint több esetben a mesterséges intelligencia segítségével sikerülhetett a gyors regisztráció. A környezetvédelmi miniszter szerint ellenőrzik a feltöltéseket, és amennyiben bebizonyosodik a csalás gyanúja, az érintetteket felelősségre vonják.
" ["post_title"]=> string(43) "Változik a Zöld ház program szabályzata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "valtozik-a-zold-haz-program-szabalyzata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-09 13:15:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-09 10:15:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443458" ["menu_order"]=> int(8381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "225b40b55cda3185bc4ad51f9dd14be0" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5c37822508d0ed88b2e4b31a100f203c" }