A helyhez kötött internetelőfizetések száma 2023-ban 2,4 százalékkal, a mobilelőfizetéseké pedig 0,4 százalékkal emelkedett.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


A helyhez kötött internetelőfizetések száma 2023-ban 2,4 százalékkal, a mobilelőfizetéseké pedig 0,4 százalékkal emelkedett.
Continue Reading
A hazai földgázkitermelés az év első nyolc hónapjában csaknem 5,056 millió toe volt, 1,4 százalékkal nagyobb, mint 2023 januárja és augusztusa között.
Continue ReadingHálaadó istentisztelettel avatták fel tegnap Nagyenyeden az európai uniós alapokból, valamint a magyar kormány támogatásával felújított középkori vártemplomot.
Continue Reading
Szakértők szerint az ilyen esetek nagyon ritkák, és az exportra visszautasított áruk nem kerülnek a hazai boltokba.
Continue Reading
A mai egyházi műsorunkban Zsargó János vajdahunyadi református lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Az ellenzék szerint a demokrácia és az autokrácia, Moszkva vagy a Nyugat, a kormány szerint a háború és a béke között kell választani.
(tovább…) Continue Reading
Oláh Emese személyében marad a magyar alpolgármester Kolozsváron, miután a pénteken megalakult új közgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának.
(tovább…) Continue Reading
A belföldi vasúti személy- és teherforgalom 81 vonatjáratának kell majd összesen 4860 percet vesztegelnie a vasárnap hajnali óraátállítás miatt – tájékoztatott szombaton a Román Vasúttársaság (CFR).
(tovább…) Continue Reading
A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500 észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg…
Continue Reading
Ligia Deca oktatási miniszter péntek este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy aláírta az egyetemi hallgatók ösztöndíjait szabályozó új rendeletet.
(tovább…) Continue Reading
A iaşi-i ítélőtábla jogsértőnek nyilvánította és elrendelte több lehallgatási jegyzőkönyv és egy tanúvallomás kizárását Dumitru Buzatu volt Vaslui megyei tanácselnök elleni vádiratból. Így ezek nem használhatók fel bizonyítási eszközként a vesztegetés elfogadásával gyanúsított politikus elleni eljárás során.
(tovább…) Continue Reading
A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média.
(tovább…) Continue ReadingA helyhez kötött internetelőfizetések száma 2023-ban 2,4 százalékkal, a mobilelőfizetéseké pedig 0,4 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, míg a vezetékes telefon fővonalak száma 9,1 százalékkal csökkent - derül ki az Országos Statisztikai Intézet tegnap közölt összesítéséből.
Az adatok szerint tavaly a vezetékes hálózatból kiinduló hívások száma összességében 14,3 százalékkal csökkent.
A mobilhálózatból kiinduló hívások száma összességében 6 százalékkal mérséklődött 2023-ban 2022-höz képest. A legnagyobb mértékben a nemzetközi hívások száma csökkent, 17,6 százalékkal.
Az idei év első nyolc hónapjában 1,186 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 6,2 százalékkal (77.900 toe) kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) tegnap közölt adataiból.
A hazai földgázkitermelés ebben az időszakban csaknem 5,056 millió toe volt, 1,4 százalékkal (+69.000 toe) nagyobb, mint 2023 januárja és augusztusa között.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) becslése szerint a gáztermelés éves növekedési üteme 1,7 százalékos lesz 2024 és 2027 között.
Az intézmény legutóbbi előrejelzése szerint a gáztermelés 2024-ben 0,6 százalékkal 7,675 millió toe-ra, 2025-ben 1,5 százalékkal 7,79 millió toe-ra és 2026-ban 1,5 százalékkal 7,907 millió toe-ra nő. Az import 2024-ben 11 százalékkal 2,392 millió toe-ra nő, 2025-ben 7,6 százalékkal 2,211 millió toe-ra csökken, 2026-ban pedig 2,7 százalékkal 2,150 millió toe-ra mérséklődik.
" ["post_title"]=> string(68) "Kevesebb kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia" ["post_excerpt"]=> string(165) "A hazai földgázkitermelés az év első nyolc hónapjában csaknem 5,056 millió toe volt, 1,4 százalékkal nagyobb, mint 2023 januárja és augusztusa között. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "kevesebb-koolaj-egyenerteku-toe-foldgazt-importalt-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:34:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:34:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444012" ["menu_order"]=> int(8176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(444010) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:31:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:31:40" ["post_content"]=> string(1169) "Hálaadó istentisztelettel avatták fel tegnap Nagyenyeden az európai uniós alapokból, valamint a magyar kormány támogatásával felújított középkori vártemplomot, amely számos országgyűlés és zsinat helyszíne, hosszú időn keresztül az Erdélyi Református Egyház püspöki székhelye volt.
A nagyenyedi református vártemplom az egykori vár része, tornya eredetileg a vár őrtornya volt, 1222-1239 között épült, a templomhajó toronyhoz való hozzáépítését 1480-ban fejezték be.
A nagyenyedi vártemplomban írta alá a város első papja 1551-ben a lutheri konfessziót, ebben a templomban vált külön 1564-ben a lutheri és kálvini irány, itt választották meg Erdély első magyar református püspökét Dávid Ferenc személyében. A vártemplom nyújtott szállást 1551. július 19-én utoljára a magyar koronának, amelyet Izabella királyné másnap Torda közelében átadott I. Habsburg Ferdinánd király Castaldo nevű fővezérének - ismertette az MTI.
" ["post_title"]=> string(64) "Felavatták Nagyenyeden a felújított középkori vártemplomot" ["post_excerpt"]=> string(174) "Hálaadó istentisztelettel avatták fel tegnap Nagyenyeden az európai uniós alapokból, valamint a magyar kormány támogatásával felújított középkori vártemplomot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "felavattak-nagyenyeden-a-felujitott-kozepkori-vartemplomot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:31:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:31:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444010" ["menu_order"]=> int(8177) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(444008) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:30:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:30:12" ["post_content"]=> string(860) "60 ezer tonna romániai kukorica exportját utasították el, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy a termék állatokra és emberekre egyaránt veszélyes aflotaxin gombával fertőzött. Szakértők szerint az ilyen esetek nagyon ritkák, és az exportra visszautasított áruk nem kerülnek a hazai boltokba.
Az aflatoxinok rákkeltő, immunrendszert gyengítő hatású mikotoxinok, amelyek különösen veszélyesek a fiatal korosztály számára. Az elmúlt években Románia az Európai Unió egyik legfontosabb gabonaexportőrévé vált. Idén júliusban például hazánk volt a legnagyobb búzaexportőr.
Tavaly Románia megelőzte az összes tagállamot a kukoricaexport tekintetében.
" ["post_title"]=> string(53) "Hatvanezer tonna kukorica exportját utasították el" ["post_excerpt"]=> string(123) "Szakértők szerint az ilyen esetek nagyon ritkák, és az exportra visszautasított áruk nem kerülnek a hazai boltokba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "hatvanezer-tonna-kukorica-exportjat-utasitottak-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 12:43:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 10:43:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444008" ["menu_order"]=> int(8178) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(443862) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-27 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-27 05:00:00" ["post_content"]=> string(677) "A mai egyházi műsorunkban Zsargó János vajdahunyadi református lelkész igehirdetését hallják.

Az ellenzék szerint a demokrácia és az autokrácia, Moszkva vagy a Nyugat, a kormány szerint a háború és a béke között kell választani.
A 12 éve kormányzó Grúz Álom vezetése alatt Grúzia egyre távolodik a Nyugattól. Az ország tavaly év végén megkapta a tagjelölti státuszt az Európai Uniótól, viszont Brüsszel júliusban felfüggesztette a csatlakozási folyamatot a külföldiügynök-törvény miatt, amely kötelezi a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó civil szervezeteket és sajtóorgánumokat, hogy idegen befolyás alatt álló ügynökökként regisztráltassák magukat.
„Ez lesz az igazság pillanata, amikor a grúz népnek el kell döntenie, merre indulnak: Európa felé vagy távolabb tőle” – mondta a mai szavazásról Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
A Grúz Álommal négy ellenzéki párt néz szembe a választáson. A voksolás előtt mindkét tábor olyan felméréseket lobogtatott, melyek a saját győzelmét jelezték előre. Megfigyelők nem zárják ki, hogy bármilyen eredménnyel zárul is a szavazás, zavargásokba torkoll a parlamenti választás Grúziában.
" ["post_title"]=> string(47) "Parlamenti választásokat tartanak Grúziában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "parlamenti-valasztasokat-tartanak-gruziaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 12:15:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 09:15:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443992" ["menu_order"]=> int(8181) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(443990) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 11:54:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:54:28" ["post_content"]=> string(1350) "Oláh Emese személyében marad a magyar alpolgármester Kolozsváron, miután a pénteken megalakult új közgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának.
A kincses városban Emil Boc polgármester a hatodik mandátumát kezdte meg. Az elöljáróval együtt az önkormányzati képviselők is letették a hivatali esküt, majd megválasztották a két alpolgármestert: a tisztséget eddig ellátó Oláh Emese és Dan Stefan Tarcea is újabb négy évre kapott bizalmat.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség négytagú frakciójának célja otthonossá tenni a várost, biztosítani a magyar közösség kulturális és nyelvi identitásának megőrzését, az intézmények biztonságát - írta Facebook-oldalán Oláh Emese.
Kolozsvár mellett Kolozs megye vezetésben is marad a magyar elöljáró, miután a megyei közgyűlés csütörtöki alakuló ülésén újraválasztották Vákár Istvánt az alelnöki tisztségbe. A közép-erdélyi megye döntéshozó testületében az RMDSZ-nek hat képviselője van.
" ["post_title"]=> string(43) "Marad a magyar alpolgármester Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "marad-a-magyar-alpolgarmester-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 11:54:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:54:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443990" ["menu_order"]=> int(8182) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(443988) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 11:47:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:47:26" ["post_content"]=> string(1244) "A belföldi vasúti személy- és teherforgalom 81 vonatjáratának kell majd összesen 4860 percet vesztegelnie a vasárnap hajnali óraátállítás miatt – tájékoztatott szombaton a Román Vasúttársaság (CFR).
Közleményében a vállalat emlékeztetett, hogy október 27-én kezdődik a téli időszámítás, ezért vasárnap 4 órakor az órákat 3-ra állítják vissza.
Ennek megfelelően vasárnap hajnali 4 óráig a személy- és tehervonatok a nyári időszámítás szerinti időpontban hagyják el az indulási állomást. 4 óra után a forgalomban lévő személyvonatok megállnak a legközelebbi állomáson, egy órát vesztegelnek, és a téli időszámítás szerint indulnak tovább, kivéve azokat a szerelvényeket, amelyek mindössze kis távolságot kell megtenniük a célállomásig.
A CFR közlése szerint 81 vonatjáratot érint a vasárnap hajnali óraátállítás, ezek közül 57-et az állami vállalat, 24-et magánvállalatok üzemeltetnek.
" ["post_title"]=> string(71) "Összesen 81 vonatjáratot érint a vasárnap hajnali óraátállítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "osszesen-81-vonatjaratot-erint-a-vasarnap-hajnali-oraatallitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 11:47:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:47:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443988" ["menu_order"]=> int(8183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(443985) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 11:39:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:39:56" ["post_content"]=> string(1186) "A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500 észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg az orosz határ menti Kurszk térségében fogják őket bevetni. Ezt Ruben Brekelmans védelmi miniszter közölte a De Telegraaf napilap szerint hozzátéve, hogy a Nyugat ezt nem fogadhatja el, erre az egyértelmű eszkalációs szándékra megfelelő választ kell adni.
Rámutatott, meglehetősen bonyolult lesz lépéseket tenni Észak-Korea ellen, mert már oly sok szankció van érvényben ellene, azonban véleménye szerint "nagyon világos jelzést" kell küldeni Phenjannak és Moszkvának.
Mint mondta, az észak-koreaiak bevetésével Oroszország azt próbálja tesztelni, hogy mennyire hatékony az észak-koreai haderő, továbbá azt, hogy bevetésükre miként reagál a Nyugat. Kurszk után az észak-koreaiak valószínűleg más helyeken is bevetésre kerülnek, a válaszlépések függvényében.
" ["post_title"]=> string(71) "Hága szerint legalább 1500 észak-koreai katona lehet Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "haga-szerint-legalabb-1500-eszak-koreai-katona-lehet-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 11:39:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:39:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443985" ["menu_order"]=> int(8184) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(443983) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 11:31:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:31:49" ["post_content"]=> string(904) "Ligia Deca oktatási miniszter péntek este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy aláírta az egyetemi hallgatók ösztöndíjait szabályozó új rendeletet.
Ennek megfelelően a diákok étkezési és szállásköltségeinek fedezésére szánt szociális ösztöndíj minimális értéke ebben a tanévben legalább 925 lej, amit az egyetemek saját hatáskörben megemelhetnek.
A miniszter bejegyzése szerint nőttek az egyetemistákat támogató további juttatások is. Egységesen 3700 lejre emelkedik a doktori és a mesteri ösztöndíj, valamint azoknak az elsőéveseknek a járandósága, akiknek a középiskolai tantárgyversenyeken elért kiváló eredményért jár ösztöndíj.
" ["post_title"]=> string(33) "Nőnek az egyetemi ösztöndíjak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "nonek-az-egyetemi-osztondijak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 11:31:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:31:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443983" ["menu_order"]=> int(8185) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(443980) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 11:25:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:25:52" ["post_content"]=> string(1511) "A iaşi-i ítélőtábla jogsértőnek nyilvánította és elrendelte több lehallgatási jegyzőkönyv és egy tanúvallomás kizárását Dumitru Buzatu volt Vaslui megyei tanácselnök elleni vádiratból. Így ezek nem használhatók fel bizonyítási eszközként a vesztegetés elfogadásával gyanúsított politikus elleni eljárás során.
A bírák egyúttal döntöttek a politikus elleni büntetőper felfüggesztéséről. A korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) öt napja van arra, hogy az illegálisnak nyilvánított bizonyítékok törlésével átírja a vádiratot, vagy pedig kérje a bíróságtól a dosszié visszaküldését a nyomozás folytatása érdekében. Erről november 15-én dönt a bíróság.
Dumitru Buzatut tavaly szeptemberben őrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek. Előzőleg átkutatták az autóját, amelynek csomagtartójában 1,25 millió lejt találtak egy táskában. Az ügyészek szerint az összeget csúszópénzként kapta egy cégvezetőtől, akinek cserében megígérte, hogy a megyei önkormányzat kifizeti a vállalata által végzett útfelújítási munkálatok ellenértékét. A politikus azt nyilatkozta, a pénzt kölcsönkérte az illetőtől, akiről később kiderült, hogy az ügyészség fedett ügynökeként működött.
" ["post_title"]=> string(63) "Szabálytalannak bizonyult a volt iaşi-i megyeelnök vádirata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "szabalytalannak-bizonyult-a-volt-iasi-i-megyeelnok-vadirata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 11:25:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 08:25:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443980" ["menu_order"]=> int(8186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(443977) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-26 10:50:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 07:50:06" ["post_content"]=> string(1485) "A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak - közölte az izraeli média.
A vadászgépek Izraelt fenyegető rakétákat gyártó üzemekre, iráni légvédelmi létesítményekre mértek csapást, amelyek korlátozhatnák a légierő cselekvési szabadságát, valamint föld-föld ballisztikus rakéták indító állomásait támadták. Egy katonai forrás szerint mintegy húsz iráni célpontra mért csapást Izrael.
A hadműveletben több tucat izraeli vadász-, hírszerző, és légi-üzemanyagtöltő repülőgép vett részt Irán területén, több helyszínen. A harci gépek biztonságban visszatértek - közölte az izraeli média.
Az okozott károk felmérése tart, de az IDF már most szélesebb cselekvési szabadsággal rendelkezik - jelentették izraeli katonai források. Közölték: bebizonyították, hogy a zsidó állam bárhol támadhat a Közel-Keleten.
„Ha az iráni rezsim elköveti azt a hibát, hogy újabb eszkalációba kezd, kötelesek leszünk válaszolni rá” - közölte az izraeli hadsereg szóvivője szombat reggel.
" ["post_title"]=> string(69) "Iráni célpontokat támadott az izraeli légierő szombat hajnalban." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "irani-celpontokat-tamadott-az-izraeli-legiero-szombat-hajnalban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-26 10:50:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-26 07:50:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443977" ["menu_order"]=> int(8187) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(444014) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:36:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:36:45" ["post_content"]=> string(823) "A helyhez kötött internetelőfizetések száma 2023-ban 2,4 százalékkal, a mobilelőfizetéseké pedig 0,4 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, míg a vezetékes telefon fővonalak száma 9,1 százalékkal csökkent - derül ki az Országos Statisztikai Intézet tegnap közölt összesítéséből.
Az adatok szerint tavaly a vezetékes hálózatból kiinduló hívások száma összességében 14,3 százalékkal csökkent.
A mobilhálózatból kiinduló hívások száma összességében 6 százalékkal mérséklődött 2023-ban 2022-höz képest. A legnagyobb mértékben a nemzetközi hívások száma csökkent, 17,6 százalékkal.