Észak-Korea mintegy tízezer katonát küldött Oroszországba, hogy „a következő néhány hétben” kiképezzék és bevessék őket az ukrajnai háborúban – közölte…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Észak-Korea mintegy tízezer katonát küldött Oroszországba, hogy „a következő néhány hétben” kiképezzék és bevessék őket az ukrajnai háborúban – közölte…
Continue ReadingÚjabb, a római katolikus egyháznak korábban visszaszolgáltatott ingatlan visszaállamosításáról döntött a Nagyváradi Táblabíróság. Az ítélőszék elfogadta a felperes Bihar megyei önkormányzat kérését, és érvénytelenítette a nagyváradi filharmónia székhelyéül szolgáló belvárosi épületre vonatkozó restitúciós döntést.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió 13 országának külügyminisztere közös nyilatkozatban ítélte el a hétvégi georgiai parlamenti választásokon a nemzetközi szabályok állítólagos megsértését.…
Continue Reading
Jeff Bezos megvédte a döntést, hogy a hagyománnyal szakítva a tekintélyes amerikai újság egyik jelölt mellett sem foglal állást a november 5-i elnökválasztás előtt.
(tovább…) Continue Reading
A nemzetközi tiltakozás ellenére az izraeli parlament hétfő este elfogadott egy törvényt, amely betiltja az ENSZ palesztinokat támogató segélyszervezetének (UNRWA) izraeli működését. Az UNRWA ezentúl nem működtethet képviseleti irodát, nem nyújthat semmilyen szolgáltatást és nem végezhet semmilyen tevékenységet sem közvetlenül, sem közvetve Izrael területén.
(tovább…) Continue Reading
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Calvineum református egyházközség, hiszen 1974. október 31-én, a reformáció ünnepén tartották meg az első…
Continue Reading
A szerb államfő kiemelte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepét.
Continue Reading
Szépirodalom kategóriában Vida Gábor vehette át az elismerést.
Continue Reading
Novemberben Csuhajban (Zhuhai) tartandó kínai légi kiállításon hajtják végre az első, ember által irányított nyílvános repülést.
Continue Reading
A tegnapi választás négy év alatt a hetedik volt.
Continue Reading
Izrael állandó ENSZ-képviselője visszautasította Irán panaszát.
Continue Reading
Az államfő tüntetésre hívta támogatóit mára a parlament épülete elé.
Continue ReadingÉszak-Korea mintegy tízezer katonát küldött Oroszországba, hogy „a következő néhány hétben” kiképezzék és bevessék őket az ukrajnai háborúban – közölte kedden a Pentagon. Az észak-koreai katonák egy részét máris Ukrajna közelébe vezényelték Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője szerint, és vélhetően a kurszki határvidék felé tartanak, ahol Oroszország az ukrán betörés visszaszorításával küszködik.
Hétfőn Mark Rutte NATO főtitkár is megerősítette az ukrán hírszerzés értesülését, amely szerint több észak-koreai katonai egység már a kurszki térségben tartózkodik. Azt mondta, hogy az észak-koreai bevetés „jelentős eszkalációt” és „Oroszország háborújának veszélyes kiterjesztését” jelenti.
Az észak-koreai állami média kedden közölte, hogy Cso Szon Hui külügyminiszter hivatalos látogatásra indul Oroszországba.
Több ezer észak-koreai katona csatlakozása az orosz erőkhöz növeli a nyomást az amúgy túlterhelt ukrán hadseregen.
" ["post_title"]=> string(76) "Tízezer észak-koreai katonát vethetnek be az oroszok oldalán Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "tizezer-eszak-koreai-katonat-vethetnek-be-az-oroszok-oldalan-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 12:45:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:45:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444069" ["menu_order"]=> int(8162) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(444066) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-29 12:39:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:39:59" ["post_content"]=> string(1279) "Újabb, a római katolikus egyháznak korábban visszaszolgáltatott ingatlan visszaállamosításáról döntött a Nagyváradi Táblabíróság. Az ítélőszék elfogadta a felperes Bihar megyei önkormányzat kérését, és érvénytelenítette a nagyváradi filharmónia székhelyéül szolgáló belvárosi épületre vonatkozó restitúciós döntést.
Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
A megyei tanács arra hivatkozva kérte a restitúció érvénytelenítését, hogy az ingatlanban jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években; az államosításkor a mostani négy épületből csupán kettő volt meg. A törvény szerint azonban a pénzbeli kárpótlás akkor alkalmazható, ha a később épített részek legalább a telek felét teszik ki.
Nem ez az első ilyen eset. Az egykori pénzügyi palotát szintén a visszaszolgáltatása után perelte vissza az egyháztól a Bihar megyei önkormányzat, majd saját székhelyévé alakította át az impozáns ingatlant.
" ["post_title"]=> string(60) "Újabb restitúciós döntést semmisített meg a bíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ujabb-restitucios-dontest-semmisitett-meg-a-birosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 12:40:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:40:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444066" ["menu_order"]=> int(8163) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(444064) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-29 12:33:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:33:47" ["post_content"]=> string(2166) "Az Európai Unió 13 országának külügyminisztere közös nyilatkozatban ítélte el a hétvégi georgiai parlamenti választásokon a nemzetközi szabályok állítólagos megsértését.
Franciaország, Németország, Lengyelország, Hollandia, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Portugália és Svédország külügyminisztere kiemeli: osztják a nemzetközi megfigyelők aggályait, és követelik a panaszok pártatlan kivizsgálását, valamint a megállapított jogsértések elszámoltatását.
A 13 uniós külügyminiszter egyúttal bírálta és korainak nevezte Orbán Viktor miniszterelnöknek a tbiliszi kormány támogatása miatt tett látogatását. Az Európai Unió külügyi főképviselője szerint fontosnak tartotta leszögezni, hogy noha Magyarország az EU soros elnöke ebben a félévben, Orbán Viktor utazása személyes döntés, nem az Európai Uniót képviseli Tbilisziben.
A magyar delegációt füttyszóval és hurrogással fogadták a georgiai fővárosban, ahol Szalome Zurabisvili köztársasági elnök felhívására több tízezren vonultak utcára hétfő este a hétvégi parlamenti választás eredményének megsemmisítését követelve.
Az államfő és az ellenzéki pártok nem fogadják el az oroszbarátnak tartott kormánypárt, a Georgiai Álom szombati választási győzelmét. Zurabisvili szerint a választásokat egy orosz „különleges művelet” eredményeként elcsalták.
A georgiai választási bizottság hivatalos közlése szerint a kormánypárt a szavazatok több mint 54 százalékával nyert a hétvégén. Nemzetközi megfigyelők mélyülő politikai megosztottságról, egyenlőtlen finanszírozásról és a szavazók megfélemlítéséről számoltak be, elsősorban a vidéki választókörzetekben.
" ["post_title"]=> string(77) "Több tízezren követelték az eredményének megsemmisítését Georgiában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "tobb-tizezren-koveteltek-az-eredmenyenek-megsemmisiteset-georgiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 12:33:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:33:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444064" ["menu_order"]=> int(8164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(444054) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-29 11:36:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 09:36:12" ["post_content"]=> string(1124) "Jeff Bezos megvédte a döntést, hogy a hagyománnyal szakítva a tekintélyes amerikai újság egyik jelölt mellett sem foglal állást a november 5-i elnökválasztás előtt.
A pénteki bejelentést követően a szerkesztőséget elárasztották a dühös olvasók panaszai. A közösségi oldalakon sokan kilátásba helyezték az előfizetésük lemondását.
Több napi hallgatás után hétfő este megszólalt az ügyben a laptulajdonos is, ,aki közleményében a lap és általában az újságírás iránti bizalom helyreállításának szükségességével magyarázta a döntését. „Az elnöki támogatások nem döntik el a választásokat... viszont az elfogultság érzetét keltik” – írta Jeff Bezos emlékeztetve egyúttal, hogy 11 év alatt, mióta megvásárolta a Postot, soha nem fordult elő, hogy üzleti érdekei által vezérelve beleszólt volna a lap újságíróinak munkájába.
" ["post_title"]=> string(90) "Megszólalt a Washington Post milliárdos tulajdonosa a lap vitatott bejelentése kapcsán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "megszolalt-a-washington-post-milliardos-tulajdonosa-a-lap-vitatott-bejelentese-kapcsan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 11:36:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 09:36:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444054" ["menu_order"]=> int(8165) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(444052) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-29 11:15:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 09:15:13" ["post_content"]=> string(1446) "A nemzetközi tiltakozás ellenére az izraeli parlament hétfő este elfogadott egy törvényt, amely betiltja az ENSZ palesztinokat támogató segélyszervezetének (UNRWA) izraeli működését. Az UNRWA ezentúl nem működtethet képviseleti irodát, nem nyújthat semmilyen szolgáltatást és nem végezhet semmilyen tevékenységet sem közvetlenül, sem közvetve Izrael területén.
A döntés előzménye, hogy az izraeli titkosszolgálat információi szerint a segélyszervezet több egykori alkalmazottja részt vett a Hamász tavaly október 7-i brutális terrortámadásában. Az ügynökség vezetője elbocsátotta az érintetteket, és belső vizsgálatot rendelt el, amelynek végén elismerte, lehetséges, hogy néhány gázai munkatársuknak köze lehetett a Hamász terrortámadásához.
Ezzel együtt a segélyszervezet betiltása aggodalmat váltott ki nemcsak az arab országokban, hanem az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is. „Ez a törvény szöges ellentétben áll a nemzetközi joggal és az alapvető emberiességi elvekkel, és csak súlyosbítja az eleve súlyos humanitárius válságot a palesztin menekültek milliói számára” – figyelmeztetett az EU külügyi főképviselője..
" ["post_title"]=> string(68) "Izrael betiltotta a palesztinokat támogató ENSZ-segélyszervezetet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "izrael-betiltotta-a-palesztinokat-tamogato-ensz-segelyszervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 11:15:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 09:15:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444052" ["menu_order"]=> int(8167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(444034) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 16:16:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 14:16:00" ["post_content"]=> string(2855) "Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Calvineum református egyházközség, hiszen 1974. október 31-én, a reformáció ünnepén tartották meg az első istentiszteletet a mai formájában is látható templomban, amely az ateista kommunista rendszerben épült nagyon kevés istenháza egyike. Bukarestben a reformátusok jelenléte csaknem 210 éves múltra tekint vissza, e hosszú időszakban több templomot is építettek az itteni magyarok, jelenleg két egyházközségbe szerveződve akarnak közösségként megmaradni. Zsold Bélát, a Calvineum egyházközség lelkipásztorát hallják.
Az ünnepi istentiszteleten Miklósi Mátyás Csaba, a brassói református egyházmegye esperese hirdetett igét. Az esperes egyebek mellet a brassói egyházmegye és a szórványegyházközségek viszonyáról és ez utóbbiak élni akarásáról beszélt rádiónknak.
Az eseményen átadták a Szekeres Attila István heraldikus által megtervezett egyházközségi címert és zászlót. Az eseményt a marosvásárhelyi Vártemplom védnöksége alatt működő Musica Humana női kar fellépése tette ünnepélyesebbé.



A nehéz közös múlt után a Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok történelmi csúcson vannak - hangsúlyozta ma Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök Belgrádban miután találkozott Sulyok Tamás magyar államfővel.
A közös sajtótájékoztatón a szerb államfő a két ország, illetve a két nép jó kapcsolataival összefüggésben kiemelte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepét.
A Szerbia és Magyarországközötti együttműködés számos konkrét eredménnyel jár mindgazdasági, mind pedig kulturális területen - mondta ma a magyar köztársasági elnök.Sulyok Tamáskiemelte: nincs magyar energiabiztonságSzerbia nélkül, ahogy szerb energiabiztonság sincs Magyarországnélkül, a két ország egymásra van utalva. Elmondta: a vasúti közlekedés területén is kiváló azegyüttműködés.Sulyok Tamás gratulált a szerb partnereknek, hogy már idén,határidő előtt befejezik a Budapest-Belgrád vasútvonalfejlesztéseit. Hozzátette: várhatóan 2026-ban a magyarországiszakaszon is elindulhat a közlekedés.A szerbiai magyarság helyzetét példaszerűnek és rendezettnekjellemezte.
Szépirodalom kategóriában Vida Gábor, értekező próza kategóriában Gács Anna, junior kategóriában Kállay Eszter vehette át az elismerést, míg a Kéri Piroska-díj, amelyet a jeles irodalomszervezőknek ítélnek oda, idén Jenei László írót, szerkesztőt, a Műút folyóirat főszerkesztőjét illette meg.
A Géher István műfordítói díjat Mesterházi Mónika vehette át – adja hírül a maszol.ro.
Repülő autókat készítő gyár építése kezdődött meg tegnap a dél-kínai Kuangtung tartomány fővárosában, Kantonban (Guangzhou).
Az elektromos autókat gyártó XPENG repülő autókkal foglalkozó részlege, az XPENG AEROHT gyára a tervek szerint kezdetben 10 ezer jűrművet készít. Az előzetes értékesítését várhatóan az év végén megkezdik.
A repülő autót hivatalosan szeptemberben mutatták be, és a gyártó bejelentette, hogy a novemberben Csuhajban (Zhuhai) tartandó kínai légi kiállításon hajtják végre az első, ember által irányított nyilvános repülést.
A repülő autót bemutatják továbbá a Kantoni Nemzetközi Autószalonon is, amelyet szintén novemberben rendeznek meg.
" ["post_title"]=> string(71) "Repülő autókat készítő gyár építése kezdődött meg Kínában" ["post_excerpt"]=> string(145) "Novemberben Csuhajban (Zhuhai) tartandó kínai légi kiállításon hajtják végre az első, ember által irányított nyílvános repülést. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "repulo-autokat-keszito-gyar-epitese-kezdodott-meg-kinaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:46:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:46:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444022" ["menu_order"]=> int(8171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(444020) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:44:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:44:24" ["post_content"]=> string(1029) "A mai előzetes eredmények szerint a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért-Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ) pártkoalíció győzött Bulgáriában az előrehozott választáson, de a kormányalakításhoz koalíciós partnert kell keresnie.
Az állami választási bizottság honlapján azt közölte, hogy a szavazatok több mint 82 százalékának összesítésén alapuló előzetes eredménye szerint a GERB-SZDSZ a szavazatok 26,08 százalékát szerezte meg. A második helyen a Folytatjuk a változást (PP) párt végzett 14,76 százalékkal. Az Újjászületés párt harmadik lett a voksok 12,9 százalékával.
A tegnapi választást, amely négy év alatt a hetedik volt, az váltotta ki, hogy a június 9-i eredménytelen választások után a bolgár politikai pártok nem tudtak megegyezni a kormánykoalíció megalakításáról.
" ["post_title"]=> string(66) "Bulgáriában a GERB-SZDSZ győzött az előrehozott választáson" ["post_excerpt"]=> string(54) "A tegnapi választás négy év alatt a hetedik volt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "bulgariaban-a-gerb-szdsz-gyozott-az-elorehozott-valasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:44:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:44:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444020" ["menu_order"]=> int(8172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(444018) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:42:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:42:41" ["post_content"]=> string(855) "Ma várhatóan összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa Izrael szombatra virradóra végrehajtott légitámadását Irán ellen – közölték tegnap este diplomáciai források.
Az iráni diplomácia vezetője a világszervezet vezető testületének küldött levelében azt írta, Izrael cselekedetei súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra, és csak tovább rontanak az amúgy is ingatag térségbeli helyzeten.
Danni Danon, Izrael állandó ENSZ-képviselője tegnapi állásfoglalásában visszautasította Irán panaszát, mondván, hogy a teheráni vezetés "azzal a képtelen állítással próbálkozik ellenünk a diplomáciai porondon.
" ["post_title"]=> string(70) "Az ENSZ BT összehívását kezdeményezte az iráni külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(70) "Izrael állandó ENSZ-képviselője visszautasította Irán panaszát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-ensz-bt-osszehivasat-kezdemenyezte-az-irani-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:42:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:42:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444018" ["menu_order"]=> int(8173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(444016) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-28 11:39:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:39:27" ["post_content"]=> string(1952) "Grúziában a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt a szavazatok több mint 54 százalékát szerezte meg a parlamenti választásokon a voksok csaknem száz százalékának feldolgozása alapján a választási bizottság közleménye szerint. Az ellenzéki pártok már szombaton közölték, hogy nem ismerik el a hivatalos eredményeket, az egyik ellenzéki vezető egyenesen "alkotmányos puccsnak" nevezte azokat.
A kormánypárt visszavonult milliárdos alapítója, Bidzina Ivanisvili, aki főleg azzal kampányolt, hogy Grúziának ki kell maradnia az ukrajnai háborúból, szombat este sikert aratott, hiszen pártja 2012 óta a legjelentősebb eredményét érte el: egyes vidékeken 90 százalékos volt a támogatottsága. Több civilszervezet megfigyelői szerint azonban súlyos választási visszaélések történtek.
Szalome Zurabisvili elnök tegnap este közölte, hogy a tömeges választási csalás gyanúja miatt nem ismeri el a választások eredményét, illegitimnek nevezte az ország jelenlegi vezetését, és azt állította, hogy hazája egy orosz különleges művelet áldozata lett. A Nyugat-barát államfő tüntetésre hívta támogatóit mára a parlament épülete elé.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az X-en közzétett üzenetében a megfigyelők által kiemelt szabálytalanságok azonnali és átlátható kivizsgálását sürgette, és bejelentette, hogy Grúzia ügyét fel fogja vetni az EU állam-, illetve kormányfőinek november 8-án Budapesten tartandó informális ülésén is. Hozzátette: az ülés során az EU-tagországok értékelik a grúziai helyzetet, és döntenek Brüsszel és Tbiliszi kapcsolatának esetleges felülvizsgálatáról.
" ["post_title"]=> string(62) "Nem ismeri el a választások eredményét Szalome Zurabisvili" ["post_excerpt"]=> string(80) "Az államfő tüntetésre hívta támogatóit mára a parlament épülete elé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "nem-ismeri-el-a-valasztasok-eredmenyet-szalome-zurabisvili" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-28 11:39:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-28 09:39:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444016" ["menu_order"]=> int(8174) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(444069) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-29 12:45:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:45:19" ["post_content"]=> string(1252) "Észak-Korea mintegy tízezer katonát küldött Oroszországba, hogy „a következő néhány hétben” kiképezzék és bevessék őket az ukrajnai háborúban – közölte kedden a Pentagon. Az észak-koreai katonák egy részét máris Ukrajna közelébe vezényelték Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője szerint, és vélhetően a kurszki határvidék felé tartanak, ahol Oroszország az ukrán betörés visszaszorításával küszködik.
Hétfőn Mark Rutte NATO főtitkár is megerősítette az ukrán hírszerzés értesülését, amely szerint több észak-koreai katonai egység már a kurszki térségben tartózkodik. Azt mondta, hogy az észak-koreai bevetés „jelentős eszkalációt” és „Oroszország háborújának veszélyes kiterjesztését” jelenti.
Az észak-koreai állami média kedden közölte, hogy Cso Szon Hui külügyminiszter hivatalos látogatásra indul Oroszországba.
Több ezer észak-koreai katona csatlakozása az orosz erőkhöz növeli a nyomást az amúgy túlterhelt ukrán hadseregen.
" ["post_title"]=> string(76) "Tízezer észak-koreai katonát vethetnek be az oroszok oldalán Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "tizezer-eszak-koreai-katonat-vethetnek-be-az-oroszok-oldalan-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-29 12:45:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-29 10:45:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444069" ["menu_order"]=> int(8162) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e97b8153dbeed26cc240c7eea658fa88" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5e7a1d5a5cde2919baa5b16c04aa4ce1" }