A Fidesz szerint az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül jelentek meg.
Continue Reading

A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(468394) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content"]=> string(1557) "
Behatolt egy drón csütörtök reggel Ukrajnából Románia légterébe Botoșani megye északi részén, egy másik pedig lezuhant a Suceava megyei Solca településen. Négy Suceava megyei településen csütörtök reggel pár órára felfüggesztették a tanítást a drónveszély miatt elrendelt riasztás után – közölte a megye prefektusi hivatala.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a román légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel ma hajnalban a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyelésére. A katonai parancsnokság értesítette a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 6 óra 26 perckor RO-Alert-üzenetben figyelmeztette Botoșani és Suceava megye lakosságát légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.
A minisztérium arról is beszámolt, hogy az éjszaka folyamán több drónt észleltek Ukrajna területén, Chilia Veche településtől északra, a román határ közelében. A spanyol légierő két F-18-as vadászgépe a Mihail Kogălniceanu légibázisról szállt fel a légtér megfigyelésére. Tulcea megye északi részén 4 óra 41 perckor küldtek RO-Alert-üzenetet a lakosságnak, amelyet 5 óra 44 perckor visszavontak.
" ["post_title"]=> string(36) "Ukrán drónok Románia légterében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ukran-dronok-romania-legtereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/ukran-dronok-romania-legtereben/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(468393) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content"]=> string(2055) "Sepsiszentgyörgyön „Egy táska, egy esély” elnevezéssel hirdetett jótékonysági tanszergyűjtést az Erdélyi Roma Koordinációs Iroda, az Erdélyi Református Cigánymisszió és a KinderED-Diakónia. Az adományokat szeptember 30-ig várják a szervezők a sepsiszentgyörgyi Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám alatti székhelyen, a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdésének támogatására.
Erdélyszerte ugyanakkor több hasonló adománygyűjtés is folyik, a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetei szinte minden erdélyi nagyvárosban fenntartanak állandó szociális gyűjtőpontokat, a kiemelt „Iskolatáska” kampányuk a tanévnyitóra épült ugyan, de szeptember végéig továbbra is fogadják a tiszta, jó állapotú megmaradt füzeteket, tolltartókat vagy iskolatáskákat a helyi kireirendeltségeiken, amelyeket a délutáni oktatási programjaikban részt vevő rászoruló gyerekek kapnak meg.
Ugyannkor országos szintű kezdeményezést indított az ECOTIC és a Műhelyek Határok Nélkül egyesület, amelynek az a célja, hogy használt, de működőképes informatikai eszközöket (számítógépek, laptopok, monitorok) gyűjtenek cégektől és magánszemélyektől, amelyeket szakemberek megjavítanak, majd október folyamán olyan hátrányos helyzetű vidéki (köztük erdélyi) iskoláknak és diákoknak adományozzák, ahol nincs lehetőség a digitális oktatás biztosítására.
Az ECOTIC Románia első és legnagyobb olyan nonprofit szervezete, amely az elektromos és elektronikus hulladékok (e-hulladék) összegyűjtésére, kezelésére és újrahasznosítására szakosodott. A Műhelyek Határok Nélkül egyesülettel közös akció keretében október 1-jéig fogadják a felajánlásokat országszerte.
" ["post_title"]=> string(22) "Egy táska, egy esély" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "egy-taska-egy-esely" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/egy-taska-egy-esely/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(468392) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content"]=> string(1455) "Gazdasági elemzők szerint Románia továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációs rátájával küzd, és egy globális elemzés szerint világszinten is a 24. helyen áll a drágulás ütemét tekintve.
Ezen a héten ismét emelkedtek az üzemanyagárak, és az euró-lej árfolyam is újabb történelmi csúcsot ért el a lej rovására. A Román Nemzeti Bank tegnap 5 lej 27 banis hivatalos euróárfolyamot állapított meg. A lej a dollárral szemben is gyengült: az amerikai valuta 4 lej 62 banira drágult. Az arany grammonkénti ára 3 lejjel, 641 lejre emelkedett a jegybank adatai szerint.
A gázolaj literenkénti ára a legdrágább töltőállomásokon már a 11 lejes lélektani határt közelíti, míg a benzin ára több nagyvárosban, például Bukarestben, Kolozsváron vagy Temesváron már átlépte a 10 lejes szintet. Mindez a tél beállta előtt, amely eleve válságos időszak: a Krónika napilap az Intelligens Energia Egyesület figyelmeztetést idézi, amely szerint Románia gáztárolóinak feltöltöttsége szeptember elején mindössze 62,8%-os volt, ami több mint 10%-kal elmarad a tavalyi szinttől, és ez a hideg beálltával komoly áram- és gázár-válságot idézhet elő.
" ["post_title"]=> string(23) "Az infláció "bajnoka"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "az-inflacio-bajnoka" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/az-inflacio-bajnoka/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(468395) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content"]=> string(1075) "A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39981) ["max_num_pages"]=> int(9996) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b5b42d54e4a8720641c481187ec558aa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5bfd1440206295a722bac7e7799472c0" }
A Fidesz szerint az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül jelentek meg.
Continue Reading
Mircea Abrudean szenátusi elnök ma a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat.
Continue Reading
Közzétette ma a tanügyminisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Continue Reading
Az idei Tusványis motja: Veled teljes!
Continue Reading
Legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.
Continue Reading
A lakásépítés volumene 31,3 százalékkal emelkedett.
Continue ReadingA munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.
Continue Reading
A 44 éves üzletembert Maia Sandu Európa-barát államfő jelölte miniszterelnöknek.
Continue Reading
A Tisza vonala és a Királyhágó közötti térség jelenleg Közép-Kelet-Európa legaszályosabb vidéke.
Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége felhatalmazta parlamenti frakcióit az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásához szükséges hat törvénytervezet támogatására,…
Continue Reading
A Crosspoint Real Estate elemzése szerint a leállás a legrosszabbkor jött. A lakáspiac ugyanis pont most élénkült meg: a tavaszi…
Continue Reading
A közlemény szerint az elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkezők is gond nélkül jelentkezhetnek a programba. A pontosításra azért volt szükség, mert…
Continue ReadingHázkutatást tartottak tegnap abban az adatközpontban, ahol a Fidesz szerverei működnek – közölte a párt a közösségi oldalán.
A Fidesz szerint az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül jelentek meg, és a párt teljes kommunikációs rendszerét, valamint adatbázisait akarták lefoglalni.
A volt miniszterelnök, Orbán Viktor pártja politikai indíttatásúnak tartja az intézkedést, és „új szintre emelt zsarnokságról” beszél. Magyar Péter miniszterelnök közölte: a házkutatásról ő is a Fidesz bejelentéséből értesült, és várja az ügyészség hivatalos tájékoztatását.
Mircea Abrudean szenátusi elnök ma a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalná kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
A házelnök bejegyzése szerint a szenátus házbizottságának mai ülésén döntöttek a jövő heti rendkívüli ülésszak összehívásáról. A felsőház a PNRR-ben vállalt mérföldkövek teljesítéséhez szükséges törvénytervezeteket vitatja meg és szavazza meg, hogy Románia ne veszítse el a rendelkezésére álló európai uniós forrásokat - írta a politikus.
Abrudean szerint a rendkívüli ülésszak napirendjén két olyan törvénytervezet is szerepel majd, amelyek az ANCPI-nél kialakult helyzetet hivatottak kezelni. A kataszteri hivatal informatikai rendszereinek leállása ugyanis érinti a lakások adásvételénél alkalmazott kedvezményes áfakulcsot is.
Ma az alsóház házbizottsága szintén arról döntött, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra ül össze a képviselőház.
" ["post_title"]=> string(83) "Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra ül össze a képviselőház" ["post_excerpt"]=> string(160) "Mircea Abrudean szenátusi elnök ma a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "julius-27-es-31-kozott-rendkivuli-ulesszakra-ul-ossze-a-kepviselohaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 13:05:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:05:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465749" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(465747) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 13:02:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:02:44" ["post_content"]=> string(1026) "Közzétette ma a tanügyminisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit. A szaktárca közlése szerint az első szakaszban a választási opciókat megjelölő 119.610 tanuló közül 119.484 (99,89 százalék) került be számítógépes eljárással valamelyik középiskolába.
Több mint 33 ezer középiskolai hely maradt betöltetlen az idén – derül ki az Oktatási Minisztérium adataiból. A legtöbb szabad hely Bukarestben maradt. Az első felvételi körben 126 nyolcadikos nem jutott be középiskolába.
A diákok július 23. és 28. között iratkozhatnak be azokba az iskolákba, amelybe felvételt nyertek. A második szakaszban részt vevő tanulók elosztását augusztus 17-én és 18-án végzik el a megyei, illetve a fővárosi felvételi bizottságok.
" ["post_title"]=> string(58) "Több mint 33 ezer középiskolai hely maradt betöltetlen" ["post_excerpt"]=> string(160) "Közzétette ma a tanügyminisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "tobb-mint-33-ezer-kozepiskolai-hely-maradt-betoltetlen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 13:02:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:02:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465747" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(465745) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 13:00:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:00:48" ["post_content"]=> string(2906) "Megkezdődött Tusnádfürdőn a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a budapesti székhelyű Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.
Az idei Veled teljes mottó arra az érzelmi kötődésre utal, amely a nagy múltú szabadegyetemre rendszeresen visszajáró résztvevőket jellemzi - mondta az MTI-nek Sándor Krisztina, a Tusványos szóvivője. A Tusványos mintegy 40 rendezvényhelyszínen több mint 400 közéleti és szórakoztató programot kínál. Szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tart előadást, amelyre csütörtök éjfélig lehet regisztrálni – tette hozzá a szóvivő.
A pódiumbeszélgetések, előadások ma kezdődnek a szabadegyetem közéleti témákra összpontosító sátraiban, három nagy témakörben: magyar nemzetpolitika, geopolitika és gazdaság. Sándor Krisztina szerint a hagyományos témafelosztásban negyedikként az évről évre egyre népszerűbb sport is külön helyet követel magának. A szóvivő szerint a - 90-es években még a román-magyar párbeszéd fórumaként létrejött - szabadegyetemre meghívott román közéleti szereplők közül idén kevesen vállalták a részvételt. Lesz viszont erdélyi magyar-magyar párbeszéd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselőinek részvételével, és a Kárpát-medencei magyar pártok és szervezetek is többnyire elnöki szinten képviseltetik magukat a pénteki nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen - tette hozzá a szóvivő.
Értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott rendezvényként jellemezték az alapítók ma a Tusványost a hivatalos megnyitón.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felidézte, hogy 1990-ben magyarországi és erdélyi rendszerváltó fiatalok értékközösségükre alapozva hozták létre a szabadegyetemet. Szerinte az immár Fidesz-rendezvénynek tekintett Tusványosnak vissza kell térnie szabadegyetemi jellegéhez, nemzetegyesítő gyökereihez, mert fontos küldetése van az anyaországi és külhoni magyarok közötti harmónia helyreállítása és a román-magyar párbeszéd előmozdítása terén.
Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korábban is volt már példa arra, hogy a budapesti kormány politikusai nem vettek részt a szabadegyetem fórumain, de ez nem jelenti azt, hogy a Tusványos nem lenne nyitott a párbeszédre.
" ["post_title"]=> string(70) "Megkezdődött a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor" ["post_excerpt"]=> string(39) "Az idei Tusványis motja: Veled teljes!" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "megkezdodott-a-35-balvanyosi-nyari-szabadegyetem-es-diaktabor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 13:00:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:00:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465745" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(465743) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 12:58:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:58:39" ["post_content"]=> string(1686) "Egyre vonzóbb a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta - jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján Kolozsváron.
A román, magyar és német tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézmény nyári felvételijén 207 jelentkező érkezett Magyarországról, közülük 195-en alapképzésre és 12-en mesterképzésre iratkoztak be. Túlnyomó részük, 181-en pszichológia szakra jelentkeztek - közölte Markó Bálint. A rektorhelyettes szerint az anyaországi jelentkezők száma a korábbi évekhez viszonyítva enyhe növekedést mutat. A továbbra is favorit pszichológia mellett közgazdaság, színház és film, jog, testnevelés és más
szakokra is jelentkeztek. Az érdeklődés egyik okának azt tartja, hogy a romániai egyetemi ragsort vezető kolozsvári intézményben alacsonyabbak a tandíjak, mint a hasonló presztízsű magyarországi egyetemeken, ahol a tandíj a BBTE-n elkértnek a kétszere is lehet.
Mivel a magyarországi pszichológiai szakon korlátozott a helyek száma, sokan a magyar tagozattal is rendelkező román állami egyetemen próbálkoznak. A kolozsvári pszichológia szak ráadásul távoktatással is zajlik képzés. A magyarországi diákok zöme ezt választja, de egyre többen érkeznek nappali tagozatra is - mondta Markó Bálint.
" ["post_title"]=> string(56) "Egyre vonzóbb a BBTE a magyarországi diákok számára" ["post_excerpt"]=> string(130) "Legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta - jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "egyre-vonzobb-a-bbte-a-magyarorszagi-diakok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 12:58:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:58:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465743" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(465741) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 12:56:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:56:52" ["post_content"]=> string(786) "A nyers adatok szerint éves összevetésben 16,2, naptárhatástól megtisztítva 16,4 százalékkal nőtt májusban az építőipari termelés hazánkban - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A lakásépítés volumene 31,3 százalékkal emelkedett, a nem lakás jellegű épületek és az infrastrukturális építmények terén pedig 10,5, illetve 14 százalékkal nőtt a termelés.
Az év első öt hónapjában a nyers adatok szerint az építőipari termelés 12,4 százalékkal, míg a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 11,3 százalékkal volt nagyobb, mint 2025 azonos időszakában.
" ["post_title"]=> string(47) "INS: Nőtt az építőipari termelés májusban" ["post_excerpt"]=> string(57) "A lakásépítés volumene 31,3 százalékkal emelkedett." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ins-nott-az-epitoipari-termeles-majusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 12:56:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:56:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465741" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(465738) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 12:55:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:55:25" ["post_content"]=> string(839) "A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.
Tegnap esti közleményében a tárca a bukaresti ítélőtábla aznapi döntésére reagált, amellyel a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének helyt adva a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a tervezettel kapcsolatos procedúrát.
A tárca szerint az ügyvivő kormány korlátozott jogköre miatt nem dolgozhat ki, nem fogadhat el és nem nyújthat be a parlamentbe törvénytervezeket.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök tegnap este gratulált a Moldovai Köztársaság új miniszterelnökének, Vasile Tofannak, és biztosította őt Románia kormányának teljes támogatásáról és együttműködéséről.
A moldovai parlament tegnap este bizalmat szavazott a Vasile Tofan vezette kormánynak. A kabinetet az államfő alakulata, az Akció és Szolidaritás Pártja (PAS) 53 képviselőjének szavazataival iktatták be, az ellenzék tartózkodott - írta a chișinăui sajtó.
A 44 éves üzletembert Maia Sandu Európa-barát államfő jelölte miniszterelnöknek, miután Alexandru Munteanu július 3-án lemondott, arra hivatkozva, hogy már nem tudja megbízatását elveivel és meggyőződésével összhangban gyakorolni
" ["post_title"]=> string(74) "Ilie Bolojan gratulált a Moldovai Köztársaság új miniszterelnökének" ["post_excerpt"]=> string(88) "A 44 éves üzletembert Maia Sandu Európa-barát államfő jelölte miniszterelnöknek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ilie-bolojan-gratulalt-a-moldovai-koztarsasag-uj-miniszterelnokenek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 12:53:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:53:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465736" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(465734) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 12:51:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:51:37" ["post_content"]=> string(1071) "Vízkorlátozást vezettek be Bihar megye több településén, miután a partiumi térségben az aszály miatt mélyponton van a Körösök és egyéb folyóvizek vízhozama – közölte Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője a Bihari Naplónak nyilatkozva.
Az igazgató szerint a Tisza vonala és a Királyhágó közötti térség jelenleg Közép-Kelet-Európa legaszályosabb vidéke, ezért nyolc bihari településen vízkorlátozást kellett bevezetni. A vízhiány miatt Székelyhíd városban, továbbá Magyarremete és Papfalva községben és hozzájuk tartozó falvakban éjszakára szüneteltetik a vízszolgáltatást.
A szakember szerint a térségben több mint egyévnyi csapadék hiányzik, a folyók, a tározók és a talajvíz szintje is rendkívül alacsony, és a jelenlegi előrejelzések szerint legkorábban október-novemberben enyhülhet a helyzet.
" ["post_title"]=> string(59) "Vízkorlátozást vezettek több Bihar megyei településen" ["post_excerpt"]=> string(109) "A Tisza vonala és a Királyhágó közötti térség jelenleg Közép-Kelet-Európa legaszályosabb vidéke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "vizkorlatozast-vezettek-tobb-bihar-megyei-telepulesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 12:51:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 09:51:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465734" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(465722) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-21 13:24:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:24:24" ["post_content"]=> string(1680) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége felhatalmazta parlamenti frakcióit az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásához szükséges hat törvénytervezet támogatására, és rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezik a jövő hétre. A PNL hangsúlyozta, hogy a jogszabályok elfogadása elengedhetetlen a negyedik kifizetési kérelemhez kapcsolódó mintegy hárommilliárd eurós uniós támogatás lehívásához, hozzátéve, hogy a politikai viták nem veszélyeztethetik az ország érdekeit.
Közben parlamenti válságbizottság felállítását javasolja a Szociáldemokrata Párt (PSD).
Sorin Grindeanu pártelnök szerint a politikai presztízsharcok miatt veszélybe került a nemzeti helyreállítási terv végrehajtása. A politikus kiemelte: négy kulcsfontosságú törvény azonnali elfogadásával Románia több mint hárommilliárd eurós uniós forráshoz juthatna autópályák és kórházak építésére.
A szociáldemokraták ugyanakkor mereven elutasítják a közalkalmazotti bértörvény jelenlegi tervezetét. Grindeanu szerint az ugyanis csökkentené a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a katonák jövedelmét.
A PSD vezetője sürgős beavatkozást sürget az üzemanyagárak emelkedése, a kórházi létszámhiány és a kataszteri hivatal leállása miatt megbénult ingatlanpiac helyreállítására is.
" ["post_title"]=> string(56) "Rendkívüli ülésszakot hívnak össze a jövő hétre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rendkivuli-ulesszakot-hivnak-ossze-a-jovo-hetre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-21 13:24:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:24:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465722" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(465719) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-21 13:23:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:23:20" ["post_content"]=> string(719) "A Crosspoint Real Estate elemzése szerint a leállás a legrosszabbkor jött. A lakáspiac ugyanis pont most élénkült meg: a tavaszi hónapokban több mint 26 százalékkal nőtt a tranzakciók száma.
A július 15-i hackertámadás miatt egy hete nem elérhetők a telekkönyvi kivonatok. Emiatt az adásvételek mellett az engedélyezések is teljesen elakadtak.
A helyzet azért kritikus, mert augusztus 1-jétől 9-ről 21 százalékra nő az új lakások áfája. A csúszás így lakásonként több ezer eurós pluszköltséget jelenthet a vevőknek.
" ["post_title"]=> string(105) "Ingatlanpiaci tanácsadók szerint a kataszteri hivatal elleni kibertámadás az egész gazdaságra kihat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "ingatlanpiaci-tanacsadok-szerint-a-kataszteri-hivatal-elleni-kibertamadas-az-egesz-gazdasagra-kihat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-21 13:23:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:23:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465719" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(465716) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-21 13:21:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:21:54" ["post_content"]=> string(969) "A közlemény szerint az elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkezők is gond nélkül jelentkezhetnek a programba. A pontosításra azért volt szükség, mert a sajtóban hírek jelentek meg a rendszer állítólagos leállásáról.
Az alapkezelő kiemelte: a jelentkezési űrlap külön opciót tartalmaz a hagyományos, a régi és az új, elektronikus okmányok számára is. Az egyetlen valódi újdonság a tavalyi évhez képest, hogy idén már motorkerékpárokra is lehet igényelni a támogatást.
Az új típusú kártyák tulajdonosainak az „elektronikus személyi igazolvány” menüpontot kell választaniuk. A két betűből és hét számból álló okmányszámot pedig egyben, a szám mezőbe kell beírniuk. A pontos kitöltési útmutató elérhető az AFM hivatalos honlapján.
" ["post_title"]=> string(95) "Cáfolja a Környezetvédelmi Alapkezelő a roncsautóprogram körüli regisztrációs hibákat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "cafolja-a-kornyezetvedelmi-alapkezelo-a-roncsautoprogram-koruli-regisztracios-hibakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-21 13:21:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-21 10:21:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465716" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(465751) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 13:50:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:50:07" ["post_content"]=> string(810) "Házkutatást tartottak tegnap abban az adatközpontban, ahol a Fidesz szerverei működnek – közölte a párt a közösségi oldalán.
A Fidesz szerint az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül jelentek meg, és a párt teljes kommunikációs rendszerét, valamint adatbázisait akarták lefoglalni.
A volt miniszterelnök, Orbán Viktor pártja politikai indíttatásúnak tartja az intézkedést, és „új szintre emelt zsarnokságról” beszél. Magyar Péter miniszterelnök közölte: a házkutatásról ő is a Fidesz bejelentéséből értesült, és várja az ügyészség hivatalos tájékoztatását.