Megkezdődött Tusnádfürdőn a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.

Az idei Veled teljes mottó arra az érzelmi kötődésre utal, amely a nagy múltú szabadegyetemre rendszeresen visszajáró résztvevőket jellemzi – mondta az MTI-nek Sándor Krisztina, a Tusványos szóvivője. A Tusványos mintegy 40 rendezvényhelyszínen több mint 400 közéleti és szórakoztató programot kínál. Szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tart előadást, amelyre csütörtök éjfélig lehet regisztrálni – tette hozzá a szóvivő.

A pódiumbeszélgetések, előadások ma kezdődnek a szabadegyetem közéleti témákra összpontosító sátraiban, három nagy témakörben: magyar nemzetpolitika, geopolitika és gazdaság. Sándor Krisztina szerint a hagyományos témafelosztásban negyedikként az évről évre egyre népszerűbb sport is külön helyet követel magának. A szóvivő szerint a – 90-es években még a román-magyar párbeszéd fórumaként létrejött – szabadegyetemre meghívott román közéleti szereplők közül idén kevesen vállalták a részvételt. Lesz viszont erdélyi magyar-magyar párbeszéd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselőinek részvételével, és a Kárpát-medencei magyar pártok és szervezetek is többnyire elnöki szinten képviseltetik magukat a pénteki nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen – tette hozzá a szóvivő.

Értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott rendezvényként jellemezték az alapítók ma a Tusványost a hivatalos megnyitón.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felidézte, hogy 1990-ben magyarországi és erdélyi rendszerváltó fiatalok értékközösségükre alapozva hozták létre a szabadegyetemet. Szerinte az immár Fidesz-rendezvénynek tekintett Tusványosnak vissza kell térnie szabadegyetemi jellegéhez, nemzetegyesítő gyökereihez, mert fontos küldetése van az anyaországi és külhoni magyarok közötti harmónia helyreállítása és a román-magyar párbeszéd előmozdítása terén.

Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korábban is volt már példa arra, hogy a budapesti kormány politikusai nem vettek részt a szabadegyetem fórumain, de ez nem jelenti azt, hogy a Tusványos nem lenne nyitott a párbeszédre.