Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan,…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan,…
Continue Reading
Klaus Iohannis államfő ma és holnap résztvesz Brüsszelben az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón és az Európai Tanács ülésén. Az elnöki hivatal közleménye…
Continue Reading
Valóban történtek olyan kibertámadások Oroszország részéről, amelyek célja a romániai választási folyamat befolyásolása volt – közölte Mihai Weber, a Külföldi…
Continue Reading
Az Európai Parlamentben tegnap vitát szerveztek a közösségimédia-platformokon terjedő félretájékoztatásról annak kapcsán, hogy hazánkban ilyen illegális befolyásolás miatt törölték az…
Continue Reading
Klaus Iohannis államfő üzenetet fogalmazott meg a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából. Az üzenetet egyik államtanácsosa tolmácsolta. Az üzenet aláhúzza:…
Continue Reading
Enyhítette a marosvásárhelyi táblabíróság a hatósági felügyelet előírásait Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármester esetében, akit megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes…
Continue ReadingKét merényletkísérletet élt túl Ferenc pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának az…
Continue Reading
A szerb és a koszovói tárgyaló felek Brüsszelben megállapodást kötöttek, amelynek célja, hogy felgyorsítsák a koszovói háború óta eltűnt több…
Continue Reading
Adásunkban Fekete Károllyal, az aradi Kölcsey Egyesület alelnökével beszélget Pataky Lehel Zsolt, majd Mărcuțiu-Rácz Dóra a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat…
Continue ReadingA Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) továbbra is hajlandó tárgyalni a leendő koalícióban való részvételről, de először az elfogadandó intézkedésekről…
Continue ReadingErről a Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet tájékoztatott ma.
Continue Reading
Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg ma Vanuatut, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek.
Continue ReadingKésve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója, akit a Krónika idézett. Rámutatott: mivel a postás átlagban a hónap első napjaiban szokott csengetni, most előfordulhat, hogy késni fog, mert az újévi szabadnapok miatt előfordulhat, hogy a szükséges pénzösszegek nem érkeznek meg a posta bankszámlájára. Emlékeztetett, hogy a 2025-ös év már a legelején négy törvényes szabadnapot biztosít az alkalmazottaknak. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pénz nem érkezett meg a Román Posta számlájára az év első napjaiban, ezért lehetséges, hogy idén is január 8-ától kézbesítik a nyugdíjakat.
" ["post_title"]=> string(43) "Januárban késve érkezhetnek a nyugdíjak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "januarban-kesve-erkezhetnek-meg-a-nyugdijak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:27:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:27:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445548" ["menu_order"]=> int(7654) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(445546) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:25:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:25:59" ["post_content"]=> string(730) "Klaus Iohannis államfő ma és holnap résztvesz Brüsszelben az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón és az Európai Tanács ülésén. Az elnöki hivatal közleménye szerint a mai EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón az államfő támogatni fogja a régió uniós integrációját, hangoztatva, hogy a térség országainak ehhez teljesíteniük kell a szigorú feltételrendszert. A hivatalos program szerint szerdán Klaus Iohannis találkozik az Európai Tanács elnökével, Antonio Costával is. Holnap az államfő részt vesz az Európai Tanács ülésén, amely megvitatja egyebek mellett az ukrajnai és a közel-keleti helyzetet, valamint a migráció kérdését.
" ["post_title"]=> string(78) "Klaus Iohannis résztvesz az EU-Nyugat Balkán és az EU csúcstalálkozóján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "klaus-iohannis-resztvesz-az-eu-nyugat-balkan-es-az-eu-csucstalalkozojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:26:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:26:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445546" ["menu_order"]=> int(7655) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(445544) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:24:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:24:12" ["post_content"]=> string(999) "Valóban történtek olyan kibertámadások Oroszország részéről, amelyek célja a romániai választási folyamat befolyásolása volt – közölte Mihai Weber, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését ellenőrző parlamenti bizottság szociáldemokrata párti elnöke, miután a testület meghallgatta Gabriel Vlasét, a SIR vezetőjét. A Krónika által idézett Weber úgy fogalmazott, hogy kibertámadások történtek, amelyek célja a választási folyamat tisztaságának befolyásolása volt. Weber nem közölt további részleteket a kibertámadásokról, sem arról mikor észlelték őket, hogyan állapították meg eredetüket, kik voltak a célpontok, sem arról, hogy sikeresek voltak-e a támadások, és hogyan hárították el őket. A meghallgatáson azt is tisztázták, hogy Vlase nem magánemberként volt Abu-Dzabiban, ahol a Forma–1-es futamra is kilátogatott, hanem hivatalos úton tartózkodott.
" ["post_title"]=> string(76) "Parlamenti SIE-bizottság: történtek beavatkozások az elnökválasztáson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "parlamenti-sie-bizottsag-tortentek-beavatkozasok-az-elnokvalasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:24:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:24:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445544" ["menu_order"]=> int(7656) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(445542) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:22:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:22:23" ["post_content"]=> string(1171) "Az Európai Parlamentben tegnap vitát szerveztek a közösségimédia-platformokon terjedő félretájékoztatásról annak kapcsán, hogy hazánkban ilyen illegális befolyásolás miatt törölték az elnökválasztás eredményét. Henna Virkkunen, a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos elmondta, hogy a tisztességes választások a demokrácia sarokkövét képezik, és éberségre van szükség, mert ellenséges szereplők úgy az Európai Unión belül, mint azon kívül befolyást kívánnak gyakorolni. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: az Európai Bizottság kedden eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály feltételezett megsértése miatt Romániában. Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője azt mondta, az elnökválasztás nyomán kialakult helyzetért nem lehet kizárólag a TikTokot és a külföldi beavatkozást felelőssé tenni, hiszen annak mélyebb társadalmi okai vannak, és nemzeti hatáskörben az elhárítással foglalkozó intézmények mulasztását is vizsgálni kell.
" ["post_title"]=> string(85) "Az EB eljárást indított a Tik Tok ellen az elnökválasztás befolyásolása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "az-eb-eljarast-inditott-a-tik-tok-ellen-az-elnokvalasztas-befolyasolasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:22:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:22:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445542" ["menu_order"]=> int(7657) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(445540) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:20:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:20:37" ["post_content"]=> string(934) "Klaus Iohannis államfő üzenetet fogalmazott meg a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából. Az üzenetet egyik államtanácsosa tolmácsolta. Az üzenet aláhúzza: a román államnak a nemzeti kisebbségek és azok parlamenti képviselői értékes partnerei, felelős munkatársai, akik részt vettek a béke, a stabilitás és a társadalmi bizalom légkörének biztosításában. Marcel Ciolacu miniszterelnök üzenetében kifejtette, hogy Románia a polgárok közötti jó együttélés és az identitáshoz való jog előmozdításának példaképe. Közölte: a román kormány elkötelezettsége, hogy továbbra is védi az emberi jogokat és szabadságjogokat, a demokráciát, és nem tűri a gyűlöletet, az előítéleteket vagy a diszkriminációt, az antiszemita, antirasszista vagy idegengyűlölő magatartást - olvasható a kormányfői üzenetben.
" ["post_title"]=> string(74) "Állam- és kormányfői üzenet a nemzeti kisebbségek napja alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "allam-es-kormanyfoi-uzenet-a-nemzeti-kisebbsegek-napja-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:20:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:20:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445540" ["menu_order"]=> int(7658) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(445538) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:18:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:18:59" ["post_content"]=> string(769) "Enyhítette a marosvásárhelyi táblabíróság a hatósági felügyelet előírásait Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármester esetében, akit megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ítélőtábla mind a gyanúsítottak, mind pedig a DNA fellebbezésének részben helyt adva előírta, hogy a gyanúsítottak semmilyen módon nem vehetik fel a kapcsolatot az ügy 14 tanújával. Másfelől törölte az első fokon eljáró Maros megyei törvényszék azon rendelkezését, amelynek értelmében a gyanúsítottak csak bírói engedéllyel hagyhatták volna el Románia területét. Soós Zoltán szerint politikai indíttatású ügyről van szó.
" ["post_title"]=> string(53) "Enyhítették Soós Zoltán hatósági felügyeletét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "enyhitettek-soos-zoltan-hatosagi-felugyeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:19:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:19:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445538" ["menu_order"]=> int(7659) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(445536) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:17:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:17:50" ["post_content"]=> string(801) "Két merényletkísérletet élt túl Ferenc pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának az olasz sajtóban megjelent részleteiből - amiről az MTI számolt be. Elmondta, hogy a rendőrség riasztotta a vatikánvárosi csendőrséget a brit titkosszolgálatoktól kapott információk alapján, amely szerint egy robbanószerekkel megrakott fiatal nő tartott Moszulba, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát. Továbbá egy kisteherautó is közeledett felé nagy sebességgel ugyanezzel a céllal” – tette hozzá Ferenc pápa a Corriere della Sera című olasz napilap által közölt részletek szerint.
" ["post_title"]=> string(50) "Két merényletkísérletet élt túl Ferenc pápa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ket-merenyletkiserletet-elt-tul-ferenc-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:17:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:17:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445536" ["menu_order"]=> int(7660) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(445534) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:16:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:16:04" ["post_content"]=> string(853) "A szerb és a koszovói tárgyaló felek Brüsszelben megállapodást kötöttek, amelynek célja, hogy felgyorsítsák a koszovói háború óta eltűnt több mint 1600 ember felkutatását - írja a francia AFP hírügynökség. A keddi megállapodás áttörést jelent egy olyan év végén, amikor fegyveres összecsapások és egyéb incidensek akadályozták a Szerbia és Koszovó közötti viszony normalizálódását. Egy közös munkacsoportot létestenek, amelynek feladata az Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök által 2023 májusában elfogadott nyilatkozat végrehajtásának felügyelete. A nyilatkozat rögzíti a két fél közötti együttműködés elvét a temetkezési helyek azonosítása, valamint az eltűnt személyek felkutatása terén.
" ["post_title"]=> string(112) "Megállapodás a szerb és a koszovói hatóságok között a koszovói háború eltűntjeinek felkutatásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "megallapodas-a-szerb-es-a-koszovoi-hatosagok-kozott-a-koszovoi-haboru-eltuntjeinek-felkutatasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:16:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:16:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445534" ["menu_order"]=> int(7661) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(445317) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(528) "Adásunkban Fekete Károllyal, az aradi Kölcsey Egyesület alelnökével beszélget Pataky Lehel Zsolt, majd Mărcuțiu-Rácz Dóra a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat decemberi lapszámait, Kemenes Henriette a nagyváradi Újvárad idei utolsó, összevont lapszámát ismerteti.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) továbbra is hajlandó tárgyalni a leendő koalícióban való részvételről, de először az elfogadandó intézkedésekről és a rendelkezésre álló költségvetésről kell dönteni – jelentette ki ma Ionuț Moșteanu, az USR képviselőházi frakcióvezetője.
„Nem köthetjük a szekeret a ló elé” – mondta Moșteanu, hozzátéve, hogy a kormányzati felelősségek elosztása csak a kormányprogramról szóló megbeszélések után történhet meg.
Az államfőválasztás kapcsán úgy vélekedett: az Európa-baerát pártok részéről „hiba lenne”, ha úgy döntenének, hogy a legjobb megoldás egyetlen közös elnökjelölt indítása, mivel nagyon nehéz megtalálni azt az embert, aki minden választópolgár szavazatát meg tudja szerezni.
Moșteanu emlékeztetett: az Európa-barát pártok vezetői a választásokon együttesen a szavazatok 52 százalékát szerezték meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Az USR továbbra is hajlandó tárgyalni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "az-usr-tovabbra-is-hajlando-targyalni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-17 12:58:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 10:58:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445506" ["menu_order"]=> int(7664) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(445501) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-17 12:50:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 10:50:28" ["post_content"]=> string(1560) "Legalább 100 ezer holttestet rejt egy Damaszkusz közelében talált tömegsír az amerikai székhelyű Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet mai tájékoztatása szerint.
Muaz Musztafa, a szervezet vezetője a Reutersnek Damaszkuszból telefonon adott interjújában elmondta, hogy a fővárostól 40 kilométerre északra fekvő al-Kutajfában található helyszín egyike az évek során azonosított öt tömegsírnak. Musztafa elmondta, hogy biztos benne, hogy több tömegsír létezik az eddig ismertté vált ötnél, és hogy a szíriaiak mellett az áldozatok között amerikai és brit állampolgárok és más külföldiek is lehetnek.
Musztafa azután érkezett Szíriába, hogy Aszad a kormány összeomlását követően Oroszországba repült. "Beszélni tudtunk azokkal, akik ezekkel a tömegsírokkal foglalkoztak, akik maguktól szöktek el Szíriából, vagy akiknek segítettünk elmenekülni" - mondta Musztafa.
Aggodalmát fejezte ki egyúttal amiatt, hogy a sírhelyek nincsenek biztosítva, mondván meg kellene őrizni azokat a nyomozáshoz szükséges bizonyítékok miatt.
A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni a tömegsírral kapcsolatos állításokat. Szíria ENSZ-nagykövete nem reagált a Reuters megkeresésére.
" ["post_title"]=> string(82) "Legkevesebb 100 ezer holttestet rejt egy Damaszkusz közelében talált tömegsír" ["post_excerpt"]=> string(90) "Erről a Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet tájékoztatott ma." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "legkevesebb-100-ezer-holttestet-rejt-egy-damaszkusz-kozeleben-talalt-tomegsir" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-17 12:50:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 10:50:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445501" ["menu_order"]=> int(7665) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(445497) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-17 12:47:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 10:47:44" ["post_content"]=> string(1299) "Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg ma Vanuatut, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak. Szökőárriasztást is kiadtak, de két órával később visszavonták.
A földrengés középpontja 57 kilométer mélyen volt, 30 kilométerre nyugatra a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetcsoport legnagyobb városától, Port Vilától. Nem sokkal később egy 5,5-es erősségű utórengés is bekövetkezett. A földrengés miatt a távközlési összeköttetések és az internetes tájékoztatás is megszakadt, a katasztrófa jelentős károkat okozott.
A Fidzsi-szigeteken székelő vöröskereszt-központ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy vanuatui irodájuk vezetője jelentős pusztításról számolt be, de később elvesztették vele a kapcsolatot. A vanuatui televízió sérülteket mentő csoportokról közölt felvételeket.
Port Vilában jelentős károk keletkeztek külföldi diplomáciai képviseletek épületeiben is. Az Egyesült Államok átmenetileg leállította nagykövetségének munkáját.
" ["post_title"]=> string(40) "Súlyos földrengés rázta meg Vanuatut" ["post_excerpt"]=> string(122) "Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg ma Vanuatut, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "sulyos-foldrenges-razta-meg-vanuatut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-17 12:47:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-17 10:47:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445497" ["menu_order"]=> int(7666) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(445548) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-18 14:27:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:27:17" ["post_content"]=> string(824) "Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója, akit a Krónika idézett. Rámutatott: mivel a postás átlagban a hónap első napjaiban szokott csengetni, most előfordulhat, hogy késni fog, mert az újévi szabadnapok miatt előfordulhat, hogy a szükséges pénzösszegek nem érkeznek meg a posta bankszámlájára. Emlékeztetett, hogy a 2025-ös év már a legelején négy törvényes szabadnapot biztosít az alkalmazottaknak. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pénz nem érkezett meg a Román Posta számlájára az év első napjaiban, ezért lehetséges, hogy idén is január 8-ától kézbesítik a nyugdíjakat.
" ["post_title"]=> string(43) "Januárban késve érkezhetnek a nyugdíjak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "januarban-kesve-erkezhetnek-meg-a-nyugdijak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-18 14:27:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-18 12:27:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445548" ["menu_order"]=> int(7654) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "752f2cd9deaec531f5cc0f39f9481999" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c4faedf1e05ce3b1baafdffdec71aaa6" }