Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója, akit a Krónika idézett. Rámutatott: mivel a postás átlagban a hónap első napjaiban szokott csengetni, most előfordulhat, hogy késni fog, mert az újévi szabadnapok miatt előfordulhat, hogy a szükséges pénzösszegek nem érkeznek meg a posta bankszámlájára. Emlékeztetett, hogy a 2025-ös év már a legelején négy törvényes szabadnapot biztosít az alkalmazottaknak. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pénz nem érkezett meg a Román Posta számlájára az év első napjaiban, ezért lehetséges, hogy idén is január 8-ától kézbesítik a nyugdíjakat.
Romlott a globális környezet, de látszanak a kiadáscsökkentés első jelei is
A pénzügyminiszter szerint az év első három hónapjának költségvetési végrehajtása tükrözi a hazai és nemzetközi gazdasági környezet kihívásait A kiadások…
Tovább...Érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
A legfelsőbb bíróság helyt adott a ploiești-i ítélőtábla előző napi ítélete ellen benyújtott fellebbezéseknek, és semmisnek nyilvánította az alkotmánybíróság december…
Tovább...A medvét törölni kell a szigorúan védett fajok listájáról
Ezt a környezetvédelmi miniszter jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mircea Fechet emlékeztetett, hogy nemrégiben az Európai Unió megváltoztatta a farkasok védettségi…
Tovább...Az elnökválasztási folyamat akadálytalanul zajlik
Ez annak ellenére, hogy a ploiești-i ítélőtábla felfüggesztette az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozatot. A Központi Választási Iroda…
Tovább...