Mai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Mai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: Mai rendkvüli év végi kiadásunkban bukaresti eseményekre összpontosítunk, de nem a politikai fejlemények révén, hanem a következő 60…
Continue Reading
Mai adásunkban köszöntjük az Istvánokat, megtudjuk milyen a karácsonyuk a mentősöknek, ellátogatunk a moldvai csángókhoz, illetve beszámolunk a múlt héten…
Continue Reading
Mai egyórás ünnepi kiadásunk első részében meghallgathatják az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek, Kovács Gergely római katolikus érsek, Bogdán Szabolcs…
Continue Reading
A téli napforduló hétvégéjére erdélyi közönségének is elhozta Palya Bea a születés sebezhetőségének énekeit. Fénydalok címmel új karácsonyi albumot hozott…
Continue Reading
Grönland nem eladó – jelentette ki a sziget választott vezetője, mitán a megválasztott amerikai elnök amerikai nemzetbiztonsági érdek szempontjából „abszolút…
Continue Reading
A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az…
Continue Reading
Martina Šimkovičová kulturális miniszter, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt politikusa közölte, hogy a jogszabállyal csak azt követően foglalkozik a koalíció, hogy…
Continue Reading
Francois Bayrou miniszterelnök 30 tagú kabinetjének két korábbi miniszterelnök is tagja lesz. Élisabeth Borne az oktatásért felel majd, Manuel Valls…
Continue Reading
A javában zajló karácsonyi készülődésben, talán sokunknak alig jut ideje megállni egy pillanatra és végig gondolni, hogy miről is szól…
Continue Reading
Nem lehet jobbá tenni Romániát, ha ugyanazok az emberek vannak a kormányrúdnál és ugyanazt csinálják, mint korábban – kommentálta a…
Continue Reading
Mintegy négyezren vettek részt hétfőn este a Magdeburgban tartott megmozduláson a Régi Piac előtt, ahol péntek este öt ember vesztette…
Continue ReadingMai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Műsorunk tartalmából:
Mai rendkvüli év végi kiadásunkban bukaresti eseményekre összpontosítunk, de nem a politikai fejlemények révén, hanem a következő 60 percben felidézzük a legfontosabb magyar egyházi és oktatási eseményeket, évfordulókat, amelyeket itt a fővárosban tartottak és ünnepeltek meg az itt élő magyarok. Riportot hallhatnak a Calvineum református egyházközség temploma fennállásának 50. évfordulójáról, de beszámolunk Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek bukaresti májusi látogatásáról, amikor a magas rangú egyházi vezető magyar fiatalokat és felnőtteket bérmált meg a fővárosi Barátok templomában. Végül beszámolunk arról szórványoktatási konferenciáról is, amelyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében március elején tartottak a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban.
Mai adásunkban köszöntjük az Istvánokat, megtudjuk milyen a karácsonyuk a mentősöknek, ellátogatunk a moldvai csángókhoz, illetve beszámolunk a múlt héten tartott Betlehemes találkozóról, tartsanak velünk.
Mai egyórás ünnepi kiadásunk első részében meghallgathatják az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek, Kovács Gergely római katolikus érsek, Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspök, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök karácsonyi üzenetét.

A téli napforduló hétvégéjére erdélyi közönségének is elhozta Palya Bea a születés sebezhetőségének énekeit. Fénydalok címmel új karácsonyi albumot hozott létre, emlékeztetve arra, hogy az ünnep lényege nem a kézzelfoghatóságban rejtőzik.
Arra való tekintettel, hogy szeretünk és szeretve akarunk lenni (karácsonykor is), az énekes-dalszerző nyolc új dalában megénekli a békét, a bejglit gyúró kéz mozdulatát, a gyertyafény lobbanását, a jászol melegét, azt, hogy egy kisgyerek hogyan látja az ünnep csodáját. Dallal vigasztal, ugyanakkor humorral fűszerezi és kendőzetlenül énekli meg az ünnepi pajkosságot, és azt is, hogy: nem vagy egyedül.
Palya Bea állítja, hogy a közös éneklés évezredes medicina, és - együtt énekelve - a csoda is erőteljesebben érezhető.
Hallgassa meg a műsort!

Grönland nem eladó – jelentette ki a sziget választott vezetője, mitán a megválasztott amerikai elnök amerikai nemzetbiztonsági érdek szempontjából „abszolút szükségszerűségnek” nevezte „a Grönland feletti tulajdonjog és ellenőrzést”.
„Grönland a miénk. Nem vagyunk és nem is leszünk soha eladók. Nem veszíthetjük el a szabadságunkért vívott hosszú harcunkat” – írta közleményében Mute Egede miniszterelnök.
Trump vasárnap bejelentette, hogy Ken Howery volt stockholmi nagykövetet nevezi ki Dániába akkreditált nagykövetének, és megjegyzéseket tett a több mint 600 éve Dániához tartozó, félautonóm Grönlandra, ahol nagy amerikai légitámaszpont működik.
Trump, aki 2025. január 20-án teszi le a hivatali esküt, előző hivatali ideje alatt vételi ajánlatot tett a szigetre, de ezt mind mind Dánia, mind Grönland vezetése határozottan elutasította.
Szintén vasárnap Trump azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok átveszi az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, mivel a panamai hatóságok túlságosan magas díjat számolnak fel a forgalom körülbelül háromnegyedét kitevő amerikai hajók áthaladásáért.
A Truth Social közösségi oldalon Trump közzétett egy képet, amelyen egy lobogó amerikai zászló látható egy tengerszoros fölött, a következő megjegyzéssel: "Üdvözöljük az Egyesült Államok Csatornájában!"
" ["post_title"]=> string(57) "Grönlandot és Panamát fenyegeti az új amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gronlandot-es-panamat-fenyegeti-az-uj-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 12:40:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:40:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445798" ["menu_order"]=> int(7582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(445796) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-24 12:23:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:23:11" ["post_content"]=> string(1697) "
A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az országnak pedig ismét nagy gazdasági sikerei lesznek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet keddi számában megjelent évértékelő interjújában.
A kormányfő az interjúban kifejtette, könnyű évek nincsenek a politikában, de „ilyen rosszul még nem álltak a csillagok az égen”, mivel a világ nyugati felén több „életidegen, veszélyes eszméknek hódoló, országaikat megvédeni képtelen” vezető van egyidőben hatalomban.
Donald Trump visszatérésével kapcsolatban leszögezte: egy egészséges gondolkodású ország külpolitikájának az a célja, hogy barátokat gyűjtsön, legyen minél több olyan ország a világon, amely érdekelt a magyarok sikerében. Hozzátette, az új amerikai elnök kedveli Magyarországot, korrekt partner a kínai és az orosz elnök, „a barátunk Törökország elnöke, és jó barátunk az izraeli miniszterelnök is” – mondta a kormányfő.
Orbán szerint Trumppal együtt visszatér a háborús politika helyett a békeévek politikája, és Magyarországnak megint lesznek nagy gazdasági sikerei.
" ["post_title"]=> string(55) "Orbán Viktor szerint repülőrajtot vesz Magyarország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "orban-viktor-szerint-repulorajtot-vesz-magyarorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 12:23:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:23:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445796" ["menu_order"]=> int(7583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(445793) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-24 12:12:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:12:01" ["post_content"]=> string(1228) "Martina Šimkovičová kulturális miniszter, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt politikusa közölte, hogy a jogszabállyal csak azt követően foglalkozik a koalíció, hogy a a parlamentnek sikerült megválasztania a közmédia vezetőségét.
Az Új Szó tudósítása szerint a tagok kiválasztása már hónapok óta tart, a Hlas és az Szlovák Nemzeti Párt konfliktusa miatt. Viszont Šimkovičová számára prioritás, hogy mielőbb összeálljon a kilenctagú testület, melyből négyet a miniszter jelöl, ötöt pedig a parlamentnek kell kiválasztania.
A koalíció döntése értelmében a szavazást a jövő februárban kezdődő ülésre halasztják. A miniszter hangsúlyozta: amíg nem áll össze a testület, nem foglalkoznak a tárca egyéb törvényjavaslataival, mint például a magyar nyelvhasználatot súlyosan korlátozó nyelvtörvény tervezett módosítása.
" ["post_title"]=> string(77) "Elhalasztják az új nyelvtörvény törvényhozási vitáját Szlovákiában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "elhalasztjak-az-uj-nyelvtorveny-torvenyhozasi-vitajat-szlovakiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 12:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445793" ["menu_order"]=> int(7584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(445790) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-24 12:03:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:03:53" ["post_content"]=> string(1114) "Francois Bayrou miniszterelnök 30 tagú kabinetjének két korábbi miniszterelnök is tagja lesz. Élisabeth Borne az oktatásért felel majd, Manuel Valls a tengeren túli területekért felelős tárcát fogja vezetni.
Az előző kormányból maradt a posztján Bruno Retailleau belügyminiszter, Sébastien Lecornu védelmi miniszter és Jean-Noel Barrot, a francia diplomácia vezetője. Gérald Darmanin egykori belügyminiszter a jövőben igazságügyi miniszterként fog szolgálni.
Eric Lombard, aki jelenleg az állami befektetési alap (CDC) bankárja, a pénzügyminiszteri tisztséget kapta meg, Amélie de Montchalin pedig a költségvetési minisztériumot fogja vezetni.
Francois Bayrou a december elején a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barnier-t váltja a kormányfői székben.
" ["post_title"]=> string(43) "Bemutatták az új francia kormány tagjait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "bemutattak-az-uj-francia-kormany-tagjait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 12:03:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:03:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445790" ["menu_order"]=> int(7585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(445452) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-24 12:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 10:00:00" ["post_content"]=> string(1256) "A javában zajló karácsonyi készülődésben, talán sokunknak alig jut ideje megállni egy pillanatra és végig gondolni, hogy miről is szól az év legszebb ünnepe, mióta állítunk karácsonyfát, és miért pont fenyőt, melyek voltak régen a leggyakoribb ajándékok vagy mikor és hogyan távolodott el a karácsony eredeti vallásos tartalmától?
Mai adásunkban ezekre a kérdésekre próbálunk meg válaszolni, és természetesen, nem maradhat el az aranyszalagtárunkból Önöknek előkeresett ajándék sem, éspedig Fodor Sándor író, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójának 1999 karácsonyán született gondolatai.

Nem lehet jobbá tenni Romániát, ha ugyanazok az emberek vannak a kormányrúdnál és ugyanazt csinálják, mint korábban – kommentálta a kormány megalakulását a többségi koalícióból kimaradt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Elena Lasconi Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a hétfőn beiktatott második Ciolacu-kormányban mindössze három új arc van, tizenhárom miniszter vezetett tárcát az előző kormány idején is. Ez ellentmond annak, amit szerinte a választók üzentek a szavazatukkal, éspedig, hogy „nem akarják megint őket”. Hozzátette: jövőre, az elnökválasztáson „újabb esély nyílik arra, hogy megmutassuk nekik, hogy nem örökkévalóak”.
" ["post_title"]=> string(60) "Az USR szerint túl sok a régi miniszter az új kormányban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-usr-szerint-tul-sok-a-regi-miniszter-az-uj-kormanyban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 11:48:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 09:48:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445788" ["menu_order"]=> int(7587) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(445782) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-24 11:38:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 09:38:51" ["post_content"]=> string(1429) "Mintegy négyezren vettek részt hétfőn este a Magdeburgban tartott megmozduláson a Régi Piac előtt, ahol péntek este öt ember vesztette életét, miután egy férfi autóval a karácsonyi vásár résztvevői közé hajtott. A gázolásban 235-en sérültek meg.
A megmozdulásra „A ne adj esélyt a gyűlöletnek” nevű polgári kezdeményezés szólított fel, és a magdeburgi püspökség is támogatta. Sokan gyertyát tartottak kezükben és megtapsolták a mentőszolgálatokat, megköszönve a munkájukat.
Ezzel párhuzamosan a magdeburgi katedrális előtti téren a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt tartott gyűlést. Alice Weidel társelnök arról beszélt, hogy a gyászt követően elérkezett az idő a történtek feldolgozására. Az elkövetőre utalva kijelentette, hogy „nem tartozik közénk”, aki a neki menedéket nyújtó ország állampolgárait megveti.
Az elkövető, a Szaúd-Arábiából származó Taleb A. 2006 óta él Németországban, 2016-tól politikai menekültként. Orvosként dolgozott a Magdeburgtól délre található Bernburgban, ahol az utóbbi években fenyegetésekbe torkolló vitákba keveredett a helyi orvosszövetséggel.
" ["post_title"]=> string(49) "A gázolás áldozataira emlékeztek Magdeburgban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-gazolas-aldozataira-emlekeztek-magdeburgban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-24 11:38:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-24 09:38:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445782" ["menu_order"]=> int(7588) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(445305) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-29 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-29 05:00:00" ["post_content"]=> string(689) "Mai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
