Románia és Hollandia közös nyomozócsoportot hozott létre a hollandiai Assenben található Drents Múzeumból január végén ellopott dák műkincsek felkutatására – tájékoztatott az Eurojust.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Románia és Hollandia közös nyomozócsoportot hozott létre a hollandiai Assenben található Drents Múzeumból január végén ellopott dák műkincsek felkutatására – tájékoztatott az Eurojust.
(tovább…) Continue Reading
Az amerikai elnök figyelmeztetei a Hamászt, hogy Izrael keményen megtorolja, ha nem engedi szabadon az összes túszt.
(tovább…) Continue Reading
Mahmúd Abbász palesztin elnök elrendelte a kifizetések leállítását a bebörtönzött vagy halott palesztin terroristák hozzátartozóinak.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkezõ acél és alumínium termékre. Az elnök a Fehér Házban hozzátette, további hasonló intézkedések várhatók a gyógyszeripari termékekkel kapcsolatban is.
(tovább…) Continue Reading
A francia elnök a Notre-Dame újjáépítéséhez hasonló európai összefogást sürget a mesterséges intelligencia terén. A témában rendezett nemzetközi csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia elnök ígértet tett a mesterséges intelligencia terén szükséges infrastruktúra fejlesztésének felgyorsítására hétfõn Párizsban.
(tovább…) Continue Reading
Világszerte felkapták a fejüket politikusok és elemzők az amerikai elnök múlt keddi felvetésére, melyet az izraeli miniszterelnökkel közös washingtoni sajtótájékoztatóján…
Continue Reading
Bejelentette lemondását Klaus Iohannis államelnök, akit számos bírálat ért amiatt, hogy hivatalában maradt az alkotmánybíróság tavaly decemberi döntése értelmében. A…
Continue Reading
Kihirdette Klaus Iohannis államfő az idei állami és társadalombiztosítási költségvetésről szóló törvényt. A két jogszabályt múlt heti együttes ülésén fogadta…
Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy még ma 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra. Azt is…
Continue Reading
Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetésről szóló bejelentést…
Continue Reading
Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich…
Continue Reading
Állami kitüntetésben részesül Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke, valamint Livia Stanciu és Varga Attila alkotmánybíró. Klaus Iohannis államfő ma írta…
Continue ReadingRománia és Hollandia közös nyomozócsoportot hozott létre a hollandiai Assenben található Drents Múzeumból január végén ellopott dák műkincsek felkutatására – tájékoztatott az Eurojust.
Mint ismert, a hollandiai Drents Múzeumba január végén törtek be, ahonnan a rablók az i.e. V-IV. századból fennmaradt coțofenești-i aranysisakkal és az i.e. I. századból származó három dák aranykarpereccel távoztak. Az ügyben jelenleg három gyanúsított van őrizetben, a rendőrség a negyedik feltételezett elkövetőt még keresi.
" ["post_title"]=> string(38) "Román-holland nyomozócsoport alakult" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "roman-holland-nyomozocsoport-alakult" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:20:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:20:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447142" ["menu_order"]=> int(7126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(447140) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:19:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:19:31" ["post_content"]=> string(857) "Az amerikai elnök figyelmeztetei a Hamászt, hogy Izrael keményen megtorolja, ha nem engedi szabadon az összes túszt.
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban kijelentette, a Hamász palesztin csoportnak szombaton szabadon kell engednie az összes fogva tartott izraeli túszt, különben Izrael felmondja a tűzszüneti megállapodást és elszabadul a pokol. Az amerikai elnök megjegyzései azután hangzottak el, hogy a Hamász bejelentette, további intézkedésig felfüggeszti a túszok szabadon bocsátását, azzal vádolva Izraelt, hogy megsértette a tűzszüneti megállapodást. Izrael válaszképpen magas riadókészültségbe helyezte a Gázai övezet körüli fegyveres erőit.
" ["post_title"]=> string(21) "Elszabadulhat a pokol" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "elszabadulhat-a-pokol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:19:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:19:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447140" ["menu_order"]=> int(7127) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(447138) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:18:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:18:24" ["post_content"]=> string(751) "Mahmúd Abbász palesztin elnök elrendelte a kifizetések leállítását a bebörtönzött vagy halott palesztin terroristák hozzátartozóinak.
A WAFA palesztin hírügynökség szerint Abbász egy hatályos törvény alkalmazását függesztette fel rendelettel. Az érintett családoknak a jövőben a rászorulóknak járó rendes szociális segélyt fogják folyósítani. A Palesztin Nemzeti Hatóság bevételei egy részét az Izraellel fennálló konfliktus során őrizetbe vett, megölt, vagy megsebesített palesztinok ezrei családtagjainak nyújtandó támogatásokra fordította.
" ["post_title"]=> string(32) "Felfüggesztették a segélyeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "felfuggesztettek-a-segelyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:18:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:18:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447138" ["menu_order"]=> int(7128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(447136) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:17:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:17:24" ["post_content"]=> string(1163) "Donald Trump elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkezõ acél és alumínium termékre. Az elnök a Fehér Házban hozzátette, további hasonló intézkedések várhatók a gyógyszeripari termékekkel kapcsolatban is.
Az elnök már vasárnap kilátásba helyezte az acél- és alumíniumvámot, amikor újságírók kérdésére közölte, hogy döntése minden országra, így Mexikóra és Kanadára is vonatkozik majd. Azt is hozzátette, hogy kedden vagy szerdán sajtótájékoztató keretében további országokra nézve "kölcsönösségi alapú" átfogó vámpolitikát ismertet. Az elnök hétfõn rendeletet írt alá a papír szívószálak betiltásáról a mûanyag szívószálak használatának fenntartása érdekében. Donald Trump az intézkedéssel az elõzõ, Joe Biden vezette adminisztráció döntését változtatta meg, amely szerint 2035-ig minden egyszer használatos mûanyag eszközt betiltottak volna a szövetségi intézményeknél.
" ["post_title"]=> string(61) "Újabb vámkorlátozásokat vezetett be az Egyesült Államok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-vamkorlatozasokat-vezetett-be-az-egyesult-allamok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:17:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:17:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447136" ["menu_order"]=> int(7129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(447134) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:15:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:15:51" ["post_content"]=> string(1110) "A francia elnök a Notre-Dame újjáépítéséhez hasonló európai összefogást sürget a mesterséges intelligencia terén. A témában rendezett nemzetközi csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia elnök ígértet tett a mesterséges intelligencia terén szükséges infrastruktúra fejlesztésének felgyorsítására hétfõn Párizsban.
A francia államfõ vasárnap este jelentette be, hogy francia és külföldi befektetõk a következõ években 109 milliárd eurót fognak befektetni Franciaországban a mesterséges intelligenciába. A mesterséges intelligencia potenciális veszélyeirõl és lehetõségeirõl szóló vita kedden kormány- és államfõi szinten folytatódik a hivatalos párizsi csúcstalálkozón a Grand Palais kiállítócsarnokban, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, J. D. Vance amerikai alelnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Olaf Scholz német kancellár részvételével.
" ["post_title"]=> string(51) "Csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "csucstalalkozo-a-mesterseges-intelligenciarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:15:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:15:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447134" ["menu_order"]=> int(7130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(447128) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 10:53:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 08:53:12" ["post_content"]=> string(688) "Világszerte felkapták a fejüket politikusok és elemzők az amerikai elnök múlt keddi felvetésére,
melyet az izraeli miniszterelnökkel közös washingtoni sajtótájékoztatóján fogalmazott meg. Azt mondta, az Egyesült Államok átveszi a Gázai övezetet, ahonnan kiköltözteti a
palesztinokat. A kialakult helyzetről Salamon Márton Lászlóval, a Román Kulturális Intézet tel-avivi igazgatójával beszélgettünk.
Bejelentette lemondását Klaus Iohannis államelnök, akit számos bírálat ért amiatt, hogy hivatalában maradt az alkotmánybíróság tavaly decemberi döntése értelmében. A lemondását többen követelték már, az ellenzéki politikai erők mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A szövetségi elnök kijelentette, hogy Iohannis hivatalban maradása indokolatlanul növeli a társadalomban a feszültséget, ezért önként kellene távoznia, hiszen a május 4-i elnökválasztásig Ilie Bolojan, a szenátus elnöke is el tudja látni az ideiglenes államfői tisztséget. Iohannis ma röviddel 2 óra után bejelentette, hogy az ellene kezdeményezett felfüggesztési eljárás káros folyamatokat indít be a társadalomban, és teljes mértékben alaptalan. Úgy látja, hogy a leváltására irányuló ellenzéki akció tovább növelné a társadalomban a feszültséget, ezért önként távozik a Cotroceni-palotából. Iohannis közölte, hogy hivatalosan holnapután, február 12-én fog lemondani.
" ["post_title"]=> string(50) "BREAKING NEWS - Lemond Klaus Iohannis államelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "breaking-news-lemondott-klaus-iohannis-allamelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 15:20:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 13:20:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447121" ["menu_order"]=> int(7133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(447112) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-10 13:15:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:15:29" ["post_content"]=> string(426) "Kihirdette Klaus Iohannis államfő az idei állami és társadalombiztosítási költségvetésről szóló törvényt. A két jogszabályt múlt heti együttes ülésén fogadta el a parlament két háza. A kormány február 1-jén fogadta el a büdzsét, amely 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol.
" ["post_title"]=> string(47) "Kihirdette Iohannis az állami költségvetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kihirdette-iohannis-az-allami-koltsegvetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 13:15:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:15:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447112" ["menu_order"]=> int(7134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(447110) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-10 13:14:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:14:27" ["post_content"]=> string(828) "Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy még ma 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra. Azt is közölte: kedden vagy szerdán vámokat léptet életbe azokkal az országokkal szemben, amelyek vámot vetnek ki az amerikai árukra. Közlése szerint az intézkedés az Egyesült Államok valamennyi kereskedelmi partnerére vonatkozik. Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok vámintézkedéseire az Európai Unió is válaszolni fog, ahogyan Trump első mandátumában tette 2018-ban. A külügyminiszter konkrét intézkedéseket nem nevezett meg. Az európai acélexport mintegy 25 százaléka irányul az Egyesült Államokba.
" ["post_title"]=> string(90) "Donald Trump 25 százalékos vám kivetését jelentette be az acélra és az alumíniumra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "donald-trump-25-szazalekos-vam-kiveteset-jelentette-be-az-acelra-es-az-aluminiumra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 13:14:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:14:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447110" ["menu_order"]=> int(7135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(447108) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-10 13:12:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:12:41" ["post_content"]=> string(681) "Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetésről szóló bejelentést Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Azt, hogy telefonon beszélt Putyinnal, maga Trump mondta a The New York Post című lapnak. Trump hangot adott benyomásának, hogy Putyin tényleg nem közömbös a katonák harctéri halála iránt, és azt mondta, konkrét terve van az orosz-ukrán konfliktus lezárására. Trump többször is kijelentette, hogy tárgyalásokat akar folytatni az orosz elnökkel. Hasonló készségét január végén Putyin is megerősítette.
" ["post_title"]=> string(78) "Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Trump-Putyin beszélgetést Peszkov" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "nem-erositette-meg-de-nem-is-cafolta-a-trump-putyin-beszelgetest-peszkov" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 13:12:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:12:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447108" ["menu_order"]=> int(7136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(447106) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-10 13:11:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:11:08" ["post_content"]=> string(1020) "Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének vasárnapi, késő esti televíziós vitájában. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa a február 23-i előrehozott parlamenti választásokat követően is kemény irányvonalat ígért a migrációs politikában. Scholz ezen felül azt hangoztatta, hogy korlátozó irányvonalat követ, ami az illegális bevándorlást illeti. Kihívója, Friedrich Merz ugyanakkor azt vetette a szociáldemokrata kancellár szemére, hogy "több mint kétmillió illegális migránst engedett be Németországba". Scholz azt rótta fel Merznek, hogy bizonygatásai ellenére később mégis együtt fog működni az AfD-vel.
" ["post_title"]=> string(71) "A migráció és a bevándorlás a német kancellárjelöltek vitáján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-migracio-es-a-bevandorlas-a-nemet-kancellarjeloltek-vitajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 13:11:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:11:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447106" ["menu_order"]=> int(7137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(447104) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-10 13:09:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:09:43" ["post_content"]=> string(818) "Állami kitüntetésben részesül Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke, valamint Livia Stanciu és Varga Attila alkotmánybíró. Klaus Iohannis államfő ma írta alá a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatának odaítéléséről szóló rendeletet. A három alkotmánybíró az alkotmánybíráskodás terén tanúsított hozzáértésük és szakmaiságuk, az alaptörvény és az alkotmányos értékek fennhatóságának szavatolása, valamint a román állam demokratikus pályán tartásának érdekében végzett tevékenységük elismeréseként részesül a kitüntetésben - olvasható az indoklásban. Livia Stanciut az államfő, Varga Attilát a képviselőház, Marian Enachét pedig a szenátus jelölte taláros testületi tagnak.
" ["post_title"]=> string(64) "Állami kitüntetésben részesül Varga Attila alkotmánybíró" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "allami-kituntetesben-reszesul-varga-attila-alkotmanybiro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-10 13:29:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-10 11:29:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447104" ["menu_order"]=> int(7138) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(447142) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:20:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:20:56" ["post_content"]=> string(715) "Románia és Hollandia közös nyomozócsoportot hozott létre a hollandiai Assenben található Drents Múzeumból január végén ellopott dák műkincsek felkutatására – tájékoztatott az Eurojust.
Mint ismert, a hollandiai Drents Múzeumba január végén törtek be, ahonnan a rablók az i.e. V-IV. századból fennmaradt coțofenești-i aranysisakkal és az i.e. I. századból származó három dák aranykarpereccel távoztak. Az ügyben jelenleg három gyanúsított van őrizetben, a rendőrség a negyedik feltételezett elkövetőt még keresi.
" ["post_title"]=> string(38) "Román-holland nyomozócsoport alakult" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "roman-holland-nyomozocsoport-alakult" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:20:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:20:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447142" ["menu_order"]=> int(7126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac9cdce77573ee7583353a187553e19d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5d325df3e8c44c34b52f25352b066968" }