Mai adásunkban Biró Boróka operatőrrel beszélget Borbély Tamás. A csíkszeredai születésű, Bukarestben élő alkotó neve a 2024-ben bemutatott, Bogdan Mureșanu…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Mai adásunkban Biró Boróka operatőrrel beszélget Borbély Tamás. A csíkszeredai születésű, Bukarestben élő alkotó neve a 2024-ben bemutatott, Bogdan Mureșanu…
Continue Reading
Inasprogram keretében tanulhatnak szakmát a munkahelyen a 30 év alatti fiatalok. A Munkaügyi Minisztérium által lebonyolított projekt keretében a fiatalok tanulásuk idején fizetést is kapnak.
(tovább…) Continue Reading
Az Alkotmánybíróság koradélutáni ülésén megállapította az államelnöki tisztség megüresedését Klaus Iohannis lemondását követően. Ezután a taláros testület levelet küld a kormánynak és a parlamentnek, hogy állapítsák meg ki lesz az ideiglenes államfő – jelentette ki Augustin Zegrean, a bíróság volt elnöke a közszolgálati rádióban.
(tovább…) Continue Reading
Klaus Iohannis elnök lemondása különböző reakciókat váltott ki a politikai vezetőkből. A kormánykoalíció vezetői közölték, hogy nem volt tudomásuk Iohannis elnök lemondási szándékáról és döntéséről, véleményük szerint ez jobb, mint a felfüggesztés.
(tovább…) Continue Reading
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is nyilatkozott Klaus Iohannis lemondását követően. Őt hallják.
Continue Reading
Élesen bírálta Klaus Iohannis lemondását Traian Băsescu volt államfő, aki szerint Iohannis távozása nem old meg semmit.
(tovább…) Continue Reading
Felfüggeszti tagságát és elnökségét a Nemzeti Liberális Pártban – jelentette be Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki Klaus Iohannis lemondását követően átveszi Románia ideiglenes elnöki tisztségét.
(tovább…) Continue Reading
Elmaradt a szenátus és a képviselőház mai együttes ülése, amelyen a Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére vonatkozó ellenzéki kezdeményezést vitatták volna…
Continue Reading
Az év első hónapjában 12 százalékkal csökkent a forgalomba írt új gépjárművek száma tavaly januárhoz képest. A teljesen elektromos autók esetében a zsugorodás 28 százalékos.
(tovább…) Continue Reading
Ma kezdődnek a nyilvános viták a középiskolák kerettanterveiről. Ma Bukarestben, majd pénteken Kolozsváron szerveznek találkozót.
(tovább…) Continue Reading
A helyi magyarság több száz tagja emlékezett felvonulással tegnap a 35 éve, 1990. február 10-én az anyanyelvi oktatás biztosításáért tartott könyves-gyertyás tüntetésre Marosvásárhelyen.
(tovább…) Continue Reading
Európa-szerte ma ünneplik az Európai 112-es Segélyhívószám napját, ennek jegyében Romániában több mint 100 közintézmény és magánvállalat épülete borul piros színbe.
(tovább…) Continue ReadingMai adásunkban Biró Boróka operatőrrel beszélget Borbély Tamás. A csíkszeredai születésű, Bukarestben élő alkotó neve a 2024-ben bemutatott, Bogdan Mureșanu által írt és rendezett Anul Nou care n-a fost (Az újév, amely soha nem jött el) című román nagyjátékfilm kapcsán került be a köztudatba. A történelmi tragikomédia látható volt a hazai mozikban, vetítette a Román Televízió és elérhető az egyik népszerű filmmegosztó streaming, a Netflix kínálatában is.
Megjelenése óta a film több mint harminc fesztiválon szerepelt, s eddig legkevesebb 15 díjat nyert el. Tavaly részt vett a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol több kitüntetést is elhódított, ezek között van a Valentina Pedicini-különdíj, amellyel Biró Boróka operatőri teljesítményét ismerték el. Legutóbb, február elején a kifejezetten az operatőrök teljesítményét jutalmazó franciaországi Chefs Op' en Lumiere fesztiválon a székelyföldi alkotónak ítélték oda a zsűri nagydíját.

Inasprogram keretében tanulhatnak szakmát a munkahelyen a 30 év alatti fiatalok. A Munkaügyi Minisztérium által lebonyolított projekt keretében a fiatalok tanulásuk idején fizetést is kapnak.
Az inas tanfolyamok időtartama hat hónap és három év között van a szakmai szinttől függően. A programot 30 millió euróval finanszírozzák európai alapokból és az állami költségvetésből. A munkáltatók havi 2250 lej támogatást kapnak minden alkalmazott inasra - közölte Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter. A legkeresettebb szakmák között van a hegesztő, ahol a bruttó havi átlagbér 5700 lej körül van, a víz-gáz szerelő, ahol a bér 6600 lej körüli, illetve a villanyszerelő, ahol a bruttó havi átlagbér 7200 lej körül mozog.
" ["post_title"]=> string(17) "Inasprogram indul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "inasprogram-indul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:36:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:36:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447168" ["menu_order"]=> int(7115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(447166) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:34:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:34:55" ["post_content"]=> string(1204) "Az Alkotmánybíróság koradélutáni ülésén megállapította az államelnöki tisztség megüresedését Klaus Iohannis lemondását követően. Ezután a taláros testület levelet küld a kormánynak és a parlamentnek, hogy állapítsák meg ki lesz az ideiglenes államfő - jelentette ki Augustin Zegrean, a bíróság volt elnöke a közszolgálati rádióban.
Az alkotmány 98. cikkelye értelmében ideiglenes államelnök a Szenátus vezetője lesz, majd a Képviselőház elnöke következik a sorban, amennyiben a felsőház elnöke nem tudja ellátni ezt a feladatot. Az alaptörvény értelmében az ideiglenes elnök hatásköre nem teljes, ugyanis nem oszlathatja fel a parlamentet, nem fogalmazhat meg üzenetet a törvényhozásban és nem írhat ki népszavazást. Mint ismeretes, Ilie Bolojan hétfőn este bejelentette, hogy felfüggeszti elnökségét és tagságát a Nemzeti Liberális Pártban, hogy elfoglalhassa az államelnöki tisztséget. A Szenátus ma dönt Bolojan utódjáról is a felsőház elnöki székében.
" ["post_title"]=> string(32) "Nincs államelnöke Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "nincs-allamelnoke-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:34:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:34:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447166" ["menu_order"]=> int(7116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(447164) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:32:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:32:57" ["post_content"]=> string(907) "Klaus Iohannis elnök lemondása különböző reakciókat váltott ki a politikai vezetőkből. A kormánykoalíció vezetői közölték, hogy nem volt tudomásuk Iohannis elnök lemondási szándékáról és döntéséről, véleményük szerint ez jobb, mint a felfüggesztés.
Az ellenzéki oldalon a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetője, Elena Lasconi szerint Klaus Iohannis lemondása túl későn érkezett, míg a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke, George Simion, a felfüggesztési kísérlet egyik kezdeményezője üdvözölte az elnök távozását a Cotroceni-palotából. Az Románok Egyesüléséért Szövetség azt is bejelentette, hogy a jövő héten bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen.
" ["post_title"]=> string(36) "Reakciók az államfő lemondására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "reakciok-az-allamfo-lemondasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:32:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:32:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447164" ["menu_order"]=> int(7117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(447161) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:31:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:31:56" ["post_content"]=> string(342) "Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is nyilatkozott Klaus Iohannis lemondását követően. Őt hallják.
Élesen bírálta Klaus Iohannis lemondását Traian Băsescu volt államfő, aki szerint Iohannis távozása nem old meg semmit.
Szerinte megválaszolatlanul maradt számtalan kérdés, például az, hogy ki manipulálta a tavalyi elnökválasztásokat. A Digi24 hírtelevízióban Băsescu hangsúlyozta, szerinte hiba volt, hogy a törvényes mandátummal rendelkező elnök lemondott.
" ["post_title"]=> string(35) "Hibázott Iohannis Băsescu szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "hibazott-iohannis-basescu-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:31:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:31:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447156" ["menu_order"]=> int(7119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(447154) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:27:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:27:57" ["post_content"]=> string(644) "Felfüggeszti tagságát és elnökségét a Nemzeti Liberális Pártban – jelentette be Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki Klaus Iohannis lemondását követően átveszi Románia ideiglenes elnöki tisztségét.
Az alkotmány értelmében Románia elnöke nem lehet többé politikai párt tagja. Ezután egy ideiglenes személyt választ majd a PNL Országos Politikai Bürója. Bolojan javaslatára Cătălin Predoiu, a párt első alelnöke veheti át a liberálisok vezetését.
" ["post_title"]=> string(41) "Lemondott párttagságáról Ilie Bolojan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "lemondott-parttagsagarol-ilie-bolojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:27:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:27:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447154" ["menu_order"]=> int(7120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(447152) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:25:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:25:58" ["post_content"]=> string(436) "Elmaradt a szenátus és a képviselőház mai együttes ülése, amelyen a Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére vonatkozó ellenzéki kezdeményezést vitatták volna meg a törvényhozók. A két házbizottság azt követően döntött így tegnap esti együttes ülésén, hogy Klaus Iohannis államfő délután bejelentette, február 12-ei hatállyal lemond tisztségéből.
" ["post_title"]=> string(40) "Tárgytalanná vált az együttes ülés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "targytalanna-valt-az-egyuttes-ules" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:25:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:25:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447152" ["menu_order"]=> int(7121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(447150) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:25:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:25:09" ["post_content"]=> string(740) "Az év első hónapjában 12 százalékkal csökkent a forgalomba írt új gépjárművek száma tavaly januárhoz képest. A teljesen elektromos autók esetében a zsugorodás 28 százalékos.
A meghajtástól függően az újonnan forgalomba írt járművek majdnem 60 százaléka benzinüzemű, míg a dízelek alig érik el a 10 százalékot. Az elektromos autók piaci részesedése 2025 januárjában meghaladta a 30 százalékot. Ezek között a Dacia Springből adták el a legtöbbet, a külső töltés nélküli hibrid járművek esetében pedig a Dacia Duster áll az élen.
" ["post_title"]=> string(28) "Kevesebb autót vásárolnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "kevesebb-autot-vasarolnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:25:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:25:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447150" ["menu_order"]=> int(7122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(447148) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:24:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:24:16" ["post_content"]=> string(1150) "Ma kezdődnek a nyilvános viták a középiskolák kerettanterveiről. Ma Bukarestben, majd pénteken Kolozsváron szerveznek találkozót.
További két fórumot Jászvásáron és Temesváron hirdetnek meg február 25-én, illetve március 4-én, míg március 6-án, a javaslatok és észrevételek benyújtásának utolsó napján egy online vitára kerül sor. A kerettantervekre vonatkozó javaslatok heves vitát váltottak ki az érintettek körében. A középfokú oktatásra javasolt új kerettantervek alapvető felülvizsgálatra szorulnak - véli Laviniu Lăcustă szakszervezeti vezető. Az oktatási szakszervezetek bejelentették, kérni fogják az oktatási minisztériumot, hogy értékelje újra a tervezeteket. Daniel David oktatási miniszter szerint a dokumentumok kidolgozása és jóváhagyása egy összetett folyamat kezdete, amelynek célja, hogy a gyerekeket olyan készségekkel ruházza fel, amelyek révén jobb szakemberekké, boldogabb felnőttekké válhatnak.
" ["post_title"]=> string(22) "Közvitán a tantervek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "kozvitan-a-tantervek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:24:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:24:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447148" ["menu_order"]=> int(7123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(447146) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:23:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:23:17" ["post_content"]=> string(701) "A helyi magyarság több száz tagja emlékezett felvonulással tegnap a 35 éve, 1990. február 10-én az anyanyelvi oktatás biztosításáért tartott könyves-gyertyás tüntetésre Marosvásárhelyen.
Helyszíni beszámolók szerint a felvonuláson több százan vettek részt, zömében diákok, a 35 évvel ezelőtti eseményhez hasonlóan könyvvel és gyertyával a kezükben. Az emlékezést este gálaműsor és díjátadó követte a Kultúrpalotában, ahol elismerő oklevelet adtak át a 35 évvel ezelőtti tüntetés szervezőinek.
" ["post_title"]=> string(55) "A gyertyás tüntetésre emlékeztek Marosvásárhelyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-gyertyas-tuntetesre-emlekeztek-marosvasarhelyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:23:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:23:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447146" ["menu_order"]=> int(7124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(447144) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 14:22:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:22:02" ["post_content"]=> string(950) "Európa-szerte ma ünneplik az Európai 112-es Segélyhívószám napját, ennek jegyében Romániában több mint 100 közintézmény és magánvállalat épülete borul piros színbe.
A Speciális Távközlési Szolgálat ezzel szeretné felhívni a figyelmet az egységes segélyhívószám fontosságára, és arra ösztönözni a polgárokat, hogy felelősségteljesen és helyesen használják. A Távközlési Szolgálat arra is emlékeztet, hogy a 112-es szám visszaélésszerű hívása veszélyeztetheti a gyors beavatkozást ott, ahol valóban szükség van rá. A statisztikák szerint tavaly a Szolgálat diszpécserei mintegy 9,8 millió hívást kezeltek, ezek 60 százaléka valódi vészhelyzet volt, míg körülbelül négy millió hívás nem igényelt szakmai beavatkozást.
" ["post_title"]=> string(33) "Ma van a segélyhívószám napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "ma-van-a-segelyhivoszam-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-11 14:22:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 12:22:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447144" ["menu_order"]=> int(7125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(447008) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-11 15:17:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-11 13:17:33" ["post_content"]=> string(1762) "Mai adásunkban Biró Boróka operatőrrel beszélget Borbély Tamás. A csíkszeredai születésű, Bukarestben élő alkotó neve a 2024-ben bemutatott, Bogdan Mureșanu által írt és rendezett Anul Nou care n-a fost (Az újév, amely soha nem jött el) című román nagyjátékfilm kapcsán került be a köztudatba. A történelmi tragikomédia látható volt a hazai mozikban, vetítette a Román Televízió és elérhető az egyik népszerű filmmegosztó streaming, a Netflix kínálatában is.
Megjelenése óta a film több mint harminc fesztiválon szerepelt, s eddig legkevesebb 15 díjat nyert el. Tavaly részt vett a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol több kitüntetést is elhódított, ezek között van a Valentina Pedicini-különdíj, amellyel Biró Boróka operatőri teljesítményét ismerték el. Legutóbb, február elején a kifejezetten az operatőrök teljesítményét jutalmazó franciaországi Chefs Op' en Lumiere fesztiválon a székelyföldi alkotónak ítélték oda a zsűri nagydíját.
