A júliusi Helikon két egymástól hangulatában is eltérő lapszámmal jelentkezik, amelyek a kortárs magyar és világirodalom mellett kritikákkal, színházi, filmes…
Continue Reading

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Az úgynevezett írásbeli eljárás útján meghosszabbított, immár tegnaptól érvényes büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő, beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére.
A szankcionált emberek közé tartozik Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, több orosz miniszter, kormányzók és helyi politikusok, Roman Abramovics orosz üzletember és más üzletemberek, oligarchák, valamint az orosz Állami Duma több tagja.
A listán szerepelnek továbbá politikai pártok, orosz fegyveres erők és alakulatok, félkatonai csoportok, köztük a Wagner csoport, számos hadipari vállalat, bankok és pénzügyi intézmények, médiaszervezetek, továbbá az ukrajnai orosz háborút támogató emberek és vállalatok.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta az Európai Unió 21 szankciós csomagot hagyott jóvá Oroszország ellen.
" ["post_title"]=> string(88) "Három évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát az EU" ["post_excerpt"]=> string(132) "A büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "harom-evvel-meghosszabbitotta-az-oroszorszaggal-szembeni-szankciok-hatalyat-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468377" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(468374) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:46:52" ["post_content"]=> string(699) "Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki, hogy ismét találkozik Vlagyimir Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcson kerülhet sor. Trump erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel New Yorkban folytatott megbeszélésének kezdetén beszélt.
Az orosz energetikai infrastruktúrát ért ukrán támadásokra vonatkozó kérdésre Trump azt mondta, hogy ez valóban komoly csapás Oroszországnak, de a globális dízelüzemanyag-árakra is. Kijelentette, hogy meglátása szerint a felek le akarják zárni a háborút.
Személyes tanácskozást folytatott Delcy Rodríguez, Venezuela ügyvivő államfője helyi idő szerint tegnap New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, az energetika, a bányászat és a biztonság terén folytatandó együttműködés előmozdításáról tárgyalt.
Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. "Történelmi találkozóm volt Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével" - tudatta az X-en Rodríguez, aki az ENSZ-közgyűlés ülésére érkezett New Yorkba. Személyében 2018 óta az első venezuelai vezető vett részt a világszervezet közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén.
Nicolás Maduro volt államfőt az amerikai hadsereg távolította el a hatalomból januárban. Maduro hatalmának megdöntése óta Trump arra törekszik, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítson az Egyesült Államoknak a venezuelai olajtartalékhoz.
" ["post_title"]=> string(67) "Személyes tanácskozás Delcy Rodríguez és Donald Trump között" ["post_excerpt"]=> string(117) "Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "szemelyes-tanacskozas-delcy-rodriguez-es-donald-trump-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468369" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(468379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:49:56" ["post_content"]=> string(982) "Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
A júliusi Helikon két egymástól hangulatában is eltérő lapszámmal jelentkezik, amelyek a kortárs magyar és világirodalom mellett kritikákkal, színházi, filmes…
Continue Reading
Ukrán katonai repülőterekre, hadiipari vállalatokra, valamint katonai távközlési és logisztikai központokra mért az éjjel tömeges csapást az orosz hadsereg.
Continue Reading
Az amerikai haderő Középső Parancsnoksága (Centcom) tegnap este újabb légitámadásokat indított Irán ellen.
Continue Reading
Húszéves a Hargita megyei Csíkmadaras népi zenekara. A főként nótákat, népdalokat és katonadalokat játszó együttes a kerek évfordulót a község központjában újonnan épített kultúrház avatóján ünnepelte.
(tovább…) Continue Reading
Július 19-ig országszerte 9 800, a hőhullámmal összefüggő halálesetet regisztráltak.
Continue Reading
Az Aradi Római Katolikus Pasztorációs Központ szerdától péntekig szervezett napközi tábort elemi és általános iskolás magyar gyerekek számára.
(tovább…) Continue Reading
A szlovén kormány a magas üzemanyagárakat mérsékelné.
Continue Reading
Erről ma Magyar Péter miniszterelnök nyilatkozott.
Continue Reading
„Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért” – idézek A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyet Márai Sándor stílusművészetének remekeként emlegetnek.
(tovább…) Continue Reading
A csendőrség könnygázt vetett be.
Continue Reading
Radu Marinescu a román igazságügyi hatóságok jelentős sikereként értékelte a döntést.
Continue Reading
Ez az általános sztrájk harmadik napja.
Continue ReadingA júliusi Helikon két egymástól hangulatában is eltérő lapszámmal jelentkezik, amelyek a kortárs magyar és világirodalom mellett kritikákkal, színházi, filmes és képzőművészeti írásokkal is várják az olvasókat.
Az első júliusi szám középpontjában Farkas Wellmann Éva áll: Szélyes-Pál Dániel interjút készített a költővel, emellett a szerző két új verse is helyet kapott a lapszámban. A szám megemlékezik a nemrég elhunyt Hellmut Seiler német költőről, miközben friss prózák, versek és regényrészletek rajzolnak sokszínű képet a kortárs irodalomról.
A második júliusi lapszám kiemelt szerzője a nemrég elhunyt Bak Róbert, akivel Szöllősi Mátyás beszélgetett. A lapszámban a kortárs magyar szerzők mellett világirodalmi művek is olvashatók, mint például Ivan Bunyin novellája, valamint Ion Mureșan verse. További szerzők emellett: Vincze Ferenc, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Sánta Miriám, Vincze Orsolya.
Mai ízelítőnk a második júliusi számból: Müller Dezső Hadilábon állok című verse.
Ukrán katonai repülőterekre, hadiipari vállalatokra, valamint katonai távközlési és logisztikai központokra mért az éjjel tömeges csapást az orosz hadsereg - közölte ma a moszkvai védelmi minisztérium.
Nagy hatótávolságú szárazföldi, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal hajtották végre a támadásokat. Az orosz katonai tárca szerint a támadott objektumok manőverező robotrepülőgépeket, rakétákat és drónokat gyártottak, tároltak és szállítottak, és légtérfigyelő rendszert működtettek.
A közlemény szerint orosz csapás ért egy áruszállító hajót Juzsne kikötőben, és további kettőt Odesszától keletre és délre; a járművek rakománya fegyver és hadfelszerelés volt.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a légvédelem az elmúlt éjszaka 258 ukrán repülőgép típusú repülőszerkezetet lőtt le tíz régió, valamint az Azovi- és a Fekete-tenger fölött.
" ["post_title"]=> string(57) "Tömeges csapásról számolt be az orosz védelmi tárca" ["post_excerpt"]=> string(169) "Ukrán katonai repülőterekre, hadiipari vállalatokra, valamint katonai távközlési és logisztikai központokra mért az éjjel tömeges csapást az orosz hadsereg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "tomeges-csapasrol-szamolt-be-az-orosz-vedelmi-tarca" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 14:07:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 11:07:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466013" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(466010) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 14:04:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 11:04:14" ["post_content"]=> string(911) "Halálos áldozata is van egy Kuvaitban lévő kínai vállalat létesítményét ért iráni légicsapásnak - jelentette be ma a kuvaiti védelmi minisztérium.
A tárca közlése szerint az áldozat a létesítmény egyik dolgozója. A hadsereg szóvivője azt közölte, hogy a csapás súlyosan megrongálta az épületet. A jordániai Petra hírügynökség azt jelentette, hogy az ország légiereje ismét Iránból érkező rakétákat semmisített meg.
Az amerikai haderő Középső Parancsnoksága (Centcom) tegnap este újabb légitámadásokat indított Irán ellen. Az iráni Forradalmi Gárda közleményében ismét leszögezte, hogy célpontnak tekint minden olyan országot, amely segíti az amerikai erők Irán elleni műveleteit.
" ["post_title"]=> string(52) "Halálos áldozata is van az iráni légicsapásnak" ["post_excerpt"]=> string(118) "Az amerikai haderő Középső Parancsnoksága (Centcom) tegnap este újabb légitámadásokat indított Irán ellen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "halalos-aldozata-is-van-az-irani-legicsapasnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 14:04:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 11:04:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466010" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(466008) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 14:03:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 11:03:09" ["post_content"]=> string(891) "Húszéves a Hargita megyei Csíkmadaras népi zenekara. A főként nótákat, népdalokat és katonadalokat játszó együttes a kerek évfordulót a község központjában újonnan épített kultúrház avatóján ünnepelte.
A jeles alkalmon saját műsoruk mellett Pál István „Szalonna” és bandája is színpadra lépett. A csíkmadarasi népi zenekar két évtizedéről, a közös muzsikálás öröméről és a jövő terveiről Ifj. Miklós Józseffel, a zenekar vezetőjével csíkszeredai tudósítónk, Bíró István beszélgetett.
Németországban mintegy tízezer ember halt meg a hőhullámmal összefüggő okok miatt - derült ki a nemzeti közegészségügyi intézet mai közleményéből.
A Robert Koch Intézet becslése szerint, amely heti jelentésében olvasható, július 19-ig országszerte 9 800, a hőhullámmal összefüggő halálesetet regisztráltak. Ez a szám magasabb, mint 2016 óta bármikor.
Németországban a legújabb hőhullám miatt a hőmérséklet ma eléri a 39 Celsius-fokot.
Az Aradi Római Katolikus Pasztorációs Központ szerdától péntekig szervezett napközi tábort elemi és általános iskolás magyar gyerekek számára.
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek. Pataky Lehel Zsolt csütörtökön kereste fel a táborozókat az arad-gáji plébánia mellett működő központban.
Szlovénia engedélyt kér az Európai Bizottságtól, hogy átmenetileg az uniós minimum alá csökkenthesse az üzemanyagok jövedéki adóját - közölte ma a pénzügyminisztérium.
Egy helyi gazdasági hírportál szerint a szlovén kormány az intézkedéssel a magas üzemanyagárakat mérsékelné. A szabályozott árú 95-ös benzin literje jelenleg 1,60 euró, a gázolajé 1,82 euró az autópályákon kívüli töltőállomásokon.
Szlovéniában a szabályozott üzemanyagárakat hetente állapítják meg a világpiaci olajtermékárak, valamint a dollár és az euró árfolyamának alakulása alapján.
" ["post_title"]=> string(105) "Szlovénia engedélyt kér az üzemanyagok jövedéki adójának az uniós minimum alá csökkentéséhez" ["post_excerpt"]=> string(60) "A szlovén kormány a magas üzemanyagárakat mérsékelné." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "szlovenia-engedelyt-ker-az-uzemanyagok-jovedeki-adojanak-az-unios-minimum-ala-csokkentesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 14:00:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 11:00:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466001" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(465999) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 13:57:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 10:57:25" ["post_content"]=> string(230) "A Duna alacsony vízállása miatt ma vagy holnap teljesen lekapcsolhatják a Paksi Atomerőművet – mondta ma Magyar Péter miniszterelnök budapesti sajtótájékoztatóján.
" ["post_title"]=> string(63) "Ma vagy holnap teljesen lekapcsolhatják a Paksi Atomerőművet" ["post_excerpt"]=> string(53) "Erről ma Magyar Péter miniszterelnök nyilatkozott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ma-vagy-holnap-teljesen-lekapcsolhatjak-a-paksi-atomeromuvet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 13:57:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 10:57:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(465992) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 13:53:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 10:53:51" ["post_content"]=> string(3619) "„Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért” – idézek A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyet Márai Sándor stílusművészetének remekeként emlegetnek.
De miért kezdtem a mai részt egy barátságról szóló idézettel? Minden év július 30-án ünnepeljük a barátság világnapját, amelynek gyökerei sokak szerint Paraguayba nyúlnak vissza. Az eredetét boncolgató történetek egyikében az olvasható, hogy 1958-ban egy ottani baráti társaság volt az ötletgazda, majd más dél-amerikai országokban is ünnepelni kezdték, az internet és a közösségi média térhódítása után pedig világméretűvé vált ez a kezdeményezés.
Miközben újabb információkat kerestem a világhálón a témához, az Egyesült Nemzetek Szövetsége honlapján rábukkantam egy 1998-as cikkre, amelyből kiderül, hogy egy évvel korábban, azaz 1997-ben az akkori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan felesége, Nane Annan Micimackót nevezte ki „barátságügyi nagykövetnek”, majd 2011-ben az ENSZ közgyűlése a barátság hivatalos világnapjává nyilvánította július 30-át.
A barát szavunk az etimológiai szótár szerint valamelyik szláv nyelv, legvalószínűbben a horvát vagy a szlovák brat szavának korai átvétele. A magyar változat eleje a mássalhangzó-torlódás feloldásával alakult ki. Elsődleges jelentése a ’szerzetes’ volt, de manapság gyakrabban használják az ’embertárs, felebarát’, illetve a ’jóakaró, segítő társ’ szavak szinonimájaként. Származékai közé tartozik a legelején is említett barátság, barátságos, barátságtalan, barátkozik, sőt a barátocskám is, amelyet fiatalabb ember kissé lekezelő megszólításaként használnak. Jelenleg számos szókapcsolatban megtaláljuk a barát szavunkat, ilyen például az állatbarát, bababarát, bőrbarát, felhasználóbarát, természetbarát, sportbarát, zenebarát, emberbarát, könyvbarát, illetve az ügyfélbarát. A felsorolt kifejezéseket kivétel nélkül egybeírjuk.
A mai rész vége felé még idéznék két elgondolkodtató gondolatot a barátságról. Rejtő Jenő ezt vallotta róla: „Minden barátság alapja az őszinteség […] Két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat.”Jókai Annával folytatom, aki így foglalta össze a barátság lényegét: „A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka.”
Július 30-án tehát a barátság világnapját ünnepeljük, ki-ki eldöntheti, hogy milyen formában; maga a kifejezés csupa kisbetűvel írandó. Én ma, a Facebook-oldalon fogok mesélni először a Szövegkovács legújabb kiadványáról, amelynek köze lesz a barátsághoz.
Juhtenyésztő gazdák tüntetnek Bukarestben az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) székházánál.
A tiltakozók Alexandru Bociu ANSVSA-elnök lemondását, valamint a juh- és kecskeexport - különösen az arab országokba irányuló kivitel - újraindítását követelik. A juhtenyésztők a kiskérődzők pestise okozta válság félrekezelésével vádolják az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnökét.
A demonstrálók egy része megpróbált bejutni az intézmény székházának épületébe, áttörte a csendőrségi kordont, és kemény tárgyakat dobált a rendfenntartók felé. A csendőrség könnygázt vetett be.
A digi24 tudósítása szerint jelenleg több ezren vannak a bukaresti Szabad Sajtó téren.
A francia semmítőszék elutasította Pál Fülöp herceg fellebbezését a kiadatásáról szóló határozat ellen - közölte tegnap Radu Marinescu volt igazságügyi miniszter.
Közösségi bejegyzésében az egykori tárcavezető román igazságügyi hatóságok és az igazságügyi minisztérium jelentős sikereként értékelte a döntést. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi elutasítások után Románia az Európai Unió Bíróságához fordult, majd annak kedvező döntése nyomán ismét kérte Pál Fülöp herceg kiadatását.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját 2020 decemberében a legfelsőbb bíróság befolyás vásárlása és hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt 3 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélte a băneasai királyi birtok illegális visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyben, de az ítélet kihirdetése után elmenekült az országból.
Pál Fülöp herceget 2022 júniusában elfogták Párizsban, az ottani ítélőtábla 2023 novemberében megtagadta a kiadatását. Tavalyelőtt áprilisban őrizetbe vették Máltán, de a vallettai hatóságok is megtagadták kiadatását. Máltából Párizsba került, ahol tavaly áprilisban ismét letartóztatták, majd szabadlábra helyezték a francia hatóságok. Végül a párizsi ítélőtábla idén júniusban elrendelte a kiadatását a román hatóságoknak.
Pál Fülöp herceg ügyvédei megfellebbezték a döntést, de a francia semmítőszék elutasította a fellebbezést.
" ["post_title"]=> string(74) "A francia semmítőszék elutasította Pál Fülöp herceg fellebbezését" ["post_excerpt"]=> string(97) "Radu Marinescu a román igazságügyi hatóságok jelentős sikereként értékelte a döntést. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "a-francia-semmitoszek-elutasitotta-pal-fulop-herceg-fellebbezeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 12:50:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 09:50:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465988" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(465986) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 12:49:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 09:49:18" ["post_content"]=> string(801) "Ez az általános sztrájk harmadik napja. A Sanitas szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetést mind az öt nagy országos szakszervezeti szövetség támogatja.
Arra kérik a törvényhozókat, hogy utasítsák el a bértörvény tervezetét, és dolgozzák ki azt újra egy teljes jogkörű kormány felállása után.
Országszerte több mint 480 intézményben a normál működés egyharmadát, illetve a sürgősségi ellátást biztosítják.
Több kórházban, ahol a létszámhiány nem teszi lehetővé a sztrájkot, japánsztrájkolnak az egészségügyi dolgozók.
" ["post_title"]=> string(50) "Ma is folytatódik a sztrájk az egészségügyben" ["post_excerpt"]=> string(42) "Ez az általános sztrájk harmadik napja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ma-is-folytatodik-a-sztrajk-az-egeszsegugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-30 12:49:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 09:49:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465986" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(466021) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-30 15:32:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-30 12:32:29" ["post_content"]=> string(1476) "A júliusi Helikon két egymástól hangulatában is eltérő lapszámmal jelentkezik, amelyek a kortárs magyar és világirodalom mellett kritikákkal, színházi, filmes és képzőművészeti írásokkal is várják az olvasókat.
Az első júliusi szám középpontjában Farkas Wellmann Éva áll: Szélyes-Pál Dániel interjút készített a költővel, emellett a szerző két új verse is helyet kapott a lapszámban. A szám megemlékezik a nemrég elhunyt Hellmut Seiler német költőről, miközben friss prózák, versek és regényrészletek rajzolnak sokszínű képet a kortárs irodalomról.
A második júliusi lapszám kiemelt szerzője a nemrég elhunyt Bak Róbert, akivel Szöllősi Mátyás beszélgetett. A lapszámban a kortárs magyar szerzők mellett világirodalmi művek is olvashatók, mint például Ivan Bunyin novellája, valamint Ion Mureșan verse. További szerzők emellett: Vincze Ferenc, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Sánta Miriám, Vincze Orsolya.
Mai ízelítőnk a második júliusi számból: Müller Dezső Hadilábon állok című verse.