Washington megszüntette a Biden-adminisztráció szankcióját a magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal ellen. A döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3806 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Washington megszüntette a Biden-adminisztráció szankcióját a magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal ellen. A döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon…
Continue Reading
Pesszimista prognózist fogalmaz meg Romániát illetően az Erste Bank legfrissebb elemzése – írja a profit.ro portál. Az elemzés szerint a…
Continue Reading
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) negatívan véleményezte kedden a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amely megvitatásra vár a képviselőházban.…
Continue Reading
Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása…
Continue Reading
Németországnak évente százezernél kevesebb menedékkérőt kell befogadnia, mert közszolgálatait túlterhelték a bevándorlók – idézi az Euronews a hivatalba lépő kancellárt. …
Continue Reading
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden meghosszabbította a hétfőn tíz megyére kiadott viharos szélre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint…
Continue Reading
A segesvári városháza közösségi oldalán tette közzé a bejelentést, miszerint a városvezetés tervezi, hogy 2026-tól idegenforgalmi adót vezet be Segesváron.…
Continue Reading
Kedves hallgatóink, műszaki okok miatt nem hallható a héten a Bukaresti Rádió műsora a temesvári adótorony körzetében középhullámon a 1314-kHz-es…
Continue Reading
Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet. A tervezetet…
Continue ReadingElutasította tegnap a Maros Megyei Törvényszék Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester fellebbezését, így érvényben marad a korrupcióellenes ügyészség (DNA) döntése, mely…
Continue Reading
Tizenhat év után ismét bemutatták Johann Sebastian Bach Máté-passióját a Román Atheneumban. A bukaresti George Enescu Filharmónia zenekarát és kórusát,…
Continue Reading
A sziget a jelenlegi kihívást lehetőségként kívánja felhasználni egy új kereskedelmi együttműködési modell kialakítására.
Continue ReadingWashington megszüntette a Biden-adminisztráció szankcióját a magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal ellen. A döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert. Szijjártó szerint a lépés világosan bizonyítja azt, hogy Washingtonban más szelek fújnak.
Rogán Antalt az év elején helyezték szankciós listára, ami azt jelentette, hogy befagyasztották a magyar politikus minden amerikai érdekeltségű vagyonát, illetve az amerikai állampolgároknak tilos volt vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. Ezen kívül zárolták a miniszter egyesült államokbeli vagyonát. A döntést azzal indokolta januárban David Pressman, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete, hogy a magyar miniszter hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a gazdasági szektort.
" ["post_title"]=> string(57) "Levették az amerikai szankciós listáról Rogán Antalt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "levettek-az-amerikai-szankcios-listarol-rogan-antalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-16 11:35:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:35:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449545" ["menu_order"]=> int(6332) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(449542) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-16 11:33:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:33:27" ["post_content"]=> string(978) "Pesszimista prognózist fogalmaz meg Romániát illetően az Erste Bank legfrissebb elemzése – írja a profit.ro portál. Az elemzés szerint a költségvetés február végi állapota nem mutatja azt, hogy reális lenne az éves 7 százalékos deficit.
Az Erste Bank megállapítja: a deficitcsökkentésre Románia mellett Szlovákiának és Lengyelországnak van a legnagyobb szüksége, ugyanis ha elmaradnának ezek az intézkedések, akkor az államadósságuk 2035-ig meghaladná a GDP 90 százalékát. A legrosszabb helyzetben pedig Románia lenne, hiszen államadóssága a GDP 100 százalékát is meghaladná 10 év múlva.
Az elemzés nem tér ki arra, hogy milyen konkrét intézkedésekre lenne szükség, azonban a független szakértők szerint ez adóemelést jelent – írja a profit.ro portál.
" ["post_title"]=> string(46) "Borúlátó az Erste Bank Romániát illetően" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "borulato-az-erste-bank-romaniat-illetoen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-16 11:33:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:33:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449542" ["menu_order"]=> int(6333) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(449537) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-16 11:26:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:26:00" ["post_content"]=> string(2506) "A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) negatívan véleményezte kedden a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amely megvitatásra vár a képviselőházban. A jogszabály-javaslatot a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői nyújtották be a parlamentbe.
A tervezet szerint 2026. január elsejétől a bírák, ügyészek, az alkotmánybíróság tagjai, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, valamint a jogi szakértői személyzet tagjai akkor vonulhatnak nyugdíjba és részesülhetnek szolgálati nyugdíjban, ha a szolgálati idejük kizárólag ezekben a beosztásokban elérte a 25 évet és betöltötték a 48 évet. A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik, és 2029-ben eléri a 49 évet és hat hónapot; 2029-től évente egy évvel emelkedik, és 2045-ben eléri a 65 évet. A nyugdíjra jogosító szolgálati idő 25 év marad.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács közleményben indokolta meg a tervezet negatív véleményezését. E szerint a jogszabály-módosítás eleve indokolatlan, az Európai Bizottság ugyanis nem kérte Romániától, hogy módosítson a bírák és ügyészek nyugdíjazásának feltételein, amelyeket a 2023/282-es törvény rögzít. Emlékeztettek, hogy a jogszabály 2024. január 1-jén lépett hatályba, és ha alig egy év elteltével ismét módosítják, annak súlyos következményei lehetnek az igazságszolgáltatási rendszer tevékenységére.
A testület szerint a jogszabályjavaslat “súlyosan alááshatja a rendszer működését”, elsősorban azáltal, hogy mind minőségi, mind mennyiségi szempontból kihathat a humán erőforrásra. Ez egyébként is kritikus pontja a rendszernek, főleg miután 2021 és 2023 között hozzávetőlegesen ezer bíró és 560 ügyész vonult nyugdíjba 'a jogállásukkal kapcsolatos hasonló instabilitás miatt' - érveltek. Hozzátették, a legfelsőbb bíróság bíráinak többsége, illetve számos más bíró és ügyész betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és ha ismét bizonytalannak érzik a helyzetüket, tömegesen fogják elhagyni a rendszert, aminek súlyos következményei lesznek.
" ["post_title"]=> string(104) "Negatívan véleményezte a CSM a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "negativan-velemenyezte-a-csm-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijazasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-16 12:56:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 09:56:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449537" ["menu_order"]=> int(6334) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(449534) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-16 11:14:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:14:56" ["post_content"]=> string(2227) "Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása mellett - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő tegnap a Cotroceni-palotában, az amerikai kongresszus nyolctagú delegációjával folytatott megbeszélésen.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségről tárgyaltak, külön hangsúlyt fektetve a biztonsággal és a gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdésekre, valamint a kétoldalú kapcsolatok fejlődési kilátásaira. Ilie Bolojan rámutatott, Románia továbbra is szilárdan elkötelezett az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség mellett, amely az ország külpolitikájának és nemzetbiztonsági struktúrájának kulcsfontosságú elemét képezi.
Az ügyvivő államfő hangsúlyozta az amerikai jelenlét megerősítésének fontosságát Romániában, különösen a fekete-tengeri régió biztonsági kihívásai közepette. Kiemelte, hogy Románia aktívan hozzájárul a NATO keleti szárnyának biztonságához, és az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés elengedhetetlen a hatékony elrettentéshez. A találkozó másik fontos témája volt Románia amerikai vízummentességi programba való felvétele, ami továbbra is prioritás az ország számára - hangsúlyozta az ügyvivő elnök.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején bejelentette, hogy az amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt tegnap a kongresszusi delegáció tagjaival. Mint mondta, az elmúlt napokban két új amerikai beruházásra is volt példa: egy befektetési alap átvette az elektromechanikus rendszereket és alkatrészeket előállító nagyszebeni Kendrion gyárat, míg a Wendy's gyorsétteremlánc húsvét után nyitja meg első éttermét a romániai piacon.
" ["post_title"]=> string(42) "Ilie Bolojan: Románia tanult a leckéből" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ilie-bolojan-romania-tanult-a-leckebol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-16 12:46:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 09:46:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449534" ["menu_order"]=> int(6335) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(449518) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-15 14:21:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-15 11:21:18" ["post_content"]=> string(1545) "Németországnak évente százezernél kevesebb menedékkérőt kell befogadnia, mert közszolgálatait túlterhelték a bevándorlók – idézi az Euronews a hivatalba lépő kancellárt.
Friedrich Merz közölte, hogy a német iskolák, kórházak és városok nem tudtak megbirkózni az ukrajnai, szíriai és afganisztáni háborúk miatt megnövekedett menekültszámmal. A leendő kancellár már korábban megígérte, és most megerősítette, hogy első hivatali napján meghozza ezt az intézkedést.
Saját álláspontján túl Merzre erős külső nyomás is nehezedik, hogy keményebb politikát képviseljen a tömeges migrációval kapcsolatban, miután a szélsőjobboldali migránsellenes Alternatíva Németországnak (AfD) második lett a februári választásokon, és azóta meg is előzte népszerűségben a koalíció vezető erejét.Az új kancellár szerint a 2024-es kormányzati statisztikák ellenére is meg kell hozni a döntést, noha a Németországba belépő menedékkérők száma tavaly 30 százalékkal csökkent.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden meghosszabbította a hétfőn tíz megyére kiadott viharos szélre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint csütörtök este 11 óráig a Bánságban, a Körösvidék déli és Moldva legnagyobb részén 50-60 km/órás sebességgel fog fújni a szél, a Bánsági-hegyvidéken és a Déli-Kárpátok nyugati részén pedig elérheti a 75-90 kilométeres sebességet is. Temes, Krassó-Szörény, Arad, Bákó, Botoșani, Galac, Iași, Neamț, Vrancea és Vaslui megyére érvényes a riasztás.
A meteorológusok szerint az ország többi régiójában is szeles időre lehet számítani, a széllökések sebessége elérheti a 40-50 kilométer óránként.

A segesvári városháza közösségi oldalán tette közzé a bejelentést, miszerint a városvezetés tervezi, hogy 2026-tól idegenforgalmi adót vezet be Segesváron. A Romániabn jelenleg hatályban levő törvények értelmében a helyi önkormányzatok szavazatát követően lehet a helyi turisztikai adót bevezetni. Az adó összege szintén az önkormányzati döntés függvényében, lehet egy konkrét összeg, vagy a turisták által a szállásért fizetett összeg 1-5 százaléka. A segesvári városvezetés azért szeretné bevezetni a városban megszálló turisták által befizetendő illetéket, mert népszerűsíteni akarja a várost és erre nincs elegendő pénzalapja.

Kedves hallgatóink, műszaki okok miatt nem hallható a héten a Bukaresti Rádió műsora a temesvári adótorony körzetében középhullámon a 1314-kHz-es frekvencián. Megértésüket kérjük!

Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet.
A tervezetet január 30-án nyújtotta be a parlamentbe képviselők és szenátorok egy csoportja, köztük Alina Gorghiu, Robert Cazanciuc, Cristian Niculescu Țâgârlaș és Daniel Fenechiu. E szerint bűncselekményt követ el az a sofőr, akinek a vérében pszichoaktív szert mutatnak ki. A felsőház jogi bizottsága hétfőn módosításokkal fogadta el a tervezetet, amelyen délután a plénum már nem változtatott. A jogszabályjavaslat szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogoktól való eltiltással büntethető az a gépkocsivezető, akinek a vérében drogot vagy egyéb pszichoaktív szert mutatnak ki.
A tettet nem büntetik, ha a pszichoaktív anyag jelenlétét a szervezetben orvos által előírt és az ajánlásoknak megfelelően szedett gyógyszer idézte elő.
A törvény egy évvel a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép hatályba. Addig az egészségügyi minisztériumnak jóvá kell hagynia az ebbe a csoportba tartozó pszichoaktív anyagok jegyzékét, illetve intézkednie kell annak érdekében, hogy az ilyen anyagokat tartalmazó gyógyszerek legyenek vénykötelesek - áll a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatban.A törvénytervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

Elutasította tegnap a Maros Megyei Törvényszék Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester fellebbezését, így érvényben marad a korrupcióellenes ügyészség (DNA) döntése, mely 60 napra eltiltotta hivatali teendőinek gyakorlásától az elöljárót – közölte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Soós Zoltán pénteken nyújtott be fellebbezést a DNA marosvásárhelyi kirendeltségének április 7-i döntése ellen, mely az ellene korrupció gyanújával zajló eljárásban elrendelt hatósági felügyelet meghosszabbításaként 60 napra eltiltotta hivatali teendőinek gyakorlásától. A Maros Megyei Törvényszék tegnapi jogerős döntésével elutasította Soós óvását, így érvényben marad a korábbi tiltás – derül ki a közleményből.

Tizenhat év után ismét bemutatták Johann Sebastian Bach Máté-passióját a Román Atheneumban. A bukaresti George Enescu Filharmónia zenekarát és kórusát, illetve a Symbol gyermekkórust Gabriel Bebeșelea karmester vezényelte. Az április 10-i és 11-i koncerten fellépett Gebe-Fügi Renáta, barokk zenére specializálódott szopránénekes, a Kolozsvári Magyar Opera énekművésze is, aki először volt a fővárosi filharmónia vendége.
Adásunkban Borbély Tamás beszélget a fiatal lírai koloratúrszopránnal a barokk zenével való viszonyáról, a bukaresti vendégszerepléséről és Bach zenéjéről, de szó esik a pályafutásáról, amely – mint kiderül - a megszokottól eltérően alakult.

"Zökkenőmentesen" zajlott Tajvan és az Egyesült Államok közötti vámtarifa-tárgyalások első fordulója - közölte ma Tajpejben Laj Csing-tö tajvani elnök, hozzátéve, hogy a sziget a jelenlegi kihívást lehetőségként kívánja felhasználni egy új kereskedelmi együttműködési modell kialakítására.
A világ egyik legnagyobb chipgyártója, a félvezetőipar meghatározó szereplője, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) a múlt hónapban 100 milliárd dolláros új beruházást jelentett be az Egyesült Államokban, ami Laj szerint megerősíti a két ország gazdasági kapcsolatainak jövőjét. A sziget nemrégiben Nagy-Britanniával és Kanadával is kereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodásokat írt alá, valamint jelezte csatlakozási szándékát az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez.
Donald Trump amerikai elnök korábban "viszonossági vámokat" vetett ki Tajvanra is, 32 százalékos általános vámtarifát rendelve el a legtöbb tajvani termékre. Az intézkedés április 9-én lépett volna életbe, de az amerikai elnök szerdán 90 napos felfüggesztést jelentett be. Ennek értelmében ideiglenesen 10 százalékos vámtételek lépnek életbe - Kína kivételével - minden országra.
" ["post_title"]=> string(77) "Tajvani elnök: Zökkenőmentesen a vámtarifa-tárgyalások első fordulója" ["post_excerpt"]=> string(138) "A sziget a jelenlegi kihívást lehetőségként kívánja felhasználni egy új kereskedelmi együttműködési modell kialakítására. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "tajvani-elnok-zokkenomentesen-a-vamtarifa-targyalasok-elso-forduloja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-14 14:12:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-14 11:12:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449489" ["menu_order"]=> int(6345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(449545) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-16 11:35:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:35:12" ["post_content"]=> string(1015) "Washington megszüntette a Biden-adminisztráció szankcióját a magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal ellen. A döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert. Szijjártó szerint a lépés világosan bizonyítja azt, hogy Washingtonban más szelek fújnak.
Rogán Antalt az év elején helyezték szankciós listára, ami azt jelentette, hogy befagyasztották a magyar politikus minden amerikai érdekeltségű vagyonát, illetve az amerikai állampolgároknak tilos volt vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. Ezen kívül zárolták a miniszter egyesült államokbeli vagyonát. A döntést azzal indokolta januárban David Pressman, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete, hogy a magyar miniszter hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a gazdasági szektort.
" ["post_title"]=> string(57) "Levették az amerikai szankciós listáról Rogán Antalt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "levettek-az-amerikai-szankcios-listarol-rogan-antalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-16 11:35:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-16 08:35:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449545" ["menu_order"]=> int(6332) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "271d82545a7d49bca4635a167309df3d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:57c1122d1f574560d349fb6e4c20f013" }