A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) negatívan véleményezte kedden a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amely megvitatásra vár a képviselőházban. A jogszabály-javaslatot a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői nyújtották be a parlamentbe.
A tervezet szerint 2026. január elsejétől a bírák, ügyészek, az alkotmánybíróság tagjai, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, valamint a jogi szakértői személyzet tagjai akkor vonulhatnak nyugdíjba és részesülhetnek szolgálati nyugdíjban, ha a szolgálati idejük kizárólag ezekben a beosztásokban elérte a 25 évet és betöltötték a 48 évet. A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik, és 2029-ben eléri a 49 évet és hat hónapot; 2029-től évente egy évvel emelkedik, és 2045-ben eléri a 65 évet. A nyugdíjra jogosító szolgálati idő 25 év marad.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács közleményben indokolta meg a tervezet negatív véleményezését. E szerint a jogszabály-módosítás eleve indokolatlan, az Európai Bizottság ugyanis nem kérte Romániától, hogy módosítson a bírák és ügyészek nyugdíjazásának feltételein, amelyeket a 2023/282-es törvény rögzít. Emlékeztettek, hogy a jogszabály 2024. január 1-jén lépett hatályba, és ha alig egy év elteltével ismét módosítják, annak súlyos következményei lehetnek az igazságszolgáltatási rendszer tevékenységére.
A testület szerint a jogszabályjavaslat “súlyosan alááshatja a rendszer működését”, elsősorban azáltal, hogy mind minőségi, mind mennyiségi szempontból kihathat a humán erőforrásra. Ez egyébként is kritikus pontja a rendszernek, főleg miután 2021 és 2023 között hozzávetőlegesen ezer bíró és 560 ügyész vonult nyugdíjba ‘a jogállásukkal kapcsolatos hasonló instabilitás miatt’ – érveltek. Hozzátették, a legfelsőbb bíróság bíráinak többsége, illetve számos más bíró és ügyész betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és ha ismét bizonytalannak érzik a helyzetüket, tömegesen fogják elhagyni a rendszert, aminek súlyos következményei lesznek.