Kék fénnyel világítják meg péntek este a kormány épületét az emberkereskedelem elleni világnap alkalmából – közölte a kormány.
(tovább…) Continue Reading
Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).

A Linz közeli Kronstorfban tervezett, ötven hektáros – vagyis mintegy hetven futballpálya méretű – komplexum ellen már tüntetést is szerveztek a tartományi kormány épülete előtt. A tiltakozók elsősorban a mesterséges intelligencia terjedésével járó hatalmas energia- és vízigény miatt aggódnak.
Helyi sajtóértesülések szerint a beruházás első fázisa évente 1310 gigawattóra áramot fogyaszthat, ami csaknem háromszázhetvenötezer háztartás éves szükségletét fedezné.
Bár a Google nem közölte a projekt pontos költségét, jelentős befektetésről beszélnek, amely száz közvetlen munkahelyet teremt. Az építkezés idén áprilisban kezdődött, és a tervek szerint az adatközpont kétezer huszonhétben kezdi meg részleges működését.
" ["post_title"]=> string(87) "Ausztriában lakossági tiltakozást váltott ki a Google adatközpontjának építése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "ausztriaban-lakossagi-tiltakozast-valtott-ki-a-google-adatkozpontjanak-epitese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:41:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:41:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468313" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(468311) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:17" ["post_content"]=> string(1173) "Volodimir Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét, melynek célja megfogalmazása szerint a logisztika fejlesztése, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés, valamint a közösségek támogatása.
A C8 megalakulásáról szóló bejelentésben szerepelt, hogy Magyarország is tagja a formációnak. Magyar Péter miniszterelnök azonban elfogadhatatlannak nevezte az X-en, hogy Magyarországot a beleegyezése nélkül a Kárpáti Integráció tagjának nyilvánították.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter meglepettségének adott hangot a magyar kormányfő Ukrajnával szembeni „szükségtelenül konfrontatív kijelentései" miatt.
Bár a magyar kormányváltás óta Budapest közeledett Ukrajnához, a Külügyminisztérium megerősítette: Magyarország nem írta alá a fórum nyilatkozatát, és nem tagja az új tömörülésnek.
" ["post_title"]=> string(52) "Magyarország nem csatlakozik a Kárpáti Nyolcakhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "magyarorszag-nem-csatlakozik-a-karpati-nyolcakhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468311" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(468308) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:13" ["post_content"]=> string(478) "Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt szerdán, szeptember 23-án szünetel a Bukaresti Rádió adása a nagyszebeni adótorony körzetében, a középhullámú 1593-kHz-es frekvencián. Szeptember 24-én ugyancsak karbantartás miatt nem lesz fogható műsorunk a nemeszsuki adótorony körzetében, a 909 kHz-es frekvencián.
Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "szolgalati-kozlemeny-13" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468308" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3474 (24) { ["ID"]=> int(468012) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 11:00:00" ["post_content"]=> string(3434) "Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).


Kék fénnyel világítják meg péntek este a kormány épületét az emberkereskedelem elleni világnap alkalmából – közölte a kormány.
(tovább…) Continue Reading
A kőolajkitermelő és üzemanyagot forgalmazó vállalatok képviselőivel konzultált péntek délelőtt az energiaügyi miniszter és a szaktárca főtitkára a belföldi piac folyamatos ellátásáról üzemanyaggal.
(tovább…) Continue Reading
A kormány tegnap 630 millió euró értékű hitelfelvételt hagyott jóvá a Brassó-Segesvár vasútvonal korszerűsítésére – írja az Agerpres. A finanszírozás…
Continue Reading
A bukaresti ítélőtábla felfüggesztette az Ilie Bolojan vezette ügyvivő kormány hat határozatának végrehajtását. A döntést a Szociáldemokrata Párt által benyújtott keresetek nyomán hozta meg az ítélőtábla csütörtökön.
(tovább…) Continue Reading
Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről döntött – jelentette be pénteken a szakszervezeti szövetség.
(tovább…) Continue Reading
Fontos és szükséges az új közalkalmazotti bértörvény, de nem lenne végzetes Románia számára, ha a tervezet elbukna a parlamenti szavazáson – jelentette ki tegnap este Dominic Fritz a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke.
(tovább…) Continue Reading
A szenátus elutasította a köztisztségviselők feddhetetlenségére vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház.
(tovább…) Continue Reading
A szenátus csütörtökön másodszor is elfogadta a területrendezési, településrendezési és építésügyi törvénykönyvet, miután a képviselőház új rendelkezéseket iktatott a tervezetbe.
(tovább…) Continue Reading
Elfogadta tegnapi ülésén a szenátus az Európai Unió és Románia között létrejött, 16,68 milliárd euró értékű SAFE-hitelmegállapodást jóváhagyó törvénytervezetet.
(tovább…) Continue Reading
A helyreállítási alapból rendelkezésre álló uniós pénzek 93 százalékát hívta le eddig a fejlesztési minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
A Fitch Ratings ma teszi közzé Románia új hitelminősítését – írja a Mediafax. Románia jelenleg a befektetésre ajánlott kategória legalsó fokán áll, negatív kilátással, így egy esetleges leminősítés a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolná az országot.
(tovább…) Continue Reading
Szeptember elsejétől használhatják a páciensek a E-Sănătatea Mea országos digitális platformot – jelentette be tegnap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke.
(tovább…) Continue ReadingKék fénnyel világítják meg péntek este a kormány épületét az emberkereskedelem elleni világnap alkalmából - közölte a kormány.
A világnap idei jelmondata Rabságban a csalás mögött és arar próbálja felhívni a figyelmet, hogy egyre kiterjedtebb az a müdszeri, amikor hamis állásajánlatokkal toboroznak áldozatokat, akiket később online csalások és bűncselekmények elkövetésére köteleznek - olvasható a kormány közleményében.
" ["post_title"]=> string(41) "Az emberkereskedelem elleni világnap van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "az-emberkereskedelem-elleni-vilagnap-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466074" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(466072) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:41:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:41:05" ["post_content"]=> string(807) "A kőolajkitermelő és üzemanyagot forgalmazó vállalatok képviselőivel konzultált péntek délelőtt az energiaügyi miniszter és a szaktárca főtitkára a belföldi piac folyamatos ellátásáról üzemanyaggal.
A vállalatok képviselői biztosították a kormányt, hogy a következő időszakban fedezni tudják a szükségleteket és nem számítanak jelentős nehézségekre vagy ellátási fennakadásokra a piacon. Bizonyos késések tapasztalhatók a vasúti szállításban az Oil Terminaltól az országban lévő raktárakig, de van megoldás a belső szállítás hatékonyabbá tételére - olvasható a kormány közleményében.
" ["post_title"]=> string(40) "Nem lesz gond az üzemanyag-ellátásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "nem-lesz-gond-az-uzemanyag-ellatasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:42:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:42:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466072" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(466070) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:40:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:40:15" ["post_content"]=> string(743) "A kormány tegnap 630 millió euró értékű hitelfelvételt hagyott jóvá a Brassó-Segesvár vasútvonal korszerűsítésére – írja az Agerpres. A finanszírozás a Brassó-Segesvár vasútvonal korszerűsítéséhez szükséges önrész egy részét fedezi.
A beruházás vissza nem térítendő uniós támogatásban is részesül. A tervek szerint a vasútvonal felújítása után a vonatok akár 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetnek majd a 112 kilométeres szakaszon. A 2020-ban elkezdett munkálatok várhatóan 2029-ben fejeződnek be. A beruházás megvalósításáért a Román Vasúttársaság felel.
" ["post_title"]=> string(49) "Újabb pénzösszeg a vasút korszerűsítésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ujabb-penzosszeg-a-vasut-korszerusitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:40:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:40:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466070" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(466068) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:29:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:29:25" ["post_content"]=> string(1207) "A bukaresti ítélőtábla felfüggesztette az Ilie Bolojan vezette ügyvivő kormány hat határozatának végrehajtását. A döntést a Szociáldemokrata Párt által benyújtott keresetek nyomán hozta meg az ítélőtábla csütörtökön.
Az érintett kormányhatározatok egyike a Natura 2000-es területekre, egy másik a fogyatékossággal élő felnőttek lakhatási és átmeneti támogatására vonatkozik. Az ítélőtábla felfüggesztette továbbá a mezőgazdasági minisztérium megszervezéséről és működéséről szóló határozatot módosító jogszabályt, a nemzetközi szervcsere-szervezetekhez való csatlakozás 2026. évi tagdíját jóváhagyó határozatot, valamint a lovrini mezőgazdasági kutató-fejlesztő állomás átszervezéséről szóló kormányhatározatot is. A határozatok végrehajtását addig függesztették fel, amíg az alapügyben eljáró bíróság dönt a semmissé nyilvánításukra irányuló keresetekről. A döntések ellen a közléstől számított öt napon belül lehet fellebbezni.
" ["post_title"]=> string(54) "Hat kormányhatározatot függesztett fel a bíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hat-kormanyhatarozatot-fuggesztett-fel-a-birosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:29:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:29:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466068" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(466066) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:28:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:28:26" ["post_content"]=> string(1162) "Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről döntött - jelentette be pénteken a szakszervezeti szövetség.
A Sanitas szerint a munkabeszüntetés első eredménye, hogy sikerült ráirányítani a figyelmet az egészségügyi és a szociális ellátórendszer valós helyzetére. A szövetség bejelentette továbbá, hogy a másik öt szakszervezeti szövetséggel együtt más ágazatokra is kiterjeszti a fellépést, az oktatás, a közigazgatás, a kultúra és más területek érdekvédelmi szervezetei közösen szorgalmazzák egy új bértörvénytervezet kidolgozását. 'A szakszervezetek egyesítik erejüket egy közös cél érdekében: olyan új bértörvényt akarnak, amely felszámolja az egyenlőtlenségeket, és elismeri a közalkalmazottak munkájának társadalmi értékét. A szakszervezeti tagok továbbra is karszalagot viselnek, és készenlétben maradnak - jelentették ki.
" ["post_title"]=> string(65) "Felfüggesztették az általános sztrájkot az egészségügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "felfuggesztettek-az-altalanos-sztrajkot-az-egeszsegugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:28:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:28:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466066" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(466064) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:27:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:27:23" ["post_content"]=> string(905) "Fontos és szükséges az új közalkalmazotti bértörvény, de nem lenne végzetes Románia számára, ha a tervezet elbukna a parlamenti szavazáson - jelentette ki tegnap este Dominic Fritz a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke.
Mint fogalmazott, előbb-utóbb eljöhet a pillanat, amikor meg kell állapítani, hogy a jogszabálytervezet nem kapja meg az elfogadásához szükséges parlamenti támogatást. Példaként az önkormányzati alkalmazottak bértábláját említette. Kifogásolta, hogy a fizetéseket nem igazítanák a helyi vásárlóerőhöz, munkaerőpiachoz és bérszínvonalhoz. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törvény elfogadásához kötött uniós források miatt fontos lenne a jogszabályjavaslat elfogadása.
" ["post_title"]=> string(54) "Nem végzetes a bértörvény elbukása a parlamentben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "nem-vegzetes-a-bertorveny-elbukasa-a-parlamentben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:27:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:27:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466064" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(466062) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:26:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:26:17" ["post_content"]=> string(798) "A szenátus elutasította a köztisztségviselők feddhetetlenségére vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház.
A tervezet vitájában éles nézeteltérést váltott ki Cristinel Rujan módosító javaslata. A szenátus jogi bizottsági elnökének indítványa szerint az új törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül automatikusan megszűnik a köztisztségük vagy a mandátumuk azoknak, akik esetében a jelenlegi jogszabályok alapján jogerősen összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg.
" ["post_title"]=> string(66) "Utolsó pillanatban javasolt módosítások miatt utasították el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "utolso-pillanatban-javasolt-modositasok-miatt-utasitottak-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:26:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:26:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466062" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(466060) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:24:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:24:50" ["post_content"]=> string(993) "A szenátus csütörtökön másodszor is elfogadta a területrendezési, településrendezési és építésügyi törvénykönyvet, miután a képviselőház új rendelkezéseket iktatott a tervezetbe.
A tervezet szabályozza a területrendezést, a településrendezési tervezést, az építési munkálatok engedélyezését, az építőipari beruházások folyamatát, az érintett szereplők feladatait és felelősségét, illetve kijelöli az országos fejlesztési irányvonalakat. A törvénykönyv a 2024-es bukaresti népszavazás eredményének megfelelően a kerületi önkormányzatok bizonyos hatásköreit a főpolgármesteri hivatalhoz utalja át. Eszerint 2028. november 1-jétől a településrendezési dokumentációkat a kerületi polgármesteri hivatalok helyett a bukaresti főpolgármesteri hivatal bocsátja ki.
" ["post_title"]=> string(59) "Megszavazta a szenátus az építésügyi törvénykönyvet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "megszavazta-a-szenatus-az-epitesugyi-torvenykonyvet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:24:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:24:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466060" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(466058) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:23:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:23:45" ["post_content"]=> string(874) "Elfogadta tegnapi ülésén a szenátus az Európai Unió és Románia között létrejött, 16,68 milliárd euró értékű SAFE-hitelmegállapodást jóváhagyó törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslat szerint a hitel tőketörlesztését, a finanszírozási és likviditáskezelési költségeket, valamint az egyéb kapcsolódó kiadásokat a pénzügyminisztérium fedezi az államadósság kezelésére vonatkozó hatályos szabályok alapján. A tervezet ugyanakkor felhatalmazza a kormányt arra, hogy a pénzügyminisztérium közvetítésével olyan módosításokról állapodjon meg az Európai Bizottsággal, amelyek nem növelik Románia Európai Unióval szemben vállalt pénzügyi kötelezettségeit.
" ["post_title"]=> string(38) "Törvényhozási igen a SAFE programra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "torvenyhozasi-igen-a-safe-programra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:23:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:23:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466058" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(466056) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:22:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:22:54" ["post_content"]=> string(700) "A helyreállítási alapból rendelkezésre álló uniós pénzek 93 százalékát hívta le eddig a fejlesztési minisztérium.
Elérhető cél a száz százalékos lehívási ráta, de ehhez minden önkormányzatnak és kedvezményezettnek el kell végeznie a rá háruló feladatokat – hívta fel a figyelmet Cseke Attila ideiglenes fejlesztési miniszter. A hatályos jogszabályok értelmében a minisztérium köteles visszakövetelni a kedvezményezettektől azokat az összegeket, amelyeket be nem fejezett beruházásokra fordítottak.
" ["post_title"]=> string(71) "Egy hónapjuk van az önkormányzatoknak a beruházások befejezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "egy-honapjuk-van-az-onkormanyzatoknak-a-beruhazasok-befejezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:22:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:22:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466056" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(466054) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:21:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:21:31" ["post_content"]=> string(977) "A Fitch Ratings ma teszi közzé Románia új hitelminősítését - írja a Mediafax. Románia jelenleg a befektetésre ajánlott kategória legalsó fokán áll, negatív kilátással, így egy esetleges leminősítés a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolná az országot.
A Fitch döntését a piacok zárása után várják, és az mutatja majd meg, hogy a hitelminősítő szerint a költségvetési hiány csökkentése terén elért előrelépések képesek-e ellensúlyozni a politikai válságot, a gazdasági lassulást, valamint a Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv forrásainak lehívásához szükséges reformok elfogadásában jelentkező problémákat. Az értékelésre közel három hónappal azután kerül sor, hogy megbukott az Ilie Bolojan által vezetett kormány.
" ["post_title"]=> string(59) "Délután várható a hitelminősítés a Fitch Ratingstól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "delutan-varhato-a-hitelminosites-a-fitch-ratingstol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:21:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:21:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466054" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(466052) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:20:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:20:06" ["post_content"]=> string(1114) "Szeptember elsejétől használhatják a páciensek a E-Sănătatea Mea országos digitális platformot - jelentette be tegnap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke.
Horațiu-Remus Moldovan tájékoztatása szerint a portál a romániai betegek digitális egészségügyi tárcája lesz. A platform 12 menüpontból és almenüpontból áll. Külön menüpontban lesznek elérhetők a receptek kiállításának előzményei. A páciensek megtekinthetik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott konzultációk, vizsgálatok és egészségügyi szolgáltatások elszámolási előzményeit is. A pénztár elnöke elmondta, hogy szeptember elsejétől a páciensek digitális orvosi dokumentumokat is használhatnak. Emlékeztetett arra is, hogy szeptember elsejétől az új elektronikus személyi igazolvány helyettesíti az egészségügyi kártyát. A két kártya egy ideig párhuzamosan használható lesz.
" ["post_title"]=> string(86) "Szeptembertől az új személyi igazolvány helyettesíti az egészségügyi kártyát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "szeptembertol-az-uj-szemelyi-igazolvany-helyettesiti-az-egeszsegugyi-kartyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:20:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:20:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466052" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(466074) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:42:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:42:04" ["post_content"]=> string(621) "Kék fénnyel világítják meg péntek este a kormány épületét az emberkereskedelem elleni világnap alkalmából - közölte a kormány.
A világnap idei jelmondata Rabságban a csalás mögött és arar próbálja felhívni a figyelmet, hogy egyre kiterjedtebb az a müdszeri, amikor hamis állásajánlatokkal toboroznak áldozatokat, akiket később online csalások és bűncselekmények elkövetésére köteleznek - olvasható a kormány közleményében.
" ["post_title"]=> string(41) "Az emberkereskedelem elleni világnap van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "az-emberkereskedelem-elleni-vilagnap-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466074" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39953) ["max_num_pages"]=> int(3330) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b546e76afdd21849d5e9e28450c53691" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2198633bd32b8f0b91e12853513df36e" }