A képviselőház jövő héten rendkívüli ülésszakot tart, hogy ismét megvitassa a köztisztségviselők feddhetetlenségről szóló törvénytervezetet.
(tovább…) Continue Reading
Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).

A Linz közeli Kronstorfban tervezett, ötven hektáros – vagyis mintegy hetven futballpálya méretű – komplexum ellen már tüntetést is szerveztek a tartományi kormány épülete előtt. A tiltakozók elsősorban a mesterséges intelligencia terjedésével járó hatalmas energia- és vízigény miatt aggódnak.
Helyi sajtóértesülések szerint a beruházás első fázisa évente 1310 gigawattóra áramot fogyaszthat, ami csaknem háromszázhetvenötezer háztartás éves szükségletét fedezné.
Bár a Google nem közölte a projekt pontos költségét, jelentős befektetésről beszélnek, amely száz közvetlen munkahelyet teremt. Az építkezés idén áprilisban kezdődött, és a tervek szerint az adatközpont kétezer huszonhétben kezdi meg részleges működését.
" ["post_title"]=> string(87) "Ausztriában lakossági tiltakozást váltott ki a Google adatközpontjának építése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "ausztriaban-lakossagi-tiltakozast-valtott-ki-a-google-adatkozpontjanak-epitese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:41:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:41:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468313" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(468311) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:17" ["post_content"]=> string(1173) "Volodimir Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét, melynek célja megfogalmazása szerint a logisztika fejlesztése, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés, valamint a közösségek támogatása.
A C8 megalakulásáról szóló bejelentésben szerepelt, hogy Magyarország is tagja a formációnak. Magyar Péter miniszterelnök azonban elfogadhatatlannak nevezte az X-en, hogy Magyarországot a beleegyezése nélkül a Kárpáti Integráció tagjának nyilvánították.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter meglepettségének adott hangot a magyar kormányfő Ukrajnával szembeni „szükségtelenül konfrontatív kijelentései" miatt.
Bár a magyar kormányváltás óta Budapest közeledett Ukrajnához, a Külügyminisztérium megerősítette: Magyarország nem írta alá a fórum nyilatkozatát, és nem tagja az új tömörülésnek.
" ["post_title"]=> string(52) "Magyarország nem csatlakozik a Kárpáti Nyolcakhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "magyarorszag-nem-csatlakozik-a-karpati-nyolcakhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468311" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(468308) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:13" ["post_content"]=> string(478) "Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt szerdán, szeptember 23-án szünetel a Bukaresti Rádió adása a nagyszebeni adótorony körzetében, a középhullámú 1593-kHz-es frekvencián. Szeptember 24-én ugyancsak karbantartás miatt nem lesz fogható műsorunk a nemeszsuki adótorony körzetében, a 909 kHz-es frekvencián.
Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "szolgalati-kozlemeny-13" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468308" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3556 (24) { ["ID"]=> int(468012) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 11:00:00" ["post_content"]=> string(3434) "Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).


A képviselőház jövő héten rendkívüli ülésszakot tart, hogy ismét megvitassa a köztisztségviselők feddhetetlenségről szóló törvénytervezetet.
(tovább…) Continue Reading
Tömeges csapást mért kijevi és az ukrán fõváros környékén mûködõ hadiüzemekre és katonai célokra használt logisztikai központokra az orosz hadsereg – közölte szombaton a moszkvai védelmi minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Ismét orosz rakétatámadás érte az éjszaka Kijevet, kilencen meghaltak – jelentették be az ukrán főváros hatóságai.
(tovább…) Continue Reading
Megdõlt a budapesti hajnali és napi melegrekord is pénteken – közölte a HugaroMet Zrt. a honlapján. Pénteken reggel 25,3 Celsius-fokig csökkent a hõmérséklet. A korábbi rekord 24,4 fok volt, amit 2018-ban mértek Lágymányoson.
(tovább…) Continue Reading
Hétfőig csak a nyugati, dél-nyugati, központi és északi megyékben lesz kánikula, keddtől tovább fokozódik a meleg, kiterjed az egész országra, gyakoriak lesznek a 39-40 fokos hőmérsékletek, a levegő éjszaka sem csökkent 20-25 fok alá és a páratartalom is meghaladja a kritikus 80 egységet.
(tovább…) Continue Reading
A mai műsorban a tizedik alkalommal megszervezett Mérai Világzenei Csűrfesztiválról hallanak, amely adásunkkal egyidőben javában zajlik, illetve vasárnap is várja…
Continue Reading
Már több mint 48 ezren tértek vissza Marokkóba Ceutából azok közül, akik illegálisan lépték át az észak-afrikai autonóm város határát az elmúlt napokban – közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.
(tovább…) Continue Reading
A bizalmatlanság és a megosztottság időszakát éljük, amelyben a rasszista és idegengyűlölő nézetek egyre nagyobb teret próbálnak nyerni – figyelmeztetett Nicușor Dan államfő pénteken a roma holokauszt európai emléknapja alkalmából.
(tovább…) Continue Reading
Több évtizede nem látott hidrológiai helyzet van Romániában és a Duna felső folyásán sem valószínű csapadék a következő időszakban. A Román Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a Duna hozama Baziasnál, Romániába lépéskor 1600 köbméter másodpercenként, az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet a hozam 1500 köbméterre csökkenését jósolja augusztus 6-a körül.
(tovább…) Continue Reading
Meleg, csapadékmentes lesz augusztus az egész országban és különösen Erdélyben és a Partiumban – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat jövő havi előrejelzésében.
(tovább…) Continue Reading
A következő napokban érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvégi kamionstop részleges feloldásáról döntöttek Magyarországon – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Tesztelés után indítják újra az e-Terra nevű kataszteri applikációt. A kormány bejelentette, hogy befejezték az applikáció helyreállítását és áthelyezését a kormányzati felhőbe, most vizsgálják a biztonságot, a stabilitást, illetve a szolgáltatások működését esetleg veszélybe sodró sebezhetőséget.
(tovább…) Continue ReadingA képviselőház jövő héten rendkívüli ülésszakot tart, hogy ismét megvitassa a köztisztségviselők feddhetetlenségről szóló törvénytervezetet.
A házbizottság pénteken döntött az augusztus 3-6. közötti rendkívüli ülésszak összehívásáról. A napirenden a köztisztségviselők feddhetetlenségre vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló tervezet, valamint a szenátusban első házként elfogadott jogszabályjavaslatok szerepelnek.
" ["post_title"]=> string(49) "Folytatódik a rendkívüli parlamenti ülésszak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "folytatodik-a-rendkivuli-parlamenti-ulesszak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:45:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:45:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466106" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(466102) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:13:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:13:06" ["post_content"]=> string(877) "Tömeges csapást mért kijevi és az ukrán fõváros környékén mûködõ hadiüzemekre és katonai célokra használt logisztikai központokra az orosz hadsereg - közölte szombaton a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint a szárazföldi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal támadott objektumok rakétafegyverek, pilóta nélküli légijármûvek, radarállomások és rádióelektronikus harci eszközök gyártására, tárolására és szállítására szolgáltak. A minisztérium beszámolója értelmében a légvédelem az éjszaka folyamán 274 ukrán repülõgép típusú repülõszerkezetet lõtt le 17 régió, valamint az Azovi- és a Fekete-tenger fölött.
" ["post_title"]=> string(46) "Hadiüzemeket bombázott Oroszország Kijevben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "hadiuzemeket-bombazott-oroszorszag-kijevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:13:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:13:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466102" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(466100) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:11:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:11:34" ["post_content"]=> string(570) "Ismét orosz rakétatámadás érte az éjszaka Kijevet, kilencen meghaltak - jelentették be az ukrán főváros hatóságai.
A katasztrófavédelem Telegramon közzétett tájékoztatása szerint 23 sebesültről is tudni. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere azt mondta, a sebesültek között két tinédzser is van. A támadásban lakóépületek és üzletek is megrongálódtak, több gépjármű kigyulladt.
" ["post_title"]=> string(44) "Halálos áldozatok és sebesültek Kijevben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "halalos-aldozatok-es-sebesultek-kijevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:11:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:11:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(466098) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:10:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:10:26" ["post_content"]=> string(893) "Megdõlt a budapesti hajnali és napi melegrekord is pénteken - közölte a HugaroMet Zrt. a honlapján. Pénteken reggel 25,3 Celsius-fokig csökkent a hõmérséklet. A korábbi rekord 24,4 fok volt, amit 2018-ban mértek Lágymányoson.
Délután Újpesten 39,4 fokot regisztráltak, ezzel pedig megdõlt a fõvárosi napi melegrekord. Az eddigi csúcstartók Budapest Törökvész és Budapest Gellérthegy állomások voltak, az 1921-ben ugyanezen a napon mért 37,4 fokos értékkel. Hozzátették: az Újpesten, valamint Gyõr Likócs állomáson is regisztrált 39,4 fok egyben beállította az erre a napra vonatkozó országos napi maximum-hõmérsékleti rekordot is, amelyhez eddig csak Szerep nevéhez fûzõdött, 1917-bõl.
" ["post_title"]=> string(34) "Dőlnek a rekordok Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "dolnek-a-rekordok-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(466095) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:09:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:09:14" ["post_content"]=> string(1289) "Hétfőig csak a nyugati, dél-nyugati, központi és északi megyékben lesz kánikula, keddtől tovább fokozódik a meleg, kiterjed az egész országra, gyakoriak lesznek a 39-40 fokos hőmérsékletek, a levegő éjszaka sem csökkent 20-25 fok alá és a páratartalom is meghaladja a kritikus 80 egységet.
Holnap reggelig narancssárga figyelmeztetés van érvényben Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyében, Erdélyben Hargita és Kovászna megye kivételével mindehol sárga figyelmeztetés van, akárcsak Moldva északi részén és Olténia nyugati térségében. A hőmérséklet 33-37 fok között lesz, éjszaka sem hűl le 18 fok alá a hőmérséklet. Holnap Szatmár, Bihar és Arad megyében vörös riasztás lesz, itt a hőmérséklet elérheti a 39-40 fokot is. Temes, Hunyad, Fehér, Maros, Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód és Máramaros megyében narancsságra riasztás lesz érvényben, itt 35-38 fok várható, északa pedig 20-24 fok. Erdély többi részén Hargita és Kovászna megye kivételével, valamint Észak-moldvában és Olténia nyugati részén sárga riasztás lesz
" ["post_title"]=> string(54) "Kánikula várható legalább a jövő hét közepéig" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kanikula-varhato-legalabb-a-jovo-het-kozepeig" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:43:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:43:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466095" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(466039) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:08:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:08:00" ["post_content"]=> string(903) "A mai műsorban a tizedik alkalommal megszervezett Mérai Világzenei Csűrfesztiválról hallanak, amely adásunkkal egyidőben javában zajlik, illetve vasárnap is várja látogatóit - a műsor második felében pedig a KlausenMusik fesztiválról, Kolozsvár egyik legjelentősebb nyári komolyzenei és egyházzenei hangversenysorozatáról hallanak, amelyet az Egyházzene Kolozsvár Egyesület szervez meg évente.
Vendégeink az Észpresszóban, Bethlendi András, a Méra World Music fesztivál egyik főszervezője, és Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonaművész - tartsanak velünk!
Már több mint 48 ezren tértek vissza Marokkóba Ceutából azok közül, akik illegálisan lépték át az észak-afrikai autonóm város határát az elmúlt napokban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.
A szaktárca adatai szerint 50 ezren - a ceutai városvezetés szerint 60 ezren - jutottak be a Spanyolországhoz tartozó területre, nagy többségük a tengeren át. Az átkelés veszélyességét mutatja, hogy a hatóságok eddig 57 ember holttestét találták meg a part közelében. Margarita Robles védelmi miniszter közölte: a hadsereg addig marad Ceutában, ameddig csak szükséges, hogy támogassa az ott élõket és készen áll, hogy segítséget nyújtson a humanitárius erõfeszítésekhez.
" ["post_title"]=> string(42) "A legtöbb migráns visszatért Marokkóba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "a-legtobb-migrans-visszatert-marokkoba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 11:56:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 08:56:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466093" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(466084) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:52:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:52:59" ["post_content"]=> string(782) "A bizalmatlanság és a megosztottság időszakát éljük, amelyben a rasszista és idegengyűlölő nézetek egyre nagyobb teret próbálnak nyerni - figyelmeztetett Nicușor Dan államfő pénteken a roma holokauszt európai emléknapja alkalmából.
'Ezekre az elfogadhatatlan jelenségekre határozott választ kell adnunk: több ismeretre, több párbeszédre és nagyobb türelemre van szükség' - fogalmazott üzenetében az elnök. Az államfő üzenetét a civil társadalommal való kapcsolattartásért felelős államtanácsos, Diana Punga olvasta fel a bukaresti holokauszt-emlékműnél tartott megemlékezésen.
" ["post_title"]=> string(42) "A roma holokauszt európai emléknapja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-roma-holokauszt-europai-emleknapja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:53:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:53:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466084" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(466082) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:48:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:48:19" ["post_content"]=> string(1356) "Több évtizede nem látott hidrológiai helyzet van Romániában és a Duna felső folyásán sem valószínű csapadék a következő időszakban. A Román Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a Duna hozama Baziasnál, Romániába lépéskor 1600 köbméter másodpercenként, az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet a hozam 1500 köbméterre csökkenését jósolja augusztus 6-a körül.
Ezek az értékek majdnem háromszor kisebbek a júliusi sokévi átlagnál és megközelítik az 1985-ös történelmi minimumot, amikor a Duna vízhozama 1400 köbméter volt négyzetméterenként. Az ország több részén pusztít az aszály, a Körösvidéken, Olténiában, Munténiában, Dobrudzsában és Moldvában patakok száradtak ki. Egyelőre nem vezettek be korlátozásokat a lakosság vízellátásában - közölte a Vízügyi Igazgatóság. A legfontosabb 40 gyűjtőtó 70 százalékban telített, ami elegendő a központosított vízellátásra. Szigorú intézkedésekre volt azonban szükség a Duna Călăraşi és Cernavodă közötti szakaszán az öntözésekkel kapcsolatban. Ehhez a vizet alacsony hozammal és csak bizonyos időközönként szolgáltatják.
" ["post_title"]=> string(39) "Egyre jobban csökken a Duna vízhozama" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "egyre-jobban-csokken-a-duna-vizhozama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:44:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:44:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466082" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(466080) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:46:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:46:42" ["post_content"]=> string(730) "Meleg, csapadékmentes lesz augusztus az egész országban és különösen Erdélyben és a Partiumban - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat jövő havi előrejelzésében.
A jövő héten az egész országban a szokásosnál magasabb lesz a hőmérséklet, a kánikula kitart az ország dél-nyugati, nyugati és észak-nyugati részén, valamint elszórtak a központi régióban. A levegő páratartalma meghaladja a kritikus 80 egységet. A tengerparton 31 fokig melegedik fel a levegő, míg nyugaton és dél-nyugaton megközelíti a 40 fokot árnyékban.
" ["post_title"]=> string(37) "A jövő héten is kitart a kánikula" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "a-jovo-heten-is-kitart-a-kanikula" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:46:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:46:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466080" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(466078) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:45:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:45:26" ["post_content"]=> string(708) "A következő napokban érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvégi kamionstop részleges feloldásáról döntöttek Magyarországon – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy szombat 22 óra és vasárnap 6 óra között a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek is közlekedhetnek majd az ország közútjain. Ugyanakkor a forgalomkorlátozás szombat 15 és 22 óra között, valamint vasárnap 6 és 22 óra között továbbra is érvényben lesz a kamionok számára.
" ["post_title"]=> string(57) "Szombat délutántól van csak kamionstop Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "szombat-delutantol-van-csak-kamionstop-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 12:45:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:45:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466078" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(466076) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-31 12:44:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 09:44:12" ["post_content"]=> string(827) "Tesztelés után indítják újra az e-Terra nevű kataszteri applikációt. A kormány bejelentette, hogy befejezték az applikáció helyreállítását és áthelyezését a kormányzati felhőbe, most vizsgálják a biztonságot, a stabilitást, illetve a szolgáltatások működését esetleg veszélybe sodró sebezhetőséget.
A kormány közlése szerint az Országos Kataszteri Hivatalnál történt számítógépes incidenst vészjelzésként kezelik az egész közigazgatásra nézve és a helyreállítási intézkedésekkel párhuzamosan fokozták a számítógépes biztonság megszilárdítását és a támadások megelőzését minden közintézménynél.
" ["post_title"]=> string(55) "Kormányzati felhőbe került a kataszteri applikáció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kormanyzati-felhobe-kerult-a-kataszteri-applikacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-31 13:32:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-31 10:32:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466076" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(466106) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:45:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:45:24" ["post_content"]=> string(653) "A képviselőház jövő héten rendkívüli ülésszakot tart, hogy ismét megvitassa a köztisztségviselők feddhetetlenségről szóló törvénytervezetet.
A házbizottság pénteken döntött az augusztus 3-6. közötti rendkívüli ülésszak összehívásáról. A napirenden a köztisztségviselők feddhetetlenségre vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló tervezet, valamint a szenátusban első házként elfogadott jogszabályjavaslatok szerepelnek.
" ["post_title"]=> string(49) "Folytatódik a rendkívüli parlamenti ülésszak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "folytatodik-a-rendkivuli-parlamenti-ulesszak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:45:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:45:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466106" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39953) ["max_num_pages"]=> int(3330) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12698fb2566a12a46513ae00d3e37910" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ea50c29a77bb72b5f9f4afcf376cb03" }